Botka Dávid: Fiatal vagyok, bőven tudok még fejlődni, az ERC-n pedig garantáltan óriási tudásra tehetek szert

A hazai és a román bajnokságban is a dobogón áll pillanatnyilag Botka Dávid, de nem elégszik meg ennyivel: Veszprémben a WRC-s versenyzők „bajszát szeretné megrángatni” Romániában pedig a bajnoki címet akarja év végén begyűjteni a 2014-ben már az ERC-n indulni vágyó fiatal tehetség. Három sorban, három bajnokságról írtunk ebben a rövid bevezetőben, de Dávid mindezeket bőséggel-jósággal kifejtette a vele készült interjúnkban.

Racing.hu: Itthon és Romániában is a bajnokság harmadik helyén álltok. Bár gyanítható, hogy komoly munka áll e mögött az eredmény mögött, de azért rákérdeznék, hogy tudatosan, sok munkával sikerült eddig ezt elérni, vagy „csak” a szerencsének tudható be ez a remek „félévi bizonyítvány”?

Botka Dávid: Jól látod a helyzetet, nagyon sokat készültünk és dolgozunk ezért. Így terveztük a dolgainkat, bár, ha egy futammal többön el tudtunk volna indulni Romániában, akkor most még a második hely is meglehetne. A kimaradt futam helyett indultunk az ERC-n, ami egy elég komoly verseny lett. Romániában bízunk abban, hogy ha sikerül jó helyezéseket elérnünk a továbbiakban is akkor akár át is vehetjük a vezetést a bajnokságban, ami azért nem lenne rossz érzés, ez a célunk.

Racing.hu: Véleményed szerint ez a sok verseny, amit két országban futsz és az ERC-n futottál teszi igazán gyorssá a versenyzőket vagy inkább a szerencse, a pénz és egy jobb technika?

Botka Dávid: Tényleg nagyon sokat számít az, hogy folyamatosan versenyben vagyunk. Főleg azt a tapasztalatot és rutint érzem igazán értékesnek, amit a román pályákon szereztem. Ott, ahogy felírjuk a pályát és átmegyünk rajta… Úgy látom, hogy ott két verseny alatt többet fejlődtem és tanultam, mint itthon egy komplett szezon alatt. Ezt a tapasztalatot kihasználva úgy tervezem, hogy jövőre itthon nem is fogok indulni, hanem kizárólag az ERC-n szeretnék versenyezni. A kérdés másik részére azt tudom mondani, hogy igazi tapasztalat nélkül mit sem ér egy sok pénzzel megrakott jó autó sem.

Racing.hu: Szemmel láthatólag nagyon gyorsak vagytok az idén, amiből azt gyanítom, hogy van valami konkrét eredmény, amit biztosan el szeretnél érni. Mi ez az eredmény, amivel az év végén elégedett lennél?

Botka Dávid: Itthon így, hogy a WRC-k mehetnek, elég nehéz, egyáltalán nem könnyű a helyzetünk, de a harmadik helyet azt meg szeretnénk tartani, jó lenne ezért a lehető legjobb eredményeket begyűjteni, amit csak el tudunk érni. Romániában, mint mondtam szeretnénk még előrébb lépni, amire úgy érzem elég reális esélyünk is van, reálisabb, mint itthon. Szeretnénk végig 100%-on menni, pont, mint a hétvégi Veszprém Rallye-n, aztán a célban meglátjuk majd, hogy ez mire is lesz elég.

Racing.hu: Hol érzed keményebbnek a mezőnyt? Itthon vagy Romániában?

Botka Dávid: Az a baj, hogy itthon nem kemény a mezőny, hanem rosszul van az kialakítva, hogy az N-es autóknak kell versenyeznie a WRC-kkel. Ez nem fair, és szerintem butaság is. Romániában ugyanaz a helyzet, mint, ami itthon volt tavaly, hogy egyforma autókkal versenyzünk, ott van Francios Delecour és Szabó Gergő, akikkel nagyon jó versenyezni, partnerek, segítenek, és én nagyon-nagyon élvezem az ottani versenyeket. Van 4 darab Super 2000-es autó, és 6 vagy talán 8 R4-es. Na velük lehet versenyezni! Itthon azzal, hogy beengedték a WRC-ket éppen ezt veszítettük el. Ezért próbálunk nyitni idén Románia felé, jövőre pedig ezért szeretnénk részt venni az ERC-n, mert mi bajnokságot szeretnénk nyerni és nem csak menni, végig a pályákon.

Racing.hu: Ha már szóba hoztuk a WRC-ket, akkor áruld azt el nekem, hogy te tervezel e esetleg egy WRC-t csatasorba állítani?

Botka Dávid: Sokat gondolkodtunk már mi is ezen. Volt is úgy hogy vettünk egyet. De többre tartjuk azt, ha 2014-ben külföldön tudunk versenyezni, akár egy egész szezont az ERC-n, de minimum 8-10 futamot, ott akár megszerezni egy bajnoki címet az többet ér nekünk, mint itthon végig csinálni egy szezont WRC-vel. Hatalmas különbség van a kettő között fejlődés szempontjából is. Mivel én még fiatal vagyok bőven tudok fejlődni, az ERC-n pedig garantáltan óriási tudásra tehetek szert. Itthon ha helyre áll a rend, akkor újra lehet majd próbálkozni.

Racing.hu: Mindkét bajnokságot végig szeretnétek csinálni?

Botka Dávid: Természetesen. Romániában volt egy futam, amit kihagytunk, de most már mindegyiken ott leszünk, fentebb szeretnénk lépni a tabellán, meg akarjuk nyerni a bajnokságot.

Racing.hu: Szép és nem egyszerű tervek ezek, de térjünk haza, hiszen itt vár rád a következő feladat. Túl vagytok már a Veszprém Rallye-ra történő mentális és fizikai felkészülésen?

Botka Dávid: Valójában azzal a tudattal, hogy kevés esélyünk van nyerni lényegesen nehezebb mentálisan oda tenni magunkat. Gyengébben készülünk föl, kevésbé foglalkozunk a ráhangolódással, mint mondjuk Romániában. Természetesen igyekszek koncentrálni, és figyelni arra, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét az egész versenyre, próbálok majd felpörögni teljesen. A fizikális résszel nem lesz gond. Igazság szerint ismerem is a pályákat, a második napi gyorsokat nagyjából kívülről tudom, azokkal szintén nem lehet probléma. Az első napi penzum is ismerős, itt is többször versenyeztem már. Az a célom, hogy Herczig Norbi előtt végezzek, ez a fő feladat, mert eddig ez még nem sikerült.

Racing.hu: Az autótok is felkészült már az idei első hazai murvás meccsre?

Botka Dávid: Tökéletes az autónk. 2013-ban eddig hét versenyt futottunk, mindegyiken 100%-osak voltunk, szerintem most is ezlesz. Csütörtökön akarunk tesztelni, és beállítani az autót. A veszprémi verseny után két hétre nekem következik a nagyszebeni ERC futam, amire már itt szeretnénk jó beállításokat találni, nem akarunk ott már ezzel sokat bíbelődni.

Racing.hu: Hogy tetszenek a veszprémi pályák?

Botka Dávid: Tetszenek, ám igazából nekem a valódi lőtéri pályák tetszettek nagyon. Ezek is jók, és örülök, hogy ezeken a jó minőségű utakon mehetünk, aztán kiderül, hogy sikerül majd. Az, hogy én ismerem ezeket a szakaszokat az nagyon sokat számít. Ez is segít majd abban, hogy a maximumot tudjuk kihozni magunkból minden körülmény között.

Racing.hu: Milyen viszonyban van Botka Dávid a murvával?

Botka Dávid: Nekem azt mondták, hogy jobban megyek murván, mint aszfalton, remélem, hogy ez most látszani is fog. 2012-höz képest teljesen mások a beállítások. Úgy érzem, hogy el tudjuk majd kapni Norbit, de a WRC-kkel nem hiszem, hogy fel tudjuk venni a versenyt, nem gondolom, hogy lenne ellenük esélyünk, de nem adjuk fel, azt is megpróbáljuk. Aztán vagy sikerül, vagy nem, de biztos vagyok abban, hogy okozunk majd némi fejtörést a tabella éllovasainak az időeredmények olvasgatása közben.  

Salánki Gábor