Mongólia felé félúton…

Astanába, Kazahsztán fővárosába ért az Ázsia Túra. 

Július 12-én elindultunk Mongóliába. Kazahsztán fővárosáig, Astanáig versenyezhettek a legrátermettebb terepjárósok, de a túrásainknak is kemény tereppel kellett megküzdeni az Aral tóig vezető sivatagi utakon. 



A csapat sok műszaki hibával küszködve megérkezett Astanába.
Az Asia Race, mint az Ázsia Túra önálló verseny kategóriája itt a kazah fővárosban ért véget.
A versenyzőknek az orosz versenyszakasz komoly kihívást jelentett, a műszaki hibák miatt az Asztrahányi pályát kivettük a versenyből, hogy tartani tudjuk az időbeosztást. Így is jutott homok és sár minden versenyzőnek bőven.
A túra kategóriában indulók sem maradtak ki a jóból, a Kaszpi tengertől az Aral tó-ig mindenki a homokdűnékkel szabdalt úttalan utakon járt. 
A végtelen sztyeppe, a több száz kilométer hosszú poros földutak minden résztvevőnek komoly megterhelést jelent nap, mint nap. 
A közös táborhelyeken minden este összegyűltünk és megbeszéltük a nap eseményeit és nem maradhat el a feszültség levezetés sem.
Az út közben adódott műszaki problémákat hellyel-közzel sikerült orvosolni egy-egy nagyvárosban, de például az egyetlen Landrover, egy Kamaz platóján tette meg az Asztanába vezető utolsó 400 km-es etapot. 

Pihenőnapot tartottunk Asztanában és holnap reggel indulunk tovább egy még kalandosabb útra. 3300 Km van még előttünk Ulánbátorig, keresztül az Altáj hegységen, 3000 méter feletti hegyek között és 2000 méter feletti hágókon át.
A tervek szerint augusztus 3-án érkezünk Ulánbátorba, illetve a 13. századi jurtatábor-szállásunkra.

Képek: http://racing.hu/album/20140801_mongolia_fele_feluton_mongolia_expedicio

Fotók: Németh Márton