Rongits és Hannus beszámolója

Az évad utolsó ORB futama elég kemény diónak minősült a magyar mezőny számára, ugyanis az indulók több mint a fele kényszerült a verseny feladására. Már a rajt előtt többen mondták, hogy jók ugyan a pályák, de rettentő nehezek. A magyar mezőny számára a verseny sajnos egy etappal kezdődött, mert egy osztrák páros súlyos balesetet szenvedett és emiatt törölni kellett a gyorsot.

De halljuk a futam hiteles összefoglalóját Rongits Attila pilótától:

-Talán az egyik legnehezebb Waldviertel rallyeink volt. Mi tényleg sokszor indultunk már ezen a versenyen, de ilyen „szétszedett” és szappanos pályákkal még nem találkoztunk.Egy picit sajnáltam is a magyar mezőnyt, hogy ez a híresen jó rallye, pont a csúnyábbik arcát mutatta meg nekik. De hát a rallye az ilyen, rossz időben is nyomni kell a gázt, persze alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez. Mi sem tudtuk az itinerbe leírtakat véghezvinni, mert sokszor az ötödikes kanyart harmadikba kellett fordulni és még úgy is lecsúsztunk az útról. Mondtam is a navigátoromnak, hogy néhány helyen lassabban kéne menni ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk. Az utolsó szakasz volt a legmunkásabb, itt tényleg leizzadtunk, mert volt sár, sötét, köd, eső és néhol pedig nem volt már út.Kétszer pedig a jó isten rakott minket vissza az útra, mert, hogy én nem az biztos! A lényeg hogy leértünk, mégpedig nagyon jó helyen, abszolút második idővel teljesítettük a power stage-et.
A végeredményt illetően sem kell szégyenkeznünk, hiszen a kategória győzelem mellett életünk legjobb abszolút eredményét is elkönyvelhetjük: harmadikok lettünk! Gratulálunk az összes célba érkezett párosnak és mielőbbi „talpra állást” a kiesetteknek!




Ba-Ro Motorsport