Bús Edina és az autósport

Edinát kérdem, a 2013-as Gyorsasági Bajnokság autóversenyzőnőjét az eddigi pályafutásáról.

Kedves Edina!

Merre jártál, milyen autós szakágakban, mire a Hungaroring jellegű Gyorsasági versenyekre  eljutottál?

Először 2006-ban ültem versenyautóban egy versenyzőiskola keretein belül.


Előtte soha nem jártam még a Hungaroringen, sőt a versenyzés világa sem vonzott. Az iskola elvégzése után eltelt 1 hónap és részt vettem életem első versenyén, az Opel Astra Kupában. Jó élményekkel gazdagodtam, hiszen már az első versenyemen kupát kaptam. (Még szerencse, hogy akkor a 6. is kapott serleget)

Ez volt a tanuló „félévem”, nagyon élveztem. 2007 és 2010 között a Suzuki Swift Kupában próbálkoztam, ahol kétszer is összetett 4. helyen végeztem a bajnokságban.

Ez azért is számít nagyon jó eredménynek számomra, mert ebben a négy évben csak férfiakkal versenyeztem, és bizony jó érzés volt ennyi pasit magam mögé utasítani.

Kérlek, most ne utáljatok emiatt! 

2011-ben még egy lépcsőt ugrottam felfelé, következett a Lotus Ladies Cup, ahol ebben az évben megszereztem életem első bajnoki címét.

Szerepeltünk a WTCC, WSR, Forma 1 betétfutamaként, felejthetetlen élményekkel gazdagodtam.

2012-ben is ebben a sorozatban indultam, megszereztem a 2. bajnoki címemet. Közben elindultam a Forma autósok mezőnyében is 1 versenyen, ahol 2. lettem. Valamint Ficza Ferivel a Lada Granta Kupában 1. helyen értünk célba.

2013-ban a Gyorsasági Bajnokságban indultál.  Milyen kategóriában és autóval?

- Endurance kategória, egy Ferrari F430 GT3-al, ahol 4 versenyből sajnos csak 1 futamon értünk célba Kiss Norbival, ugyanis a többi versenyen technikai problémáink voltak. Vagyis az autónak.

De az utolsó Endurance futamon mégis el tudtam indulni, a már említett Ficza Ferivel egy Seat Leonnal, egy nagyon izgalmas versenyen elsők lettünk.

Mely futamok töltöttek el kellemes érzéssel és miért?

- Még a Lotus-os időszakból vannak kedvenceim, amikor a Forma 1 betétfutama voltunk, itt mindkét versenyt megnyertem (esős futam volt), és az elsőnek vasárnap Bernie Ecclestone adta át a díjat.

Azt hiszem nem kell megmagyaráznom miért ez a kedvencem.

De ilyen volt a WTCC és WSR betétfutam is, ahol szintén első voltam. Ide sorolnám még a Lada Granta Kupát.

Magyar versenyzőként, a külföldi szerepléseid alkalmával mit tapasztál a Depóban történő életről?

- Szlovákiánál és Salzburgnál messzebbre sajnos még nem jutottam eddigi pályafutásom alatt, de vészes különbség nem volt.

November 15-17-én kerül Budapesten megrendezésre a Autó + Motor + Sport EXPO 2013. Ha jól tudom ezen te is részt veszel. Megtudhatjuk, hogy milyen céllal és hogy hol is lesz ez az esemény?

- A Hungexpo területén kerül megrendezésre. Ezen az eseményen már több éve veszek részt, a csapatom kiállítja az autóinkat, kamiont, hogy az érdeklődők, akik nem tudtak kilátogatni a versenyünkre, itt megnézhessék hogyan is néz ki egy profi csapat.

Azért tartom nagyon jó ötletnek ezt a rendezvényt, mert azok, akiket valóban érdekel a motorport világa, itt olyan élményekkel gazdagodhatnak, amit biztosan soha nem fognak elfelejteni.

Találkozhatnak a pilótákkal, fotózkodhatnak, autogrammot kérhetnek, stb.

Én már olyan emberrel is találkoztam, aki ennek a rendezvénynek a hatására kapott kedvet a versenyzéshez, és a következő évben már rajthoz is állt.

Sokszínű programok lesznek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt maradandó élményt fog adni ebben az évben is az AMS Expo!

2014-es terveid?

Tervek mindig vannak, de egyelőre csak fejben van meg, külföld a cél!

De milyen sorozatban, azt még nem tudjuk.

- Hajói Miklós -

www.hajoka.hu