Bajnoki címmel koronázták meg az idei szezont

SOLID RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

A 48. Mecsek Rallye után ismét gyarapodott Kondella Péter és Szilassy Arnold dicsőségfala. A SOLID Racing Team versenyzői a rallye2 bajnokságának záró futamán bebiztosították maguknak az N csoport és az N3 kategória győzelmét is. Habár a bajnoki címig vezető út nem volt problémamentes, az öröm annál nagyobb Kondelláék részéről. Ennél jobb debütálást nem is kívánhattak volna!



Kondella
Péter:
Felemás érzésekkel zártuk ezt a versenyt, és egyben az
idei szezont is. Az utolsó megmérettetésig nyitott volt az N csoport bajnoki
állása, mindössze 5 ponttal voltunk lemaradva a Szepesi Marcell-Gondos Péter
párostól. A célunk tehát az volt, hogy a győzelem mellett az utolsó szakaszért
járó +3 pontot is bezsebeljük, és így elhódítsuk a bajnoki címet.

Péntek este nagyon jól bekezdtünk, ami azt jelenti, hogy
egy abszolút 4. időt autóztunk a rallye2 mezőnyében, Árpádtetőn. Három
gyorsasági szakasz teljesítése után, másnap az abszolút 3. helyről vártuk a
folytatást. A szombati szereplésünket beárnyékolta a Honda kuplungjának a
meghibásodása. Mivel tolókerekes váltó van a kocsiban, szerencsénkre nem
kellett használnunk a kuplungot váltásnál, „csak” a rajtolásunkat befolyásolta
ez a műszaki probléma, illetve kellemetlen és kicsit idegesítő volt, hogy
folyamatosan remegett alattunk az autó. A konkrét hiba okára azonban csak a nap
végére jöttek rá a szervizeseink, addig – információ hiányában – tapogatózva
teljesítettük a szakaszokat.

Mivel Szepesiék már a pénteki, első gyorsaságin kiálltak
technikai hiba miatt, ezért már csak az lebegett előttünk, hogy épségben
bekormányozzuk a Hondát a célba. Sajnálom, hogy az ellenfelünknek így alakult a
versenye, jobb lett volna tisztességesen megküzdeni ezért a bajnoki címért.
Ugyanakkor boldogok vagyunk, hogy eredményesen, az N csoport és az N3 kategória
bajnoki címének megszerzésével tudtuk lezárni a rallye2-s debütáló évünket.
Fantasztikus pályákon autózhattunk a 48. Mecsek Rallye keretén belül, s habár
az éjszakai szakaszoktól tartottam, rengeteg pozitív érzéssel és tapasztalattal
gazdagodtam annak tekintetében is.

Szilassy
Arnold:
Meglehetősen izgalmas volt a mecseki
hétvégénk. A pénteki napon sikeresen, és jó pozícióban jutottunk túl. Vak
sötétben, vizes pályán, a rallye2 mezőny abszolút 3. helyén zártunk. Az új
intermedia Pirelli gumik jól vizsgáztak, meg voltunk elégedve a menetteljesítményükkel.
Nehéz volt elhinni, hogy végsebességről úgy állt meg a lassító előtt a Honda,
mint ha szárazon mentünk volna.

Derűsen, jó
kedvűen vágtunk neki a szombatnak. Tartott ez egészen az aznapi első gyorsasági
feléig. Már etapon füst dőlt az utastérbe, lehetett sejteni, hogy valami
történni fog. A szakasz vége felé már elakadásjelzővel, lassú tempóban
gurultunk az úton a kuplung problémák miatt. Ez innentől kezdve el is kísért
minket a verseny végi parc fermeig, de a kocsi kibírta a leintésig. Szerencse a
szerencsétlenségben, hogy az N csoportbeli fő ellenfelünk már pénteken
gondokkal küzdött, és kiállni kényszerült a versenyből. Sajnáljuk őket, hiszen ők
is azon dolgoztak egész évben, hogy megnyerjék az N abszolút értékelést.

A záró
futamon a Honda finoman a tudtunkra hozta, hogy ha nincs a jó technika, akkor mi
sem vagyunk bajnokok N abszolútban és az N3 kategóriában. Ez a második évem
Petivel, és a második bajnoki címünk. Reményeim szerint még sok-sok évet
töltünk el egymás mellett, és sok szép emléket, bajnoki címet szerzünk.

Partnereinknek
köszönjük az együttműködést:
AVANZO-TRADE Kft. – The Body
Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó
Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; EuTrust Szerviz Kft.;

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming
Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES;
Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting
Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező
Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.;

PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU,
Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. –
www.webkamion.hu;
Visiophone Kft. –
www.eropolis.hu;
V4 Transport Szállítmányozási Kft.; Büttner Kft.;
www.royalmagazin.hu

- Horváth Judit
-