Veszprém Rallye: Dobogós reményekkel

A szezon legnehezebb versenye következik a Budavári Zoltán és Kovács Szabolcs számára, ugyanis július 11-13.-a között Veszprémbe látogat az ORB mezőnye. A Laroco MSC kettőse a dobogó harmadik fokán zárta az előző Székesfehérvári futamot, de ami ennél is fontosabb, hogy a murvás szakaszokon alig pár másodperccel voltak lemaradva a kategória első két helyezettjéhez képest. A fiúk bíznak benne, hogy Veszprémben is a Székesfehérváron mutatott formájukat hozzák és akkor ismét szoros csatában lehetnek a legjobbakkal.


Budavári
Zoltán:

Nagyon várom a Veszprém Rallyet, mindig szeretek ezen a
környéken versenyezni. Úgy gondolom, hogy kőkemény futam lesz, a pályák nagyon
igénybe veszik az autót, ezért a felkészítésnek és a szerviz csapatnak komoly
szerepe van, hogy a versenygép kibírja a futamot, ugyan úgy, mint
Székesfehérváron.

A kategóriánk még szorosabb lesz, mint legutóbb volt.
Tavaly Rongits Attila nyerni tudott itt, szerintem most is jól fog menni, épp
ezért még nagyobb küzdelemre számítok. Négy páros fog csatázni a kategória
dobogós helyezéseiért, biztos lesznek meglepetések is. Mint mondtam, egy nehéz,
kemény futamra számítok és bízom bene, hogy minél jobban meg tudjuk oldani
Szabolccsal.

A Veszprém Rallye csütörtökön kezdődik számunkra. Reggeltől tesztelni fogunk és átvesszük az itinert. Pénteken
megkezdődik a tréning, négy pályát kell bejárni. Ebből három szakaszon már
versenyeztünk, egy teljesen új lesz, arra fogjuk a legtöbb időt fordítani.
Szombaton délelőtt még lehet egy kicsit tréningezni, délután pedig kezdődik a
verseny. Szombaton két gyorsasági szakasz vár ránk, ez egy jó bemelegítés lesz
a vasárnapi napra.

A verseny a második nap dől el, de fontos a szombat, mert
az első két szakasz alapján alakul ki a vasárnapi rajtsorrend és nem jó hátul
rajtolni, hisz a pálya sokat romlik az első kör után. Biztos, hogy nem a mezőny
legelején rajtolunk majd, mert vannak gyorsabb autók a mienknél, de a
kategóriában meg kell próbálnunk minél feljebb kapaszkodni, akkor van több
esélyünk vasárnap a szép eredményre.

Látva a székesfehérvári murvás időket, megnőtt az
étvágyunk, nagyon készülünk a Veszprém Rallye-ra. Örülnénk egy újabb
bronzéremnek, de bízunk a minél jobb szereplésben. Nyomni fogjuk, amennyire
csak tudjuk!

Kovács
Szabolcs:

Eddig én csak nézőként jártam Veszprémbe, illetve Mikulás
Rallye-n volt szerencsém már menni, de számomra is kedves ez a verseny. Szeretem,
mert nagyon jó hangulata van, a gyorsasági szakaszoknak jó a ritmusa.

A Veszprém Rallye egy határozottan autógyilkos verseny. A
mi Mitsubishink eddig száz százalékosan működött, egyetlen technikai gondunk sem
volt az idei évben, reméljük ez így is marad.

Ennek a versenynek minden métere nehéz. Vigyázni kell az
autóra, de sietni is kell, ez már önmagában egy nehéz feladat. Bízom benne
hogy, erősen kezdünk szombaton, mert az olyan lendületet adhat nekünk, amit
vasárnap is végig tudunk vinni. Az biztos, hogy a maximumot kell nyújtanunk!
Reálisan Matics Misi számunkra nem elérhető, viszont, ha meg tudnánk előzni
Osváth Petiéket, akár csak hat tizeddel is, mint tettük azt Bükfürdőn,
számunkra már nagy dolog lenne! Rongits Attila igazán szeszélyes és
kiszámíthatatlan az eredmény tekintetében, mert Székesfehérváron előtte
végeztünk, de a Power Stage-n nagyon megvert minket, vele is számolnunk kell.

Én, ha célba érünk, már elégedett leszek, de az igazán
meseszerű az lenne, ha eggyel feljebb tudnák lépni a dobogón, mint a legutóbbi
versenyen. A harmadik hellyel is maximálisan boldog lennék, mert az egy
visszaigazolás lenne, hogy gyorsulunk, folyamatosan összecsiszolódunk Zolival.
Csak ne törjük meg az eddigi eredménylistát és szépen lépkedjünk felfelé!

- Mamprobi Média -