IV. Tótkomlósi Városi Autóverseny

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre irányításod alatt Tótkomlóson autóverseny.

Karasz Róbert autóversenyzőt, versenyrendezőt kérdezem, a június 8-9-én Tótkomlóson megrendezendő Városi Autóverseny előtt.


- Mesélnél a mostaniról, ez mivel lesz másabb, mint az előzőek?

- Minden évben történtek változások, mind a verseny minőségében, mind a
verseny összetételében. Idén meg kellett tennünk egy lépést, hogy régiónk és
versenyzőink ne maradjanak verseny nélkül. Amint azt sokan tudjátok, nehezen
indult minden szervezőnek az éve. A szövetség sok mindet átgondolt és
átalakított, elsősorban a rally versenyek sorsát. Az elmúlt évekhez képest
töredéke maradt meg a jelentős rendezvényeknek. Emiatt nekünk is változtatunk
kellett. Idei évtől szlalom versenyt csinálunk. Más szakág, más szabályok, más
összetevők, de a lényeg megmaradt. Maga a 2,7km pálya hossza és nyomvonala nem
változik, lassítók helyett bójakapuk lesznek, valamint 150m-nél hosszabb
egyenes szakasz nem található a pálya nyomvonalán. De mellékesen jelzem eddig
is ebben az elrendezésben volt minden. További apróságok változtak, nincs
menetlevél, de minden második futam után élő időeredmények lesznek elérhetőek a
rajtelőkészítő területén.

Őszintén megvallva ennyit még nem küzdöttünk versenyért, mint az idei
évben, de reméljük meg lesz a gyümölcse és ismét sok versenyző és néző látogat
el városi versenyünkre.

 

A június 8-9-i programokról mit lehet tudni? Lesznek-e betét programok?

- Június 08.-án reggel 8:00-tól kezdődik az adminisztratív és
gépátvétel. Majd 14:30-tól kötelező versenyzői eligazítás. Ezt követően
16:00-tól kezdődik a show. Ünnepélyes rajtceremónián és prológon vehetnek részt

versenyzőink, ahol ízelítőt adnak a vasárnapi versenyből. Ezen bemutató
autózás 21:00-ig tart, majd minden versenyzőt vendégül lát a Tótkomlóson
közkedvelt Rózsa fürdő a Racing aqua partyn,ahol is mindenki ellazulhat a híres
komlósi gyógyvízben.

Másnap reggel 8:00-kor kezdődik a verseny, ami egy felvezetés mögött
autózás, pályamegismeréssel indul. Majd ezt követően rajtol el az első előfutó
autónk. A nap folyamán 8 futamot próbálunk lebonyolítani mindenki örömére. Ezt
nehezíti kissé a nap folyamán előírt pályanyitások amikor is a nézők szabadon
mozoghatnak.

Reményeink szerint este 20:00-kor már 9 kategória, első három
helyezettjeit ünnepelhetjük Tótkomlós díszes főterén a Szent István téren.

Idén is lesznek kapcsolódó programjaink, feladataink. Az egyik és talán
legfontosabb ,a tavalyi évben már elkezdett jótékonysági gyűjtés, mégpedig idén
7 rászoruló beteg embernek fogunk gyűjteni a rendezvényt megelőzően már Június
1-től egészen a verseny díjátadójáig. Ebben a nemes feladatban idén is a
Tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálat lesz segítségünkre. Terveink szerint
minden előfutó autóba beszállókártyát lehet majd vásárolni, már a szombati
prológ alatt, melyből befolyt összeget egyesületünk a rászorulóknak ajánl fel.
De ezen kívül több helyen pénzgyűjtő urnák lesznek elhelyezve ahol mindenki
számára lehetőség nyílik adakozni.

Programjaink között szerepel idén először a” Tótkomlós Racing szépe” elnevezésű
szépségverseny amely a

Tótkomlósi autósport egyesület és Rózsa Fürdő közös programja lesz. Ide
várjuk minden csinos hölgy jelentkezését. A verseny szombat délután kezdődik és
vasárnap többszöri bemutatkozást követően a díjátadón ér véget, ahol a hölgyek
is dobogóra állhatnak.

Ünnepélyes díjátadót követően az evangélikus szeretetszolgálat 600 adag
babgulyást oszt szét, elsősorban nézőink részére,de versenyzőink és segítőink
is meg lesznek vendégelve. Vacsora közben pedig a Tótkomlósi evangélikus egyház
ifi csoportja fog könnyűzenei koncertet adni.  
 

- Kik és milyen autókkal vehetnek részt a rendezvényen?

- Versenykiírásunk értelmében minden érvényes vezetői engedéllyel
rendelkező személy nevezhet. Két főbb csoportban lehet majd jelentkezni
autóikkal, Túra azaz versenyautó  valamint Széria azaz utcai csoportban. Ezen
említett csoportokban négy négy kategória lesz elérhető mindenki számára,valamint
az abszolút kategória.

 

Ez lesz a negyedik Tótkomlós városában megrendezendő autós program. Mi
motivált, hogy anno elkezdj szervezni ilyet?

- Mindenkép el kell ,hogy mondjam ez csapat munka. Egy olyan lelkes és
megbízható csapat áll immár negyedik éve mögöttem akik nélkül egy verseny sem
jött volna létre. Mivel egyesületünk legfőbb célkitűzése a magas szintű
versenyek, rendezvények szervezése ezért is kezdtük el ezt az irányt mindjárt
megalakulásunk után.

A rally és szlalom versenyek mellett szervezünk amatőr autocross
bajnokságot is. Szakmámból adódóan mindig is közel állt az autó hozzám. 2004
környékén csöppentem a versenysportba ,szerelőként ,majd hamar felismertem
többed magammal,hogy nekünk szervezet formájában versenyt kell rendezzünk.
2009-ben megalakultunk és 2010-ben megrendeztük az I. Tótkomlós rallyt
sikeresen és ebben az országrészben egyedülállóan. Most pedig itt a negyedik,
ami a Békés megyei kisváros szívében lesz megrendezve.

Szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani elsősorban a
Tótkomlósi autósport egyesület tagságának ,akik szívvel lélekkel teszik
dolgukat évek óta, de külön köszönet illeti a rendezvényünk támogatóit,valamint
a Tótkomlósi evangélikus egyházközség dolgozóit,illetve kisvárosunk vezetését,
akik minden évben átadják részünkre érintett belvárost.  

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu