Csolti Ádám és az autós gyorsulás

Dragracing Gyorsulás / Smoke & Charm 5.ODT / Opel találkozó Kiskunlacháza 2017 április 1.

Interjú Ádámmal az április elsejei versenye előtt.



Mesélnél az eddigi
autóversenyzői pályafutásodról?

- 2002-ben indultam először egy audi S2-vel még a Hungaroringen. Általában a
második, harmadik helyet hoztam el a kategóriában. Két-három évig jártam vele
versenyekre. 12.1-12.5 között ment. Akkoriban elég erős volt utcai autóként.
Egy nagyobb kihagyás után építettem a Fiat x1/9-et. Vegyesen utcán, versenyen,
majd átalakítottuk csak versenyre. Folyamatos fejlődésen mentünk keresztül. 12.1
volt az első futott időm utcai gumikkal, 400 lóerővel több, mint ezer kilóval.
2,4 és 60 lábbal, 206 km/h sebességgel. Majd 11.6; 11.2; 10.8; 10.3; 9.8; 9.5
egy nap egymás után ötször futottam 9,5 öt, tehát stabil lett az autó! Sebesség
236, legjobb 60 láb 1.34. Ismét jött a kihagyás, és elkezdődött a dragster
2.8 V6 12v mindössze, egy hatalmas Borgwarner turbo. Egyenlőre tesztfutamok
voltak, és lesznek. Csak szép lassan.


Mi alapján lettél gyorsulási
autóversenyző?

- Már az óvodában a matchbox keréktengelyét beolajoztam, hogy a lejtőn gyorsabb
legyen a többiekénél.


Ezen a versenyen milyen céllal is állsz
rajthoz?
- Mindenképp az elsődleges szempont a tesztelés, mivel új a technika,
ráadásul egy teljesen egyedülálló váltó került beépítésre, - több fokozatú
váltót kapott - aminek rengeteg funkciója van, elérhető, állítható. Próbáljuk
hangolni elsősorban a váltót, a rajtot, váltásokat stb. Nem az időrekord a cél,
hanem az egymáshoz szokás és a tesztek. Ezért relatív kis teljesítménnyel fogok
menni.



Jelenleg mi a legjobb időd, van-e
esélyed megjavítanod azt?

- 9.5 sec a legjobb időm. Mindenképp szeretnék javítani rajta. A dragster 11,4
et futott idáig.


Mit tudhatunk a jelenlegi verseny
járművedről?
  
- Top turbo dragster 228”, Audi 2.8 v6 12v 80mm turbo,
metanol.


Kinek is és miért ajánlod a
dragracing.hu-s gyorsulasi versenyeket?

- Mindenkinek, aki szereti az adrenalint, a gyors, különleges autókat,
szörnyeket. Aki szereti a jó tapadást és a gyorsulást.

Szurkoljunk közösen Ádámnak és a sporttársainak kiskunlacházán a
reptéren április elsején a Dragracing
Gyorsulás / Smoke & Charm 5.ODT / Opel találkozón.

- Hajósi Miklós -