Keresés

Találatok száma: 79
Előző 2 / 4 Következő
  • 2020.02.21. 07:52
    Év végén a dobogón állt a tavaly megalakult Citroën Rally Team Hungary párosa. Az első szezon az autóval szép sikereket hozott, amit az év végi dobogó is bizonyított. Ádám új utat keres karrierjében, ezért új tárgyalásokat kezdett a csapat és ezúton bejelenti: a 2020-as szezonban Lukács CSUCSU Kornél és Tóth Imre neve szerepel majd a hazai ralibajnokságban a Citroën C3R5 versenyautó oldalablakán.Balkányi György, a Citroën magyarországi ügyvezetője sikeresnek mondja a tárgyalást, ami után az új páros mellett döntöttek: „Nagyon örülünk, hogy egy olyan fiatal versenyzővel tudunk indulni a ... csapatba kerülésről: „Tavaly a nyirádirallycross futamon sokat beszélgettem Tóth Imivel, aki gyerekkori bálványom, Turi Tomi navigátora volt. Most felhívott és mondta, hogy lenne egy lehetőség, mennyire érdekelne ez engem. Mindig is a rally volt az, ami a legközelebb állt hozzám, annak ellenére, hogy az utóbbi években inkább a rallycross szakágban versenyeztem.”Az autóról és a bajnokságról is pozitívan gondolkozik a 29 esztendős pilóta: „Az nyilvánvaló, hogy nincs meg a kellő rutinom R5-ös autóval a versenyzésre, de a motivációm hatalmas. A csapat a lehető legprofibb, Tóth Imi a legtapasztaltabb ... megvalósulhat. Nagyon nagy tapasztalatuk van a versenyautó építésben, üzemeltetésben. A tavalyi évben is bizonyították, hogy minden hátterük adott ahhoz, hogy profi körülmények között versenyezhessük végig a szezont. Bizakodó vagyok velük kapcsolatban is.”Tóth Imre nevét mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is jártas a hazai autósportban. „Jó érzés, hogy újra importőri támogatással versenyezhetek. Az még jobb, hogy a Citroën színeiben tudok indulni egy ifjú, tehetséges pilótával, aki a rallycross pályákon már többször bizonyított. Bízom benne, hogy tudok hozzátenni ahhoz, hogy a raliban is fejlődjön ... .”Technikai hiba nélkül végigversenyezni egy szezont… ezt csak kevesen mondhatják el magukról. A tavalyi esztendőben egy vadonatúj fejlesztésű versenyautóval ez sikerült a Citroën Rally Team Hungary-nak! Természetesen ebben hatalmas szerepe volt a TRT Europe egész csapatának, akik a technikai hátteret biztosították. Tagai Tamás csapatvezető így nyilatkozott a szezon előtt: „Az idei évben sok versenyen fogunk indulni a Citroën C3R5 - tel. Ugyan ezek nagy része inkább murvás verseny lesz, mégis tudunk még több tapasztalatot gyűjteni, amit kamatoztathatunk a Magyar Bajnokság futamain is. Örülök az új ... párosunknak és bizakodva várom az első versenyeket. Szeretnénk hosszú távra tervezni, amibe Csucsu alázatos hozzáállásával, elkötelezettségével remekül illeszkedik, Tóth Imi tudása és tapasztalata pedig kétségtelenül mindenki segítségére lesz.”Tesztek előzik meg a szezont, hiszen új feladatok várnak a versenyzőpárosra. Az biztos, a rajongók ebben az esztendőben is népszerű versenyzőknek szurkolhatnak a Citroën C3 R5 versenyautóban!A csapat partnerei:C Automobil Import Kft., TOTALLHG Kft., CsucsuR5, TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLIKiadja: Dudás Endre, a CRTH sajtófelelőse Citroën Rally Team Hungary 2020 - új szezon - új páros!Sikeres bemutatkozó évet zárt első szezonján a C3R5 versenyautójával a Citroën Rally Team Hungary csapata, hiszen a Velenczei – Zsiros duó az abszolút harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. Az idei évre egy új egység ülhet be a versenyautóba, élvezve a gyári támogatást és a szakmai hátteret nyújtó TRT Europe segítségét. A korábban ralizó, de az utóbbi években inkább a rallycrossban versenyző Lukács Kornél mellé az egyik legtapasztaltabb navigátor, a háromszoros abszolút bajnok Tóth Imre ül be és együtt próbálják minél hamarabb
  • 2017.08.03. 21:27
    hírportál hálózat", Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., Kemad, EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt –Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V ... , Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), Andrássy Üzletház, Sascamion Kft., Hernád Fólia  Kft., K&K Food, Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Glasstone Kft., Garden Master, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Akkusystem.hu, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., DSG, TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth

    Rally

  • 2017.04.27. 16:33
    abszolút első öt között sikerült csatázni.Bodor Tamás - Juhász Péter Lada 2105:Bodor Tamás:- Önmagában a hat gyors jó lenne, viszont az öt kilométeres táv nagyon rövid. Mire megérzi a pilóta, már vége is. A gumik sem tudják elérni az optimális hőfokot. Nagy csúszás nem volt tapasztalható, gördülékenyen folyt a verseny.- Az előző három sikertelen verseny után, most ültünk autóban 8 hónap után. Szokatlan volt. Valamiért az interfon most nagyon bevitte a sisakba a külső zajokat. Hegyeznem kellett a fülem. Kétszer is a „jobb 1, rajta bal 3- ból” kicsit kimaradt a bal 3. Volt mit korrigálni, hogy ne ... essünk be.- Az eddigi megszokott technikán nem változtatnék. Nagyon jó Juhász Péter navigátorom tanító töltetű diktálása. Ja, és az időket nem szabad nézni,mert abból csak a baj van.Reklámpartnerek: Épkar Zrt, Kz Invest Kft., Inter Cars, Hauser Magyarország Kft., Formula Magazin, Targo Trans Kft., Xerotrans Kft., Marketing & Media One Kft., Tóth István E.V.- Hajósi Miklós -  Simon György Bodor Tamás Varga Csaba

    MARB

  • 2016.06.01. 10:00
    kategóriában a legnagyobb ellenfelének, a Honda Civic-kel rajthoz álló Csirmaz Brúnónak. Az összes néző bíztatta Brúnót, aki őrült tempót diktált és egy másodpercre sem vette le lábát a gázpedálról. Sajnos a bravúr nem sikerült, de egy ilyen kemény ellenfél mellett szépen csillog az ezüst is… Hihetetlen jó időt futott az ebben a kategóriában debütáló Varga Mátyás is Ford Fiestájával, mely ezen a hétvégén az 5. helyre lett elég.A SuperTouringcars -2000 kategória dobogósai:Roman Castoral (CZE)Csirmaz Brúnó (HUN)Kádár Patrik (HUN)Óriási küzdelem zajlott a jóbarátok: Tóth Attila, Tajmel Tibor és Csendes ... Zsolt között is a SuperTouringcars +2000 kategóriában is, akiket Nagy Róbert szorongatott meg többször is az előfutamok során. Sokan aggódtak Csendes Zsoltért az előfutamok alatt, attól tartva, hogy az Ascona megmakacsolta magát. Szerencsére csak a turbócső viccelte meg őket és a döntő futamra már nem volt semmi gond. A hétvége legjobbja az a Tóth Attila lett, aki úgy csinált helyet magának az egyik előfutam alatt, hogy az autó jobb oldala hozzásimult Tajmel Tibi BMW-jéhez, míg a másik oldal két kereke finoman felmászott Kádár Patrik Hondájára…A SuperTouringcars +2000 kategória dobogósai:Tóth ... . Kiss Pál Tamás és Kárai Tamás egész éjjel autóztak annak érdekében, hogy a Belgiumban megrendezésre került Európa-bajnoki futam után időben hazaérjenek. Vass Zoltán Coltja az utolsó előfutamban füstölt el és kétséges volt, hogy a turbót sikerül-e időben kicserélniük. Szerencsére mindenki sikeresen megérkezett és rajthoz állt, így egy őrült döntő futam vehette kezdetét, melyben a legpechesebb Wieszt Jankó volt. Jankó egész hétvégén a legjobb időket futotta, kiegyensúlyozott volt és nyugodt, bízott a dobogóban és talán az első helyben is. Jött azonban egy kocc, melyről így mesélt a futam után: „A

    Rallycross

  • 2014.11.03. 15:38
    ;  C3    1:26:26,32. Kövesdán András–Varga László    Porsche 911 SC    D4    1:28:21,63. Lévai Ferenc–Csányi Botond    Opel Kadett C Coupé    D3    1:29:50,64. Kenderesi Árpád–Gyors László    Lada 2101    D2    1:40:15,15. Tóth István–Bruckner Viktor    Skoda S120 S    C2    1:42:23,96. Kátai Tamás–Sárdi Zoltán    Fiat 131 Abarth Gr4    D3    1:42:25,87. Lukács Zsolt–Gulyás Katalin    Skoda 110 L Rally    C1   ... ;Lada VFTS    R1    1:29:01,65. Csomor László–Harányi István    Lada VFTS    R1    1:29:21,16. Gyenes András–Schmidt Ádám    Lada 2101    R1    1:34:31,6I. MANNOL PILISVÖRÖSVÁR RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)1. Wirtmann Ferenc–Barna György    Ford Escort MK2    D3    27:45,82. Tóth István–Bruckner Viktor    Skoda 120    D3    33:28,73. Ördögh Miklós–Angyal Tamás    Ford Escort XR3i    E2    37:55,2I. MANNOL ... . Elégedett vagyok az eredményünkkel” – vélekedet Lévai Ferenc.A Replica kategóriában a Merencsics–Kulcsár kettős idei első győzelmét aratta Suzuki Swifttel, a Szabó–Illés páros Lada VFTS-e előtt. „Szerencsénk volt, kétszer is lenyúltak értünk az égiek és visszarakták az autót az útra” – mesélte Merencsics. „Váradi és Stepán is kiestek előlünk, így a győzelem az ölünkbe hullott.”A Pilisvörösvár Rali az utolsó pillanatban ugrott be a bajnokság szezonzárójának, így csak egy szerényebb, hat fős mezőny gyűlt össze. A Wirtmann–Barna kettős ezúttal a D korcsoportos Ford Escort Mk II-essel nyert a Tóth ... ;  1:48:27,08. Ördögh Miklós–Angyal Tamás    Ford Escort XR3i    E2    1:49:39,59. Leitgéb Judit–Klézli Szabolcs    Renault 5 Alpine Turbo    E4    1:51:23,8MECSEK RALI HISTORIC REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):1. Merencsics Árpád–Kulcsár Dániel    Suzuki Swift Gti MK1    R1    1:27:32,12. Szabó Laci–Illés Peti    Lada VFTS    R1    1:27:35,83. Veréb Zoltán–Papp Tamás    Lada VFTS    R1    1:28:16,34. Király Gábor–Molnár Alexandra     ... PILISVÖRÖSVÁR RALI REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)1. Váradi György–Laboncz László    Mercedes 124CE    R3    26:37,52. Veréb Zoltán–Papp Tamás    Lada VFTS    R1    27:23,83. Kiscsatári Imre–Siroki Zoltán    Lada VFTS    R1    28:24,8AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREIIharos és Goller Kft., Kumho

    Rally

  • 2014.10.20. 15:12
    Mögöttük 1:24 perces hátránnyal a Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5), majd további 5,3 másodperccel a Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer IX R4) kettős következett. A péntek este még vezető Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) duó egy jobb első defekt miatt az 5. helyre csúszott vissza. Legjobb pécsi versenyzőként - az abszolút 27., egyben a kategória 3. helyén - Németh Péter és Varga István (Citroen C2 R2 Max) ért célba.A Széchenyi téri céldobogón így értékelte az elért eredményt az első öt helyezett ORB-s páros. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia ... nagyon élveztem, az eredmény mellett azért is, mert nagyon sok néző állt kint a pályák mellett, így most biztosan a mi ajkunkon a legszélesebb a mosoly. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5):- Bár a vége nem úgy alakult, ahogy terveztük, összességében nagyon jó versenyt hagyunk magunk mögött. Az autó végig jól viselkedett, jól választottunk gumikat, és a szervizcsapat is tökéletesen működött – de ez most így alakult. Nüanszok döntöttek a rossz időben is, és az utolsó előtti gyorsig partiban is voltunk, a pécsváradi szakasz szerintem ma alkalmatlan volt a versenyzésre.Botka Dávid ... végül Svájc helyett a Mecseki dombokat választottuk. A pécsváradi gyors az egyik kedvencem, azon minden rajta van, ami csak egy ralipálya kelléke lehet, nem véletlen, hogy ott jól is teljesítettünk. Voltak persze gondjaink, a korméányszervóbóül folyt az olaj, de sikerült megjavítanunk. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000): - Tegnap este még vezettem, a mai kalandos napon is jókat küzdöttünk Mikivel és Norbival, aztán az egyik kanyarban hibáztam, kaptunk egy jobb első defektet, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Megpróbáltam Herczig Norbert Bacigal Igor Kazár Miklós Szőke Tamás Botka Dávid Mihalik Péter Hadik András Kertész Krisztián Ollé Sándor Németh 16v Péter Varga István

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.08. 18:45
    A csapat versenyzői közül a Formula Renault kategóriában a bajnokesélyes Rónai Tamás hetvenhat ponttal áll a bajnoki tabella élén és az ellenfeleknek inkább már csak matematikai esélyük van arra, hogy elvegyék tőle az év végi első helyet.A Slovakiaringen a százötvenedik bajnoki futamát teljesítő Eszenyi László a második helyen ötvenkét ponttal várhatja a bajnokság záró hétvégéjét. Balogh Zoltán a csapat folyamatosan fejlődő újonca is nagyszerű versenyeket futott a Slovakiaringen ahol elkönyvelhette autóversenyzői pályafutása első dobogós helyezését is! Balogh harmincnyolc pontot gyűjtött ... eddig a Formula Renault Kupa értékelésében. A Gender Racing Team csapatfőnökének, Tóth Tamásnak az utolsó versenyhétvégén is lesz miért izgulnia, de a várható eredmények tükrében elégedetten néz az utolsó versenyhétvége elé: „Az előző Slovakiaring-i a szezon legmozgalmasabb versenyhétvégéje volt. A futamokon volt adok-kapok bőven, amiből volt, hogy autó sérülésekkel és pozíció vesztéssel jöttünk ki, de így is volt olyan versenyfutam ahol a dobogót a Gender Racing versenyzői töltötték meg! Eszenyi Laci egy szép győzelemmel ünnepelhette ott a másfélszáz eddig teljesített versenyfutamainak jubileumát Balogh Zoltán Eszenyi László Rónai Tamás

    Gyorsasági

  • 2014.08.28. 20:32
    háziversenyt melynek végén Eszenyi, ha nem is a jubileumi, de a százötvenegyedik bajnoki futamán felállhatott a dobogó legfelső fokára!  A második helyre Rónai Tamás érkezett, aki a hétvégéi győzelemmel és ezzel az ezüstérmes helyezéssel úgy néz ki, hogy már behozhatatlan előnyre tett szert a Formula Renault kategória bajnoki tabellájának az élén. Balogh Zoltán ezen a napon is felállhatott a dobogó harmadik fokára, de szerencsére ezúttal már egészen hivatalosan is elkönyvelheti autóversenyzői pályafutása első dobogós helyezését!  A Gender Racing Team csapatfőnökének, Tóth Tamásnak az egész ... , biztonsági autós fázis, autótörés és pályaelhagyás és egy kis káosz jellemezte a szombati formula autós futamot. A kissé kaotikus futamot követően végül a Formula Renault kategóriában a bajnokesélyes Rónai Tamás szerezte meg az első, Eszenyi László a második, míg Balogh Zoltán a negyedik helyet. A futam leintési sorrendje alapján egy látványos, de szerencsére sem a versenyzőkben sem az autókban igazán nagy sérülést nem okozó ütközés miatt ugyan Rónai Tamás nem a dobogó tetején ünnepelhetett a díjátadón, de pár órával később már az ő kezében volt a győzelmi trófea! Így az ifjú bajnokesélyes elégedetten ... újonca is egy nagyszerű versenyt futott! Rónaival ellentétben Ő ugyan a futamot követő díjátadón felállhatott a dobogóra, de sajnos később egy büntetés miatt elesett élete első dobogós helyezésétől.Végül a szombati programba ismét csak beleszólt az időjárás és a vasárnapi futam időmérő edzését vasárnap kora reggelre kellett halasztani. Szerencsére az eső később a vasárnapi programba már nem avatkozott bele, így a formula autós mezőny száraz pályán futhatta a második versenyfutamot.Ezen a Formula Renault-os kategóriában Rónai Tamás és Eszenyi László rendezett egy kis Gender Racing Team-es Rónai Tamás Balogh Zoltán Eszenyi László

    Gyorsasági

  • 2014.05.08. 09:23
     A Hungaroringen megrendezett bajnoki idénynyitó futam után a csapat főnökét és tulajdonosát Tóth Tamást kérdeztük.Hogy állt össze a csapat a 2014-es szezonra? Van ugye „veterán” több bajnoki címmel rendelkező versenyző, valamint mindig kerestek és lehetőséget adtok új fiatal tehetségeknek is.Valóban Eszenyi László a csapat legrégebbi versenyzője, hosszú évek óta kitart mellettünk, nagyon jól tudunk vele együtt dolgozni. Ő egy nagyon tapasztalt sikeres versenyző a hazai forma autós mezőnyben. Több versenyző is megfordult már a csapatban, voltak kezdők és olyanok is akik már más ... csapatoknál is megfordultak az évek során. A csapatunk egyik legfontosabb célja és versenyző választási szempontja az, hogy lehetőség szerint mindig keressük és lehetőséget adjunk fiatal tehetségeknek ezzel szolgálva a sportág utánpótlásának a biztosítását. 2014-re ez még fokozottabb hangsúlyt kap, hiszen Rónai Tamás és Balogh Zoltán személyében találtunk két olyan fiatal tehetséget, akikkel az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jól lehet majd együtt dolgozni, és hasonló nagyszerű sikereket érhetnek majd el, mint amilyeneket tavaly Királykúti Márk-al elértünk!Mit kell tudnunk a két új versenyzőről?A ... tervek szerint mindkét fiatal versenyzővel két évben gondolkodunk, hogy itt a hazai bajnokságban minél több tapasztalatot gyűjtsenek és utána szeretnénk majd őket komolyabb nemzetközi mezőnyben is megméretni. Rónai Tamás nagyon tapasztalt versenyzőnek mondható, Ő hat éves kora óta gokartozik versenyszerűen, abszolút érett arra, hogy formula autóba üljön. Balogh Zoltán kevesebb tapasztalattal rendelkezik, de amatőr gokart bajnokságokban már Ő is ért el szép sikereket, sőt bajnoki címet is szerzett.Milyennek látod idén a mezőnyt? Milyen eredményeket vársz a fiuktól?Az idei évben a legfontosabb, hogy ... invitáljunk rendszeres indulókat a mezőnybe megmérettetési lehetőséget adva elsősorban a fiatal, például a gokartból érkező tehetségeknek. De ezen felül ez a sorozat nagyon jó lehet az idősebb, komolyabb hobby versenyzők számára is akik egy elérhető, költséghatékony, de mégis nagyon komoly élményt nyújtó igazi formula autóval versenyezhetnek!  Az első hétvégére visszatekintve milyen eredménnyel lennél elégedett a fiuktól az év folyamán?Nagyon jó érzésekkel töltöttek el az első versenyhétvége eredményei! Rónai Tamás rögtön dobogóra állhatott élete első formula autós versenyén, Balogh Zoli Eszenyi László Rónai Tamás Királykúti Márk

    Gyorsasági, WTCC

  • 2013.10.17.
    8 0 - 16 20 NÉ 2 - 6 NÉ 0 12 0 - 4 III. 10 15 20 - NÉ 12 - - 8 - - - - - - - 6 - - - - - - IV. 10 20 - - - 12 - - - 15 - - - 8 4 - 6 - - - - - - V. 30 36 60 9 45 NÉ - - 0 12 24 - - 3 0 18 0 - - - - 6 - VI. 20 12 - 6 - - - - 15 NÉ - - - 8 10 - Kiz. - - - - - - VII. Össz. 118 117 80 45 45 44 40 40 31 27 24 22 20 19 18 18 18 16 12 12 8 6 4 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 Zapletal MIROSLAV Maciej MARTON MURCZIN Zsolt BAGICS Róbert LÓNYAI Pál NYESTE Róbert/GARAMVÖLGYI Zoltán FEKETE Antal TÓTH György Adam MALYSZ Rafal MARTON SZALAY Balázs BUNKÓCZI László SEBESTYÉN Sándor BOGNÁR József ... HANGODI Zoltán BORSOI Elvis ROSSI Stefano Maciej STANCO Ernest GÓRECKI Marek DABROWSKI Jacek CZACHOR KAPOSI Zoltán SZ KE Nikolett SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás TRIVINI BELLINI Alessandro TRIVINI BELLINI Paolo HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs Lukasz KOMORNICKI Jakub MROCZKOWSKI Juraj ULRICH Daniela ULRICHOVA APÁTHY Zoltán ER S Gábor Tomas HORANSKY Karel UHRIK SALVI Carmine SALVI Lucio MEGYERI Ákos Dr. LACHMANN Norbert T2.2 T3 T2.2 T2.1 T1.2 T1.2 T1.1 T2.2 T1.1 T1.2 T2.2 T1.2 T2.2 T2.2 T1.2 2013.10.16. MOLNÁR István TÓTH Dénes Zbigniew WIECLAWEK Ryszaro WIECLAWEK FAZEKAS Károly HORN Albert Zdenek ... PORIZEK Marek SYKORA KORDA Erik FÁBIÁN Csaba/CZEGLÉDI Péter T1.1 T2.2 T1.1 T1.1 T1.1 Vadász Racing Team SE Nissan PickUp Zbigniew Wieclavek Mitsubishi Pajero Fazekas Motorsport Egyesület BMW X6 Offroadsport H3 EVO II. Sandlander Management Kft Toyota Hilux 0 NÉ - - NÉ 0 NÉ NÉ - - - - - NÉ - 0 - 0 - - - - NÉ NÉ - - - - - NÉ 0 0 0 0 0 TH CSOPORT SORREND Hely 1 2 3 4 5 6 7 8 Vezet neve Versenyz társ neve HANGODI János POCSEG Ferenc Lubos PASKA Milan LAKATOS GYABRONKA István PAPP Tamás Pavel JAKUSEV Kristna PELIKÁNOVÁ Hrabal Björn Hrabal Walter PALÁGYI József ANTAL Ferenc Petr VACULIK Jan MALY GÉCZI ... Antal TÓTH György FAZEKAS Károly SIMON Péter KORDA Erik FÁBIÁN Csaba/CZEGLÉDI Péter T1.1.2 géposztály Hely 1 2 3 4 5 6 Vezet neve Versenyz társ neve VARGA Imre SZEGEDI Ferenc Zapletal MIROSLAV Maciej MARTON SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs FEKETE Antal TÓTH György MOLNÁR István TÓTH Dénes Egyesület Versenyautó Varga Racing Team ASE Nissan King Cab Offroadsport H3 EVO Sólyom Team MSE. Hawkia 2.0 Adrienn Gombi Racing Sportegyesület Dodge Dakota Mercedes Fazekas Motorsport Egyesület Nissan PickUp Vadász Racing Team SE Nissan PickUp I. 18 - 8 6 12 4 II. 18 6 8 12 4 2 III. 4 9 ... FUTAMAI Sz. Id pont I. II. III. 2013.08.03 2013.09.21 2013.10.19 Verseny Neve Adrenalin Energiaital Kupa I. Adrenalin Energiaital Kupa II. Adrenalin Energiaital Kupa III. Hossz: 111 km 103 km Helyszín Pusztavacs Etyek Domony Rendez Varga Racing ASE Varga Racing ASE Varga Racing ASE ABSZOLÚT SORREND (ADRENALIN SPRINT KUPA) Hely Vezet neve Versenyz társ neve FODOR Imre CSATÓ Attila VARGA Imre CZEGLÉDI Péter KAPOSI Zoltán SZ KE Nikolett HANGODI Zoltán SEBESTYÉN Sándor BOGNÁR József SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás FEKETE Antal TÓTH György HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs MURCZIN Zsolt BAGICS Róbert FAZEKAS MNASZ Tereprallye
  • 2013.08.20. 19:02
    mezőnyre. Az első két körben a 11.2 km-es Hetvehely - Golgota és a 9 km-es Árpádtető - Remeterét szakaszokon versenyeznek a pilóták és navigátoraik, majd ebéd után ismét Hetvehely következik, de már ellentétes irányban délelőtthöz képest. Innen ismét Árpádtető felé veszi az irányt a mezőny, majd egy szervizt követően még egyszer kísérletet tehet mindenki, hogy javítson a harmadik körben elért időeredményein.A programban szereplő két pálya igazi kuriózum, klasszikus Mecsek Rallye szakaszok. Az elmúlt évtizedekben Ferjáncz Attila, Hideg János, Ranga László, Kiss Ferenc, Ifj. Tóth János, Turi Tamás és
  • 2013.08.16.
     Balázs Harsányi Zsolt Adorján József Molnár Ferenc Dékány Sándor Molnár Zoltán Fróna János Nyitray Béla Wágner Attila Rácz Gyula Neukirchner András Tóth István Vígh Levente Versenyző 2 Dávid Dalma Tóth Viktória Dávid Árpád Krahling Roland Számel Péter Pap Tamás Kemény Zsolt Vrezgó Balázs Dombai Szabolcs Herczeg Szabolcs Szecsődi Norbert Hegede Tamás Nagy Péter Magyar Zsolt Vén Gábor Geosits Indira Kovács Tamás Sillye Zsolt Mohácsi László Nevező Marco Racing Team Kft Sopiane Technikai SE Marco Racing Team Kft Marco Racing Team Kft Marco Racing Team Kft Team Rally Kft Car‐Tools Kft TMC Rallysport Kft ... 1 Németh 16V Péterné ifj. Balázs Gábor Sági Péter Galambos Gábor Csendes Zsolt Schuck János Notti Kövesdán András Juhász Zsolt Varga C Zoltán Wirtmann Ferenc Váradi György Merencsics Árpád Gaál József Kari Kiscsatári Imre Világi Tamás Csík Zoltán Landherr Zoltán Hajdú Gábor Horváth Zsolt Endrődi Harri Versenyző 2 Varga Nikolett Balázs Gábor Elmont Márió Mátyás György Herczig Róbert Markó Tibor SR Varga László Rimár Tamás Endrész istván Barna György Laboncz László Varga Sándor Gáspár Béla Szilassy László Siroki Zoltán Csík Zsuzsanna Nagy Béla Diós Dániel Jezsó Bernadett Kulcsár Dániel Nevező ... 2107 Swift GTI 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 217 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 Farnadi Ágnes Keszler Mátyás Nagy Péter Forgács László Balla Tamás Halmos Gábor Sipos Zoltán Tajmel Tibor Horváth Balázs Temesvári László Horváth Rudolf Dr. Forgács Barnabás Kerekes László Tamás Köbli Károly Horváth Norbert Kocsis Zsolt Bucsi Józsi Stepán Árpád Geiger Máté Bánkuti Balázs Parkánszki Balázs Jánosi Péter Hágen Zoltán Gonda Dániel Szabó Krisztián Csurja János Szebényi Dávid Matus Lajos Adorján Szabolcs Hargas András ... Bán Viktor Kecskeméti Balázs Lindi Ibolya Bartha Nándi Kocsis István Király Gábor Guti Gábor Farkas Ferenc Feke‐Team Motorsport Kft. Budapesti Rendészeti SE Car‐Tools Kft Kruppa SE Maricsek Racing Team Kft. Feke‐Team Motorsport Kft. Kalti Motorsport Egyesület MAFC AMS Szakosztály M csoport 2013.08.15 16:53 forrás: Marco Racing Team Kft s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 r.sz. Versenyző 1 Versenyző 2 Kerekes József Mahler Szabolcs Szabó Bence Sághy Zoltán Szőke Tamás Holczer Dániel Czakó‐Budai Annamária Zejda Viktória Mesterházi Márk Farnadi Ágnes Varga Zsuzsanna Rallye2, Historic, Rallysprint
  • 2013.08.13.
    Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI H/3 H4T H4T H4T H4T H4T H4T H4T 36 35 27 27 22 14 3 6 10 4 5 8 8 10 5 4 6 10 8 6 5 6 5 10 8 4 6 10 5 8 4 3 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Tajmel Tibor Kun Gábor Horváth Balázs Novák Balázs Schweizer Dániel Tóth Attila Horváth Rudolf Csomós Miklós Bíró Gergő Dorkó András Oroszki Tamás Landherr Zoltán Tőzsér Áron Csendes Zsolt Oláh Szabolcs Adorján Szabolcs Bettes Péter Vadász Sándor Kiss Tibor Simon Nikolett ... RALI-TÚRA BAJNOKSÁG Kategóriák Eredményei Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó 2013.08.11 H4-T Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 Gönczöl Ferenc Hevesi István Strider Zoltán Lukács András Nyilas András Kicsák Attila Tóth Gábor Kosárka Andrea Vánsza Zsolt Koch Péter Palotai Zoltán Lovász Katalin Szikszai János Varga Sándor Dynamic Rallye Team Dynamic Rallye Team Tatai Aréna SE Nyilas Team Kft Ralda Rallye Team Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer ... Gábor Mihály Roland Dorcsin Zoltán Szőke Zoltán Balogh János Ivony Csaba Farkas Mihály /SWE/ Tóth László Berta József Szekeres László Kraicsik Zoltán Szabó Gábor Számel Péter Szabó Gyula Delkov Viktor Top Driver SE Top Driver SE Truck-Power Kft Car Tools Kft Léta Raise Falcon RSC Teherati 2006 kft Berecz Rally Team Lada Volvo Lada Renault Lada Renault Lada BMW Lada Lada BMW Lada Peugeot Peugeot Honda Opel Lada Lada Lada VFTS C30 VFTS Megane 2101 Clio VFTS 320 VFTS VFTS E-64 VFTS 206 306 Civic Astra 2107 2105 VFTS H/1 MAFC AMS H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 H/2 ... H/2 H/2 34 32 30 15 11 9 8 7 7 5 5 5 4 3 3 3 3 2 2 2 8 10 6 10 6 8 10 10 6 8 5 10 8 6 5 6 5 8 1 5 3 4 4 4 2 5 1 4 3 3 3 4 3 2 2 2 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 Ruszó Krisztián 2 Jobbágy Péter 3 ifj Kerék Gyögy Jobbágy Éva Bertók Tamás Bata Zsolt Car-Tools Kft Car-Tools Kft László Racing Team Lada Lada Lada 2107 VFTS 2107 H/1 H/1 H/1 33 30 29 2 8 4 6 2 5 5 10 6 10 5 6 10 5 8 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ifj. Vizelli Károly Nagy Péter ifj. Antalffy György Vas Borosi Ádám Molnár Ferenc Czinege ... SE Car-Tools Kft Tir Partner Kft Berecz Rally Kft Suzuki Peugeot Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Honda Lada Honda Citroen Swift Sport 106 2105 2105 2105 2105 2107 2107 2107 Civic 2105 Civic C2 VTS A/2 László Racing Kft A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 40 24 22 14 14 11 10 10 8 8 6 6 5 2 10 6 10 8 2 5 3 4 10 8 6 3 2 4 10 8 5 4 3 1 2 10 6 3 5 1 2 4 8 8 6 6 1 5 1 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 Oberling Krisztián Tóth Kálmán Aczél András Antal Zsolt Csizmadia
  • 2013.05.14.
    CORSA A RACING-TECH KFT CITROEN C2R2 HONDA CIVIC Kategória C C C Pontszám 15 12 10 Pozíció 1 2 3 4 5 1. versenyző 2. versenyző HATÁR ATTILA LOSONCZI CSABA KERTÉSZ KRISZTIÁN BALLA NIKOLETTA RISKÓ LÁSZLÓ RISKÓ DÁNIEL BARTHA NÁNDOR SZANISZLÓ ANNA TIM GÁBOR TIMÁR TAMÁS Autó/Nevező SPEED RALLY TEAM SE PEUGEOT 306 S16 HADIK ASE OPEL ASTRA OPC TOYOTA COROLLA OPEL APEX RACING NISSAN SUNNY GTI Kategória D D D D D Pontszám 15 12 10 8 6 Pozíció 1 2 3 4 5 1. versenyző 2. versenyző DEBRECENI PÉTER SZŐLLŐSI ROLAND FERJÁNCZ ANDRÁS UNGVÁRSZKI MILÁN KISS SZABOLCS TÓTH ATTILA SZABÓ ÁKOS NYAKACSKA BÁLINT VERES ... GYÖRGY SÁNDOR ZSOLT Autó/Nevező BMW M3 CAR TOOLS KFT MITSUBISHI EVO VI VW GOLF TDI BMW 325 RACINGTECH MS. BMW E30 M3 Kategória E E E E E Pontszám 15 12 10 8 6 2 Pozíció 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1. versenyző 2. versenyző MESTER ISTVÁN TAMÁS GYULA FARKAS ROLAND KOVÁCS TIBOR BOCSI PÉTER CSATÓ ROLAND BODNÁR ÁDÁM KOLACSEK ATTILA THOMÁZY ANDRÁS SZABÓ DÁNIEL BAKOS ATTILA HANYIK GERGELY MOLNÁR ATTILA MOLNÁR LÁSZLÓ ANDÓ ZOLTÁN TÓTH ÁDÁM FILIPCSIN GÁBOR BODNÁR LÁSZLÓ Autó/Nevező LADA 2107 LADA 2101 LADA 2101 ZSOMAR-KER KFT LADA 2101 ZSOMAR-KER KFT LADA 2105 LADA 21074 LADA 2107 LADA 2107 LADA 2101 Kategória ... RALLYE - ÉSZAKI RÉGIÓ AMATŐR SOROZAT ÁLLÁSA 2013.05.03 Információ: Koch Gábor +36-30-324-1965 ABSZOLÚT Pozíció 1 2 4 3 5 6 7 8 9 10 1. versenyző 2. versenyző DEBRECENI PÉTER SZŐLLŐSI ROLAND HATÁR ATTILA LOSONCZI CSABA KERTÉSZ KRISZTIÁN BALLA NIKOLETTA FERJÁNCZ ANDRÁS UNGVÁRSZKI MILÁN KISS SZABOLCS TÓTH ATTILA HETYEI PATRIK SOMODI ATTILA SZABÓ ÁKOS NYAKACSKA BÁLINT RISKÓ LÁSZLÓ RISKÓ DÁNIEL BARTHA NÁNDOR SZANISZLÓ ANNA TOMPA MÁRK ELEK PÉTER Autó/Nevező BMW M3 SPEED RALLY TEAM SE PEUGEOT 306 S16 HADIK ASE OPEL ASTRA OPC CAR TOOLS KFT MITSUBISHI EVO VI VW GOLF TDI VILNIUS ASE LADA VFTS BMW MNASZ Rally
  • 2013.04.30.
    Nedeczki László Kovács Géza Király Gábor Molnár Alexandra Veréb Zoltán Papp Tamás Kiscsatári Imre Siroki Zoltán Tóth Zoltán Vidinczei Richárd Egyesület Versenyautó Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS I. II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 10 8 6 5 4 3 2 10 8 6 5 4 3 2 ORB LADA KUPA 2013 1 MNASZ Rally
  • 2013.04.22.
    - Mitsubishi 3. Huszár Papesz - Budai István - BMW H1 kategória: 1. Tölgyesi László - Nemes Csaba - Lada 2. Hulmann Gábor - Tiringer Mihály - Lada 3. Nagy Tibor - Tóth Tamás Olivér - Lada H2 kategória: 1. Tóth Attila - Bakai Rena - BMW 2. Biránti Lajos - Hegedüs Krisztián - VW Golf 3. Keskeny László - Kulin Ferenc - Audi BMW Kupa: 1. Tóth Attila - Bakai Rena 2.Huszár Papesz - Budai István 3. Neudel Martin - Scherzer Barbara RALLY VAGY SEMMI! ............................ -3- Arrabona Rally Club Lada Kupa: 1. Tölgyesi László - Nemes Csaba 2. Hulmann Gábor - Tiringer Mihály 3. Csáki Péter - Tóth Ádám ... , zökkenőmentesen zajlott a rallye sprint futam a Rábaringen. A nemzetközi mezőny 77 indulója közül hatvanan értek célba, hogy az abszolút értékelés mellett hat kategóriában, valamint a Lada és BMW kupában álljanak fel a dobogóra. A Céltrans Rally Sprint Bajnokság következő fordulója Május 26-án lesz. Czigler Hédi sajtófőnök 20/4400775 Info: www-a-r-c.hu RALLY VAGY SEMMI! ............................ -1- Arrabona Rally Club Eredmények: Abszolút: 1. Fodor Márton - Leimeiszter István - Mitsubishi 2. Tóth Attila - Bakai Rena - BMW 3. Gurdon Attila - Gurdon Barbara - Mitsubishi 2. kategória: 1. Oberling Arrabona Rally Club Rally
  • 2013.04.03.
    Tóth Gábor Kuti Péter Horváth István Fejes Gábor Kovács Attila Kiss Roland Apkó András Móricz Gergely Juhász Péter Szikszai János Krizsanyik Zoltán Szeles Péter Béres László Kosárka Andrea Vánsza Zsolt Nagy Tamás Koch Péter Lovász Katalin Palotai Zoltán Bíró Balázs Varga Gábor Oláh Zoltán Csendes Zsolt Oláh Szabolcs Nagy Béla Gecs Máté Bettes Péter Rudassy Krisztián Visky Ferenc Batári Laura Szabó István Krajcsik Zoltán Dorcsin Zoltán Vadász Sándor Magyar Gábor Gergely Zoltán Brunekker Árpád Balogh János Kóródi András Tóth László Szekeres László Vincze István Krizsó Zoltán Szőke Zoltán Szollár ... Norbert Gönczi Gergő Fábián Ottó Molnár Szabolcs Hegedűs Attila Nagy László Kolencsik Balázs Fábián Donát Fodor László Tóth Kálmán Vigh Levente Aczél András Oberling Krisztián Gyuriczky Zsolt Hidegkuti Balázs Berecz Róbert Romanovits Árpád Kovács Zsolt Schubert István Szemán Sándor Kondella Péter Lencsés Zsolt Jobbágy Éva Papp Csaba Ökrös Zoltán Barta Zsolt Schmidt Ádám Deák Henrietta Szurovcsák István Treitl Tamás Czinege László Berta József Vas Borosi Ádám Nagy László Bertók Tamás Bodogán Balázs Pétervári László Oláh Róbert Nagy Péter Farkas Mihály Varga Péter Siteri Sándor Pannuska Dávid Horváth ... EGER Rallye 2013 RTE Bajnokság 1. futam ÁTVÉTELI IDŐ LISTA A gépátvételi idő:- Vezető Erdélyi György Pucsok Gábor Gazda József Fenyvesi Gábor Kerekes László Tamás ifj Kanyik Antal Pochlopien Rafal Ábrahám Zoltán ifj Vincze Ferenc Domonkos László ifj Cseh Vilmos Vincze Márton Borbás Szabolcs Velenczei Ádám Móricz József Bodor Tamás Kicsák Attila Lajosházi Csaba Marozsi Zsolt Markó Gergely Gönczöl Ferenc Hevesi István Nagy Mátyás Strider Zoltán Nyilas András Lukács András Bíró Gergő Csomós Miklós Tőzsér Áron Tajmel Tibor Kun Gábor Landherr Zoltán Dorkó András Novák Balázs Buránszki József ... Zoltán Fábián Dorottya Polgár Henrietta Nagy Norbert Nagy Levente Groholy Zoltán Kaszás Zoltán Barcsák Péter Hajdu József Tóth-Buzder Gergely Major Imre Neszlinger Róbert Pintér Szilvia Pinjoe Kóőhegyi József Vitai Krisztián Ferenczi Árpád Kovács Gábor Kollár Lároly Mészáros Ferenc Bagdány István Tekeres Laura Car-Tools Kft Ivanics Rally és MSE László Racing Kft László Racing Kft NR Team SE NR Team SE Ralda Rallye Team Ralda Rallye Team Rigó Motorsport Speed Rallye Team Antalffy Motorsport Kft Berecz Rally Team Car-Tools Kft Car-Tours Kft Ivanics Rally és MSE Krupa SE László Racing Kft Léta RAISE Eger Rallye Rally
  • 2013.03.20.
    EGER Rallye 2013 Magyar Országos Rallye2 Bajnokság 1. futam Beérkezett nevezések Rsz. 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 Vezető Órai Balázs Porkoláb Gergő Berényi László Molnár Zsolt Tóth Bálint Nyitrai Béla Molnár Ferenc Baksai László Dékány Sándor Fróna János Adorján József Rácz Gyula Barna Tibor Keszler Mátyás Gyarmati Ariel Temesvári László Horváth Balázs Váradi György Debreceni Péter Sipos Zoltán Forgács László Halmos Gábor Hermann Sándor Nagy Péter Varga Norbert Szöcsi Kocsis Zsolt Parkánszki Balázs ... Navigátor Práj Ferenc Bardóczy Laura Pap Tamás Csáki Richárd Szecsődi Norbert Kása Ferenc Hegede Tamás Magyar Zsolt Juhász Ivett Egyesület TMC Rallysport Kft Car-Tools Kft Team Rally Kft Hadik ASE Maricsek Recing Team Kft Feke-Team Motorsport Kft Red Silver Racing SE Rally&racing BDM-Art Rally Team Zsoma-Ker Car-Tools Kft Botka Rally Team Kft Ralda Rally Team Kft Turán Motorsport SE Maricsek Recing Team Kft Ralda Rally Team Kft Dynamic Rallye Team MAFC AMS Car-Tools Kft Ralda Rally Team Kft László Racing Kft Turán Motorsport SE Multi-Rally Team Krupa SE HBRK ASE Car-Tools Kft Car-Tools Kft MAFC ... AMS Márka Honda Honda Honda Opel Opel Peugeot Honda Lada Citroen Honda Honda Honda Mitsubishi Audi BMW BMW BMW Mercedes BMW BMW BMW Lada Peugeot Lada Lada Lada Típus Type R Civic Type R Civic Type R Astra Astra 306 Civic VTI 2107 C2 VTS Civic Civic Civic Lancer Evo IX S2 Coupe M3 M3 M3 124 CE M3 325i 316 Compact VFTS 205 Gti VFTS 2107 2105 Go. A7 A7 A7 A7 A7 A7 A6 A6 A6 A6 A6 A6 F3 F3 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F1 F1 F1 F1 Prior Bajnokság H/H H/H H/H H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H H H/H H H/H Labant Tamás Hágen Zoltán Bibliák István Hargas András Eger Rallye Historic, Rally
  • 2013.03.20.
    Baracskai Zsolt Tábori Ákos Baffy Alexander Fusko Tomáš Bakó László Konečn�½ Tomáš Radó István Lantos Zsolt Keszi Juraj Špavelko Marek Debnárová Michaela Molnár Jozef Schuck János Vaško Martin Hodosi Gábor Veréb Zoltán Kovács Zoltán Bütösi Zsolt Drávucz Olivér Tóth Zoltán Nedeczki László Kiscsatári Imre Király Gábor Sárosi György Kádár Attila Navigátor Szőke Tamás Hundla Robert Igor Bacigal Melichárek Erik Mihalik Péter Répás Zoltán Tóth Imre Bánoci Vladimír Viczena Gábor Gomori Adam Star�½ Petr Farnadi Ágnes Holczer Dániel Kertész Krisztián Ruboczky Atilla Zsíros Gábor Kakuszi Csaba ... Hannus László Kollárik Marcel Podobník Marek Milcsevics Lóci Kerék István Németh Gábor Těšínsky Petr Verba Gábor Mesterházi Márk Istovics Gergő Varga Zsuzsanna Kocsis György Percze Nándor Hofbauer Tamás Hanyecz Róbert Harabín Slavimír Savanyu Roland Szabó K. Tián Kenderesi Árpád Bakos Dávid Szabó Balázs Toma József Laczkó László Kušnier Pavol Beťko Matej Böröcz Levente Szabó Bence Szymon Gospodarczyk Kacper Pietrnsinski Maciej Handwerker Kozma László Verba Gábor Balla Juraj Tóth Szabolcs Molčan Miroslav Kovács Szilvia Helméczy Pavol Straka Milan Zemanová Nikola Parihus Milan Fehérvári Csaba Kiss ... Krózser Menyhért Turán Frigyes Kakuszi Zsolt Rongits Attila Majerčák Vlastimil Kukučka Tomáš Bujdos Miklós Hideg Krisztián Budavári Zoltán Csente Mário Trencsényi József Lukács Kornél Kovács Antal ifj Kiss László Bíró Péter Lovász Pál Kiss Viktor Lencse Zoltán Baumgartner Balázs Béreš Jozef Hanuš Vladimír Ollé Sasa Dr Varga Attila Matók Ádám Németh "16V" Péter Fogassy Gergely Rafael Tamás Lángi Attila Hagymási László Jedlóczky László Nagy Pavol Jurečka Peter Pryma Zoltán Várkonyi Szabolcs Kurtos Róbert Lukasz Kabacinski Radoslaw Pogan Hoffer Zsolt Krzysztof Schenk Bereczki Norbert ... Viktor Holló Barnabás Papp Tamás Szabó Gábor Radványi József Kürt Tamás Vidinczei Richard Kovács Géza Siroki Zoltán Molnár Alexandra Érczkövi Attila Békési Gabriella HUN/HUN POL/POL HUN/SVK SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK HUN/HUN SVK/SVK SVK/CZE HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK/SVK SVK/SVK HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK/CZE HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN SVK SVK/SVK HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN/HUN HUN SVK/SVK SVK/SVK HUN/HUN HUN/HUN HUN POL/POL POL/POL HUN POL/POL HUN/HUN HUN/HUN SVK SVK/SVK SVK Eger Rallye Historic, Rally
  • 2012.12.29. 19:51
    végre tényleg elkezdődjön a verseny. Az eligazításon René Metge versenyigazgató, az útvonal kidolgozója ismét megerősítette, hogy nagyon keménynek ígérkezik a verseny és hangsúlyozta azt is, hogy a navigáció különösen fontos lesz. Ezen a területen Czeglédi Péter rutinjának, tapasztalatának köszönhetően erősek vagyunk, vezető szerelőnk, Tóth Tamás pedig biztosan nagy gonddal felügyeli majd a Scania műszaki állapotát a mért szakaszokon” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós.A kalocsai egyletre komoly ellenfelek várnak a tizenegy szelektív szakaszból álló, január 9-én, Dakarban

    Tereprallye

Előző 2 / 4 Következő