Tihanyi Sándor: Ez a 33. augusztus 20-ám

2016 augusztus 20-án, szombaton 16 órától újra felbőgnek a motorok a debreceni salakarénában, ahol 41. alkalommal rendezik meg a  Debrecen Nagydíjat!


Tihanyi Sándort kérdezem a Nagydíj előtt:

Kedves Sándor, augusztus 20-án nyeregbe pattansz a Debrecen Nagydíjon, amit a Salak Arénában rendeznek meg.

Régi motorosnak számítasz a szakmában. Mesélnél az ez évi pályafutásodról?
- Ebben az évben nem sok versenyen vettem részt. Április 30-án volt Európa bajnokság debrecenben, ahol tartalékként vettem részt. Következő versenyem egy hete volt gyulán ami a Szlovén - Horvát Magyar bajnokság döntő fordulója volt. Ötödik helyen zártam ezt a nemzetközi versenyt.

Most milyen motorral is versenyzel és mit is lehet tudni róla?
- Ez egy Olasz motor GM (Giuseppe Marzotto), egy henger, 4 szelep közel 70 lóerős. A versenyzők 90%-a ilyen motorral versenyzik. Metanollal megy, öt futam alatt 10 litert fogyaszt a kicsike. Szinte egyedüli, ember által vezetett versenyjármű, ami nem rendelkezik fékkel.

Miként lettél salakmotor versenyző?
- Gyerekként így nőttem fel. Az első szippantásom az nem anyatej volt, hanem a metanol gőze. Édesapám 11 évig versenyzett Debrecenben az MHSZ égisze alatt. Ekkor szerettem meg ezt a sportot. 1979-ben ültem először motorra.

Kinek is tudnád ezt a sportot ajánlani?
- Először is azoknak akik szeretik magát a motort és ezt a sportot, akik tudnak küzdeni, ez sok munkával jár. Legfőképpen a motort kell szeretni. Ha azt szeretem és ápolom akkor az engem a győzelemre fog vinni. A 35 éve motorozom, minden évben 1991 óta, én lemosom a motoromat és behozom a lakásba a nappaliba. Minden nap látom, ez jóleső érzéssel tölt el engem. Amikor ránézek, akkor "de milyen jó lenne rá ülni már" gondolat tölt el. 

Milyen céllal vágsz neki a salakoválnak az Új Kenyér ünnepén?
- A régi versenyzőknek az augusztus 20.-a mindig presztízsharcnak számított. Adorján, Hajdú, Bódi, Tihany páros között dőlt el, hogy ki indulhat el 20-án debreceni színekben. Számunkra ez külön verseny volt, a város nagydíjáért ment a verseny mindig. És aki megnyerte az a város nagydíját nyerte meg. Dicsőség volt megnyerni akkor a régi időkben és most is 2016-ban.
Összegezve én megtiszteltetésnek veszem, hogy ennyi év után engem meghívnak erre a versenyre.  

Volt régen egy támogatóm: Simon Miklós - Simon & Wolf Kft segített  1991-től a pályafutásomban. Neki az volt a vágya, hogy legalább harminc évig versenyezzek. Ezt sikerült is teljesítenem!
Ő most biztos büszke lenne rám, de sajnos már nincs közöttünk.
Az ő szárnyai alatt jó pár versenyző ért el sikereket az évek folyamán. Neki sokan köszönettel tartoznak, velem együtt.

Támogatóim segítségét köszönöm: Pelei Csaba - Racing-Autóalkatrész, Don Pedro Pizzéria - Nagy Zsolt, Debreceni Speedway SE.

Szurkoljunk közösen augusztus huszadikán Tihanyi Sándornak, Tabaka Jocinak, és Kovács Rolinak, Magosi Norbinak.

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu