Drift Ladákkal fűszerezve

Kilinccsel Előre Drift Kupa azt adta, amit már előre megígértek a szervezők mindenkinek: megállás nélküli adrenalin löketet. Meseszép Ladák a parkolóban, kihegyezett Ladák és több száz lóerős drift autók a pályán és szexi, autómosó lányok. Nem is kellett ennél több ahhoz, hogy megőrülj egy picit…


A hétvége egy részében a Ladáké volt a főszerep, hiszen
pilótáik összemérhették erejüket a pályán a Lada körverseny és a Ladaracing All
Star Gála keretében. Vasárnap délután azonban már a drifterek uralták a
Rabócsiringet, hiszen megkezdődtek a Kilinccsel Előre Drift Kupa kvalikációs
futamai, majd döntői.

Óriási izgalmat hoztak már a Pro2 kategória összecsapásai
is, hiszen az autók és pilótáik már itt is páros csatákban küzdenek meg egymással.
Hihetetlen izgalmakat hozott a Top8 csaták során Semegi „Hajrá” Józsi és Bauer
Bence összecsapása, valamint Zamecz Norbert és Kenyeres András harca, ahol
többször bekopogott követőként Zamecz Norbi az elöl haladó autóba, hol jobbról,
hol balról.

Pro kategória-szintű csaták alakultak ki a Top4-ben is.
Zamecz Norbert és Kiss Patrik őrült tempóban, hihetetlen szögeket autózva
küzdöttek meg egymással, melyből Norbi került ki győztesen Patrik apró hibája
miatt. Hasonlóan kemény harcot vívott egymással Bócsik Oszkár és Bauer Bence
is, melyből végül Bócsik Oszkár került be az első hely megszerzésért vívandó
összecsapásba.

Szoros lett Zamecz Norbert és Bócsik Oszkár harca is, de
még kiélezettebb volt Bauer Bence és Kiss Patrik csatája. A bírák kétszer is
visszahívták őket, mindkét pilóta hibázott, de teljesen kiegyenlített volt a
harc mindvégig. Végül a technika ördöge oldotta meg a dolgot, Kiss Patrik
műszaki hiba miatt fel kellett, hogy adja a versenyt.

Így a hétvége dobogósai Pro2 kategóriában ők lettek:

  1. Zamecz
    Norbert
  2. Bócsik
    Oszkár
  3. Bauer
    Bence

Zamecz
Norbi
a hétvége előtt azt ígérte, hogy „felavatja a falat”. Elmesélte ez mennyire sikerült: „Többször
nekimentem a falnak, színes lett az autó hátulja. Három autóval is
megismerkedtem közelebbről. Nem hittem, hogy most első lehetek, az edzések
során nem mentem túl jól. Más volt az irány, ott volt a fal is velem szemben,
de sikerült összeszedni magam
.”

A szexi autómosást követően következtek a Pro pilóták,
akik már a Top16 csaták során sok-sok váratlan dologgal lepték meg a nézőket és
talán önmagukat is. Énekes Árpi autója annyira okádta a füstöt magából, hogy
sem a követő autó, sem a bírák nem sokat láttak belőle. Márton Zoltán Lakyboy
három keréken és egy felnin fűzte végig majdnem az egész pályát, míg Ládi
Attila ugratott egy nagyot és eldobta az autóját, miután tönkrement a
kormányösszekötője.

Hihetetlenül szoros volt a Top8 minden csatája, hiszen
profi és tapasztalt pilóták csaptak össze egymással közel azonos technikával.
Bimbó József Tomas Batoryt, Roman Kolesar Norbert Kovacikot, Énekes Árpád Ámon
Olivért, Molnár András pedig Magyar Tomit legyőzve jutott a legjobb négy közé.

Nagyon szoros csatából jutott a végső döntőbe Molnár
András, aki csapattársát, az egész hétvégén kiváló formában versenyző Bimbó
Józsefet győzte le. Őket követte a két füstgép harca: Énekes Árpád és Roman
Kolesar fehér füstbe burkolózva harcoltak egymással, egymástól pár centire
haladva.

Roman Kolesar végül feladni kényszerült a harcot, ugyanis
az autó ékszíja megadta magát. Így emiatt az apró technikai gond miatt a
harmadik hely már biztos volt Bimbó József számára.

Az egész hétvége egyik legkeményebb összecsapását hozta
Molnár András és Énekes Árpi csatája. Nem kímélték a pilóták sem egymást, sem a
technikát, folyamatosan határon autóztak és nem hagyták meglógni a másikat.
Csak a dobogón derült ki, hogy ki volt a jobb…

A Pro kategória
legjobbjai most ők lettek:

  1. Molnár
    András
  2. Énekes
    Árpád
  3. Bimbó
    József

Molnár
András
számára a hétvége legkeményebb pillanatai ezek voltak: „Az egyik legkeményebb csata még a Top16-ban
volt csapattársam, Zilizi Krisztián ellen. A hétvége célja az volt, hogy közel
menjek mindenkihez. Túl alacsony guminyomást választottunk, így nem tudtam
sajnos lekezelni Krisztián kiváló stílusát, nagyon jól ment elöl haladóként. A
visszahívásnál szerencsére már nem volt gond. A másik kedvencem a döntő volt,
mely nagyon tempós csata volt, Énekes úr nagyon nagyot ment
.”

Találkozzunk legközelebb is a mindenki által oly nagyon
várt Trackwood Drift Fesztiválon
Máriapócson 2016. augusztus 26-án és 27-én, ahol a magyar drift elit mellett az
EEDC legjobbjait is láthatjátok majd.

Bővebb információ: Trackwood