Vissza a jövőbe

Avagy a Garmin Racing Team versenyzői Gyarmati Ariel Németh Gergellyel az oldalán ismét az ORB mezőnyében vág neki a hétvégi mecseki futamnak.

 Gyarmati Ariel: - Mivel az idei pontverseny a Rally2-es bajnokságban nem alakult túl jól, ezért úgy döntöttünk, hogy az első osztályban próbálunk ismét szerencsét. Időben, energiában szinte ugyanannyi az ott való versenyzés, valamint év közben már esett róla szó, hogy teszünk egy kis kitérőt.

- A pályákat megpróbáljuk minél részletesebben és alaposabban felírni, ahol lehet, ott felkészülünk az éjszakai gyorsaságikra.  Alapvetően nem szeretek sötétben versenyezni, azonban a mezőny végére vagyunk sorolva, így borítékolható a számunkra kedvezőtlenebb körülmény.

- Ami pozitívum, hogy elég jól ismerem a mecseki pályákat, mondhatni, hogy a kedvenc gyorsasági szakaszaim. Nyárásvölgy-Hetvehely szűk részét nagyon kedvelem, Pécsváradon 2006-ban versenyeztem, igaz, akkor ellenkező irányban, de az is szűk, egy nyomos erdészeti út, amelyek adottságai nekünk ideálisak. Örülünk, hogy a reptér is bekerült a programba, ugyanis kellenek az ilyen nézőcsalogatók, amely egész területe belátható, valamint komoly betét programokat is kapott annak érdekében, hogy népszerűsítse a rendezvényt.

- Az autó átesett egy kisebb újításon, amelytől a váltó talán megbízhatóbbnak bizonyul. A szokásos felkészítés is megtörtént ezzel egy időben, így már nagyon várja a küzdelmet.

- A már szokásosnak mondható felállásban vágunk neki a futamnak Németh Gergely navigátorommal.

- Elsődlegesen szeretnénk célba érni. Nem mentünk még ezzel az autóval ebben a mezőnyben, nem tudom, hogy mire lehetünk képesek, a lényeg a kategóriában és abszolútban is minél előrébb végezni. Az első pár gyorsasági szakasz után már talán nagyjából látni fogjuk, hogy hová tudunk megérkezni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél előkelőbb helyen érjünk célba.

 

 Köszönjük Partnereinknek!