Sikerült a Bajnoki Cím megvédése a Vác Rally-n

Sikerült a Bajnoki Cím megvédése a Vác Rally-n

Riport Kondella Péter autóversenyzővel a IV.PM Peugeot Vác Rali után.

Sikerült megvédenetek a 2012-es évi bajnoki címet, mivel szintén elsők lettetek a 2013-as évi RTE bajnokság N3 kategória és N abszolút értékelésében. Gratulálok Neked és a Navigátorodnak.


Hogy érzed magad, így a verseny után bajnokként?

- Elmondhatatlan érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy már biztosan bajnokok vagyunk ebben az évben. Úgy gondolom, hogy egy bajnoki címet megszerezni nem könnyű, de megvédeni még nehezebb, mert újabb trónkövetelők jönnek, újabb autókkal, párosokkal bővül a kategória és a csoport, és nem lehet tudni, mit hoz az év.

 

N3-ban és N-ben is minden gyorsot magabiztosan fejeztetek be több másodperc előnnyel a kategória társakhoz képest. Egy igen változatos talajú pályán miként lehetett ilyen időkülönbségre szert tenni?

- Nagyon szeretem ezeket a pályákat, és az autónknak is kedvez. Viszont számunkra is meglepő volt az idők közti különbség, ugyanis minden gyorsasági szakaszon bent hagytunk pár másodpercet, mert a sok csúszás miatt hideg gumival és hideg fékkel tudtunk csak rajtolni, és nem éreztük úgy, hogy a legjobb formánkat hoznánk.

 

A prológon jól poroltatok. Nektek, hogy tetszett a laktanyai parádé?

- Támogatjuk a prológokat a versenyek alkalmával, mert ráhangolódunk a másnapi viadalra, de sajnos az ilyen jellegű, és parkolókban megtartott prológok nem kedveznek az autónknak, ezért a kötelező köröket teljesítjük, de sem a nézőknek, sem magunknak nem ad akkora élményt, mint szeretnénk. Viszont egy jó városi prológot el tudnék majd képzelni egy-két versenyen…

 

A két gyorsasági minősége és ritmusa eltért egymástól. Miként tudtatok gumit választani és tempósan közlekedni?

- Egy fajta gumival mentünk, ami inkább a hosszú gyorsaságinak kedvezett. A Gombás-Sejce szakasz annyira rövid volt, hogy mire célba értünk, csak addigra lett langyos a gumi, ezért nem ez volt a döntő szakasz.

 

Volt esetleg egy kis kézifék húzogatás, nézőknek autózás, vagy csak az időre figyeltetek?

Igazán nem szoktam használni a kéziféket, csak, ha menteni kell egy helyzetet, de ez eddig nem nagyon fordult elő. Egyszer meghúztam egy poros elágban, de minek… Annyira lelassult az autó, hogy szinte álló helyzetből kellett elindulnunk. Az időre most nem nagyon figyeltünk, mert két gyorsasági alatt akkora előnyre tettünk szert, hogy nem volt érdemes vele foglalkoznunk.

 

Van még három hónap az évből. Lesz egy kis gőzkieresztős csapatás?

- Ilyet Mi nem szoktunk, mert annak nem volt még jó vége. Lásd, 2012. Szilveszter rally. Idén még egy versenyen biztosan el fogunk indulni, ami a december végi Szilveszter rally lesz, és inkább a 2014-es évet kezdjük el szervezni, hogy márciustól újra versenyautóban tudjunk ülni, és meghódítsunk egy újabb bajnokságot…

 

Meg szeretném köszönni a 2013-as Bajnoki Címet mindenkinek, aki részt vett a munkában, és segítette a versenyzésem.

Köszönet: A Támogatóinknak és Kovács Krisztina, Krupa Zoltán, Bagdány István, Poczang Valér, Erdei Zoltán, Fülep Edina, és navigátorom, Szilassy Arnold-nak!

Támogatók:

AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop

B.P.Fit Kft. – www.fitnesstabor.hu

CSR Média Kft.

Drive Music Kft.

EGROKORR Festékipari Zrt.

ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.

EuTrust Szerviz Kft.

FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision

GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.

HETECH TREND

Honda ÉLES

HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu

Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.

KYOCERA – The new value frontier

Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP

MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.

Olasz és Társai Bt.

Pannon Tobacco Kft.

PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz

Rowa Chemical Kft. - BLACKFAST

Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu

Visiophone Kft. – www.eropolis.hu

V4 Transport Szállítmányozási Kft.

-       Hajósi Miklós -