Keresés

Találatok száma: 82
Előző 2 / 5 Következő
  • 2023.10.12. 16:03
    éves motoros legutóbb 2021-ben versenyzett spanyol bajnokin, ami legalább olyan, ha nem erősebb bajnokság, mint a német pontvadászat. Jerezhez kellemes emlékek kötik, szereti a pálya karakterisztikáját, korábban jó eredményeket ért itt el, így Kovács Bálint most is ebben bízik. A H-Moto Team motorosa Spanyolországban is BMW-vel fog versenyezni, azaz ezúttal nem kell beáldoznia a motor megismerésére egy szabadedzést, igaz, a jól megszokott Pirelli abroncsok helyett Jerezben Dunloppal fog rajthoz állni.„Ez a viadal a spanyol bajnokság utolsóelőtti futama, és igencsak nagy megtiszteltetés, hogy rám
  • 2023.07.27. 09:58
    megfelelően teljesíteni mind mentálisan, mind fizikálisan.Az autót tekintve pedig, ez egy gyárilag kifejlesztett, összerakott versenyautó. Ha megfelelően fel van készítve, akkor ezzel nem lehet baj.Végezetül majd 200 versenykilométer vár rátok. Melyik szervizcsapattal vesztek részt, és milyen gumikkal? Versenybenzin a Panta lesz most is?- A Berényi Racing szolgáltatja az autót és a szervizt is. Pirelli gumikat fogunk használni. A teszten kipróbáltunk több gumi márkát is, de úgy gondolom, hogy ide egyértelműen a Pirelli lesz a legjobb választás. Üzemanyag a Panta 98 lesz, mert nincs

    Rally

  • 2022.09.17. 00:09
    Ákossal beszélgetek a verseny előtt.Nyolc gyors vár rátok a kétnapos versenyen. Pénteken a rajtceremónia után egy 12 kilométeres szakaszt kell teljesítenetek bemelegítésként a Mecsekkapu - Árpádtető-t. Mentetek-e már ezen a gyorson korábban? Milyen jellegű is ez a pálya? Mire számítottok? Meg nyomjátok-e már az első nap?- Ebben a formában soha nem mentünk mi rajta, az eleje meg a vége nagyon tetszik. Úgy terveztük, nem szeretnénk sokat kockáztatni, most lesz lehetőségünk kipróbálni, tesztelni a vizes Pirelli abroncsokat. Alapvetően nem szeretem az esőt.Szombaton sokáig aludhattok

    Rally

  • 2022.04.22. 07:53
    pont4. Turán Frigyes - Farnadi Ágnes - Volkswagen Polo GTi R5 22 pontA csapat partnerei:C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing, Autószöv Gyöngyös#C3Rally2Family #CRTHkiadja: Dudás Endre, a Citroën Rally Team Hungary sajtófelelőse
  • 2021.08.26. 11:46
    . „Újabb nehéz verseny előtt állunk, jó pályák, jó küzdelmek várnak ránk. Bízunk benne, hogy sok néző jön el most is a versenyre. Várunk mindenkit a szervizparkban is!”Szombaton az Oroszlány – Kőhányás közötti szakaszt kell háromszor teljesítenie a mezőnynek. Ez a gyorsasági a maga 17 kilométerével a verseny leghosszabb szakasza. Ezután Mór főterére várja a rendezőség és a versenyzők is az érdeklődőket, hogy aztán vasárnap nyolc szakaszt teljesítve újra a móri Szent István téren pezsgőzhessenek a legjobbak.A csapat partnerei:C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing

    Rallye1

  • 2021.06.25. 11:26
    mellett!A csapat partnerei:C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing, Autószöv Gyöngyös#C3Rally2Family #CRTHkiadja: Dudás Endre, a Citroën Rally Team Hungary sajtófelelőse
  • 2021.04.26. 16:35
    jobban bíztam benne. Az elsődleges célunk az volt, hogy magunkhoz képest fejlődjünk körről-körre, majd az, hogy megtartsuk a dobogós helyezésünket. Elég változóak voltak a körülmények, ami nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Mivel egy versenyen nyolc Pirelli abroncsot használhattunk, a gumitaktikára is nagyon kellett figyelni. Jól éreztünk magunkat, erős versenytársaink vannak a kupában, akik folyamatosan ösztönöznek a fejlődésre. A csapat és a szervizháttér profi. Köszönöm a támogatóinknak és a szurkolóinknak is, hogy mellettünk állnak” - foglalta össze első Peugeot-s tapasztalatait Vogel

    Rally OB

  • 2020.08.14. 10:28
    plus s.r.o.TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLI
  • 2018.01.29. 13:49
    tudott a kategória 12 versenyzője között diadalmaskodni ! A megszerzett abszolut 6.hely is egy igen jó eredménynek számít egy ilyen N csoportos versenyautóval. A Pirelli gumik ismét a maximumon voltak és a körülményekhez képest ezen abroncsok a legjobb választást jelentették a versenyzőknek. A versenyautó lengéscsillapító és futómű beállításán is akadt némi finomítani való ,ugyanis a versenyt megelőző teszten nagyon orra ugrott az autó de a versenynapokon tökéletesen működött a jármű ! Köszönet a partnereknek és a csapatnak egyaránt : Interdairy Hungary Kft, Gran- Export Kft,Zsoltina 98
  • 2017.11.02. 17:52
    mennyire kell megtisztelni az első kilométereket? - Ami van és feketével. (Pirelli téli gumival). A helyzet adja, hogy mi fog történni a pályán.Végezetül ez a 2017-es év utolsó ORC versenye. Miként is szeretnétek szerepelni?- Ez egy évadzáró verseny lesz igazából, jól akarjuk magunkat érezni, hiszen a dobogóra nem sok esélyünk van. A pálya szélén rengeteg ismerős lesz, és megígértük nekik, hogy csak kilinccsel előre.Támogatóink segítségét köszönjük!Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika "Lódoki", Tomi-dekor, Elek-dekor, Lonax, Gyöngyösi Gumiszerviz, Kazinc Gumi Bt

    Rally ORC

  • 2017.04.08. 22:04
    diktálni Karcsinak, mint ahogy Csaba kéri. Viszonylag hamar sikerült megszoknom, így nem okozott különösebb problémát. Az autóban is nagyon jó volt a hangulat, élveztük minden percét.Gumik?- Karcsi ismerkedett a Hankook gumikkal, ami teljesen más mint a Pirelli. Sajnos csak középkemény gumink volt, ami a 18 km-es gyors végére elmelegedett... Később aztán sikerült vennünk alig használt gumikat, ami jó lett volna, de erre sajnos már nem került sor.A 10. gyors után kiállni kényszerültetek. Mi történt?- Igen, sajnos a 10. gyorsasági szakasz (Lyukóbánya - Parasznya) után az etapon inkább megálltunk, mert

    Rally

  • 2016.04.26. 17:32
    tizennyolc - tizennyolc kilométerével, majd a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt vár rátok.Miképpen tudtok gumizni, tankolni ezekre a gyorsokra?- Mindenképp olyan gumit gumit teszünk fel (Pirelli) ami hosszú gyorsaságikon nem fog a végére elmelegedni, mert ott lesz a döntő, a gyorsok végén.A tankolással nem lesz gond, hiszen lesz tankoló zóna. A három gyorsról van-e emléked a múltból?- Igen már mindegyikhez volt szerencsém viszonylag jó eredménnyel tudtuk teljesíteni.Hát a Sáta-Sáta az teljes mértékben hazai pálya a Vadkutya Team bázis pontja ezen a szakaszon helyezkedik el. Összeszokott

    Rally OB

  • 2016.04.10. 21:19
    11. Eger Rallye a Pirelli KupáértIfj. Kanyik Antal - Nyirfás YuliannaFiat Grande Punto AbarthInterjú Antival a verseny után.Kedves Anti!Először is gratulálok a kategória első helyhez az Országos Rally Challenge Bajnokságban!Nyirfás Yulianna navigálásával a Fiat Grande Punto Abarth-al álltatok rajthoz a 11. Eger Rallye-n.Tíz gyors várt rátok a szombati napon alatt, illetve örömteli célceremónia.Miként értékeled 2016 első ORC-s versenyét?- Az igazat megvallva az egyik szemünk sír a másik nevet, ugyanis szerettünk volna egy jót autózni, és belerázódni az évadba. Sajnos volt egy technikai

    Eger Rallye

  • 2015.12.05. 11:42
    -Nagyon hasznos volt számunkra. Kipróbáltunk különböző gumi márkákat és tapasztalatból mondhatom, hogy a Pirelli jelesre vizsgázott. A csapat nagyon profi, viszont azt már most látjuk, hogy ez a motor erő megfelelő egy teszt versenyhez, de a kategória győzelemhez biztos, hogy kevés.Akkor egy biztos célba érés lesz a cél vagy pedig a nézőknek fogtok autózni?- Próbálunk minél gyorsabban menni, hogy a jövő évi Veszprém Rallyra hasznos információim legyenek.Ismét első kerekes autóval indulsz, és a Jól ismert 2B Rally támogatásával. Ennyire szereted az első kerék hajtást , és ilyen jó a Lengyel

    Mikulás Rallye

  • 2014.12.17. 10:18
    Szvatek Zsolt:A pénteki teszten sikerült jó beállításokat találnunk, az autó tökéletes volt, úgyhogy bizakodva vártuk a versenyt. A teszten használt gumikkal mentünk ki az első körre és azt gondoltam, hogy azzal az egy garnitúra kerékkel csináljuk meg az egész versenyt. Az első szakasz után kiderült, hogy ez nagyon rossz döntés volt. Igaz, hogy Pirelli K6-okkal mentünk, kicsit kivágva, de nem volt jó a tapadás az első körben, úgyhogy nemhogy az idő nem volt jó, de még nem is élveztük. Az úton voltunk a legkevesebbet, rengeteget csúszkáltunk, volt forgás, tolatás, elég sok minden történt

    Mikulás Rallye

  • 2014.10.22.
    Hungaroringen ugyan használtuk ezt az abroncsot, de az egy zárt versenypálya, nem egy igazi rali szakasz és teljesen más beállítást igényel az a jó minőségű aszfalt, mint egy közúton megrendezett verseny. Tehát a Pirelli tesztjére helyeztük a hangsúlyt és a délutáni szakaszokra meg is találtuk a megfelelő beállításokat. Kazáron új navigátorral mentem, ezúttal Kiss- Réti Balázs diktálta az itinert. Ő egy salgótarjáni srác, régóta navigál. Korábban már beszéltünk róla, hogy indulhatnánk közösen egy futamon. Mivel Szedő Csabi a hétvégén nem ért rá, így most végre megvalósulhatott az, amit régóta terveztünk Sándor Anikó Rallysprint
  • 2014.10.08.
    vívtunk Ascsenbrenner Györggyel, így izgalomban sem volt hiány. Az utolsó szakasznak Pirelli abroncsokkal vágtam neki és ekkor sikerült megdöntenem Asi idejét, szóval a verseny vége tökéletesen alakult számomra. A rendezvény tetszett és jó volt újra autózni egy kicsit!” A Hungaroringen kikísérletezett beállításokat legközelebb, már éles verseny körülmények között a Kazár Rally Sprinten használhatja a Vincze Márton - Szedő Csaba kettős. Szijártó Anikó Drag
  • 2014.07.23.
    mi teljesítsük elsőként – s ez sikerült is. Nagyon tetszett a rendezvény, igazán élvezetes volt a Mátrában versenyezni. Eleinte kicsit tartottam a tempós részektől, de a Pirelli gumik most is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, így a Mitsubishi nagyon jól tapadt, magabiztosan és gyorsan tudtunk vele autózni. Andrissal is abszolút megvolt az összhang, eddigi közös pályafutásunk egyik legjobb futamán abszolváltuk a hétvégén. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, így már tudjuk, hogy álljunk majd oda szeptemberben a Kassa Rally rajtvonalához. Apkó András: Erre a versenyre is jól ... . Szervizeseink és a Bakó Rally Team segítségével szerencsére orvosolni tudták ezt a hibát, így a következő körre már ismét egy tökéletes autóval mehettünk ki. Ez úton is nagyon köszönöm mindannyiuknak az áldozatos munkát! A Pirelli gumik most is maximális teljesítmény nyújtottak, s az időeredményeink is azt támasztják alá, hogy megfelelőek voltak az autó beállításai. Összességében egy nagyon jó hangulatú derbit zárhattunk, ami kitűnő alkalmat nyújtott arra is, hogy készüljünk a kassai ORB futamunkra. Szirákon más jellegű és rövidebb szakaszokon teszteltünk, most azonban a pörgősebb, kanyargósabb részeken Rallysprint
  • 2014.07.15.
    mi mutathattuk meg a hazai nagyközönségnek ezt az álomautót. Egy vérbeli versenyautó profi kiszolgálással volt amit a Szlovénok hoztak nekünk. Nagyon jóindulatú jól autózható versenygép. Reménykedünk abban ,hogy lesz még lehetőségünk benne ülni mert a verseny vége fele már mondhatom azt ,hogy egészen jól belaktuk az autót. Győztünk a kategóriánkban, megnyertük a Pirelli kupát és a 2WD-ben pedig a másodikok lettünk amivel teljes mértékben meg vagyunk elégedve. Nagy köszönettel tartozunk dr. Sedlák Gusto Gergőnek ,hogy ez a verseny ilyen formában összejött ! Partnereink: a Gusto termékek Soós Szabolcs ORB
  • 2013.07.22.
    járművüket teljesen újjá kellett építenie. A kész és felkészített versenyautót egy telephelyről eltulajdonították és bár nem messzire jutottak vele a kár, ahogyan mondani szokták jelentős lett. Veszprémre a kisautó összeállt, de az SP rendszám így nem tudott rákerülni, és sajnos a megálmodott dekoráció sem. Rövid teszt alkalmával ismerkedtem a C2-vel, mely tesztet mindenképpen pozitívan értékelt a csapat. Sajnos ekkor még nem voltak meg a versenyre szánt Pirelli abroncsok és a nagyobb fokozatokban és sebességgel való autózásra sem nyílt lehetőségünk, melynek hiányával nem számoltam. A pályabejáráson 3 ... sokkal már a Volvo porában autóztunk. Kb. 10 km-t mentünk mögötte nulla látási körülmények között. Az osztrák versenyzőtárs hátsó – hajtott tengelyű – dupla defekttel, ment végig és bár csak ketten voltunk mögötte nem állt félre. Boroznaki Tibiék és mi mögötte vonatozva értünk be az utolsó gyors céljába újabb jelentős perceket begyűjtve. A Veszprém Rallye ember és gép csatája volt, amelyben több autó is elvérzett, a mi Citroen C2R2-k az AC problémákat leszámítva gondmentesen tejlesítette, a Pirelli versenyabroncsok kiválóan bírták, melynek eredményeképpen a ORB-6 kategória 3. helyén végeztünk Police Rallye Team Rally
Előző 2 / 5 Következő