Intarzia berakásos Trabant

Hajóka:

–       
Szóval
ismét „A Trabant a leggyorsabb autó, hiszen mindig az megy a sor elején…”
utalok vissza az elhíresült mondatotokra, a 2011-es Kazári gyorson.

Bajnógel Zsolt:

–       
Úgy
látszik, ezek szerint még mindig így van. Igyekeztünk megfelelni a nézők és a
saját elvárásainknak egyaránt. A verseny legelején kiderült, hogy van saját
kategóriánk szerencsére, így egy teljesen nyílt sisakos küzdelemnek néztünk
elébe. A rajtceremónián is elmondtam, hogy megteszünk mindent a sikerért, és ez
így is történt. A verseny végére kiüresedett a kategória, de egy rally futam a
gépátvételtől a célba érkezésig tart, így a verseny teljes terjedelmében
nyújtott teljesítménynek a végső győzelem eléréséhez megfelelőnek, és
egyenletesnek kell lennie. Nem elég a nevezési feltételeknek megfelelni – ami
egyébként gépátvétel szempontjából nem egyszerű feladat volt Ózdon, bár nekünk
a verseny ezen „szakaszával” nem voltak gondjaink –, de a verseny teljes
terjedelme alatt a sikerhez vezető úton kell maradni. Az autónak futni kell, a
navigátornak ordibálni, nekem pedig az autót abba az irányba terelni ahol
többé–kevésbé az út van. Nincs jelentősége a verseny befejeztével annak, hogy
mik voltak a nehézségek, egy számít, hogy a verseny teljesítve és értékelve
meglegyen. A kudarcból tanulni kell, és ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy
az ember a gépátvételen esik ki, vagy az autó hal meg az úton, egyik esetben sincs
meg a verseny. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a verseny a nevezéssel
kezdődik és az utolsó gyors végén, a fotocellába érkezéssel zárul, hogy közte
mi van nincs jelentősége.

Hajóka:

–       
Nagy az
elhivatottságotok. Kicsit azt érzem a szavaidból, hogy most sem volt egyszerű
menet a „gépátvétel és a bizonyos utolsó fotocella” közé zsúfolódott időszak.
Mesélnél erről?

Bajnógel Zsolt:

–       
Az első
gyors olyan volt, mint az álom. Az autó pörgött, Pisti mondta az utat,
folyamatosan azt hallottam tőle, hogy minden „ok”, meg hogy „gyerünk, gyerünk,
gyerünk…” én meg toltam a Trabinak, ahogy a csövön kifért. Azt azért meg kell
állapítanunk, hogy versenyző szemmel nem volt egy egyszerű pálya az ózdi,
illetve, hogy az út minősége komoly kívánnivalókat hagyott maga mögött, hogy
finoman fogalmazzak. A „Tökszög” előtti egyenes, amibe az a részleges lassító
volt beépítve, hétköznapi értelemben gyakorlatilag járhatatlan volt. Ugyanakkor
természetesen itt is álltam a gázon, mint rendesen. Meg is lett az eredménye és
persze a többi kátyúnak is. A második gyorson, kezdtünk egy
gyújtáskimaradással, a Trabi „egyhengerezett”. A rajt után kezdtünk hasonlítani
a „nagyokra”, a durrogás, amit a slussz okozott az ALS-re hangjaira hajazott.
Ez megszűnt a „betonfalas jobb 2”
előtti egyenesre, viszont ahogy elhagytuk ezt a szépreményű ívet, meg az után a
következő „50-es hidas egyenest” a maga úthiányosságaival együtt, az autó a
Pisti által „bal 22-es dobálós, integetős, dudálós”-nak emlegetett íven egyik
pillanatról a másikra gyakorlatilag kis híján irányíthatatlanná vált. Így
érkeztünk a jobb 1-be, ami után kezdődött az a bizonyos rettenetesen úthiányos
szakasz a lassítóval, mielőtt a „Tökszögbe” érünk. Átpattogtunk mintegy 130-as
tempóval ezen a szakaszon, de a végére a lassító előtt ahogy fogtam az autót
éreztem, hogy a jobb hátulja komolyan elemelkedik az úttól, a fék, a kátyú és
futómű kifordulása lefogta az autó bal elejét. Szerencsére nem tettük magunkat tetőre,
de éreztem, hogy vissza kell vennünk és ahhoz, hogy megőrizzük a vezető
pozíciót be kell vinni az autót a célba, ha kell akár az ölünkben is… Vissza is
vettünk. A futamot sikeresen abszolváltuk. Ekkor még nem tudtuk, hogy az autó
miért vált gyakorlatilag irányíthatatlanná. Még a lassú tempóval is – ami
egyébként mintegy másfél perccel volt csupán rosszabb, mint amikor egészséges
futóművel mentünk az első gyorson! –, közel fél kormányfordulatokkal tudtam az
autót úton tartani.

Hajóka:

–       
Nem
gondoltál arra, hogy meg kellene állni és feladni? Ilyen körülmények között ez
teljesen elfogadható lépésnek tűnt volna.

Bajnógel Zsolt:

–       
Pisti is
az autót és az eredményt féltette meg én is, nem is gondoltunk arra, hogy mi
történt volna ha… Egymásra néztünk, azt mondta, hogy szerinte elment a futómű,
én kiegészítettem annyival, hogy szerintem a lengéscsillapító szakadt ki, majd Pisti
odakiabálta, hogy „Ennyien megvagyunk egy gátló nélkül…” ennyiben maradtunk, és
tovább mentünk.

Hajóka:

–       
Mit érez
ilyenkor a navigátor?

Laskai István:

–       
Azt,
hogy besza’…, behu’…, de csak azért!!!, ha valami miatt nem tudunk végig menni a
futamon. Természetesen az eredményt féltettem és a pontokat, hiszen a bajnokság
első futamán történő pontszerzés megalapozhatja a további végső eredményt.
Rettenetesen féltettem a sikert, nem tudtam volna elfogadni, hogy ez ne így
történjen és azon voltam, hogy úgy mondjam végig a pályát, és olyan
instrukciókkal lássam el a társamat, amivel célba érhetünk és megmenthetjük az
eddigi eredményt és életben tarthatjuk a további reményeinket. Zsolti barátom
kiváló pilóta ezt tudjuk, de a kiszakadt futómű miatt folyamatosan próbáltam
visszafogni. Ennek dacára a Királd előtti egyenesben odafordul és azt mondja
nekem, hogy „Figyu, ha jobban nyomom nézd már milyen szépen szalad egyenesben… –
mentünk vagy 130-at, a kormány ide-oda kóválygott, az autó eleje rezonált –
majd bizonyságképpen elengedi a kormányt – mondtam, hogy Király…, azért
biztattam, hogy foglyon kormányt, mert már az „álmoskönyv” is megírta, hogy
kiszakadt futóművel, 130-al haladva, elengedett kormánnyal könnyű megdögleni…
én meg egyébként már gyakorlatilag kezdtem befirkálni egy népi motívumot a
gatyámba –, és még egy kör ekkor hátra volt ebből a futamból is….

Hajóka:

–       
Megvolt
a második gyors is. Mi történt a szervizparkban?

Laskai István:

–       
Elmentem
a versenybírókhoz, a rajtidőt tisztázni a harmadik futamra. Egyébként itt kell megjegyeznem,
hogy ritka jól szervezett verseny volt az I. Suzuki – Kaiser RallySprint,
úgyhogy KÖSZI DOKI!!! Zsoltiék pedig hozzáfogtak a hiba megkereséséhez.

Hajóka:

–       
Mi
történt tehát valójában?

Bajnógel Zsolt:

–       
Felemeltük
az autót és kiderült, hogy a Trabinak az első rugókötegének a vége, ahol a
futómű rögzül a kasznihoz, letört. Így azonnal elment a kerékösszetartás,
illetve gyakorlatilag kiszakadt a futómű bal eleje. Óriási szerencsénk volt,
hogy menet közben a féltengely nem csúszott ki, hiszen akkor a bal oldali
futómű beborul a kaszni alá… Nem kell részletezni a várható következményeket,
gondolom.

Hajóka:

–       
Egy
kiszakadt futóművet nem könnyű versenykörülmények között javítani. Mit sikerült
vele tenni és mennyi időtök volt rá?

Bajnógel Zsolt:

–       
Mire Pisti
visszaért már szétszedtük az elejét, volt egy silent blokkunk tarcsiban, ami
méretben jó lett volna, de nem volt olyan acélcsavarunk, amivel a rugóköteg
tetejéhez tudtuk volna rögzíteni a futóművet a silent blokkal. Pisti elment és
szerzett a versenytársaktól acélcsavart, Ákos (alias: Pampuk Ákos) a
főszerelőnk, pedig levágta Imivel (alias: Oláh Imre, AKINEK LELKE
MEGNYUGTATÁSÁRA EZÚTON VÉGRE: KÖSZI IMI!) a silent „fölösleges” részét, hogy
beférjen a helyére. Viszont még így is lötyögött az egész… A végső megoldást a
fotón láthatjátok, Ákos mester, fafaragó-művészi tehetségét dicséri a dolog….

Hajóka:

–       
Nem volt
ez egy kissé… hogy is fogalmazzak…. netán „veszélyes”?

Bajnógel Zsolt:

–       
Nem…!
Pistit is megkérdeztem, azt mondta, hogy „Hadszóljon Tesó…” így aztán
nekivágtunk a harmadik futamnak az „intarziás” futóművel. Szarvas Balázs
barátunk és versenyzőtársunk (SUZUKI GTI) csak annyit fűzött hozzá, hogy „Ti
őrültek vagytok…”, mások nem fogalmaztak ilyen finoman és cizelláltan, de hát tudjuk,
hogy Balázs Barátom Egy Igazi Úr!

Hajóka:

–       
A
csattanó?

Bajnógel Zsolt:

–       
Megnyertük
az I. Suzuki - Kaiser Rally Sprint „I”-es kategóriáját Ózdon!

Hajóka:

–       
Az
eredményhez gratulálok, viszont, ha ismét ugyanez történne, ugyanígy
csinálnátok?

Bajnógel Zsolt:

–       
Természetesen!
Tudtam, hogy egy olyan csapat áll mögöttünk, akik a megfelelő hátteret
biztosítják nekünk, egyébként meg „gyáva népnek nincs hazája…”

Laskai István:

–       
Erre had
válaszoljak én is egy idézettel, amely az imént már emlegetett és általunk
nagyra becsült Szarvas Balázs barátunk Suzuki Gti-jének, nem létező hátsó
szélvédőjének (pótolva műanyagból, és fekete-sárga ragasztószalaggal rögzítve)
alján található: „A kudarc nem örök, a
siker múlandó, a kitartás, hogy újra megpróbáld, csak az, ami számít…”

Fentiek
szerinti „produkció” nem jött volna létre a Támogatóink nélkül!