Wirtmann: Csak pontokért megyünk, de ez lesz a legnehezebb

Idei ötödik Historic CEZ-futamán áll rajthoz Wirtmann Ferenc és Barna György a hétvégén a szlovéniai Velenje Ralin. 

A Grawe  letbiztosító Zrt. által támogatott páros eddig egy versenyt hagyott ki a bajnokságból, amelyet 73 ponttal vezetnek a két 50 pontos második helyezett előtt. A Velenje Ralira ezért Wirtmann taktikai versenyt hirdetett és mindent a biztos pontszerzésnek szeretne alárendelni. Ez lesz azonban a legnehezebb feladat.

„Sokkal jobban sikerült az idei évünk, mint ahogyan számítottuk, elég jó előnnyel vezetjük a bajnokságot, de ez egy pillanat alatt megfordulhat. Ezért most a Velenje Ralin a legfontosabb dolgunk a biztos pontszerzés lesz” – mondta Wirtmann Ferenc.

„Ez lesz a legnehezebb feladat, mert eddig az összes CEZ-futamunk annyira jó verseny volt, hogy egyszerűen nem lehetett nem nyomni, és élvezni a pályákat, meg az Escortot. Úgyhogy szerintem a taktikázásunk most sem fog sokáig tartani, de azért megpróbálok ésszel menni, hátha nem szakad meg a jó sorozatunk.”

A Velenje Rali hivatalos weboldala:

http://www.amtklub-velenje.si/

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 2. hely

A CEZ Historic-Ralibajnokság állása négy futam után:

1. Wirtmann 73

2. Wagner 50

3. Mekler 50

4. Wieger 33

5. Pasutti 30

6. Jiratko 25

7. Parisi 25

A CEZ Historic-Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho