Keresés

Találatok száma: 82
Előző 2 / 5 Következő
  • 2017.06.13. 17:21
    32. FUCHS Rally 2017Juhász Csaba - Juhász IstvánHonda Civic Type RJuhász-Média Kft.Az autó és a pályák ismerősek voltak számotokra. Az időjárás is kegyes volt, igaz te esőért imádkoztál a verseny előtti napokban. Keskeny pályák, kihordások, és tíz gyors várt rátok 105 kilométerével. Miként is sikerült az egy napba sűrített versenyt teljesítenetek, voltak-e kalandjaitok, a Honda jól működött-e alattatok, mely szakaszok jöttek be nektek, és melyet is felejtenétek el, a városi bálakerülgetés (Super Special) hogy feküdt a Hondának?- Valóban ismertem ezeket a pályákat, tavaly is ebben a verzióban ... voltak ezek a szakaszok. A különbség az, hogy akkor egy másik Hondával indultunk, aminek a futóműve sokkal jobban illett ezekhez a viszonyokhoz.- Ezzel az autóval tavaly Toscanaban indultunk, azóta fejlesztették a motort és vadi új sebességváltót kapott a Civic. Ezekkel nem is volt gond, jól teljesítettek, ellenben a futómű‎vel, ami sajnos nem volt hozzá hangolva ezekhez a pályákhoz. Túl kemény rugókkal hozták az autót és a helyszínen kiderült, hogy a szervizbuszban nem volt tartalék alkatrész, hogy puhábbra cseréljék azokat.Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én sem voltam százas, mert fájós háttal ... -Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., Kemad, EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt –Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V, Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo Interjú Juhász Csaba rally versenyzővel. A hétvégén a 32. FUCHS Velenje Rally-n vettél részt Juhász Pisti navigálásával és egy Honda Civic Type R R3asversenyautóval.

    Rally

  • 2016.08.10. 09:53
    Augusztus 12-14-én a Baranya Kupán indulsz Juhász Pisti navigálásával és Honda Civic FD2-vel.Szombaton Komló főutcáján Prológgal kezdődik számotokra a verseny.Itt jó igazán a nézőknek tudtok majd autózni, főleg ha néha meghúzgálod a kéziféket. Jól gondolom?- Tavaly már mentünk a prológon, akkor is a kézifék játszotta a főszerepet. Ez most is így lesz! A Prológról a Camping - Árpádtető gyorsok várnak rátok háromszor is egymás után majd tíz kilométer hosszúságú szakaszon.Mit lehet tudni erről a gyorsról? Mennyire lesz kihordásos a harmadik körre vajon? Hasonlít-e valamely Mitropás ... ., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu, Kemad, EastJob, Komplex-D, Star Holding, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt - Med, Best -Tyre Kft., Gasztro KC, Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., P+N Invest, Cet Star Plusz, Cet Jam, Castrol Unilub Kft, Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V., Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce Teszik ezt a nemrégen megrendezett olasz Casentino rally után, ahol kategória elsők lettek!2016.08.12-14. Baranya Kupa.Juhász Csaba - Juhász IstvánHonda Civic Type R FD2 - Mitropa Rally Cup

    Rally OB

  • 2015.11.12. 09:53
    Várkonyi Szabolcs - Balog ZoltánAK Delta Sport - 16. Poreč Rally2015.11.05-07.Miként sikerült felírni a pályákat, és ott is kettőből lehet bejárni a gyorsokat?- Jól sikerült a pályabejárás, remek idő volt, 20-25 fok, napsütés, ilyen idő már vagy 3-4 éve nem volt ezen a versenyen.Mi történt a versenyen, hogy idő előtt fejeztétek be?- Sajnos a Suzuki motorja a teszt után megadta magát, amikor a csapat indult volna a gépátvételre. Gyors telefonálgatás után kiderült, nincsen senkinek azonnal hadra fogható autója, maradt az  öreg Honda, mert mindenképpen versenyezni akartunk, hisz szenzációs ... gyorsok vártak ránk.Sajnos a Honda sem volt partner, a teszt még sikerült, majd a rajtdobogó után, mikor indultunk vissza szervizbe, ahonnan egyből kellett menni az első gyorsra, valamitől beragadt a hátsó fék, olyannyira, hogy beértünk a pár száz méterre lévő szervizparkba, kigyulladt fék. A nálunk lévő poroltóval csak ideiglenesen sikerült oltani, mivel mindig újra begyulladt. Szerencsére a tankoló zónában lévő tűzoltók víz segítségével el tudták oltani, ha nincsenek ott, biztosan leég az autó.A szerelők gyorsan lekötötték a hátsó féket és így indultunk neki az első gyorsnak, de így nem igazán ... , ahova egy Peugeot 207 S2000-el neveztünk, jelenleg azonban úgy néz ki, nem jön meg minden alkatrész hozzá, ami a murvára kéne, így valószínűleg csak a Szilveszter Rallye-n próbáljuk ki, most pedig egy Mitsubishi R4-el fogunk indulni, azért a murván mindenképpen szükség van a 4 kerék meghajtásra.Támogatók: HETECH TREND KFT, SUN&FUN HOLIDAYS, TRUCK PARTS KFT. AIRVENT ZRT. DROIDX KFT. VILLUMEN KFT.  VPT GROUP, HONDA ÉLES, CARWAX, DI-FER KFT, ATRA KFT.Fotók: Makai Gergely- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Interjú Várkonyi Szabolcs Rally versenyzővel a verseny után.Egy igen rövid Poreč Rally után vagy navigátoroddal Balog Zoltánnal.A Suzuki Swift S1600 helyett egy Honda Civic Type R-el vágtatok neki a száz kilométer gyorsnak.

    Rally

  • 2015.11.01. 12:02
    Ez a mostani autó a legerősebb közülük?- Lóerőben nem ez a legerősebb, a Honda erősebb volt, de menetteljesítményben valószínűleg ez a leggyorsabb.Száz verseny kilométer vár rátok két nap alatt. Ez átlagos versenytáv, vagy hosszabbakon is jártatok már az idén?- Horvátországban ez átlagos, mi idén nem egyszer vettünk részt 250 km-es versenyen is.Korábban jártál-e már ezen versenyen, ha igen milyen sikerrel?- Ez az 5. vagy 6. Porec Rallye-m lesz, nagyon szeretem, szinte mindig nyertük a kategóriát, és abszolút 4. is voltam többször. Jó lenne idén dobogóra állni, bár a hallomásokból ítélve ez ... fejlesztés, egy ízig-vérig gyári versenyautó.Támogatók: HETECH TREND KFT, SUN&FUN HOLIDAYS, TRUCK PARTS KFT. AIRVENT ZRT. DROIDX KFT. VILLUMEN KFT.  VPT GROUP, HONDA ÉLES, CARWAX, DI-FER KFT, ATRA KFT.- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Interjú Várkonyi Szabolcs Rally versenyzővel a verseny előtt.Várkonyi Szabolcs - Balog ZoltánSuzuki Swift S160016. Poreč Rally - 2015.11.05-07.November elején a horvátországi Poreč és környéke ad otthont a rallynak.Idén Honda Civic Type R és Peugeot 208 R2 versenyautóval láthattunk a rally pályákon, most pedig egy erős Suzuki Swift S1600-ast fogsz terelgetni.A kis nyomtávjával, erős motorjával igaz méregzsáknak tűnik. 

    Rally

  • 2015.11.01. 11:57
    Ennyire nem szereti a Honda a német hegyeket, hogy most is cserben hagyott?- Nem vagyok babonás, de négyszer indultunk itt a Hondával és háromszor estünk ki műszaki hiba miatt. Talán az a gond, hogy ez az idény utolsó versenye és elfáradnak az alkatrészek. Egymás után nyolc versenyt teljesített a Honda, ez a kilencedik most nem jött össze, sajnos.Péntek este a Reutern nevű gyorsot kétszer teljesítettétek. Miként sikerült végig menni az új lámpasor támogatásával?- A lámpasor kiváló, bár egy kicsit túl közelre világított a beállítás miatt. A gond inkább azzal volt. hogy az ugratót rosszul ... menni, ami sajnos a Honda meghibásodása miatt nem sikerült. Lehet-e tudni, hogy mi is történt  a vassal?- Sajnos megállt a motor a második körben. Nagyon sajnálom, mert legalább még erről a szakaszról lemehettünk volna. Úgy éreztük , hogy egyre jobban eltaláljuk a tempót. Az időjárás is melegebb lett, a gumik jobban tapadtak és a szervizben a fiúk állítottak a hátsó futóművön , ezért az autó sokkal jobban viselkedett. Kíváncsiak lettünk volna, hogy  a következő szakaszon mennyit tudunk ezáltal javulni, de sajnos ezt  már nem tudjuk meg.Összességében amíg haladt a Honda, hogy ... Kft. Zsoma-Ker Kft. Öko Transz. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft., Product T-Pride Kft., R-Pex2000 Kft.,  H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Baromfiudvar 2002 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Távit Kft. Autó M3 Szerviz és Diagnosztika. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. Technor 93 Kft., Vivifer.hu, Olvisz 98 Kft., Termix Bt, Magyar Ipar Kft., Dr. Lan Kft., Hernád Fólia Kft., Bója Teherfuvarozás, Flotál Kft, www.flotal.eu/kapcsolat, DruszAgro, Hunola Kft Juhász Csaba - Juhász IstvánCrash Men Team 3-Städte Rallye 2015Honda Civic TypeRInterjú Csabával a verseny után.Egy rövidre sikeredett Mitropa Rally Cup futamon vagy túl a Honda Civic Type R-el.

    Rally

  • 2015.08.14. 23:09
    !www.infovaros.hu,  Tiszaújváros Transz. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Komplex - D, ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Öko Transz. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft., Product T-Pride Kft., R-Pex2000 Kft.,  H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Baromfiudvar 2002 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Távit Kft. Autó M3 Szerviz és Diagnosztika. D.D-Z Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel a 41. Kassa Rally előtt.A hétvégén a Kassa Rallyn indulsz a Honda Civic Type-R-el.11 gyorsasági szakasz vár rátok két nap alatt 140 versenykilométerrel.

    Rally OB

  • 2015.06.09. 20:00
    állni a következő Mitropa futamon. Egyelőre még nem tudjuk az autó típusát, mert tudomásunk szerint a Megane-t egy másik páros is szeretné kibérelni erre a versenyre. Mi a Honda teljesítményével is meg vagyunk elégedve, de természetesen a Megane-nal előrébb tudnánk végezni.Köszönjük Partnereink segítségét!www.infovaros.hu,  Tiszaújváros Transz. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Komplex - D, ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Öko Transz. Kartel 97Bt ... . Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft., Product T-Pride Kft., R-Pex2000 Kft.,  H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Baromfiudvar 2002 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Távit Kft. Autó M3 Szerviz és Diagnosztika. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. Technor 93 Kft., Vivifer.hu, Olvisz 98 Kft., Termix Bt, Magyar Ipar Kft., Dr. Lan Kft., Hernád Fólia Kft., Bója Teherfuvarozás, Flotál Kft, www.flotal.eu/kapcsolat, DruszAgro, Hunola Kft., TT Sped kft. DSG Interjú Juhász Csabával.Egy sikeres Saturnus Rally-n vagy túl testvéreddel, Zsoltival.Az A7 kategóriában sikerült győzedelmeskednetek a Honda Civic Type R versenyautótokkal a Saturnus Rally-n.

    Rally

  • 2014.12.31. 19:11
    ;HETECH TREND KFT, SUN&FUN HOLIDAYS, TRUCK PARTS KFT. AIRVENT ZRT. DROIDX KFT. VILLUMEN KFT.  VPT GROUP, HONDA ÉLES, CARWAX, DI-FER KFT, ATRA KFT.- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Várkonyi Szabolcs – Berendi DávidHonda Civic Type-R R332. Internationale Jänner Rallye2015.01.04-06Még szinte ki sem hűlt a Honda motorja a Szilveszter Rallye óta, és ti már is egy nemzetközi versenyre készültök navigátoroddal Berendi Dáviddal. 2015. január 4-6 között kerül megrendezésre Ausztriában a 32. Internationale Jänner Rallye, amely a Shakedown-al veszi kezdetét a maga 1,99 kilométerével.

    Rallye ERC

  • 2014.09.21. 22:40
    A Bessenyey Zoltán- Nyírfás Yulianna páros az Eurosol racing Team színeiben a Honda Civic Type r versenyautójukkal ismét felállhattak a dobogó legfelső fokára úgy ,hogy a versenyen még fel is borították a versenyautót ! Gratulálunk ! 

    ERC

  • 2014.09.19.
    Nem válik kedvenccé a szlovák futam SOLID RACING TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally, 2014. szeptember 5-7. Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R A Kondella Péter – Szilassy Arnold párostól elvárt eredmény a 40. Kassa Rallyn is megszületett. A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata a rallye mezőny abszolút értékelésében az 5. helyet szerezte meg, míg az N csoportban és az N3 kategóriában ismét győzelmet aratott. Kondelláék szívébe azonban nem nagyon lopta be magát a szlovák futam… Kondella Péter: Minden kezdet nehéz – és számunkra a Kassa Rally is ... igen nehezen kezdődött. Több olyan helyzetünk is adódott a szeptember 5-7-ei hétvégén, amivel eddig nem volt gondunk, így gyorsan kellett rá megoldást találnunk. Példának okáért az első két gyorsasági szakaszon nem volt hangosításunk. A második szakaszon 70%-ban arra kellett hagyatkoznom, amit éppen láttam, nem igazán hallottam, mit mondott Arnold, hiába próbálta hangosabban közölni az információkat. A futam előtt egy nagyobb újításon ment keresztül a Honda, többek között a gátlón is puhítottunk. Sajnos a megfelelő futómű-beállítást így sem sikerült megtalálnunk elsőre, ráadásul egy csavar is ... Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL- UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical KftKassa Rallye Honda Solid Racing Team Solid Racing Team Rally
  • 2014.09.17. 13:35
    Kondella Péter: Minden kezdet nehéz – és számunkra a Kassa Rally is igen nehezen kezdődött. Több olyan helyzetünk is adódott a szeptember 5-7-ei hétvégén, amivel eddig nem volt gondunk, így gyorsan kellett rá megoldást találnunk. Példának okáért az első két gyorsasági szakaszon nem volt hangosításunk. A második szakaszon 70%-ban arra kellett hagyatkoznom, amit éppen láttam, nem igazán hallottam, mit mondott Arnold, hiába próbálta hangosabban közölni az információkat. A futam előtt egy nagyobb újításon ment keresztül a Honda, többek között a gátlón is puhítottunk. Sajnos a megfelelő futómű ... köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.; PWENT Kereskedelmi és SOLID RACING TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally, 2014. szeptember 5-7.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type RA Kondella Péter – Szilassy Arnold párostól elvárt eredmény a 40. Kassa Rallyn is megszületett. A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata a rallye mezőny abszolút értékelésében az 5. helyet szerezte meg, míg az N csoportban és az N3 kategóriában ismét győzelmet aratott. Kondelláék szívébe azonban nem nagyon lopta be magát a szlovák futam…

    ORB

  • 2014.08.13. 14:56
    kassai pályákat koptathassuk!Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014, 2014. augusztus 8-10.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type RNegatív és pozitív élményekkel egyaránt gazdagodott az augusztus 8-10-ei, STEFANI Baranya Kupán Kondella Péter és Szilassy Arnold. A SOLID Racing Team alakulatát úgy néz ki, minden futamon próbára teszik az égiek. A nehéz kezdet után azonban egy csodálatos végeredmény született: Kondelláék a rallye2-es mezőny abszolút 6., az N csoport illetve az N3 kategória 1. helyére kormányozták be a Honda Civic Type-R-t.

    Rally2

  • 2014.08.06. 13:55
    ; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu; Visiophone Kft. – www.eropolis.hu; V4 Transport Szállítmányozási Kft.; Büttner Kft.- Horváth Judit - SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type RIgen nagyot dobbantott a júniusi Székesfehérvár Rallyen Kondella Péter és Szilassy Arnold azzal, hogy rallye2-es debütálásuk során rögtön megnyerték az N csoportot és az N/3 kategóriát. A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata hozná ezt a „sikerformát” a következő megmérettetésre is, ami a STEFANI Baranya Kupa 2014 lesz.

    Rally2

  • 2013.10.23. 22:54
    Kft, Adó-Dó Plusz Kft, Product T-Pride Kft, Oldpit Kft, R-Pex2000 kft, Andrezol-net Kft, www.madeinmiskolc,hu, H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi  Kft, aquageneral.hu, Kelet-Atlasz Kompresszor Kft, Digit-Center Kft, www.infovaros.hu, Max Transport, Szenzortechnika, Baromfiudvar 2000 Kft, Castrol, Unilub Kft, Assist-Trend Észak Kft, BB-Logistic.eu, Balogh és Fia Trans Bt, Horváth Kft, Távit Kft, Autó M3 Szervíz és Diagnosztika, T-Rental, Indura 2006 Kft, D.D-Z.- MED Kft,Szamsped Transz Kft, Best Tyre Kft. TGK Trans Kft, Technor 93 Kft- Hajósi Miklós -www.hajoka.hu Juhász Csaba - Bencs GáborCar Tools Kft - Honda Civic Type RJuhász Csaba autóversenyzőt kérdem, a hétvégi Németországi Mitropa Rally Kupa előtt.A Mitropa Rallye Cup utolsó futamát rendezik meg most hétvégén, október 24-26-án Németországban. Most újra a Honda Civic Type R-el indulsz Bencs Gabival.

    Rally, ADAC 3-Städte-Rallye

  • 2013.09.02. 19:01
    dolgát, de pontosan érzi mikor kell hangosabban rászólnia a másikra, hogy nehogy baj legyen. Ebben Juli szerintem most a legjobb!     Köszönet a támogatóknak: Honda Hungary, Honda Racing, J.A.S. Motorsport, Service4you Hévíz Kft., Service4you Operation Kft., StreamNet Kft., MACMA, ICT Europa Tenderház Kft., ICT Europa Network Kft., City Inn Hotel, Budapest, Szinergia, Jatéknet.hu Kft., ams magazin, www.garazs.tv,  Eurosol – Honda Civic Type-RBarum Rally Zlín 2013, összefoglalóBessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna”Egy újabb, semmihez nem foghatóan nehéz és küzdelmes versenyen van túl az Eurosol-Honda Civic Type-R csapat két versenyzője. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna hatodik idei ERC versenyüket újabb dobogós hellyel zárták, hiszen a 2WD értékelés 3. helyén futottak be, ezzel tovább növelték előnyüket a bajnoki tabellán.
  • 2013.08.22. 18:57
    kis autókkal kell majd számolnotok, mint, két Honda Civic Type R és abból is az egyik egy erős R3-as.Milyen céllal indultok ilyen kategória társak tudatában?- A Megane pont a végsebességgel lenne előnyben, de most erre nem számíthatunk ezért kiegyensúlyozott küzdelemre számítok. Gyorsak az ellenfelek, így biztos jókat lehet majd küzdeni. Sokat számít majd a sebességünknél, hogy megjön-e az alkatrész a fékhez és, ha igen, akkor mennyit fog tőle javulni az autó.  Köszönjük Partnereink segítségét!Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft ... - Olaszországban a Renault Sport mérnökei felhívták egy pár apróságra a figyelmünket, ezeket a módosításokat a csapat elvégezte az autón így már a XIII. Garmin Rallye-n is jobban működött a Megane. Homologizáltak egy új főfékhengert is, amivel elvileg jobb lesz a fék. Remélem ez az alkatrész megjön a versenyig, mert nekem az A-s Honda után a Megane N-es fékje elég gyenge.Szombat délután Prológ veszi kezdetét. Itt meghúzgáljátok majd a kéziféket, vagy összpontosítottok a másnapi gyorsokra és inkább a beállításokra figyeltek majd?- Erről a prológról konkrétan nem tudok semmit, de az biztos ... . Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power.Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft, Öko Transz,Maldon Kft, Unify Plus Kft, Kartel 97Bt, Bezama Kft, Adó-Dó Plusz Kft,Product T-Pride Kft, Oldpit Kft, R-Pex2000 kft, Andrezol-net Kft, www.madeinmiskolc,hu, H.B c.e. Mérnöki Szeretnénk jókat küzdeni!Juhász Csaba - Juhász Zsolt - Baranya Kupa - Renault Megane RSJuhász Csaba autóversenyzőt kérdezem a Baranya Kupa előtt.Nemrégiben még a Honda Civic Type R-rel láthattak Szántó Szabival téged, most pedig egy új turbós csodával, ami az év elejétől versenytempóban Európa versenypályáin is megállta a helyét. Az utolsó  Olaszországi versenyetek óta fejlesztettetek-e az autón?

    Rallye2, Historic, Rallysprint

  • 2013.08.22. 09:55
    Minden a terveink szerint alakult!Kondella Péter - Szilassy Arnold  Honda Civic Type-R - Tatabánya Rali.Petit kérdezem a sikeres verseny után.

    RTE, Rali Túra Bajnokság, Rallysprint

  • 2013.08.16.
    TMC Rallysport Kft Car‐Tools Kft Red Silver Racing SE BDM‐ART Rally Team MAFC AMS Szakosztály Zsomar‐Ker Feke‐Team Motorsport Kft. Maricsek Racing Team Kft Botka Rally Team Kft. MAFC AMS Szakosztály Car‐Tools Kft MAFC AMS Szakosztály  Márka Suzuki Suzuki Lada Lada Lada Lada Swift GTI Swift 2101 VFTS VFTS 2107 Típus Csop. G.o. R2E R2E R2E R2E R2E R2E A A A A A A A A A A A A A A A 7 7 7 7 6 6 6 6 6 7 7 6 6 6 5 Honda Civic TypeR Honda Civic TypeR Honda Civic TypeR Honda Civic TypeR Honda Honda Citroen Lada Honda Peugeot Honda Honda Lada Suzuki Civic Civic VTI C2 VTS 21074 Civic 306 Civic Civic ... Kovács Antal Borbás Szabolcs Kiss Viktor Várkonyi Szabolcs Juhász Csaba Lángi Attila Fehérvári Csaba Megane Maxi Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO9 R4 Fiesta S2000 Lancer EVO9 RS Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO7 Fabia S2000 Lancer EVO9 R4 Lancer Evo6 Lancer EVO7 Lancer EVO9 R4 Civic TypeR R3 Megane RS E86 Z4M Civic TypeR FIGYELEM! Azok Rallye2‐es versenyzők, akik a "NAPI LICENCE" kiváltásával kívánnak résztvenni a versenyen, feltétlen vegyék fel a kapcsolatot a rendezővel írásban a:  marcoracingteamkft@gmail.com  email címen a további tennivalókkal kapcsolatos ...  Cosworth HF Integrale 911 SC 2002 M3 Escort MK Turbo "Brutal" 124 CE Swift GTi Ascona B 1900 2107 131 Abarth VFTS E30 VFTS 5 Alpine Gr2 613 Csop. G.o. SAFETY HiE HiE HiE HiE HiE HiE D C R R R R D R R R R R R D R 4 3 3 3 3 1 3 3 1 2 1 3 2 2 3 Alfa Romeo GTV6 RALLYE2 2013.08.15 16:53 forrás: Marco Racing Team Kft s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 r.sz. R05 R04 R03 R02 R01 R0 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 214 215 216 Versenyző 1 Nagy Gábor Pallaghy Botond Bonnyai Balázs Pataki Zsolt Kishonti Márkó ifj. Bihari Péter Berényi László Kuncz Dezső Órai ...   Lada BMW  Lada Renault  Mitsubishi  Mitsubishi Mitsubishi Ford Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi  Mitsubishi Mitsubishi Skoda Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Honda Renault BMW Honda  2107 M3 2105 Típus Ignis S1600 Csop. G.o. ME ME ME ME ME ME M M M M M M M M M M M M M M M M M 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 M05 Klausz Kristóf M04 Steiner Zoltán M03 Kovács Ákos M02 Öcsike M01 Vargha Bálint M0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 Sághy László Kazár Miklós Balogh János Ollé Sándor Matics Mihály Lukács Kornél Osváth Péter Ifj. Kiss László Hideg Krisztián Puskádi János Lovász Pál Rallye2, Historic, Rallysprint
  • 2013.04.17.
    Sándor Hegede Tamás Baksai László Kása Ferenc Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Rally&Racing Lada 21074 Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 20 2 15 3 12 0 10 1 8 0 6 0 4 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 22 18 12 11 8 6 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 22 18 12 11 8 6 4 "A" CSOPORT Hely Vezető ... neve Versenyzőtárs neve Berényi László Pap Tamás Órai Balázs Práj Ferenc Baksai László Kása Ferenc Dékány Sándor Hegede Tamás Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R Rally&Racing Lada 21074 BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 10 2 8 3 5 1 6 0 4 0 3 0 2 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 12 11 6 6 4 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ... Kft. BMW E36 Coupé Car-Tools Kft. Lada 21074 I. 10 3 8 2 6 0 5 1 4 0 3 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 13 10 6 6 4 3 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 10 6 6 4 3 3 2 1 A7. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Berényi László Pap Tamás Órai Balázs Práj Ferenc Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R I. 10 8 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 10 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 8 A6. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs ... neve Dékány Sándor Hegede Tamás Baksai László Kása Ferenc Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Rally&Racing Lada 21074 Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 10 2 8 3 6 1 5 0 4 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 3 2 1 4 5 12 11 7 5 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 7 5 4 F2. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Nagy Péter Gonda Dániel Halmos Gábor Labocz László Balla Tamás Csurja János Temesvári MNASZ Rally2
  • 2013.03.20.
    AMS Márka Honda Honda Honda Opel Opel Peugeot Honda Lada Citroen Honda Honda Honda Mitsubishi Audi BMW BMW BMW Mercedes BMW BMW BMW Lada Peugeot Lada Lada Lada Típus Type R Civic Type R Civic Type R Astra Astra 306 Civic VTI 2107 C2 VTS Civic Civic Civic Lancer Evo IX S2 Coupe M3 M3 M3 124 CE M3 325i 316 Compact VFTS 205 Gti VFTS 2107 2105 Go. A7 A7 A7 A7 A7 A7 A6 A6 A6 A6 A6 A6 F3 F3 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F1 F1 F1 F1 Prior Bajnokság H/H H/H H/H H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H H H/H H H/H Labant Tamás Hágen Zoltán Bibliák István Hargas András Eger Rallye Historic, Rally
Előző 2 / 5 Következő