Turák László: Izgalmas verseny előtt állok

Turák László - Opel Tigra

Mogul Csapat
FRT Kupa
2014.12.14.

Interjú Turák László autóversenyzővel, a hétvégi FRT Kupa előtt.



Karácsony előtt már csak egy versenyen veszel részt a Mogul Csapattal.
Ismét a Kiskunlacházi FRT Kupán, folytatod a versenykilométerek gyűjtését.

- Ez az év utolsó versenye, viszont a bajnokság még március 14-ig tart.
A körülmények mások lesznek, mint az eddigiek, főleg az előreláthatólag hideg idő miatt, de már nagyon várom. 

Az FRT Kupán is versenyenként változtatják a menetirányt. Ezt miképp tudod feldolgozni?

- Szerencsére már az eddigi versenyeken mind két irányban vezethettem, nézegettem a mostani pályarajzot, és úgy érzem jó kis izgalmas verseny előtt állunk, technikás lesz a mostani pálya.

Rég ültél már versenyautóban. Elég-e a két edzőkör, hogy a hosszú kihagyás miatt hozzá szokj?

- Sajnos ki kellett hagyjak 2 versenyt, legutóbb a Mogul csapatnak, és Fekete Lászlónak köszönhetően vezethettem egy Formula Renault versenyautót  a Pannóniaringen, igaz azóta eltelt egy jó pár hét, viszont igyekszek megtenni mindent hogy a kihagyás ne érződjön a köridőimen. A két edzőkör nem sok, viszont arra elég, hogy többé-kevésbé összerakjam fejben a pályát, és visszaszokjak az autóba. 

Most úgy néz ki nem fog esni, viszont hideg lesz. Ilyenkor milyen állítási lehetőségek vannak a jobb úton tartás végett a Tigrán?

- Az alapbeállításokat, a Mogul csapaton belül, a Nivo Motorsport végzi még a verseny előtt, a gumiválasztás sem egyszerű most a hideg körülmények miatt. A helyszínen esetleg guminyomást, illetve fékerő eloszlást tudunk állítani, ami befolyásolhatja az autó vezethetőségét.

Végül, a négy futamod miképp szeretnéd teljesíteni? Van-e előre kigondolt terved, esetleg navigátor, aki segít?

- A navigátorom Iványi Norbertnek lesz, illetve egy-egy ilyen versenyen rengeteg segítséget kapok még Fekete Lászlótól a csapat vezetőjétől. Cél a dobogó, tervem a maximumot kihozni magamból, és az autóból is.

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu