Ismét egy remek verseny volt

Lajosházi Csaba és navigátora, Takács Gábor is sikeresen abszolválta az 5. Steelvent Ózd Rallye-t. Bár a várt eredmény elmaradt, cseppet sem szomorúak a srácok!


Nagyon jól érezték magukat Csabáék az ORC 2. futamán, az 5. Steelvent Ózd Rallye-n. Sajnos a kategória első 5-be nem sikerült behozniuk az EVO-t. "Az a helyzet hogy fogynom kellene, ezzel a súllyal sajnos nem fogunk tudni jobb időt menni." - mondta Csaba.

A szervezéssel is maximálisan elégedettek voltak, hiszen alig volt csúszás. "Minden nagyon flottul működött. Azt látom, hogy az ORC pozitív irányba változik a tavalyi (tavaly előtti) dolgokhoz képest. Nem emlékszem olyan versenyre, ahol az IE-ben max 3 autó lett volna." - tette hozzá Csaba.

"Voltak pici mentális problémák, jobban össze kellett volna raknom fejben, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat" - mondta Csaba.

Kipróbáltak több féle gumit is a versenyen, elmondható hogy már képben vannak, mikor milyen gumit kell használni. "Ahol tudtunk új gumikkal mentünk, amiket el is használtunk a versenyen." - mondta Csabi.

Azért némi technikai problémával is szembesültek a srácok, ami - köszönhetően a K-Tech Motorsport kiváló szerelőinek - 15 perc alatt sikerült megoldani. "A királdi körgyors után volt egy hátsó diffi cserénk. Váltáskor durrogott az autó, mint utólag kiderült ez a hang a diffiből jött!" - tette hozzá Csaba.

Ezt leszámítva jól viselkedett az autó, talán a futóműnél is sikerült a megfelelő beállításokat eltalálni. "Picit még új nekünk ez a nagyon komoly futómű, rengeteg beállítási lehetőség van. Igyekszünk próbálgatni, állítgatni. Néha kevesebb, néha több sikerrel." - mondta Csaba.

Plusz motivációt jelentett a rengeteg szurkoló, akik ki látogattak a gyorsasági szakaszokra. "Az első két futam után én azt látom, hogy vannak nézők, amit ezúton is nagyon köszönünk!" - tette hozzá Csaba.

Az új szakaszra (Sámsonháza - Nagykeresztúr) is nagy szükség volt, hiszen a tapasztaltabb pilóták már csukott szemmel végig mennek az szokásos pályákon. Ez Csabáéknak is nagyon tetszett.

„Szeretném megköszönni Kocsomba Karcsi, és a K-Tech Motorsport ismét profi munkáját, nélkületek nem menne…” – mondta Csabi.

A csapat együttműködő partnerei:

Varrival Kft., Tekt Kft., Qualitekt Solution Kft., Villámszer Kft., Kovács méréstechnika Kft., Kövi Ép-Vill Kft., SBS Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark, Viva-Mobile Bt., Viva interspeed Kft.