System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Az út maga a cél!

Mivel Jánosa Ákos és Brunekker Árpád Kassán csak éppenséggel, hogy menni tudtak pár kilométert, így most kicsit soknak tűnik számukra a kihagyott időszak, amibe még a Budapest Rally elmaradása is nagyban hozzájárult. Tehát értelemszerűen nagyon várják már, hogy ott legyenek a 48. Mecsek Rallyn.

„Kassán nagyon keveset mentünk ez igaz, de én egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni a versenyzés, de meg kell, hogy mondjam tévedtem, mert nagyon hiányzik. Persze ebben annak is nagy szerepe van, hogy ugye elmaradt egy futam. Úgyhogy jó lenne már újból menni. Jók a pályák, de annak nem örülök, hogy mindegyiken csak egyet kell menni, mert mindig szoktam javítani. Mindenképpen jó itinert kell írnunk abban a kevés pályabejárási időnkben, ami most nagyon karcsúra fog sikeredni számunkra a sok teendőnk miatt. Igazából egy sima jó autózást kívánok magunknak, semmi extrát, hiszen sajnos már az elejébe nem nagyon tudunk beleszólni, tehát egy a dolgunk jó hangulatban a célba érni. Megyünk egy jóízűt, aztán majd lesz valami. A gyorsok nagyjából ismerősek, az egyetlen gondot talán csak majd az időhiány okozza, de kicsit megembereljük magunkat és menni fog az így is. Nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztünk idén, és remélhetőleg Pécsről is úgy térünk haza, hogy na megint tanultunk valamit.” – latolgatta az esélyeket Ákos.

 

 

„Mint mindig most is számíthatsz az én rövid tömör és velős válaszaimra. Na figyu. Nagyon várjuk, nagyon jó lenne már ott lenni, és nagyon-nagyon jók leszünk. Az idei talán első olyan verseny lesz ez a pécsi, ahol úgy nagyjából ismertek lesznek a pályák, mert ugye mi már idén jártunk ott a Baranya Kupán. A furcsa igazából csak az lesz, hogy öt gyors, öt felírás, tehát az eddigiektől eltérően egy gyorsaságin sem fogunk kétszer menni. Nekünk ez újdonság lesz, de annyi mindent meg tudtunk már az idén tanulni, csak nem fogunk tán kétségbe esni. Amiről most így azt gondolom, hogy húzós lesz, az a pályabejárás. Rohadt kevés időnk lesz rá. Amit megígérhetek így előre, hogy az elsődleges szempontokat fogjuk figyelembe venni, amik nem mások, mint hogy mindenképpen jól akarjuk érezni magunkat, és mindenképpen jól akarunk menni magunkhoz képest. A javulásra összpontosítunk, aminek reményeink szerint az lesz az eredménye, hogy besasszézunk a célba, és ha nem is kerülünk a dobogó legfelső fokára, akkor…deeee kerüljünk a dobogó legfelső fokára.” – mondta Árpi a tőle megszokott jókedvvel a hétvégi projektet.

 

 

Köszönet a támogatásért:

 

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Magyar Agrár Kft. Professzionális ügyvitel, menedzsment, tanácsadás és szolgáltatások agrárvállalkozásoknak; MAGreen Kft. Professzionális terményvédelem

 
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)