Keresés

Találatok száma: 166
Előző 3 / 9 Következő
  • 2019.01.06. 22:08
    bőven különbség a 208-as R2-es Peugeot és az R5-ös Skoda között. Milyen volt az ismerkedés és hogyan alakult a versenyetek?- Meglepett a Fabia, mert arra számítottam, hogy könnyebb lesz kezelni, ehelyett azt kell mondjam, hogy nagyon komoly feladat versenyezni egy ilyen autóval, nagyon gyorsan történnek benne a dolgok. Az ismerkedésre nem sok lehetőségünk volt, mert csak a teszten tudtunk vele menni a rajt előtt, ott pedig mindössze három kanyar volt a kb. másfél kilométeres tesztpályán. A körülmények egyáltalán nem voltak ideálisak, de erre mondjuk december végén számítottunk is. A versenyen ... „csak” az ötödikek lettünk a csaknem 200 indulóból, kategóriában és összetettben is egyaránt, ami miatt egy kicsit sem vagyunk csalódottak.2019-ben R5-ben, R2-ben, vagy milyen más versenyautóban láthatunk?- Egyelőre még semmit sem tudok mondani erre a kérdésre, jelenleg semmilyen versenyautóm nincs. Sajnos lehetőség sem nagyon mutatkozik egyelőre, de nem adjuk fel, keressük a megoldást, mert idén is szeretnénk versenyezni. A realitás talaján maradva és a saját erőnket figyelembe véve egy R2-es versenyautó lehet az idei évre is az elképzelésünk. Már csak annyi a dolgunk, hogy rátaláljunk. Köszönjük

    Rally

  • 2018.04.18. 13:07
    Kronome Ákos - Molnár ZsoltSkoda Fabia R2 - East Motorsport Kft.Credobus - Aquaprofit Eger Rallye2018.03.23-25.Kronome Ákos rally versenyzőt kérdezem.Milyen érzés volt végig gurulni a rajtceremónián a sok néző között Egerben a pénteki napon? - Nagyon nagy élmény ennyi Érdeklődő, Szurkoló előtt átgurulni a rajtdobogón a Dobó téren. Még ebben a hidegben is sorfalat alkottak az emberek. Fantasztikus.Amíg a Skoda akarta addig meneteltetek a versenyben. Mi is történt, hogy kiállni kényszerültetek, ezzel sajnos az új Skoda Fabia R2-vel nem láthattátok meg a célt. - Sajnos, a hatodik

    Rally

  • 2018.03.22. 18:02
    Egerben fejezetd be tavaly a szezont, most ott kezdődik. Milyen elvárásokkal és tervekkel indulsz?Még egy kicsit visszautalnék a tavalyi évre, ahol MARB-os versenyzőként kezdetem, majd a Salgó Ralin mehettünk az R2 mezőnyben amatőrként. Itt nagyon megtetszett a légkör tényleg mindig ezt szerettem volna. Menni, menni, menni! Etapok, idő ellenőrzők, tankolózóna, szervizpark.El is döntöttem, ha van lehetőségem megpróbálkozom a R2-ben való szerepléssel. Így 2017-ben már az egri utolsó ORB futamon licencesként a mezőnyben mehettem teljes erőbedobással. Egy technikai probléma megfosztott a jó ... végeredménytől, de a részidők azt mutatták érdemes ott folytatnom. Így 2018-ban csak R2-ben tudtam elképzelni a folytatást.Számomra ez óriási kihívás minden szempontból. Bár a mezőny már valamennyire megváltozott, de itt mindenki kemény ellenfél lesz, mindenki nyerni akar nagyon jó pilótákkal és autókkal kell felvennem a versenyt. Annyi előnyöm van, hogy a tavalyi gyorsokból kettő ugyan az lesz. Nem ismeretlen a pályák egy része, meg a környezet sem lesz idegen.Az autó a tél folyamán amennyire lehetett fel lett készítve, sokat dolgoztunk rajta, mondhatnám akár, hogy teljesen rajtkész állapotban van.A

    Rally2

  • 2018.03.22. 16:24
    Kronome Ákos - Molnár ZsoltSkoda Fabia R2 - East Motorsport Kft.Credobus - Aquaprofit Eger Rallye 2018.03.23-25.Hozzászoktunk mostanában, hogy Skoda típusú rally autóval versenyzel. A verebek azt csiripelik, hogy az idén is marad a típus, de…. Megosztod a portálolvasókkal, ha milyen típusú is lesz a másik autó, miért is váltasz? Mit is tudhatunk a technikai paramétereiről?Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, mesélj kérlek az elmúlt éveikről. - A versenyzés iránti vonzalom nem pár éve kezdődött…1988-ban elvégeztem a Kesjár gokartiskolát és eldöntöttem, ha lesz rá lehetőségem, szeretném a ... az elsővel. A több jobb helyezés döntött. 2005-től az első osztályban nyomtuk. Nagyon szép évek voltak ezek. 2008-tól megépítettünk egy 1.4-es Fabiát, ezzel versenyeztünk ORB-ben 2017-ig. Sok szép eredményt értünk el vele. 2018 a váltás éve nálam. Új versenyautóval vágunk neki az évnek, egy Fabia R2-essel. Nekem a szívem mindig a Skodához húzott, ezért is ez a választás. Elképesztően jó autó, a futóműve szenzációs. A teljesítménye a szabályok miatt hasonló a többi R2-es autóéhoz, a súlya is megegyezik. A motor 185 lóerős. Az Eger Rally-n ki fog neked navigálni, mit is vársz el egy navigátortól

    Rally

  • 2017.11.04. 00:09
     Attila az elmúlt időszakban nem sokat versenyzett, ezért nagyon várja már a következő megmérettetést.Szia Atti! Jó ideje nem hallottunk rólad. Mi történt az elmúlt időszakban?- Sziasztok! Külföldön dolgoztam az elmúlt 2-3 évben, ezért nem tudtam indulni versenyeken. Az évre azt terveztük, hogy a MARB Északi régió versenyein indulunk, de rajtunk kívül álló okok miatt ez nem a tervek szerint történt. Sok szabály változott, meg nőttek a költségeink, így a MARB-ot már nem nagyon erőltettük, R2 lett volna.Még az év elején Kazáron tudtunk indulni, ahol sajnos műszaki hiba miatt kiállni ... kényszerültünk. Ez után Salgó következett, ahol a MARB kategóriát meg tudtunk nyerni. Ha az időt nézzük, R2 abszolútban a 11. helyen végeztünk volna. Domaházán pedig én hibáztam, kiestünk.Milyen kategóriában indultok, és milyen autóval a CREDOBUS Eger Rallye-n?- R2 kategóriában, és a P13 csoportban állunk rajthoz. Az én autómmal megyünk (Peugeot 306 S16). Sikerült alaposan felkészíteni. Reméljük, hogy nem lesz technikai problémánk!Ismerősek a szakaszok? Indultál már Eger Rallye-n?- Nem, még sosem jártam arra. Teljesen ismeretlenek a szakaszok, szóval biztosan kihívás lesz, de mint mindig, most is a

    Rally2

  • 2017.07.19. 08:58
    . Azért a Veszprém Rallye murvás pályái feladták a leckét a srácoknak és a 306 S16-nak is.- Szia András! Hogy éreztétek magatokat a hétvégén?Sziasztok! Nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén! Örültünk, hogy kipróbálhattuk a murvát és a másodosztályú versenyt. Reméljük lesz még folytatása. Mi nagyon szeretnénk!- Az autó megfelelően működött?Igen, a negyedik gyors feléig megfelelően működött az autó. Aztán jött a fekete leves….- Ez volt az első R2 futamod, ráadásul murván. Sokkal keményebb egy MARB versenynél?Igen, sokkal összetettebb egy R2 futam, mint egy MARB verseny. Sokkal hosszabb

    Rally2

  • 2017.07.06. 09:35
    Július első hétvégéjén kerül megrendezésre a Veszprém rallye ORB futam ,ahol már-már rendhagyó módon rajthoz áll Bereczki Norbi. Több évre visszamenőleg egy Peugeot 208 R2 nyergében tette ezt amely típussal 3 évvel ezelőtt bemutatkozó szerepet vállalt a márka részére hazai földön. Az idei esztendőben mindez nem tudott egyéb okok miatt létrejönni de mivel a verseny kihagyhatatlan a csapat számára ezért döntöttek úgy ,hogy egy Suzuki Swift 1,6 sport "N" azaz széria csoportos versenyautóval vágnak neki a Veszprém környéki pályáknak.Ezen versenyautóval is a 6. kategóriába neveztek ahol ... kizárólag R2-es versenyautók lesznek az ellenfelek. Némi bátorsággal és lendülettel próbálják pótolni ezen lóerő hiányát de a -versenyzés- lesz a lényeg ! A Suzuki teljes mértékben felkészülten várja a szombat délutáni rajtot ,de addig is egy teszten fogják a pilótára hangolni a beállításokat. Igen beállításokat,hiszen ebben az autóban is benne van a legjobb lengéscsillapító rendszer ami ezen pályákra ideális lehet és ezeket nagyon pontosan be kell hangolni ahhoz ,hogy igazán gyors tudjon lenni az autó ! A versenyzők egy régi -új felállásban indulnak,ugyanis most Kozma Laci helyett Géczy

    ORB

  • 2017.04.27. 22:26
    ezzel sincs komoly bajom, inkább néhány régi emlék miatt. Néhány évvel ezelőtt Jánosa Ákossal mentem egy BMW-vel, és előző nap picit sok volt a "habzsi-dőzsi". Ennek az lett az eredménye, hogy a sok kanyar után nem éreztem magam túl kellemesen a gyors végére.- Ha jól értem, Kornélnak Historic licence van, de most R2-ben indultok.Igen, R2-ben indulunk, így nem is leszünk értélve. Ezért (is) inkább egy jó kis tesztnek szánjuk ezt a versenyt.- Pista bácsi, köszönöm szépen a riportot, nagy kalappal nektek, és csak ügyesen!Én köszönöm, igyekszünk!Reklámpartnereink:T+F Kft., GNSZ Kft., Brillant

    Rally2

  • 2017.03.31. 11:28
    Berényi László - Pap TamásSztárt Alkot Kft - Opel Adam R2HELL 23. Miskolc Rally2017.03.31-04.02.Interjú Berényi László rally versenyzővel a HELL 23. Miskolc Rally előtt.A hétvégén egy vadonatúj Opel Adam R2-velel állsz rajthoz a HELL 23. Miskolc Rally-n. Idén már tesztelted a versenyautót, sőt a Szilveszter Rally-n már csapattál is vele. Mit is tudhatunk róla? Miként sikerült a teszt? Igen teszteltünk amennyit csak tudunk az autóval!Az autó egy gyári Opel Adam R2 ebből a típusból nem is adnak el kit-tet, mert szeretne a gyár biztosítani minden autónál a magas színvonalú ... összeszerelési minőséget. Az eredményei önmagáért beszélnek, az utolsó két évben Adam R2 nyerte az ERC bajnokságot. Azt meg nem tudom megmondani, hogy a tavalyi  autónk gyorsabb a magyar pályákon vagy ez, de mindenképpen szerettünk volna lépni egy olyan márka felé ahol kapunk gyári segítséget és egy friss fejlesztésű autót.Minden tesztünk jól sikerül, úgy érzem egyre közelebb vagyok az új technika helyes beállításaihoz. Mennyivel másabb mint a korábbi Hondád?- A legfőbb különbség, hogy könnyebb 100kg-al, de gyengébb 60 lóerővel.Érzésre a féktáv és a kanyarsebessége brutális de a motort nagyon érezni
  • 2015.07.01. 11:11
    A 2014-es esztendő után Bereczki Norbi ismét egy Peugeot 208 R2 -vel támad a Veszprém rallyn.De ,hogy a Gusto Team-ben ne legyenek magányosak ,ezért a Szabó-Nyakacska kettős is beveti a Citroent ezen a fantasztikus murvás futamon. Norbi, rég ültél versenyautóban.-Igen ,ez így igaz, de mivel nagyon szeretjük ezt a Veszprémi futamot ezért erre a versenyre összpontosítunk és próbáltuk ismét összerakni a keretet, hogy egy ilyen fantasztikus ,hozzám igen közel álló murvás versenyen tudjunk versenyezni egy tökéletes autóval.Autó a jól megszokott ,már a tavalyi évben a Magyar nagyközönségnek ... bemutatott Peugeot 208 R2 marad?-A voksunkat ismét a Szlovén Oktán motorsport mellé tettük le,ugyanis a tavalyi esztendőben egy jól megbízható majdnem új versenyautót hoztak nekünk, ami az idei évben is remélhetőleg a megbízhatóságáról lesz nevezetes, bár egy év alatt azért volt pár hajtója akik megelégedetten versenyeztek ezen járművel.Bízunk benne ,hogy ugyanolyan kiszolgálást kapunk,mint tavaly és a kategória társakkal jót fogunk csatázni.Mivel a Gusto színekben versenyeztek ,gondolom az idén is lesz fagylalt !?-A Gusto fagylaltokat forgalmazó partnerünkkel folyamatos egyeztetések folynak és

    ORB

  • 2015.06.17.
    ezek fojtószelepes hülyéskedések, de aztán a srácok megcsinálták, és mentünk, mint a golyó. Mi sem, és a kocsi sem bírja ezt a hőséget, ami volt. Bár még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy vasárnap az R2 rajtolt reggel, mert akkor még király időben kezdhettünk. A hosszú gyorson is sikerült jó időket menni, ezt volt a terv…tehát úgy igazából tényleg egyben volt minden. A kocsival, a csapattal, az eredménnyel elégedettek vagyunk…magunkkal kicsit még mindig nem, de ez már inkább csak a tökéletességre való törekvés, mint elégedetlenség. Örülünk mindketten. Na meg a csapat is… gondolom. :D Amire ... legfőképp gyúrtunk az a pontok megtartása, és növelése. Ez összejött…és úgy, hogy nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy talán sosem lesz kedvenc ez a verseny. Nem úgy, mint a veszprémi murva, amire meg már úgy készülünk, hogy előkerültek a belsők már most. Ne nevess, nem viccelek…vizsgaidőszaknak vége, jöhet a következő verseny. Ott találkozunk.” – jelentette ki Ákos. Ákos és Árpi újabb pontokkal és kupákkal gazdagodtak, már amiért járt kupa. Az R2 A6-os kategóriában 1. helyen végeztek, az R2 abszolút 5. helyén és az A csoport 2. helyén…de ezért nem kaptak kupát, mert csak az első helyért Tiba Anita Rallye2
  • 2015.05.31. 01:18
    Két nap alatt egy Superspecial és tizenöt gyors, hat különböző szakaszon, vár rád és navigátor párodra Mónikára.Pénteken ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik meg a küzdelem a sporttársak és az idő ellen ahol egy Peugeot 208 R2-vel álltok rajthoz.Az Opatija rally versenyre sajnos megmakacsolta magát a technika a versenyautóban. Mi is történt, hogy nem tudtatok rajthoz állni?-  Pontosan nem tudom, mi történt, a trélerre állás közben megadta a magát a motor, így meg sem érkezett a helyszínre, egy teljesen új motort kapott az autó, amit most fogok kipróbálni.A Mitropa Rally Cup versenyein ... Saturnus Rallye. Miként jön be neked az esős rally?- Régen szerettem esőben menni, a Hondával viszont nem, annak nagyon nem feküdt az esős talaj, az R2-es autóknak általában fekszik, bár nekem még nincs semmi tapasztalatom vele esőben.A 16-os Zavodnja gyors este nyolc óra kezdettel rajtol. Mennyire szereted az éjszakai rallyversenyt?Általában szeretek sötétben menni, bár itt, mint mondtam, a nagyon ismeretlen pályákon annyira nem örülök neki, annyi a szerencse, hogy addigra már harmadszor teljesítjük azt a szakaszt, így remélhetőleg jobban képben leszünk.A Támogatók segítségét köszönjük! HETECH TREND
  • 2014.07.10.
    Bereczkiék egy kis oroszlánnal a Veszprém rallyen. A Bereczki Norbert- Kozma László versenyzőpáros mutathatja meg először a magyar rallye bajnokságban a Peugeot 208 R2 versenyautót. Ez a vadonatúj típus amelynek nagytestvérével már a fehérvári versenyen találkozhattunk de a magyar bajnokságban az idén elsőként Bereczkiék vonultatják fel a kis-öcsit azaz a 208 R2 modellt ! Az eddig Citroen C2R2 Maxxal versenyző debreceni versenyzőknek az álma válik valóra abban, hogy egy vadonatúj típussal állhatnak rajthoz. Az autó Szlovéniából érkezett és nagy reményekkel vágnak neki a Veszprémi Soós Szabolcs ORB
  • 2013.08.01. 08:28
    egy alkalomra, versenyre szól, ugyanakkor olcsóbb, mint a teljes értékű licence.Aki ezt a licencet (MNASZ R2)kiváltja, az ugyan úgy szerepelhet tovább a Rallye Sprint Bajnokságban, mint előtte, és részt vehet a Baranya Kupa 2013 versenyen is, ahol 85,00km gyors össztávot teljesíthet.A Baranya Kupa rendezőjének célja, hogy a Napi licence bevezetésével és további kedvezményekkel a Rallye2 mezőny részeként minél több RTE és Sprintes versenyző elrajtolhasson az idei versenyen. Az ehhez szükséges lépéseket az alábbiak szerint anyagilag is támogatja:A Baranya Kupára nevező RTE vagy Sprintes versenyző ... licenchez szükséges sportorvosi vizsgálat költségét, lehetőségét (a verseny előtti napon, a helyszínen),a napi licencek díját,a napi licencek biztosításának díját,valamint egy egyszeri R2 gépkönyvezés költségét.Ha utána számolsz, ez kb duplája egy sprintes nevezésidíjnak, és másfélszerese egy RTE nevezési díjnak! És amit ezért kapsz, szintén dupla (Sprint) és több mint másfélszeres (RTE) versenytáv, valamint 2db napi licence, és gépkönyv a versenyautódravalamint: egy 85km gyorsaságit tartalmazó versenyt! (Az alap R2 nevezési díj 43.500,-Ft. …csak a nevdíj!)Alapvető szükséglet a megfelelő hivatalos ... „utcai” autó)a versenyjármű MNASZ R2 gépkönyvvel rendelkezik, vagy a verseny előtti gépkönyvezésen gépkönyvet szerez.(Ha van rendszámod és papírod, de az autód nincs átminősítve versenyautóvá, úgyis van megoldás, csak egy picit összetettebb. Erről érdeklődj az RSB technikai munkatársaitól.)Ha ezen a két, meghatározó rostán túl jutottál, akkor már csak a műszaki megfelelőségre kell koncentrálnod, hiszen a versenyautód MNASZ Rallye2 Gépkönyvezésen kell, hogy részt vegyen. (a jogszabályi változások okán a Baranya Kupa az egyik utolsó lehetőség, hogy az autód Rallye2 „F” csoportos gépkönvet kapjon.)Ha

    Rally, RTE, Rally2

  • 2013.03.13.
    MNASZ 2013.évi versenynaptár szakági bontásban Az MNASZ a naptárváltoztatás jogát fenntartja! Kiadva:2013.02.06. Módosítva: 2013.03.13. Rallye 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo Budapest X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród,Hungaroring X = Ideiglenes MNASZ
  • 2013.03.13.
    . 03.31.-04.01. RC OB OB Máriapócs GY OM 2013. 04.05-06. 12H Hungary OM Hungaroring RA X 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger TR 2013. 04.12-14. Toolimpex Kupa ZT+OB Nagykálló RC 2013. 04.13-14. RC OB OB Nyirád AC 2013. 04.13-14. AC OB + ZT OB+ZT Nyirád GO 2013. 04.13-14. Gokart OB OB Pannónia-Ring Drag 2013. 04.14-14. Drag OB OB Kiskunlacháza GY X 2013. 04.26-28. OB+ZT Hungaroring BFR Driver Academy Kupa TR X 2013. 04.27-28. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre VB 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring RA X 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc GO 2013 ... Trófea OB+ZT Kakucs Drag 2013. 06.29-29. Drag OB OB Kunmadaras GO 2013. 07.06-07. Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X ... 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló GO 2013. 08.24-25. Gokart OB OB Kecskemét(?) AC X 2013. 08.31-09.01. Dömsöd Kupa OB Dömsöd RA 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Drag 2013. 09.07-07. Drag OB OB Kiskunlacháza RC 2013. 09.07-08. RC OB OB Kakucs Gy NK X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring GY 2013. 09.13-15. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) Drag 2013. 09.14-14. Drag OB OB Rábaring GO 2013. 09.14-15. Gokart OB OB Novi Marof (CRO) TR X 2013. 09.21-22. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre RA x 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo ... Budapest RC 2013. 10.05-06. RC OB+ZT OB+ZT Nyirád AC 2013. 10.05-06. AC OB OB Nyirád GO 2013. 10.12-13. Gokart OB OB Gyöngyös GY X 2013. 10.11-13. AGY OB (3 futam) OB Hungaroring TR X 2013. 10.12-13. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre Szlalom 2013. 10.26-26. 59.Hegcsi Race Kupa OB+ZT Kakucs RA (Histo EB) X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs RA OM 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród, Hungaroring X = Ideiglenes jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. MNASZ
  • 2013.03.08.
    MNASZ 2013.évi versenynaptár szakági bontásban Az MNASZ a naptárváltoztatás jogát fenntartja! Kiadva:2013.02.06. Módosítva: 2013.03.07. Rallye 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo Budapest X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród,Hungaroring X = Ideiglenes MNASZ
  • 2013.03.08.
    Máriapócs RA X 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger TR 2013. 04.12-14. Toolimpex Kupa ZT+OB Nagykálló RC 2013. 04.13-14. RC OB OB Nyirád AC 2013. 04.13-14. AC OB + ZT OB+ZT Nyirád GO 2013. 04.13-14. Gokart OB OB Pannónia-Ring Drag 2013. 04.14-14. Drag OB OB Kiskunlacháza GY X 2013. 04.26-28. BFR Driver Academy Kupa OB+ZT Hungaroring TR X 2013. 04.27-28. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre VB 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring RA X 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc GO 2013. 05.11-12. Gokart OB OB Kecskemét TR X 2013. 05.17-19. Rábaköz Kupa ZT+OB Kapuvár ... . Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló GO 2013. 08.24-25. Gokart OB OB ... Kecskemét(?) AC X 2013. 08.31-09.01. Dömsöd Kupa OB Dömsöd RA 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Drag 2013. 09.07-07. Drag OB OB Kiskunlacháza RC 2013. 09.07-08. RC OB OB Kakucs Gy NK X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring GY 2013. 09.13-15. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) Drag 2013. 09.14-14. Drag OB OB Rábaring GO 2013. 09.14-15. Gokart OB OB Novi Marof (CRO) TR X 2013. 09.21-22. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre RA x 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo Budapest RC 2013. 10.05-06. RC OB+ZT OB+ZT Nyirád AC 2013. 10.05-06. AC OB OB Nyirád GO ... 2013. 10.12-13. Gokart OB OB Gyöngyös GY X 2013. 10.11-13. AGY OB (3 futam) OB Hungaroring TR X 2013. 10.12-13. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre Szlalom 2013. 10.26-26. 59.Hegcsi Race Kupa OB+ZT Kakucs RA (Histo EB) X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs RA OM 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród, Hungaroring X = Ideiglenes jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. MNASZ
  • 2013.02.27.
    Máriapócs RA 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger TR 2013. 04.12-14. Toolimpex Kupa ZT+OB Nagykálló RC 2013. 04.13-14. RC OB OB Nyirád AC 2013. 04.13-14. AC OB + ZT OB+ZT Nyirád GO 2013. 04.13-14. Gokart OB OB Pannónia-Ring Drag 2013. 04.14-14. Drag OB OB Kiskunlacháza GY X 2013. 04.26-28. BFR Driver Academy Kupa OB+ZT Hungaroring TR X 2013. 04.27-28. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre VB 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring RA X 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc GO 2013. 05.11-12. Gokart OB OB Kecskemét TR 2013. 05.17-19. Rábaköz Kupa ZT+OB Kapuvár ... . Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK X 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló GO 2013. 08.24-25. Gokart OB OB ... Kecskemét(?) AC X 2013. 08.31-09.01. Dömsöd Kupa OB Dömsöd RA 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Drag 2013. 09.07-07. Drag OB OB Kiskunlacháza RC 2013. 09.07-08. RC OB OB Kakucs Gy NK X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring GY 2013. 09.13-15. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) Drag 2013. 09.14-14. Drag OB OB Rábaring GO 2013. 09.14-15. Gokart OB OB Novi Marof (CRO) TR X 2013. 09.21-22. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre RA 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo Budapest RC 2013. 10.05-06. RC OB+ZT OB+ZT Nyirád AC 2013. 10.05-06. AC OB OB Nyirád GO ... 2013. 10.12-13. Gokart OB OB Gyöngyös GY X 2013. 10.11-13. AGY OB (3 futam) OB Hungaroring TR X 2013. 10.12-13. Sprint Kupa OB+Sprint OB később kerül megnevezésre Szlalom X 2013. 10.26-26. 59.Hegcsi Race Kupa OB+ZT Kakucs RA (Histo EB) X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs RA OM 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród, Hungaroring X = Ideiglenes jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. MNASZ
  • 2013.02.27.
    MNASZ 2013.évi versenynaptár szakági bontásban Az MNASZ a naptárváltoztatás jogát fenntartja! Kiadva:2013.02.06. Módosítva: 2013.02.27. Rallye 2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger 2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló 2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) 2013. 09.27-29. Budapest Rallye ORB+R2+Histo Budapest X 2013. 11.07-09. 47.Mecsek Rallye Histo EB+ORB+R2 Pécs 2013. 12.28-29. Szilveszter Rallye 2013 OM Mogyoród,Hungaroring X = Ideiglenes MNASZ
Előző 3 / 9 Következő