Bajnoki címekkel tértünk haza

Fogasy Gergely - Berendi Dávid
Citroen C2 S1600
SRT Kft
Waldviertel Rallye
2014.11.07-08.

Interjú Berendi Dávid Rallyversenyzővel a nagy megmérettetés után.

Egy igazi túlélő rallyverseny után vagytok Gergellyel.



Szokták
mondani a verseny a célban ér véget. Mesélnél az odavezető útról?
- Az odavezető út a kilométerek számában
elég rövid volt, ugyanis három gyorsasági szakaszt töröltek a hétből a sok
baleset miatt. Számunkra időben viszont így nagyon hosszú volt az út, mert
állandóan alternatív útvonalakon kellett mennünk. Amelyik gyorson viszont el
tudtunk rajtolni, azok életveszélyesek voltak. Eléggé kielégületlenek vagyunk,
hiszen összesen a 118 versenykilométerből, 52-n engedtek végigmenni. A legjobb
24 kilométeres gyorson egyszer sem mehettünk, pedig egyértelműen az volt a
kedvencünk Gergővel…

Nagyon
kevesen értetek a célba. Ennyire nehéz és veszélyes volt az egynapos verseny
- A veszélyes szó sem elég drasztikus
kifejezés arra, hogy mennyire könnyen lehetett nagy károkat tenni az autókban
és ezáltal akár a versenyzőkben is. Az első gyors etap lett rögtön, mert egy
osztrák páros annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mentőhelikopterrel
vitték őket kórházba. Két másik gyorson pedig olyan balesetek történtek,
legtöbbször sajnos magyar versenyzőkkel, hogy nem tudták volna olyan gyorsan
kivitelezni a többi versenyző biztonságos elhaladását a törött autók mellett, hogy
elengedjenek bennünket indulni. Így is, amikor mentünk az éles szakaszokon is,
nem tudtam úgy felnézni, hogy az útszélén ne láttam volna egy sérült autót. Mintha
egy katasztrófafilmben lettünk volna. Roncsok mindenhol. Ráadásul nekünk sem
volt a verseny kalandoktól mentes. Kétszer néztünk farkasszemet a kiesés
lehetőségével. Mind a kétszer viszonylag nagy sebességnél csúszott meg a saras
úton úgy az autó, hogy már esély sem volt rá, hogy ne forogjunk meg. A kivájt
nyomban a tapadás elég jó volt, de ha picit is kijött belőle az ember (ami
azért elég könnyen megtörtént), akkor rögtön olyan csúszós felületre érkeztünk,
hogy azonnal megcsúszott az autó. Ráadásul mi nekünk nem is volt jó végig az
autó beállítása. Egyszerűen nem lehetett vele az egyenesben sem menni. Szóval nem
volt nehéz hibázni! Szerintem nincs olyan versenyző, aki ne forgott volna meg
legalább egyszer vagy ne csúszott volna árokba. És egyben ez a magyarázat arra
is, hogy miért értünk ennyire kevesen a célba…

A
Waldviertel Rallye-n nyújtott teljesítményetekkel, a kétkerekes kategóriában és R3-ban is vezetitek az éves
tabellát. Mennyire volt nehéz ezt az évvégre így összehozni?

Talán
mondhatom azt, hogy kimondottan nehéz volt. Összegezve az évet nem volt egy gondmentes
versenyünk sem, egyszer sem értünk őszinte mosollyal haza. Minden versenyen
technikai gondjaink voltak vagy éppen a csapat nem volt megfelelő. Így nem
lehet jó kedvűen menni és nem lehet összpontosítani csak arra, hogy első
legyél. A sok-sok kudarc miatt számtalan új döntési helyzetbe voltunk
kényszerítve és mindig valami idegen helyzetben kellett lépést tartanunk a
többiekkel, akik stabilan tudnak versenyezni az autóikkal. Így tőlünk ez az év
rengeteg kompromisszumot és kitartást igényelt. Számtalanszor voltunk annak a
küszöbén, hogy komoly döntéseket hozzunk meg és ebben a formában megszakítsuk a
versenyzésünket. Egy motiváló erőnk volt viszont mindig: az, hogy nem tudunk
elmenekülni a problémák elől és bajnokok akarunk lenni mindenáron! Mindketten
küzdős típusok vagyunk. Ezt fent látják is talán elég jól, mert mindennek
ellenére elmondhatjuk viszont azt, hogy minden versenyen a dobogón tudtunk végezni.
Kijelenthetjük nyugodtan, hogy nem mi vagyunk még a legjobb elsőkerekes
versenyzők, a kategóriatársak között vannak ügyesebbek és tapasztaltabbak.
Rengeteg kilométer kell még ahhoz, hogy a legjobbak legyünk. Viszont a sok
negatív dolog, kudarc, technikai hiba és hátrány ellenére, mi stabilan dobogón
hoztuk be az autókat, nem törtük össze egyszer sem a technikákat és nem estünk
ki. Ennek a jutalma lett, hogy valamiben mi vagyunk a legjobbak. A kitartásban
és a stabil eredményekben. Emiatt lettünk most bajnokok és ennek nagyon
örülünk!

Terveztek-e 2015-ben több külföldi versenyt?
- Már
a Waldviertel rally parc ferméjéből visszafelé a szállásra a jövő évről
beszélgettünk. Igen! Elég sok versenyt tervezünk külföldön!

Hogyan tovább 2015-ben? Marad az autó, a kategória
és címvédés lesz a cél, vagy
pedig más autóban gondolkodtok?
- Ez egyelőre még képlékeny. A
bajnoki cím megvédése nem motivál minket. Amiből van már egy, abból minek még
több?!
Most a tapasztalatszerzés és a világlátás a legnagyobb célunk. Nem utolsó
sorban szeretnénk élvezni a versenyzést. Idén szerencsés helyzetben voltunk,
mert sok külföldi futamról szereztünk tapasztalatokat. Ezáltal olyan terveink
vannak, amik a határokon kívülre nyúlnak és dolgozunk azon, hogy ez a legjobb
mértékben meg is valósulhasson. De ne
csüggedjenek a magyarok sem, akik esetleg bennünket szeretnének látni. Egy-két
jónak ígérkező versenyen azért biztos tiszteletünket fogjuk tenni…

Végül szeretnénk köszönetet mondani
mindenkinek, akik hozzásegítettek bennünket a bajnoki címek megszerzésében és
végig mellettünk voltak!

Támogatók:
Millers Oils, RRC Hungary, Marso Kft, Interton Kft, Frosch, Dukko-Lux Kft.,
Goodwill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft, Euro One Zrt, SRT Kft, Pirelli

Fotók: Gyenes Attila, Béres Gábor, Montovay Tibor.

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu