System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Ogiernek szerződést ajánlhatott a Hyundai

A francia világelső jelenlegi kontraktusának meghosszabbítása előtt áll. Ám a napokban felröppent egy hír, miszerint a kihívó fél elhappolná az aranytojást tojó tyúkot, és egy Ogier – Neuville pilótapárossal indítana rohamot a világbajnoki aranyért. Nos, erről, az új szabályokról, és még egy pár dologról beszélt maga az érintett Seb Ogier.

Mostanában nem túl nyugodt a francia világelső, hiszen nem elég, hogy kétszer egymás után is nullázott a VW-vel, de még a szabálymódosításokat is elfogadták, ami őt nem a legjobban érint, hiszen hiába fogja kiépíteni az előnyét, ha a rajtsorrendet folyamatosan átvariálják majd a versenynapok végeztével. Mint ismeretes az új szabályok arról hivatottak dönteni, hogy már nem csak az első, hanem a második nap végeztével, is változna a rajtsorrend, így összébb rázva a mezőnyt.

Remélem a most elfogadott szabályok egy tisztességes versenyhez vezetnek majd, és nem egy őrült show-hoz – kezdte ezzel a regnáló világbajnok. Ha csak azért teszik, hogy a hátrányban lévőket felhozzák, akkor az egésznek semmi köze a sporthoz. Mindig is volt egy uralkodó csapat a bajnokságban. Azt leszámítva, hogy mi nyerünk a legtöbbször, köztem és a csapattársam között a difi igencsak karcsú – folytatta így Ogier.

A világelső a szabályvoltoztatások mellett még a szerződés hosszabbításával is kénytelen törődni, már csak azért is mert a háttérben megy az udvarlás. A Hyundai konkrét ajánlattal kereste meg Ogier-t, és szeretnék ha már 2015-től a náluk versenyezne a jelenleg még “csak” egyszeres világbajnok.

Még van egy pár kérdés amit meg kell válaszolni, de igazából ez már csak idő kérdése. Polo WRC-vel versenyzek és a jövőben is azzal fogok – zárta le ezzel a találgatásokat Ogier.

Ezek a pletykák nem alaptalanok voltak hiszen a Hyundai kész szerződés tervezetet mutatott Ogier-nek, ahol viszont olyan kitétel is volt az apró betűs részben, hogy a koreai csapatnál továbbra is Neuville lenne az első számú pilóta.

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)