Egy pilóta, 3 navigátor

A Speed Rally Team versenyzője Novák Balázs egy baráti felkérésnek eleget téve 3 navigátorral indul a 2014. évi Szilveszter Rallye-n.

Mi is volt pontosan ez a baráti felkérés?

Speed Rally Team csapatában versenyző Bárdos Petit, akinek nemrégiben születésnapja volt, illetve a csapat versenyeinek egész éves gördülékenységén dolgozó, Dencs Gergőt és Szalay Gergőt névnapjuk alkalmából fogom vinni a Szilveszter Rallyen.


Pilisvörösvár Rallye-n már versenyeztetek együtt Bárdos Petivel, mi volt a tapasztalat?

Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, igaz nem hajtottunk az időre, de számomra fontosabb volt az, hogy jól érezzük magunkat, mint a másodperceket számolni, de így is abszolútban a 10-ben benne voltunk, illetve a H7-es kategóriában dobogós helyet értünk el. Nem érzem, hogy navigátorfüggő lennék, nekem egy a lényeg, hogy valamit mondjon, aki mellettem a jobb1-ben ül, de a Hungaroringen úgyis látod, merre mész, a külső pályát ismerem, így nagy baj nem lehet!

Mi történt veled az idén, milyen versenyeken voltál?

Igazat megvallva, RTE versenysorozatban szerettem volna indulni, ami 2014-ben eléggé megvalósíthatatlan volt, hiszen több verseny is elmaradt. Idén a MAFI emlékversenyen és az első túrán, Ózdon ott voltam. Illetve részt vettem az SRT által szervezett Rózsa RS-en. Ezek mellett végignyomtam az idei Amatőr Autocross bajnokságot, ahol az 2. helyet értem el a BMW Challenge kategóriában.

Mi a helyzet az autóval?

Tavaly évvégén kapott egy tolókerekes váltót, ami sajnos a Pilisvörösvár Rallye előtt megadta magát, így gyárival kellett a versenyt abszolválni. A most hétvégi megmérettetésre már újra a tolósváltó lesz BMW-ben. Megkapta a legerősebb difit és új hajtást, mert állandóan probléma volt vele, illetve a Rózsa RS-en a féltengely is szétment így még azt kellett helyretenni. A lényeg az, hogy 28-án, amikor rajthoz állunk az autó tökéletesen készen áll a csapatásra.

Mi a cél a versenyen?

Szilveszter Rallye, záró verseny, évvége, a szórakozás a lényeg, és hogy jól érezzük magunkat. Természetesen nem szeretnék az eredménylista végén kullogni. Meglátjuk, mit hoz majd a hangulat!

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért:

This Point Informatika, MIDEX Meat Products Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, ConTruck, CSMBT, Global Roll Kft.; Asonáj 2003 Kft., MaGreen Kft, Magyar Agrár Kft, Sprint 2010 Kft, Stan Tools Kft, Mira Safety Kft.- Munak-, Tűz védelemi Szolgáltatás Autóalkatrész kereskedelem, Via Nortonia, MAZZINI, Jász Papír Kft, Fémtiszta Kft, DIMAG GROUP KFT, Medito Játék Nagykereskedelem Export-Import Kft., Marso Kft, Keveland Kft,

 - Lakati Anett -