System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

A célbaérés már sikerült a Szilveszter rallyen !

Tim Gábor idén harmadjára próbált szerencsét az év végi Szilveszter Rallye-n, mely minden évben egy autós népünnepély a Hungaroringen. A Rallye és Gyorsasági, Drift, és szinte minden autós szakág képviselteti itt magát.


Gábor 2010-ben egy Polski Fiat-tal indult, teljesen jeges pályán, hihetetlen

mostoha körülmények között. Akkor egy megcsúszás, és árok vetett véget a

szereplésnek. 2011-ben egy VW Golf volt az autó, és sajnos technikai gondok miatt

ismét nem sikerült a célba érkezés.

Idén a gyorsasági szakág versenyzője, újra nekifutott a már mumusnak tekinthető

versenynek, és az eddigi legkomolyabb technikával szállhatott harcba, a Praktistar

által szervizelt Mitsubishi Evo VIII volája mögött próbált szerencsét. A

támogatóknak köszönhetően, még felkészülési tesztre is volt lehetőség, előbb az

Euroring-en, majd a Hungaroring-en kialakított teszt szakaszon.

Míg Gábor a gyorsasági versenyeken egy tapasztalt pilótának számít, kétszeres

Magyar Bajnok, a Rallye világában ez szinte semmit sem számít, lényegében

az alapokról kell kezdeni a tanulást. Navigátora, Vavika Tibor segítette a

felkészülést, aki jól ismeri az autót, hisz Ő is versenyzik vele.

A Szilveszter Rallye első szakaszán, egy nagyobb hiba miatt nem sikerült jó időt

autózni, a Hungaroring 2-es kanyarjában befogott a fék, és a páros letarolta a pályát

szegélyező szalmabálákat.

A második napi első szakaszon jól indultak, igaz a jeges pályán az eső gumik

nem adtak megfelelő tapadást. A harmadik szakaszon azonban füst kezdett felszállni

az autóból, és a páros kiállni kényszerült.

Mint később kiderült, a váltó lehelte ki a lelkét, melyet a csapat nagyon gyorsan

kicserélt. A szervezők lehetőséget biztosítottak a visszaállásra, melyet Tim Gábor

és Vavika Tibor a 6. szakaszon tehetett meg. Itt a száradó pályán, esőgumikon a 33.

időt autózták, innen indultak a 7. dupla körös gyorsra. Itt még jobban autóztak, és az

összetett 23. időt érték el, a lényegében teljesen elmelegedett gumikon.

Összességében ez a Szilveszter Rallye sem sikerült jól, ám legalább a célba

érkezés sikerült, illetve az utolsó szakaszokon már kezdett beindulni a páros.

Gábor a Rallye-s kiruccanás után újra a jövő évi idényre koncentrál, hisz az FIA

ETCC sorozatban indul.

Tim Gábor a verseny után:

"Ismét nem került el a technikai probléma. Úgy tűnik ebben az évben bármilyen

autóhoz közel kerülök, azzal valami gond lesz. Szerencsére a csapat hamar váltót

cserélt, így legalább a célba eljutottunk. Remélem a 2012-es borzalmasan pech-

es év után, egy sikeres idény vár rám. Köszönöm a támogatóinknak, hogy ilyen

autóval versenyezhettem, hihetetlen élmény volt. Nagyon sokat kéne menni vele,

és akkor komolyabb eredményeket is elérhetünk."

Vavika Tibor, navigátor:

"Gábor egy gyorsasági versenyző, ez gyakran nagyon jó, de ezen a szűk pályán

nem mindenhol illeszkedett a stílusa az autóhoz. A végére kezdte megszokni, hogy

is fordítsa be az autót, és ez egyből az időeredményekben is látszott. Ha lesz még

lehetősége, és többet tud menni az autóval, komoly meglepetést okozhat a jövőben."

Apex Racing Team – media : Bende Imre

imrebende@apexracing.hu

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)