Keresés

Találatok száma: 28
Előző 2 / 2 Következő
  • 2014.07.18. 20:26
    sajnos elkezdett melegedni a motor és mire teljesítettük a szakaszt, addigra teljesen túlhevült. Még vissza tudtunk vele menni a szervizig, reménykedve abban, hogy a fiúk orvosolják a problémát. Részben sikerült is; a hűtőt kicserélték, de a motor olyan károsodást szenvedett a túlhevüléstől, hogy sajnos fel kellett adnunk a versenyt.Gőzerővel csináljuk az autót, ugyanis július végén, a Formula-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt lesz egy rendezvény, ahova mi is megyünk, megautóztatunk pár személyt. A következő állomás Kassa, az ORB soron következő futama lesz.Kovács Szabolcs:A felkészülés jól sikerült

    Rally OB

  • 2014.03.19. 12:55
    hungaroringi F1-es nagydíj egyik betétfutamában lennének magyar versenyzők – nyilván a katari fanatikusok is szurkolni fognak saját honfitársaiknak. Miközben Kis Viktória pedig egy szem magyarként próbál majd meg helytállni a rangos nemzetközi mezőnyben.Ez Wiccának már a második katari szereplése lesz, a február 14-15-én megrendezett 3. fordulóban debütált a sorozatban két 6. hellyel, amelynek köszönhetően ennek a mostani versenynek már a bajnoki összetett 9. helyéről vág neki 20 megszerzett pontjával. Wicca viszont nem volt elégedett múltkori tempójával és helyezésével (egy makacs csuklósérülés is

    MotoGp

  • 2013.03.13.
    jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. X X Laroco MSE D-Moto kft. Laroco MSE Marco Racing Team kft. Laroco MSE Rallye szakág később kerül megnevezésre Gáz 2000 kft. Gyorsasági 2013. 04.05-06. 12H Hungary OM Hungaroring 2013. 04.26-28. BFR Driver Academy Kupa OB+ZT Hungaroring 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring X 2013. 06.14-16. AGY OB OB+ZT Pannónia-Ring 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring 2013. 09.13-15. AGY OB OB MNASZ
  • 2013.03.13.
    Trófea OB+ZT Kakucs Drag 2013. 06.29-29. Drag OB OB Kunmadaras GO 2013. 07.06-07. Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X MNASZ
  • 2013.03.08.
    jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. X X Laroco MSE D-Moto kft. Laroco MSE Marco Racing Team kft. Laroco MSE Rallye szakág később kerül megnevezésre Gáz 2000 kft. Gyorsasági 2013. 04.26-28. BFR Driver Academy Kupa OB+ZT Hungaroring 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring X 2013. 06.14-16. AGY OB OB+ZT Pannónia-Ring 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring 2013. 09.13-15. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) X 2013. 10.11-13. AGY OB (3 futam MNASZ
  • 2013.03.08.
    . Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló GO 2013. 08.24-25. Gokart OB OB MNASZ
  • 2013.02.27.
    . Gokart OB OB Bruck (A) RA 2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém AC X 2013. 07.13-14. Autocross OB OB Nagydobos VB 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring GO 2013. 08.02-04. Gokart OB OB Máriapócs AC X 2013. 08.10-10. Sarkadi István emlékverseny OB Túrkeve AC X 2013. 08.11-11. Kevi Kupa 2013 OB+ZT Túrkeve TR VK X 2013. 08.15-18. HunGarian Baja VK + OB Pápa AC EB 2013. 08.17-18. FIA AC EB EB Nyirád Drag 2013. 08.18-18. Drag OB OB Kunmadaras GY 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) RA X 2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló GO 2013. 08.24-25. Gokart OB OB MNASZ
  • 2013.02.27.
    jelleggel, véglegesítésre csak az adminisztratív és pénzügyi feltételek teljesülése esetén kerül. X Laroco MSE D-Moto kft. Laroco MSE Marco Racing Team kft. Laroco MSE Rallye szakág később kerül megnevezésre Gáz 2000 kft. Gyorsasági 2013. 04.26-28. BFR Driver Academy Kupa OB+ZT Hungaroring 2013. 05.03-05. WTCC VB Hungaroring X 2013. 06.14-16. AGY OB OB+ZT Pannónia-Ring 2013. 07.26-28. Forma 1 Magyar Nagydíj VB Hungaroring 2013. 08.23-25. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) X 2013. 09.13-15 World Series by Renault NK Hungaroring 2013. 09.13-15. AGY OB OB Szlovákiaring (SK) X 2013. 10.11-13. AGY OB (3 futam MNASZ
Előző 2 / 2 Következő