Fogyasztási tesztkísérlet

Fogyasztási tesztkísérlet egy ISUZU D-MAX-al.

2013. 02. 26. Budapest.

A ma reggeli órákban indult az ISUZU D-MAX fogyasztási tesztkísérlete az ISUZU Fábián elől, Perepatics Richárd és Kőváry B!arna, Bomba Racing Team autóversenyző párosával. 

Az országjáró körút során kiderül, hogy hány kilométert tud megtenni egy teli tankkal az új ISUZU D-MAX pick-up. A tesztkísérletet, Sebestyén István a Magyar Rekordok regisztrátora ellenőrzi. 
Ez által egy hivatalos tesztkísérletnek lehetnek szem és fültanúi, akik az országjáró ISUZU-kal találkoznak. Egy háromnapos túra lesz, először nyugat-magyarországon kezdődik, aztán a dél-magyarországi régióban, és legvégül észak-magyarországon ér véget a tesztkísérlet. 
Az út során az érintett hazai ISUZU Kereskedőnél megállnak a fiúk, ahol rögtönzött sajtótájékoztatót tartanak, kisebb állófogadással egybekötve.

Következő nagy esemény, a március hetedikén rajtoló Saharun-Rally lesz, melynek Sajtótájékoztatóját március negyedikén, 11 órakor szintén az ISUZU Fábiánban Budapesten tartják. 
A Rally Supported Sponzora idén az ISUZU lesz. Itt szintén találkozhatnak majd Kőváry B!arna - Perepatics Richárd versenyzőpárossal, akik a Bomba Racing Team színeiben indulnak ezen a kemény sivatagi versenyen.

A Saharun-i megmérettetés után azonnal, Monte Carlo felé veszi az irányt  Kőváry B!arna, aki Tóth Zsolt-tal a jobbján egy elektromos Opel Ampera típusú autóval indul a RALLYE MONTE-CARLO DES ÉNERGIES NOUVELLES.

Kőváry-ék 2012-ben a Trabant 601-esel írtak Monacóban sport történelmet. Az idén pedig a jövő felé veszik az irány a fent tartható mobilitás felé. A Rally Március 20-tól 24-ig tart. 
Kisebb apró csemege hogy a versenyen induló autó „klónja”, megtekinthető lesz az AMTS Tuning kiállítás MY-CAR standján. 

- Hajósi Miklós -