Mecsek mindig jó!

Kurtos Robiék számtalanszor jártak már a pécsi gyorsokon, ahol általában szép eredményeket értek el. Bizakodva készülnek a 48. Mecsek Rallyra, ahol Kurtos Róbert pilótának, ismét Kürti Tamás fog navigálni, akivel régen együtt hajtották az Astrát.

Mi a helyzet Robi veletek és az autóval? Minden egyben van már a Mecsek Rallyra?

- Kassa után revízióztuk a kocsit, új kuplung, osztómű meg lett nézve, hátsó difi meg lett kicsit húzva még, úgyhogy egyben vagyunk mi is, és az autó is. Ismét alkalmat tudtunk keríteni egy kis tesztelésre is, tehát szerencsére nem csak úgy kell odaállnunk, hogy egy kilométert sem mentünk. Még lesznek apróságok ott Pécsen, amit a fiúk állítgatni fognak, de azok már csak kisebb finomítások, hogy minél jobban ketyegjen a gép.
A nevezési listán nem volt feltüntetve a navigátorod kiléte. Adminisztrációs hiba, vagy van esetleg valami más oka?

- Nem adminisztrációs hiba a navigátor feltűntetésének hiánya, mindinkább azé, hogy a nevezés idejében még jómagam sem tudtam százszázalékosan, hogy ki lesz a navigátorom. Ez menet közben megoldódott, és egy „régi” új navigátorommal fogunk belecsapni a pécsi versenybe. Kürti Tomi fog az anyósülésből diktálni, akivel már számos versenyen mentünk együtt, tehát nem leszünk idegenek egymás számára. Az első közös versenyünkön már másodikak lettünk anno mikor együtt Astráztunk, és bízunk benne, hogy most is hasonló jó eredményt fogunk elérni.

 Mi jut először eszedbe a Mecsek Rallyról?

- Nagyon jó kis pályák, én személy szerint ezt is ugyanúgy szeretem, vagy még jobban, mint a többit. Tavaly harmadik helyen végeztünk itt, idén is a célba érés a fontos, azzal az eltéréssel, hogy ha ez tényleg az utolsó idei futam, akkor meg kell kicsit azért nyomnunk. Viszont Tominak ez lesz az első pécsi versenye, de szerintem ez nem lesz akadály. Részletes itinert írunk, és akkor nem lesz semmi baj. Én sokszor jártam már a Mecsek Rallyn, nagyjából ismertek a pályák, persze lesz egy-kettő, ami újdonság, de kell a változatosság. Célunk, hogy minél jobb hangulatú versenyünk legyen, és hogy ismét össze tudjunk annyira csiszolódni, hogy az elég legyen egy célba érésre, és pár apró pont begyűjtésére a bajnoksághoz.

 A bajnokságban jelenleg a harmadik helyen álltok. Hogy látod, van esély az előrébb jutáshoz így a szezon vége felé?

- Igen, most úgy néz ki, harmadikak vagyunk a kategóriában, de reményeink szerint tudunk még ezen javítani. Esély ugye mindig van, a lényeg az, hogy mennyire tudunk majd élni vele. Bízunk benne, hogy még feljebb tudjuk tornázni magunkat majd azon a dobogón.



 Köszönjük a támogatást:

Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Újszőlőskert Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Korloy Inc. Cutting Tools , KZ Invest Kft.;