Mecsek Trophy 2014 Nimsz Zoltán Emléktúra

2014 március 7-8.-án Hosszúhetény és környékén tartandó Emlék Túrával kapcsolatban beszélgettem Varga Jenővel.

Kedves Jenő!

Mit is lehet tudni erről a Túráról, milyen céllal jött létre
és kik is indulhatnak rajta?

- A Mecseken és környékén már a 90-es évek közepétől voltak különböző terepjárós
túrák és versenyek. Az időjárási viszonyok függvényében, és a terepi,
domborzati viszonyok miatt általában rendkívül nehéz, gépet és embert egyaránt
komoly próbára tevő küzdelmeknek lehettünk részesei.

A szomorú tragédia, - Nimsz Zoltán halála - ad most különös érzelmi
töltést a rendezvénynek. Nimsz Zoltán a kezdeti évek után csatlakozott a
túrázó, versenyző társasághoz, majd később lett az egyik fő szervezője a
mecseki rendezvényeknek.

Ez a túra, az Ő emlékére kerül megrendezésre!

Milyen kategóriákban nevezhetnek az indulók?

- A túrán bárki indulhat, aki rendelkezik a szabályoknak megfelelő
terepjáró autóval, kitartással és egy mindenben segítő navigátorral. A
kategóriák úgy vannak kialakítva, hogy mindenki a hozzá hasonló technikai
színvonalú járművel küzdjön meg. Ezek szerint ”széria”  kicsi , nagy, „profi” kicsi nagy, és „extrém”
kategóriákban indulhatnak a résztvevők.

Ha jól tudom nem csak nappali verseny lesz.

- A túra két részből áll. Egy éjszakai és egy nappali futamon
bizonyíthatják a versenyzők felkészültségüket és ügyességüket. A tájékozódás,
az útvonal teljesítése és a különböző ügyességi feladatok megoldása, különösen
az éjszakai részben jelent nagy kihívást. A túrát nehezíti még a kora tavaszi,
várhatóan nehéz, sáros, mély nyomokkal szabdalt terep is.

Lesz-e ennek a rendezvénynek folytatása?

- Folytatás? Nem tudni. Sajnos elment az az ember, aki felvállalta az
ilyen rendezvény szervezésével járó gondokat. A területen lévő változatos
tulajdonviszonyok, az egyre erősödő természetvédelmi szabályok, a sportot nem
ismerő, sok esetben ellenkező érdekcsoportok nagyon megnehezítik a szervezést.
Jelen pillanatban nem látom a folytatást, de talán majd lesz valaki, aki tovább
viszi a hagyományt. Talán egy ifjú Nimsz?

Talán mondhatom, hogy részese voltam a magyar off-road sport
kialakulásának. A kezdeti időkben, még a német szervezésű somogybabodi
rendezvényen voltunk néhányan magyarok, akik ilyen-olyan technikákkal vettünk
részt. Itt találkoztunk először a sporttal, majd ezzel párhuzamosan
csatlakoztunk a régi, Mavad rallyk mezőnyéhez, amatőr indulóként. Ez akkoriban
igen nagyszabású rendezvény volt, hisz sok nyugati versenyző a Dakar
felkészülésének is tekintette.

Ez után indult el a magyar tereprally kupa, majd a bajnokság is. Ezen
társammal, Fenyvesi Csabával, egy Lada Nivával versenyeztünk, több – kevesebb
sikerrel.
(Többek között, 94-ben kategóriánkban bajnokok lettünk.)

Később nagyon sok útvonalat írtam, az ország különböző tájain és a már
„magyarrá” lett Somogybabodon is részese voltam néhány évig a rendezésnek. A
Mecseken is több trophy, és tereprally bajnoki futam rendezésénél voltam az
egyik fő szervező.

Az utóbbi években Nimsz Zolinak segédkeztem, a mecseki rendezvényeknél.

.

Köszönöm az interjút.

Képek forrása: Varga Jenő és Nimsz Gergő

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu