Már megint a gumik…

Az abszolút tizedik helyen végzett a 18. Mikulás Rallye-n a Maricsek Racing Team párosa Szvatek Zsolt és Török Attila. A pécsi kettős a rossz gumiválasztás miatt csak szenvedett a verseny első felében, majd a második körre már megfelelő abroncsok kerültek fel a Mitsubishi Lancerre. Az új gumiknak köszönhetően a királyszentistváni gyorsasági szakaszon abszolút ötödik időt autóztak Szvatekék.


Szvatek
Zsolt:

A pénteki teszten sikerült jó beállításokat találnunk, az
autó tökéletes volt, úgyhogy bizakodva vártuk a versenyt. A teszten használt
gumikkal mentünk ki az első körre és azt gondoltam, hogy azzal az egy garnitúra
kerékkel csináljuk meg az egész versenyt. Az első szakasz után kiderült, hogy
ez nagyon rossz döntés volt. Igaz, hogy Pirelli K6-okkal mentünk, kicsit
kivágva, de nem volt jó a tapadás az első körben, úgyhogy nemhogy az idő nem
volt jó, de még nem is élveztük. Az úton voltunk a legkevesebbet, rengeteget
csúszkáltunk, volt forgás, tolatás, elég sok minden történt velünk.

A másik körre a csapat felajánlott négy darab vadonatúj
gumit, úgyhogy ezekkel mentünk délután. Mondanom sem kell, sokkal jobb volt a
tapadás, igaz még ennél is lehetett volna puhább az abroncs, de most erre volt
lehetőségünk és ennek is nagyon örültünk.

A második körben már sokkal precízebben tudtunk menni,
úgyhogy összességében elégedett vagyok. A fő célkitűzésünk az volt, hogy célba vigyük
az autót és ez sikerült is, a licences kategóriában kilencedikek lettünk. A verseny
tetszett, a körülmények nagyon nehezek voltak. Amatőr pilótaként, -mert én még
mindig amatőr versenyzőnek tartom magam,- a mostani körülmények rettenetesen
nehezek voltak, de élveztem a versenyt!

Köszönöm
a segítséget
a Maricsek Racing Team-nek és a
támogatóimnak: Rolatast, Török Klíma, Trucker
Security

- Mamprobi Média -