Keresés

Találatok száma: 38
Előző 2 / 2 Következő
  • 2020.09.24. 17:55
    a sötétet is szeretjük. Arról beszéltünk, mennénk még egy harmadikat is, az még jobb lenne. Nem vállaltunk felesleges kockázatot, szerettünk volna a Dobó térre eljutni.A Vasárnap gyorsonként jöttek fel, mint a talajvíz. 3-2-1 és öt gyorson keresztül meg is őriztétek ezt az előkelő pozíciót, az első helyet kategóriátokban. Ennyire élveztétek a gyorsokat?- Vasárnap próbáltunk egyenletesen autózni, Veréb Zoliéknak és Bodogán Feriéknek is akadtak gondjaik, így átvettük a vezetés. Körről-körre javítgattuk a hibákat, így az idejeink is javultak. Vezettük a 2WD kupát, de Ráti Gergőék közelítettek ... itthon, sok minden nem maradt meg a motorból, egy dugattyú tört el, ez okozta a problémát. Próbáljuk összerakni Vértes Ralira az autót, úgy néz ki, meg tudjuk csinálni, ha az alkatrészek megérkeznek.Csupán két gyors választott el benneteket a győzelemtől. Mennyire veszi el a kedvét az embernek ez a gond?- Ez egy technikai sport, el kell tudni fogadni, hogy széteshet, elromolhat, persze nem örülünk neki, de előre tekintünk és készülünk.Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is. Mentes és Társai, Inpipe, Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli

    Rally

  • 2014.11.14.
    DNS DNS - nem indult NB - nem értékelhető KIZ - kizárás (sportszakmai) DNF - elindult, de kiesett T.KIZ - kizásár (technikai) ORB 2014 1 P3 csoport Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Marozsi Zsolt Szeles Péter Lángi Attila Toma József/Veres Gábor Dr. Forgács Barnabás Géczy Tamás Stepán Árpád Bán Viktor Velencei Ádám Toma József Rafael Tamás Szabó Balázs Kovács Antal Istovics Gergő Juhász Csaba Juhász Zsolt Szabó Laci Illés Péter Gyarmati Ariel Németh Gergely Veréb Zoltán Papp Tamás Halmos Gábor Simon Niki Szebellédi László Madár Nóra Tőzsér Áron Oláh Zoltán Nedeczki László Kovács Géza ... 8 DNS 4,5 7 13 4 10 3 DNS 6 2 8 0 DEL DNS 13 DNS 8 8 DEL DNS 13 10 DNF 7 DNS DNS DNF 13 10 DNS DNF DNS 10 DNS DNF DNS DNF DNS DNS N.B. DNS DNS N.B. DNS 44 23 22,5 22 13 4 17. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Stepán Árpád Bán Viktor Szabó Laci Illés Péter Veréb Zoltán Papp Tamás Nedeczki László Kovács Géza Egyesület Versenyautó Maricsek Racing Team VAZ 2101 Turán Motorsport SE Lada VFTS Speedy Motorsport Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS I. DNS DNS DNS DNF II. DNS 0 DNF 0 DNS 0 DNF III. 8 2 10 3 3 1 2,5 0 IV. DNS DNS DNS DNS V. DNS DNS DNS DNS VI. 10 3 DNS DNS DNS Összesen 1 2 3 4 DNS ... Gergő Vincze Ferenc Kalibach Gergely/Kuti Péter Lukács Kornél Mesterházi Márk Lencse Zoltán Hofbauer Tamás Budavári Zoltán Kovács Szabolcs/Kulcsár Csaba dr. Varga Attila Savanyu Roland Nagy Mátyás Nagy Tamás Lovász Pál Diebel András Baracskai Zsolt Lovász Tibor Egyesület Versenyautó Maximmun Racing Team Ford Fiesta R5/RRC SKODA Rally Team Hungaria Skoda Fabia S2000 XIQIO Hadik Rally Team Subaru Impreza AS-Rallysport Europe Kft. Ford Fiesta S2000 MHH Rally Team Mitsubishi Lancer Evo IX. Dynamic Rally Team Mitsubishi Lancer Evo IX. Botka Rally Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX. Turán Motorsport ... 2,5 DNS DNS 8 6 10 DNS DNF DNS DNS DNS DNS DNS 5 DNS DNS DNS 40 22 17 16 13 11 10 10 10 6 5 5 3 2,5 1,5 2. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Kazár Miklós Szőke Tamás/Ferencz Ramon Herczig Norbert Bacigál Igor Hadik András Kertész Krisztián Ollé Sasa Tóth Zsolt Krózser Menyhért Papp György/Buchholz János Balogh János Holczer Dániel Botka Dávid Mihalik Péter Turán Frigyes Zsiros Gábor Spitzmüller Csaba Laczkó László / Szigeti László Trencsényi József Verba Gábor Kovács Antal Istovics Gergő Vincze Ferenc Kalibach Gergely/Kuti Péter Lencse Zoltán Hofbauer Tamás Lukács Kornél Mesterházi ... DNS DNF 0 0 DNS DNS 10 10 5 2 0 3 KIZ DNF 4 2 DNS DNF 0 DNS DNS 9 13 7 4 2 1 6 DNF DNF 0 DNS 3 0 DNS DNS 10 2 DNF 6 3 DNF DNF 8 1 DNS DNF DNS DNS DNS DNS DNF DNS DNS 12 DNF 9 DNF DNF 9 DNS DNF DNS DNS DNS DNS DNF DNS DNS 57 39 30 24 18 18 17 13 12 6 3 3 3 2 1 DNS - nem indult NB - nem értékelhető KIZ - kizárás (sportszakmai) DNF - elindult, de kiesett T.KIZ - kizásár (technikai) ORB 2014 2 3. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Matics Mihály Zejda Viktória Osváth Péter Farnadi Ágnes Rongits Attila Hannus László Kiss László ifj. Varga Zsuzsanna Budavári Zoltán Kovács Szabolcs MNASZ Rally
  • 2014.11.03. 15:38
    ;  1:48:27,08. Ördögh Miklós–Angyal Tamás    Ford Escort XR3i    E2    1:49:39,59. Leitgéb Judit–Klézli Szabolcs    Renault 5 Alpine Turbo    E4    1:51:23,8MECSEK RALI HISTORIC REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):1. Merencsics Árpád–Kulcsár Dániel    Suzuki Swift Gti MK1    R1    1:27:32,12. Szabó Laci–Illés Peti    Lada VFTS    R1    1:27:35,83. Veréb Zoltán–Papp Tamás    Lada VFTS    R1    1:28:16,34. Király Gábor–Molnár Alexandra     ... PILISVÖRÖSVÁR RALI REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)1. Váradi György–Laboncz László    Mercedes 124CE    R3    26:37,52. Veréb Zoltán–Papp Tamás    Lada VFTS    R1    27:23,83. Kiscsatári Imre–Siroki Zoltán    Lada VFTS    R1    28:24,8AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREIIharos és Goller Kft., Kumho ... –Bruckner duó Skoda 120-as és az Ördögh–Angyal duó Ford Escortja előtt. „Egész héten kúráltam magam, hogy a versenyre meggyógyuljak, nem tudom, hogy ez sikerült-e, de a versenyautóban nem volt semmi bajom. A negyedik fokozatunk az első gyorsasági után tönkre ment, de így is nagyon élveztük a versenyt” – mondta Wirtmann Ferenc.Replicában a Mecsek Ralin kieső Váradi–Laboncz kettős nyert Mercedes 124 CE-vel a Veréb–Papp duó valamint a Kicsatári–Siroki kettős Lada VFTS-e előtt.MECSEK RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):1. Wirtmann Ferenc–Barna György    Ford Escort RS2000 Mk.1.   ... ;  C3    1:26:26,32. Kövesdán András–Varga László    Porsche 911 SC    D4    1:28:21,63. Lévai Ferenc–Csányi Botond    Opel Kadett C Coupé    D3    1:29:50,64. Kenderesi Árpád–Gyors László    Lada 2101    D2    1:40:15,15. Tóth István–Bruckner Viktor    Skoda S120 S    C2    1:42:23,96. Kátai Tamás–Sárdi Zoltán    Fiat 131 Abarth Gr4    D3    1:42:25,87. Lukács Zsolt–Gulyás Katalin    Skoda 110 L Rally    C1  

    Rally

  • 2014.10.31.
    Feltették az i­re a pontot Egy első és egy második hellyel tért haza a Veréb Zoltán, Papp   Tamás,   Lada   VFTS   trió   az   idei   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság záró versenyéről, az I. Mannol Pilisvörösvár Rallye­ról,   ami annyit jelent, hogy 2014­ben elhódították a Replica abszolút   és az R1 kategória bajnoki címét.  Mondhatjuk, hogy az év talán legsimább versenye volt, hiszen a  srácok technikai probléma nélkül, jóízű autózással, egy gyönyörű  környezetben és élvezetes pályákon mehettek múlt vasárnap. „Minden jó volt a hétvégén, a pályák is tetszettek, Csobánka pedig ...   nagyon élvezetes volt. Még az etapokon is élmény volt autózni,  hiszen nagyon szép volt a táj. Az egyetlen negatívumot csak az  etapok   hosszára   tudnám   kiemelni.”  ­   kezdte   a   beszélgetés  Veréb Zoltán. A   verseny   második   szakasza   nagy   ködben,   és   csúszós   fehér  aszfalton zajlott, ami megtréfált pár versenyzőt. Így volt ez a Ladás  párossal is, akik a lábatlani gyorsaságin elvittek egy hordó lassítót,  de szerencsére ettől az autó nem sérült meg. „Egy   lassítónál   való   hiba   írható   fel   a   nevünk   mellé   ezen   a  versenyen,   ezen   felül   minden   flottul Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter Rally
  • 2014.10.27.
      Az utolsóra marad a döntés Három hibás önindítóval és hat ponttal tért haza a Veréb Zoltán,  Papp Tamás páros, a 48. Mecsek Rallye­ról. A srácok ezzel az   eredménnyel megerősítették a vezető helyüket a bajnokságban,   és a hétvégi pilisvörösvári versenyre hagyták a döntést.  Kicsit   nehezen   indult   a   páros   versenye,  az   első   és   a   második  gyorson   is   apró   hibák   hátráltatták   őket   a   jó   időeredmények  elérésében,   de   ennek   ellenére   megnyugtató   helyen   zárták   a  napot. „Nem   úgy   indult   a   verseny   ahogyan   szerettük   volna,   az   első ...   reptéri   gyorson   küzdöttünk   a   kocsival,   majd   a   másodikon   az  Árpádtetői   cél   kanyarban   picit   hibáztam   és   nekimentünk   a  szalagkorlátnak, jelentős hátrányt összeszedve ezzel”  – mondta  Veréb Zoltán. A technikai hibák sem kerülték el a Lada VFTS­t, hiszen három  önindítót   is   elfogyasztott   a   közel   430   kilométeres   össztávú  versenyen. Mindent összegezve természetesen a célt teljesítették,  Replica   abszolútban   és   R1   kategóriában   is   sikerült   felállni   a  dobogó harmadik fokára. „Összességében elégedettek vagyunk, azért jöttünk a Mecsekbe,  hogy Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.15.
      prológot   a   pláza  parkolóból a reptérre viszik a szervezők. „Láttunk   videót   a   reptéri   pályáról,   és   őszintén   megmondom,  nagyon nem szeretjük az ilyesfajta szlalom pályákat, mint ahogy a  zobáki  pálya   sem   tartozik   a   kedvenceink  közé.”  –   tette   hozzá  Veréb Zoltán. A   2014­es   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság   Replica  abszolútjának állása négy verseny után: 1. Veréb Zoltán – Papp Tamás – Lada VFTS 26 pont 2. Szabó László – Illés Péter – Lada VFTS 18 pont 3. Stepán Árpád – Bán Viktor – Lada 2101 18 pont 4. Szecsődi András – Major Erik – Alfa Romeo GTV6 18 pont ... A   2014­es   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság   R1  kategóriájának állása négy verseny után: 1. Veréb Zoltán – Papp Tamás – Lada VFTS 30 pont 2. Szabó László – Illés Péter – Lada VFTS 20 pont 3. Stepán Árpád – Bán Viktor – Lada 2101 18 pont 4. Merencsics Árpád – Varga Sándor – Suzuki Swift GTI 18  pont A   csapat   együttműködő   partnerei:  Miczo   Kft.,   Ambrózia  Cukrászda, Rolling Wash ­ A Gördülő Autómosó, Mirage étterem  és   kávézó,   Vents   Hungary   Bodorvent,   Somfai   Munka   és  Tűzvédelem, Dekorfashion ... A számok bűvöletében A 2014­es szezon utolsó előtti felvonásához érkezett az Országos   Historic   Rallye   Bajnokság,   ahol   a   Veréb,   Papp   páros   számára   továbbra is a biztos pontszerzés a cél.  A szeptemberi csehországi VII. Star Rally Historic verseny előtt, a  páros   egy   hónappal   a   Baranya   Kupán   versenyzett   utoljára  Magyarországon,   ahol   sikerült   tovább   erősíteni   mind   a   Replica  abszolút, mind pedig az R1 kategória vezető pozícióját, és mivel a  Budapest Rallye elmaradt, így nem a legpatinásabb pécsi viadalon  ér véget a bajnokság, hanem a két Veréb Zoltán Papp Tamás Sári Péter
  • 2014.06.13.
    Historic a főcsapás Dupla versenynapból szimplával kell beérnie a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS triónak a 2014-es Székesfehérvár Rally-n. A versenyzőpáros a versenykiírás megjelenése óta azon izgult, hogy megkapják e az esélyt, hogy szombaton murván, vasárnap pedig aszfalton száguldozhassanak, a két külön bajnokság versenyein, de sajnos az Országos Murva Rallye Bajnokságban 14-es kategóriájában nem jött össze az induláshoz kellő minimális öt fő, aki másnap Historicban indult volna. A srácok kicsit csalódottak, hiszen a pár héttel ezelőtt több kategóriatárs is ugyanezt szerette ... volna. „Szerettünk volna az Országos Historic Rallye Bajnokság vasárnapi versenye mellett szombaton az Országos Murva Rallye Bajnokságban is indulni, neveztünk is, se sajnos csak akkor mehettünk volna, ha meg van a kategória. Csalódottnak érezzük magunkat, hiszen nagyon szeretünk murván menni, ráadásul a mostani verseny igazi rallye pályákon zajlik majd. Ha a másik oldalát nézzük, akkor számunkra az idei évben a Historic Bajnokság az elsődleges, ahol a Székesfehérvár Rallyera egy igen komoly mezőny verbuválódott össze, így biztosan élvezetes lesz az is.” – mondta picit csalódottan Veréb Zoltán. „A Historic
  • 2013.08.13.
    Mesterházi Márk Vrezgó Balázs Veres László Bencsik István Chmelovics Balázs Car-Tools Kft Tatai Aréna S.C. Volkswagen Honda Fiat Renault Honda Lada Golf IV Civic Grande Puntó Clio R3 Civic VFTS M/2 M/2 M/2 M/2 M/2 M/2 M/2 M/2 30 26 12 10 8 6 5 5 10 10 10 6 8 10 8 8 6 10 6 5 5 M/1 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 Rongits Attila 2 Bakó László Hannus László Tóth Szabolcs Lada Citroen VFTS C2-R2 Max M/1 M/1 22 20 8 10 6 10 8 3 4 5 6 7 8 9 10 Veréb Zoltán Rácz Gyula Csík Zoltán Hodosi Gábor Ördögh Mixi Traki ... RALI-TÚRA BAJNOKSÁG Kategóriák Eredményei Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó 2013.08.11 H4-T Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 Gönczöl Ferenc Hevesi István Strider Zoltán Lukács András Nyilas András Kicsák Attila Tóth Gábor Kosárka Andrea Vánsza Zsolt Koch Péter Palotai Zoltán Lovász Katalin Szikszai János Varga Sándor Dynamic Rallye Team Dynamic Rallye Team Tatai Aréna SE Nyilas Team Kft Ralda Rallye Team Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer ... Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI H/3 H4T H4T H4T H4T H4T H4T H4T 36 35 27 27 22 14 3 6 10 4 5 8 8 10 5 4 6 10 8 6 5 6 5 10 8 4 6 10 5 8 4 3 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Tajmel Tibor Kun Gábor Horváth Balázs Novák Balázs Schweizer Dániel Tóth Attila Horváth Rudolf Csomós Miklós Bíró Gergő Dorkó András Oroszki Tamás Landherr Zoltán Tőzsér Áron Csendes Zsolt Oláh Szabolcs Adorján Szabolcs Bettes Péter Vadász Sándor Kiss Tibor Simon Nikolett ... Varga Gábor Bíró Balázs Gecs Máté Bárdos Péter Nagy Béla Oláh Zoltán GFS-OXXO Energy Team Hadik ASE Speed Rallye Team Speed Rallye Team MAFC AMS Speed Rallye Team Car-Tools Kft Car touls NR Team SE Rigó Motorsport GFS-OXXO Energy Team BMW BMW BMW BMW BMW BMW BMW Opel Opel BMW BMW BMW BMW M3 M3 M3 E36 E36 M3 Compact M3 E36 Corsa OPC Astra 325i E36 325 E30 E30 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 H/3 42 26 23 19 18 15 12 10 7 6 5 4 4 8 6 5 10 10 6 5 8 4 3 10 8 6 6 8 10 3 5 1 4 2 8 6 5 10 4 3 5 2 4 3 1 3 1 4 2 2 14 Molnár István 15 Buránszki József 16 Kiss Zsolt Visky Ferenc Rudassy ... Krisztián Kollár Csaba Renault VW BMW Megane Golf IV Tdi H/3 H/3 H/3 2 1 1 2 1 1 H/2 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Úri Gergő Papp László Uri Attila Vargha Bálint Nagy Varga Géza Juhász Zoltán Mihály Ádám Szombati István Faragó Richárd Kókai Gábor Kreicsi Bálint Vankó Zoltán Illés Zoltán Határ István Berecz Gábor Dr. Ádám Antal Tarr Zsolt if. Bihari Péter Kocsis Nándor Borsos Ferenc Kaszás Zoltán Papp Csaba Veres Viktor Magyar Gábor Kóródi András Jancsurák
  • 2013.04.30.
    Nedeczki László Kovács Géza Király Gábor Molnár Alexandra Veréb Zoltán Papp Tamás Kiscsatári Imre Siroki Zoltán Tóth Zoltán Vidinczei Richárd Egyesület Versenyautó Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS I. II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 10 8 6 5 4 3 2 10 8 6 5 4 3 2 ORB LADA KUPA 2013 1 ... MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁGA 2013.ÉVI ÁLLÁS ORB LADA KUPA AZ ORB LADA KUPA FUTAMAI I. II. III. IV. V. VI. 2013. 04. 05 - 07. 2013. 05. 10 - 12. 2013. 07. 12 - 14. 2013. 09. 06 - 07. 2013. 09. 27 - 29. 2013. 11. 07 - 09. Eger Rallye 2013 Miskolc Rallye 2013 Veszprém Rallye 2013 Kassa Rallye 2013 Budapest Rallye 2013 47. Mecsek Rallye 2013 Eger Miskolc Veszprém Kassa (SK) Budapest Pécs Laroco MSE D-Moto Kft. Laroco MSE Laroco MSE Rallye szakág Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Hely 1 2 3 4 5 6 7 Vezető neve Versenyzőtárs neve Kovács Zoltán Szabó Gábor Boroznaki Tibor Kiss András MNASZ Rally
  • 2013.04.17.
    Lancer Evo IX I. 20 5 15 3 12 4 10 2 8 1 6 0 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 25 18 16 12 9 6 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 18 16 12 9 6 4 3 2 1 "S" CSOPORT Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Kovács Antal Istovics Gergő Fogassy Gergely Bakos Dávid Kovács Zoltán Szabó Gábor Boroznaki Tibor Kiss András Nedeczki László Kovács Géza Király Gábor Molnár Alexandra Veréb Zoltán Papp Tamás Hagymási László Laczkó László Egyesület Versenyautó Maricsek racing ... Kovács Géza Veréb Zoltán Papp Tamás Király Gábor Molnár Alexandra Kiscsatári Imre Siroki Zoltán Tóth Zoltán Vidinczei Richárd Egyesület Versenyautó Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS I. 10 2 8 3 6 0 4 1 5 0 3 0 2 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 12 11 6 5 5 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 6 5 5 3 2 ORB 2013 4 ... Melichárek Erik Grzyb Grzegorz Hundla Robert Botka Dávid Mihalik Péter Bútor Róbert Tóth Imre Krózser Menyhért Fodor Géza Béres Jozef jr. Répás Zoltán Koci Martin Stary Petr Lukács Kornél Mesterházi Márk Egyesület Versenyautó Maximmun Racing Team Citroen WRC Skoda Rallye Team Hungary Skoda Fabia S2000 Melico Racing (SVK) Citroen C4 WRC Rufa Sport (POL) Skoda Fabia S2000 Botka Rallye Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX M3 Autó Kft./TBR Racing Peugeot 207 S2000 MHH RT-Msport AMS Subaru Impreza WRC L Racing S.R.O. (SVK) Subaru Impreza R4 Styllex Motorsport (SVK) Skoda Fabia S2000 Tatai Aréna SE Mitsubishi ... jr. Répás Zoltán Koci Martin Stary Petr Lukács Kornél Mesterházi Márk Balogh János Holczer Dániel Egyesület Versenyautó Rufa Sport (POL) Skoda Fabia S2000 Skoda Rallye Team Hungary Skoda Fabia S2000 Botka Rallye Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX M3 Autó Kft./TBR Racing Peugeot 207 S2000 L Racing S.R.O. (SVK) Subaru Impreza R4 Styllex Motorsport (SVK) Skoda Fabia S2000 Tatai Aréna SE Mitsubishi Lancer Evo IX Dynamic Rallye Team Mitsubishi Lancer Evo IX I. 8 2 10 3 6 1 5 0 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 10 13 7 5 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ... Rally Team (SVK) Subaru Impreza KL Rally Team (SVK) Mitsubishi Lancer Evo IX KL Rally Team (SVK) Mitsubishi Lancer Evo IX Car-Tools Kft. Reanault Megane RS N4 I. 10 2 8 3 6 1 5 0 4 0 3 0 2 0 1 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 12 11 7 5 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 7 5 4 3 2 1 5. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Matók Ádám Szabó K. Tián dr. Varga Attila Kerekes József Pryma Zoltán Böröczi Levente Ollé Sasa Szász Tina Egyesület Versenyautó Tobak team Hungary Kft. Honda Civic Type R3 Ba-Ro MNASZ Rally
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • Veréb Zoltán Papp Tamás
  • 2013.03.20.
    Baracskai Zsolt Tábori Ákos Baffy Alexander Fusko Tomáš Bakó László Konečn�½ Tomáš Radó István Lantos Zsolt Keszi Juraj Špavelko Marek Debnárová Michaela Molnár Jozef Schuck János Vaško Martin Hodosi Gábor Veréb Zoltán Kovács Zoltán Bütösi Zsolt Drávucz Olivér Tóth Zoltán Nedeczki László Kiscsatári Imre Király Gábor Sárosi György Kádár Attila Navigátor Szőke Tamás Hundla Robert Igor Bacigal Melichárek Erik Mihalik Péter Répás Zoltán Tóth Imre Bánoci Vladimír Viczena Gábor Gomori Adam Star�½ Petr Farnadi Ágnes Holczer Dániel Kertész Krisztián Ruboczky Atilla Zsíros Gábor Kakuszi Csaba ... Krózser Menyhért Turán Frigyes Kakuszi Zsolt Rongits Attila Majerčák Vlastimil Kukučka Tomáš Bujdos Miklós Hideg Krisztián Budavári Zoltán Csente Mário Trencsényi József Lukács Kornél Kovács Antal ifj Kiss László Bíró Péter Lovász Pál Kiss Viktor Lencse Zoltán Baumgartner Balázs Béreš Jozef Hanuš Vladimír Ollé Sasa Dr Varga Attila Matók Ádám Németh "16V" Péter Fogassy Gergely Rafael Tamás Lángi Attila Hagymási László Jedlóczky László Nagy Pavol Jurečka Peter Pryma Zoltán Várkonyi Szabolcs Kurtos Róbert Lukasz Kabacinski Radoslaw Pogan Hoffer Zsolt Krzysztof Schenk Bereczki Norbert ... Viktor Holló Barnabás Papp Tamás Szabó Gábor Radványi József Kürt Tamás Vidinczei Richard Kovács Géza Siroki Zoltán Molnár Alexandra Érczkövi Attila Békési Gabriella HUN/HUN POL/POL HUN/SVK SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK SVK/CZE HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK/SVK SVK/SVK HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK/CZE HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK SVK/SVK HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN SVK/SVK SVK/SVK HUN/HUN HUN/HUN HUN POL/POL POL/POL HUN POL/POL HUN/HUN HUN/HUN SVK SVK/SVK SVK Eger Rallye Historic, Rally
Előző 2 / 2 Következő