System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Erős kezdés után bronzérem!

Az abszolút harmadik helyet szerezte meg a szezonnyitó, 23. Miskolc Rallye-n az S-Motorsport kettőse, Vincze Ferenc és Bazsó Attila.

 A Skoda Fabia R5-tel versenyző páros keretbe foglalta a borsodi futamot, hiszen megnyerték az első és az utolsó gyorsasági szakaszt és csak minimális, 2.3 másodperc különbséggel maradtak le az ezüstéremről.  Ettől függetlenül a versenyzők és a csapat sikeresen mutatkozott be az új felállással, Bazsó Attila pedig élete első dobogós helyezésének örülhetett a szikszói célban!

A Skodás duó a verseny elején alaposan letette a névjegyét, hisz a legjobb időt autózták Bükkszentkereszten és egészen a 4. szakaszig vezették is a futamot.

„Valóban gyorsan kezdtünk a tiszta pályákon, aztán a felhordásos szakaszokon sokat rontottunk magunkhoz képest, míg Herczig Norbi végig tudta tartani azt a jó formát, amivel autózott reggeltől. Bükkszentlászlón volt egy kalandunk a harmadik gyorson, mert nem töveztem le eléggé egy kanyart, felúsztunk a felhordáson és nagy tempónál lecsúsztunk az útról. Nagy szerencsénk volt, hogy visszataláltunk a pályára, ezért megbeszéltük Attilával, hogy a biztos célba érkezés fontosabb az első versenyen, mint egy bizonytalan első, vagy második hely, ami magában hordozza egy hatalmas esés lehetőségét, így egy kicsit mérsékeltünk a tempón.”

A következő mályinkai szakaszon a Pop off szelep rakoncátlankodott a Skoda motorjában, így a Turán – Farnadi kettős a nap végére felzárkózott Vinczéékre. A szombat esti szervizben Feri még úgy vélekedett, hogy nem akar komoly csatába bonyolódni Turánnal, ha a Fordos riválisa meg tudja előzni, akkor az is rendben van, egy biztos harmadik hellyel is megelégszik az első futamon. Ehhez képest a második nap tizedekre menő csatát folytattak egymással, a kettőjük között lévő különbség csak egyszer kúszott 3.5 másodperc fölé.

„Természetesen meg akartuk fogni Fricit a végén, de Lyukóbányára közepes keverékű abroncsot rakattam fel az utolsó körre, ami nem volt a legjobb választás. A gumi elmelegedett, úgyhogy ott kaptunk Fricitől 1,1 másodpercet, viszont az utolsón adtunk neki 1,9-et, csak az első jobbosban lecsúsztunk és otthagytunk körülbelül 2 másodpercet. Végül összeszedtük magunkat és így is megnyertük az utolsó szakaszt, de az a pici hiba a második helyünkbe került.”

A miskolci bemutatkozás tehát jól sikerült Vinczéék számára, a fiatal pilóta hamar barátságot kötött az R5-ös Fábiával.

„Teljesen még nem laktam be a Skodát, de a verseny végén már kezdtünk tegeződni egymással. Ózdon ugyanolyan bátran kezdünk majd, mint tettük azt Miskolcon, de ezt az erősebb tempót végig is akarjuk majd vinni az egész futamon, mert szeretnénk kicsit előrébb lépni a rangsorban!”

Köszönjük a bizalmat a partnereinknek: GALAXY, FULL-HÚS Kft., Zöld Út Építő Kft., Petrovics Csaba CNC, Spedition BDF Kft., Confector, KOMPAK Trans Hungary Kft., Tachográf Control Kft., BULATH Sped Kft., Origo Pack Kft., Kompakt Invest Kft., JENOX, NORTH FORCE HUNGARY Kft., Ducati, Pannónia Nyomda Kft., Hállás Partner, Fuvinfo Iroda Kft., HARTMANN építész Kft., JUHÁSZ és TÁRSA Auctor Bonus Kft., JÁNOSIK, GK Kontakt, BOBO Kft., Minden ami vasút, Gordiusz Gépipari Kft., ALEN-VÉD. Prémium Kakas Hungary KFt.

 Közzétette: Tritón Reklám Kft.

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)