Botkáék vezetik az ERC 2 kategóriát

Botka Rally Team
Liepäja Rally 2015
2015.02.07-08. Liepäja, Lettország 

Vezetjük a bajnokságot

A Botka Rally Team párosa sikeresen teljesítette a második ERC futamát, a 2015-ös Liepäja Rally-t. Nem volt elégedett a teljesítményével a pilóta, de az itt megszerzett pontok kellettek ahhoz, hogy a bajnokság ERC2 kategóriájában az élre álljanak. 

’ Egy jól sikerült teszt és kvalifikáció után olyan körülmények vártak ránk a versenyen, aminek semmi köze nem volt sem a teszthez, sem a kvalifikációhoz. ’
A teszten hóval fedett, jeges pályán tudták kipróbálni a szöges gumik tapadását, majd ötödik időt autózták a rajtsorrend kialakításához szükséges mért szakaszon, melynek pályája inkább hasonlított egy nedves, murvás gyorsaságihoz, mintsem a beígért havas körülményekhez. 

’ Az első napon latyakos hóban autóztunk az első körben, másodszorra már murván, de sötétben, hóesésben. Másnap 25 centiméteres hó esett és a széles gumijaink nem voltak ideálisak, ahogy a látási körülmények sem. Helyenként hatalmas hóesésben kellett versenyezni, sokszor olyankor is fékeztem, amikor tiszta időben nem tettem volna. ’

Az ERC2 kategóriába több helyi páros is benevezett, akik a hazai pályák ismerete mellett nagyobb rutinnal bírnak az ilyen időjárási körülmények között való versenyzésben is. Kategóriájuk ötödik helyén zárták az első napot Botka Dávidék, és ezt a helyezést tudták a verseny végére is megtartani.

’ Maga a verseny nagyon jól szervezett volt, minden jól működött. Nem tudtunk jól menni, nem azok az eredmények születtek, amikre büszkék lehetünk. Szeretnék úgy autózni az ERC sorozatban, mint ahogy a kvalifikáció is sikerült. Be kellett látnunk, hogy ez a verseny még nem az volt, ahol biztosan tudunk az első tízben autózni. Várom már, hogy kitavaszodjon és aszfalton vagy murván tudjuk megmutatni a valós tudásunkat. 

Az autóban még vannak tartalékok, voltak apró gondjaink, de ezek mind orvosolhatóak lesznek a jövőben. A szervizcsapat most is tökéletesen dolgozott. A rutin munkák mellett még péntek este hengerfejezték a fiúk az autót, szombat éjszaka pedig a szervizparkban tomboló szélviharban kellett menteni a sátrunkat és a felszerelésünket. Ezúton is köszönöm az odaadó munkájukat! ’


Az ERC sorozat egyik jellegzetessége, hogy nem csak a pilótákat, de a navigátorokat is külön értékelik. A Jänner Rallye második helye után most is pontok íródtak fel az éves tabellára Botka Dávid és Mihalik Péter neve mellé. 

’ Eddig mindkét futamról értékes pontokat hoztunk haza. Jól állunk, átvettük a vezetést a bajnokságban. Készülünk a következő, írországi futamra. Bízom benne, hogy ezután már csak jobb futamaink lesznek, mint az első kettő volt. ’

A következő megmérettetés április első hétvégéjén vár a csapatra. Két évvel ezelőtt elmaradt a Circuit of Ireland futam a nagy havazás miatt. Remélhetőleg idén maximum eső áztatja majd Észak-Írország szűk, aszfaltos pályáit.