Dobogó közelében a magyar Scania

Eddigi legkeményebb, mégis a legjobb napján van túl a Qualisport kamionos tereprali-alakulat a 2013-as Africa Eco Race-en: Mauritánia rettegett dűnéin a Scania jobban muzsikál, mint a marokkói sziklákon, így a kalocsai egylet a kamionosok között a 3. helyen zárta a Chami és Akjout közötti szelektív szakaszt, ráadásul a kategória-összetettben nagy lépést tettek a 3. pozíció felé.

Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő a 436 kilométer hosszú szakaszon megtapasztalhatta: René Metge, a maratoni futam sportigazgatója nem véletlenül jelezte a péntek esti versenyzői eligazításon, hogy ’érdemes minél több vizet és homokvasat bekészíteni a versenygépekbe’. A dűnék valóban alaposan megdolgoztatták a mezőnyt, ráadásul a navigáció sem volt egyszerű.

Scaniájának fedélzetén a magyar egység 6 óra 28 perc 43 másodperc alatt teljesítette a távot, amivel a kamionosok között a Kamaz gyári csapatának szupertehetsége, Anton Shibalov, valamint a Tatrával versenyző, az utóbbi két évben a monstrumok csatáját megnyerő Tomas Tomecek mögött végeztek. Eredményével a kalocsai trió a kamionos kategória összesítésében nagyot lépett előre a 3. pozíció felé, ugyanis sikerült 19 percnyire megközelíteniük az MAN-es portugál pilótanőt, Elisabete Jacintót. Sőt, a sportszerűségről sem megfeledkezve egyszer ki is segítették a dűnék közül a luzitánok kamionját.

„Igazán kalandos volt a mai nap” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós. „Elképesztő dűnéken kellett mennünk, de a kamion kezelhetősége a marokkói gondok után ilyen körülmények között érezhetően jobb, így eleget tudtam tenni a kisfiam kérésének, aki előző este azt mondta nekem telefonon: ’Apa, taposd a gázt!’ Segítettünk Elisabete-nek, kihúztuk őket, amikor elakadtak, s egyszer ásnunk is kellett, igaz, nem magunk miatt. Az egyik Bowler, Gaetan Ge autója épp a közelünkben ragadt a homokba, így segítenünk kellett nekik az ásásban, hogy minél hamarabb tovább tudjunk menni. Mint mindig, Czeglédi Péter ezúttal is klasszis teljesítményt nyújtott. A szakaszon sokan eltévedtek, Péter azonban végig hibamentesen navigált, így a legnehezebb részeken sem volt gondunk.”

Az autósoknál – szinte már szokás szerint – az ötödik Africa Eco Race-győzelmére hajtó Jean-Louis Schlesser bizonyult a leggyorsabbnak, megerősítve vezető pozícióját, ráadásul elsőszámú üldözőjének, az Overdrive-Toyotával versenyző Jerome Pelichet-nek gondjai adódtak a szakaszon. A motorosoknál a belga Martin Fontyn húzta be az elsőséget: a KTM-versenyző ezzel az élre ugrott a kétkerekűek géposztályának összesítésében is.

Vasárnap, a viadal hetedik menete során Akjout környékén egy hurok-szelektív vár a mezőnyre, amely igazi homokfürdőt ígér. A szervezők nem titkolják, hogy ez a 320 kilométernyi szakasz döntő fontosságú lehet a január 9-én, Dakarban záruló verseny végkimenetele szempontjából.

Forrás: qualisport.hu