H-Moto: Egy összetett második hely és dobogók sora vasárnap a Slovakiaringen

Sajtóközlemény - H-Moto, Alpok-Adria Bajnokság, Slovakiaring, Vasárnap, 2014.09.14.

Kiválóan sikerült az Alpok-Adria Bajnokság, az IMRC Cup és a magyar nyílt gyorsasági-motoros bajnokság slovakiaringi szezonzárója a H-Moto Team számára: Kovács Bálint megőrizte második helyét a 125SP kategória összetettjében, Kis Viktória, Csányi Gergő és Győrfi Alen pedig egyaránt dobogóra állhatott valamelyik értékelésben.

A 2014-es évad utolsó versenyére került sor vasárnap az Alpok-Adria, a magyar
nyílt gyorsasági-motoros bajnokság és az IMRC Cup mezőnye számára. A helyszín a
Slovakiaring volt, ahol a magyar H-Moto Team négy versenyzővel képviseltette
magát. Közülük a legfiatalabb, a mindössze 13 éves Kovács Bálint érte el a
legnagyobb sikert az összetett pontverseny szempontjából, hiszen a vizes pályán
mutatott óriási küzdelmének és az ezáltal megszerzett hatodik helyének
köszönhetően megtartotta második helyét a 125SP kategória tabelláján – tette
mindezt első nagypályás szezonjában, nála jóval rutinosabb vetélytársak ellen
versenyezve!
 
A többieknek sem lehetett okuk a panaszra a szezon utolsó versenynapján: a
Superstock 600-as géposztályt erősítő Csányi Gergő például a pole pozícióból
vághatott neki az IMRC Cup versenyének, s néhány hete a Hungaroringen ezt
futamgyőzelemre is tudta váltani a 19 éves motoros. Most sokáig a második
helyért küzdött, ám a leintéshez közeledve műszaki hiba jelentkezett nála, így
végül meg kellett elégednie a harmadik pozícióval, de természetesen nem lehet
csalódott az újabb pódium miatt.
 
Nem ő volt azonban az egyetlen a csapat tagjai közül, aki dobogóra állhatott
ma, Kis Viktória ugyanis az Alpok-Adria mezőnyében szenzációsan versenyezve a
hetedik helyen ért célba, ami az IMRC értékelésében (nem összekeverendő az IMRC
Cuppal, amelyben csapattársa indult) a harmadik helyezést jelentette számára! A
H-Moto Team hölgyversenyzője érhető módon rendkívül elégedett volt az eredménnyel,
amelyet ráadásul úgy ért el, hogy korábban csak edzéseken volt lehetősége
kipróbálni, milyen a mostani versenygépével vizes aszfalton motorozni.
 
A legpechesebben a szintén a Superstock 600-asok között induló Győrfi Alen
számára alakult a vasárnap: a 2007-ben Európa-bajnoki címet nyerő pilótának jó
esélye lehetett volna a szombati futamhoz hasonlóan a top3-ban zárni, ám egy
technikai probléma, amely az egész verseny alatt hátráltatta, megakadályozta
ebben. Végül a dobogóért harcoló boly végén, a hatodik helyen zárta a futamot,
az IMRC értékelésében viszont a második helyen zárt.
 
Kis Viktória
„A mai nap nem okozott nagy fejtörést gumiválasztás szempontjából az éjjeli
felhőszakadásnak köszönhetően. A warm upon kipróbáltunk egy új áttételt, ami
jónak bizonyult. A versenyen ismét a 15. rajtkockából indultam. Nagyon kíváncsi
voltam, milyen lesz vizes aszfalton versenyezni, mert eddig csak edzéseken volt
lehetőségem ilyen körülmények között motorozni. A rajtot sikerült jól elkapni,
az első kanyarban is jól helyezkedtem. Körről körre javítottam a pozíciómon, a
gyors részek jól feküdtek. Az utolsó öt körben már magam mögött tudtam a bolyt,
akikkel előtte haladtam, onnantól tartottam a helyem. Így 24 motoros közül a 7.
helyre sikerült beérnem. Nagyon örültem neki, mert ez az IMRC-ben a 3. helyet
jelentette, de az Alpok-Adria mezőnyében amúgy is remek a 7. hely! Tetszett ez
a vizes verseny! Azt hiszem, szép szezonzáró futamnak mondhatjuk a mait, hiszen
serleggel térhettünk haza. Nagyon köszönöm a H-Moto Teamnek a lehetőséget, a
szponzoroknak a támogatást, hogy részt vehettem a bajnokságban, a családomnak
és barátoknak pedig a lelki támogatást, amit kaptam tőlük mindvégig, és a
hétvégét illetően pedig Gaylhoffer Gábornak a profi munkát! Boldog vagyok.”

 
Győrfi Alen
„A reggeli bemelegítő edzés még száraz pályán került megrendezésre, ám a
verseny már vizes zajlott – igaz, néhol ott is voltak már felszáradó foltok.
Sajnos az első körtől kezdve technikai hiba hátráltatott: a motor folyamatosan
hintázó mozdulatokat tett a kanyarok közepén, emiatt állandóan meg is csúszott
alattam. Ennek ellenére is sikerült a hatodik helyen célba érnem: gyakorlatilag
a teljes futam során a dobogóért harcoló boly végén haladtam, ám a műszaki
gondok miatt előzni sem tudtam, így a tegnapi harmadik hely után vegyes
érzelmekkel hagyom el a Slovakiaringet.”

 
Csányi Gergő
„Az IMRC Cup futamának a tegnapi időmérő edzés eredményének értelmében a
pole pozícióból vághattam neki. A rajtnál azonban visszacsúsztam egy helyet, s
gyakorlatilag a teljes verseny során a második helyért csatáztam. Sajnos
azonban az utolsó három körben műszaki hibám adódott, így végül a harmadik
pozíciót szereztem meg a félig vizes, félig száraz pályán zajló viadalon.
Emiatt kicsit az újabb dobogós helyezés ellenére is csalódott vagyok, ami pedig
az Alpok-Adria Bajnokság versenyét illeti, ott végig nedves pályán zajlottak a
küzdelmek, s igazából főként a célba érkezésre törekedtem.”

 
Szilner János, Kovács Bálint edzője
„Bálint a tegnapi időmérő edzés eredménye alapján a mai versenyt is a
nyolcadik helyről kezdhette meg. A futam esőben zajlott, nedves pályán, s végül
nagy küzdelemben a hatodik pozíciót sikerült megszereznie. Ami pedig ennél is
fontosabb, hogy ennek az eredménynek is köszönhetően Bálint a 125SP kategória
összetettjének második helyén végzett, ami minden előzetes várakozásunkat
felülmúlta. 13 évesen, első nagypályás szezonjában, számos technikai problémát
leküzdve sikerült elérnie ezt az eredményt a felnőttek között. Mondanom sem
kell, hogy óriási öröm ez a csapatunknak és természetesen Bálintnak is!”



Balogh Tamás