Szilágyi János és Csányi Botond a horvát bajnoki címért hajt 2013-ban

Szilágyi János és Csányi Botond 2012-ben első közös évadát teljesítette horvát színekben és sorozatos defektjeik ellenére bemutatkozásként máris a bajnokság második helyén végeztek. Botond először versenyzett déli szomszédunknál, János pedig már régi horvát motoros, de a hírek szerint még most sem gondolkodik azon, hogy itthon kellene taposnia gázt. Ezúttal a bajnoki cím megszerzése lesz a cél, és számukra nem kérdés, hogy hol: újra Horvátországban. Botonddal beszélgettünk az előttük álló évről és a tavalyi szereplésükről.

Racing.hu: A sok defekt 2012-ben nem segítette elő a versenyzéseteket. Hány is volt belőle? Véleményed szerint, ha ezek nem lettek volna, akkor miként alakul a bajnokság végeredménye?

Csányi Botond: Szinte minden versenyen kaptunk egy defektet, szerintem hat biztosan volt belőle az évad folyamán. Akadt olyan futam, ahol kettőt is sikerült begyűjtenünk, de ezen a versenyen szerencsére csak egy gyorsaságin hátráltatott minket mind a kettő. A legszerencsétlenebb talán az az Opatija Rallye-n volt, mivel hatalmas csatában voltunk éppen, és emiatt csak nagy nehézségek árán tudtuk megszerezni az abszolút harmadik helyet. Két pozíciónkba került a kerekek nem betervezett légnyomáscsökkenése. Ha nem kellett volna ezekkel a problémákkal sok-sok időt eltöltenünk, biztosan szorosabb lett volna a végjáték is.

Racing.hu: Az Opatiján begyűjtött defekt járt a legtöbb bosszúsággal, vagy volt, amelyik még ezen is túltett?

Csányi Botond: Minden ilyen eset nagyon kellemetlen tud lenni, mivel általában az első három helyen szoktunk versenyezni és itt az élmezőnyben már nincs lehetőség a hibázásra. Nagyon szoros meccseket vívunk, és igazából elég rövidek a horvát versenyek. A kevés össztáv miatt pedig felértékelődnek az időkülönbségek, illetve az elvesztett másodpercek. Ezek egy napos versenyek, így aki hibázik, az veszít.

Racing.hu: A defektek száma miatt felmerült e bennetek, hogy ez esetleg már nem csak a véletlen műve, hanem technikai vagy gumi problémákra vezethető vissza? Foglalkoztatott e titeket a gumiszállító leváltásának a kérdése? Marad e ugyanez a gumi 2013-ban is?

Csányi Botond: Minden marad a régiben, a jelenlegi gumiknál jobbat ma a piacon aligha lehet találni. Vadonatúj felnikkel mentünk, arra sem lehetett fogni a sok defektet, hogy felni problémánk lett volna. Inkább szerencsétlen véletlennek nevezném ezeket az eseteket. Éppen elértük a padka szélét, vagy túl szűken fordultunk és ott kilógott egy kő, ami kicsípte az abroncsot. Szlovéniában túl nagyot ugrattunk, beütött a hátsó kerék, és ez okozott defektet. Tehát ezek, mint mondtam, inkább voltak szerencsétlen kis malőrök, vagy pechsorozat, mint valódi gumiproblémák.  

Racing.hu: A horvát bajnokságban maradtok 2013-ban is. Miért nem az itthoni bajnokságra szavaztok még most sem? Mi kellene ahhoz, hogy itthon versenyezzetek?

Csányi Botond: Tavaly mentem először Janival, és ez volt az első évem a horvát színekben is. Ez idén sem fog változni, minden marad úgy, ahogy 2012-ben volt, mivel kitűnő csapat áll a hátunk mögött. Nem tervezzük azt, hogy bármilyen magyarországi versenyen elindulnánk, de ha a támogatóink ezt szeretnék és az anyagi helyzetünk is lehetővé tenné, akkor persze nem zárkóznánk el előle. De egyáltalán nem ez a célunk. Egyelőre szeretnénk horvát színekben és a horvát bajnokságban szerepelni, mert olyan szintű pluszt kapunk a Horvát Autósport Szövetségtől és a horvát egyesületünktől, hogy jelenleg nem szeretnénk itthon versenyezni.

Racing.hu: Tehát maradtok Horvátországban. Foglalkozol az itthoni helyzettel?

Csányi Botond: Igen, szoktam figyelni a hazai helyzetre, bár mióta nem itthon versenyzek nem követem napról napra az eseményeket, illetve azt, hogy mi történik a magyar autósporttal. Ettől függetlenül hellyel-közzel képben vagyok, nem szakadtam el a hazai eseményektől sem teljesen.  

Racing.hu: Kicsit hamarabb rajtol a horvát bajnokság, mint a magyar. Hogy áll az autótok, ti hogyan készültök, tudtok e majd az év előtt tesztelni?

Csányi Botond: Természetesen szeretnénk és fogunk is tesztelni, mind itthon, Veszprém környékén, mind pedig Horvátországban. Minden verseny előtt be szoktunk iktatni egy kisebb tesztet. Az autónk már 98%-os állapotban van, mindössze 2 db féktárcsát kell még felszerelni, és minden a helyére kerül, fel van készítve az előttünk álló szezonra. A tavalyi év után nagy motorgenerálon esett át, új turbókat kapott, felújítottuk a hátsó differenciálművet, mert azzal volt is gondunk a Delta Rallye-n. Nagyon nagy beruházásra, a-z-ig tartó teljes felújításra nem volt szükség, amiket kellett kicseréltünk és most már izgatottan várjuk a bajnokságot.

Racing.hu: Az ERC részét képző Croatia Rallye a horvát bajnokság versenynaptárjában is szerepel. Ezen kívül más ERC futamot vagy nemzetközi szereplést terveztek e?

Csányi Botond: Ez természetesen az anyagi lehetőségektől is függ. Most, hogy összevonták az IRC-t és az ERC-t és ennek az összevont mezőnynek idén a Croatia Rallye ad otthont, ahol egy borzalmasan kemény csatára számítunk. Itt nagyon szeretnénk jól szerepelni, mert azon a versenyen a bajnoki cím sorsa is eldőlhet, mint ahogy 2012-ben is történt. Mi kiestünk, Sebaljék pedig az abszolút ötödik helyen végeztek, amivel pontügyileg elég rendesen elszaladtak előlünk.  

Racing.hu: Sokat erősödik a horvát mezőny 2012-höz képest, vagy ott is tapasztalható visszaesés, mint nálunk?

Csányi Botond: Természetesen Horvátországban is jönnek, mennek a versenyzők, itt is a kisebb kategóriás autókat részesítenék előnyben, leginkább a kisebb költségvetésük miatt. Akikkel mi beszéltünk Sebaljék, Pulicék, Pheljanék, Loncaricék, ők azt mondták, hogy jönnek az idén is. Többen próbálnánk és szeretnénk egy bitang erős mezőnyt összerakni. Nyilván lesz náluk is visszaesés. Hol nincs manapság? Szerintem jelenleg egész Európában elmondhatják, hogy az autósport nem éppen a fénykorát éli. Ami viszont pozitívum Horvátországban, hogy sok magyar autóversenyző is érdeklődött, hogy milyenek kint a versenyek, a feltételek, és jópáran jelezték is, hogy szeretnének részt venni a horvát bajnokságban.

Racing.hu: Csak a bajnoki cím az elfogadható eredmény számotokra, vagy egy dobogós helyezést is sikerként könyvelnétek el az év végén?

Csányi Botond: Idén is úgy állunk oda a rajtvonalhoz, minden gyorsasági startjához, hogy nyerni szeretnénk. 2012-ben ez nem valósult meg, másodikak lettünk az év végén. A részeredmények viszont nagyon jók voltak: sikerült gyorsaságikat nyernünk, két versenyt megnyertünk, a Kumrovecet és a Dugo Selo-i futamot. Idén mindenképpen elsők szeretnénk lenni, de természetesen, ha ez nem sikerül és a dobogó bármelyik fokára felállhatunk majd, akkor sem fogunk sírni vagy csüggedni, de a fő célunk a horvát bajnokság abszolút első helyének a megszerzése.

Salánki Gábor