System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Lukács Péter: Irány a Rabócsiring!

Interjú Luxi-val.

Pünkösdkor újra felöltöd a tűzálló ruhát és rajthoz állsz az Oláh-Gumi Rallycross OB III. futamán.



 

Hogy áll a Honda CRX-el, kész lesz a versenyre?
- Most, két nappal a verseny előtt kezdek rá esélyt látni, hogy el tudok
indulni Pócson. 

A Húsvéti Rallycross futam után rögtön az M-Service műhelyében pakoltuk le
az autót, hiszen az összetört végáttételt ki kellett cserélni. Úgy terveztük,
ha már szerelünk, akkor nekiállunk, és rendbe rakjuk az első futóművet,
ami mostanra olyan állapotban van a sok berheléstől, mint szegény Michael
Jackson arca volt anno a városi legendák szerint.

Szétszedés után derült ki, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk, ki kell
cserélni szinte mindent, a bölcsőket, csonkállványt, féltengelyeket,
kormányösszekötőket, féket, motortartó bakokat.

Sajnos, az alkatrészek beszerzése nehezen ment, pár dolgot neten kell
rendelni, ez időigényes, nem lett meg minden.

Verseny előtti héten már látszott, hogy esélytelen lesz befejezni, el is
keseredtem, de aztán elhatároztuk, hogy nem adjuk fel! Az M-Service
csapata nekiállt, és két nap alatt visszapakolt mindent, úgy ahogy volt, újra
szétszedték és újra összerakták a kocsi teljes elejét. Még egy futómű állítás, pár
apróság, és jöhet Pócs!

 

Történt-e fejlesztés a Húsvéti verseny óta?
- Igen, némi visszafejlesztés. A lefogazott végáttétel helyett visszaraktuk a
gyárit, ez hosszabb, ez előny lesz a rajtnál, hátrány máshol. Ezenkívül semmi,
húsvét óta még nem is volt itthon az autó, igazából még lemosni és kitakarítani
sem tudtam rendesen.

Voltál-e esetleg tesztelni az autóddal valahol?

- Neveztem a Hungaroringes Time Attackra, és szerettem volna elmenni
Kunmadarasra, tesztelni az új futóművet és versenyezni egy jót. Mondanom sem
kell, egyik sem jött össze. Különösen Kunmadaras hiányzott, a Kisújautó csapata
mindig nagyon jó hangulatú versenyt rendez, nagyon szeretek oda járni, most
csalódás volt, hogy nem jött össze.

 

Milyen céllal vágsz neki a Pünkösdi Rallycross versenynek?

 - Nyerni szeretnék! A húsvéti döntő rajtjában történt váltóhalál miatt,
különösen ki vagyok most már éhezve egy jó eredményre! Az a rajt egyébként igen
érdekes volt, mikor megjöttek a Füredi videó külső felvételei, megnéztem vagy
egy tucatszor, hogy mi is történt ott.

Támogatóid?

- Köszönöm a támogatást az M-Service-nek, azon belül is Mukinak, akinek
csak azért kellett kétszer mondani, hogy szedje szét és rakja össze az autó
elejét, mert kétszer is kellett szétszedni és összerakni.

És természetesen köszönöm a Racing Bazárnak és csapatának. 

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)