System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

A kassai kakukktojás

SOLID RACING TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R

A szeptember 5-7-ei hétvégén olyan helyszínre látogat el Kondella Péter és Szilassy Arnold, ami számukra abszolút kilóg a rally2-es versenynaptár eseményei közül. A 40. Kassa Rally kakukktojásnak számít a SOLID Racing Team versenyzőinek, hiszen se a pilóta, se a navigátor nem járt még itt – még csak nézőként sem.



Kondella
Péter:
Újabb kihívást állít elénk az élet a szeptember 5-7-ei
Kassa Rally kapcsán. Ez az első olyan futamunk, ahol nemhogy én, de még Arnold
sem versenyzett. Ebből kifolyólag teljesen ismeretlen lesz számunkra az egész –
olyannyira, hogy még azt se tudjuk, hol lesz az adminisztratív átvétel. Pont
emiatt a tervezettnél egy kicsit korábban utazunk el a helyszínére, hogy fel
tudjuk mérni a terepet, rögzítsük, hol lesz jelenésünk, a szervizparkunk. A
Baranya Kupa után komoly revízión esett át a Hondánk, ezért mindenképp
szeretnénk majd arra is időt áldozni, hogy egy kicsit kipróbáljuk, s
csiszoljunk a futómű beállításán.

Nagy várakozással állunk a verseny előtt. Már nézegettem
belső kamerás felvételeket, de ezek nem hiszem, hogy teljesen kompatibilisek
lennének azokkal a szakaszokkal, amik most ki lettek jelölve számunkra. Ezáltal
csak azt értem el, hogy már nagyjából fel vagyok készülve arra, milyen
jellegűek lesznek a pályák. A szombati pályabejárás azonban helyre rak mindent,
s bízom benne, hogy most is olyan jó és használható itinert tudunk majd írni,
mint az eddigi megmérettetések alkalmával.

El kell, hogy kapjuk a fonalat, s ha ez mindkettőnk
részéről összeáll, akkor okkal bízhatunk egy eredményes hétvégében. Most is a
kategória és az N csoportbeli győzelem lenne a cél, valamint a top10 az
abszolút értékelésben. A nevezési listát elnézve egyáltalán nem lesz könnyű
dolgunk ennek elérésében – nagyon komoly autók és tehetséges pilóták fognak
részt venni a szlovák futamon. A lehetőségeinkhez mérten azonban szeretnénk
tisztességgel helyt állni.

Szilassy
Arnold:
Eljött, amire vártam. Eddig olyan
pályákon versenyeztünk, ahol már valamelyikünk járt. Kassa a kakukktojás, itt
még csak versenyt nézni sem voltunk. Az eddig elvégzett munka most
kirajzolhatja a reális képet. Ha a körülmények ideálisak lesznek, akkor valós
képet kaphatunk a jelenlegi helyzetünkről. Az autó átesett a szokásosnál
nagyobb revízión, ezen a téren megtettünk mindent. Az N3 kategóriában is
leszünk most páran, aminek külön örülök. Annak meg végképp, hogy típus azonos
autó is nevezett. Kiegyensúlyozott, stabil versenyt szeretnék futni, figyelve
az időket.

Partnereinknek
köszönjük az együttműködést:
AVANZO-TRADE Kft. – The Body
Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó
Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.;

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming
Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES;
Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting
Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező
Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.;

PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU,
Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. –
www.webkamion.hu; Visiophone Kft. – www.eropolis.hu; V4 Transport Szállítmányozási Kft.; Büttner Kft.; www.royalmagazin.hu

- Horváth
Judit
-

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)