Nemsokára Nagyveleg Rally
Az itt élők mindig sokan szurkolnak a pálya szélén kedvenceiknek, reméljük, hogy október 19-én vasárnap is így lesz majd.
A Céltrans Rallysprint Bajnokság ötödik futama az Alexovics Kupáért zajlik, ahol az előnevezés lezárásakor 60-an jelezték rajthoz állásukat. Köztük a nézők egyik kedvenc párosa, Tóth Attila és navigátora Bakai Renáta. „Rena” elmondta, hogy jelenleg gőzerővel dolgoznak a szerelők az autón, mert Attila nemrégiben rallycross futamon indult vele, így vissza kell építeni a kék BMW-t. Nagyon várják már, hogy Nagyveleg és Bakonycsernye között autózhassanak, cél természetesen az első hely, ennek érdekében mindent megtesznek majd.
Ezen a versenyen a két település között kétszer halad majd el a mezőny mindkét irányból, azaz összesen négyszer tapsolhatnak a kilátogató nézők a párosoknak. A tíz km-es pályán lassítók, ugratók és kanyarok teszik még izgalmasabbá a küzdelmet. A verseny 9 óra előtt a bemelegítő körrel kezdődik, majd 10 óra 30-kor az első versenytempóban haladó autót láthatja a közönség.
A Céltarns Rallysprint Bajnokság Alexovics Kupáért kiírt futama, este 7 óra után az eredményhirdetéssel zárul.
Forrás: rvo.hu