Keresés

Találatok száma: 70
Előző 2 / 4 Következő
  • 2021.08.05. 22:40
    Tamással, a pilótával készült interjúnkat olvashatják.Nyolc gyors vár rád és Halász Szabó Anettára a ZEG Rally Show-n. Utolsó versenyetek óta mit fejlesztettél a Moszkvicson?- A 2019-es Mecsek Rallye volt az utolsó, amin indultunk még a covid előtt. Ez életem legjobban sikerült versenye, Historic EB, remekül ment az autó, B-s Posche-t is vertünk abszolútban, azt hiszem nyolcadikok lettünk a huszonpárból, tényleg parádés volt a szereplésünk, és időjárás is velünk volt. Visszatérve a kérdésedre, hogy mit fejlesztettünk azóta, arra az az egyszerű válaszom, hogy semmit, örülünk, ha majdnem két év ... kihagyás után hozzuk azt a szintet, mint előtte.Két különböző szakaszon - ZALAZONE, és Zalaegerszeg belvárosában lesznek kialakítva a gyorsok. Melyiket és miért várod jobban?- Nem ismerem a gyorsokat, a belváros pályákat imádom. Itt kell, hogy szórakoztassuk a nézőket! Mindent meg fogunk tenni a látványos autózásért, próbálunk majd törleszteni Zalaegerszeg Városának, amiért megrendezi ezt a szuper dzsemborit.Ezt a versenyt, ha jól sejtem a Barum rallyra való felkészülésnek szánod? - Igen az 50. Barum Star Rally-ra készülünk, már neveztünk és el is fogadták a nevezést. Három napos nagyon komoly Igazi Historic kuriózumot láthatnak a ZEG Rally Show-ra kilátogató autósportot szeretők, ugyanis Nagy Tamás leporolta az idén 57 éves Moszkvics 403-t.

    Rally Show

  • 2019.03.23. 16:09
    SOLID Racing Team – Rebenland Rallye - 2019. 03. 15-16. Merencsics Árpád - Laboncz László, Suzuki Swift Gti MK1  Az eredményük egyértelműen meggyőző, hiszen kategóriájukat hatalmas előnnyel nyerték meg, illetve az Historic autók közötti összesített listában pedig a harmadik helyet szerezték meg, maguk mögé utasítva rengeteg náluk jóval erősebb járművet.Ezekről az élményekről kérdeztük Árpit.Hogy érezted magad hétvégén? Milyenek voltak a pályák a tavalyi évhez képest?Ismét nem csalódtunk a MItropa Kupa és a Rebenland Rallye verseny rendezőiben. Egy nagyon komoly versenyt hoztak, és ehhezMitropa Rally Cup

    Rally

  • 2017.09.23. 11:45
    feltöltődtünk a látványtól várakozás közben. Úgy gondolom jó és izgalmas verseny volt mindentől függetlenül. Az autóval apró dolgokon kívül semmi gond nem volt, köszönet a szerviz csapatnak a kitűnő munkát és a full extra ellátást! - fűzte hozzá AnettaPárosunk az abszolút értékelés 44-dik, Mitropa Historic abszolút 4-dik, valamint CEZ Historic 2-dik helyén végeztek.Csapatunk ezután is kitartóan dolgozik a következő versenyeken, és azok előkészítésén. Szeptember 28-30 között rendezik a 44. Croatia Rally-t, ahol Gyenes András és Horváth Levente száll harcba a kategóriatársakkal.Partnereinknek köszönjük az ... SOLID Racing Team – 6. Rally Nova Gorica 2017. 09. 07-08.Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift GTi Mk1A rendkívül változatos körülmények, valamint a technikás pályák magas koncentrációt igényeltek.Nagyon jól sikerült a hétvége, egy meseszép helyen versenyezhettünk. Ennyire szélsőséges időjárással nem találkoztunk, mint ami itt volt a hegyek között. Volt olyan gyorsasági, hogy az elején csöpögött az eső, a közepén szakadt, a végén meg majdnem száraz volt a pálya. Az autó jól muzsikált, nagy dolgot nem kellett vele csinálni. Nagyon szeretném megköszönni a szervizünknek, hogy Csapatunk szeptember hónapban sem pihent. Suzuki-s párosunk újabb Mitropa Rally Cup versenyen állt rajthoz, ezúttal Szlovéniában. Mitropa Rally Cup

    Historic

  • 2017.03.15. 16:52
    SOLID Racing Team – Rebenland Rallye - 2017.03.17-18.Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1  Azonban egy valami mégis új. Egy Lancia Delta HF Integrale fog hű szolgájuk lenni a versenyek alatt. Az évet Ausztriában kezdik, de még a jó öreg Suzuki segítségével róják a kilométereket. Egyszerűen már tűkön ülök! Nem tudom másképp megfogalmazni, nagyon sokat foglalkoztunk az utóbbi időben az autóval. Tavaly év végén megálmodtuk, hogy idén Historic-ban induljunk, így építettünk egy új autót, és ezzel az autóval fogunk idén a Mitropa Kupában versenyezni. Nagyon várom azRebenland rallye Mitropa Rally Cup

    Rally

  • 2016.10.18. 16:09
    Megosztanád a portálolvasókkal a két verseny történéseit két külön csokorba szedve?Barum Rally:- 2014-ben mentünk a  Barumon legutóbb, remek hangulatú, jól szervezett verseny, idén 90 fölötti historic indulóval. Éjszakai belvárosi gyors (nem prológ), 50-100 ezer néző. Tavaly kihagytuk, idén nem, pedig nem számít bele sem CEZ, sem a EB értékelésbe.Idén beneveztünk: Szállás Ranc Ravna (SIX intézte), már szerdán ott voltunk Zsoltival, rengeteget mentünk a verseny előtt. Kb 4-500 km tréning (volt amikor a szervizbusszal mentünk egy kanyart). Éjszaka is tréningeztünk az első ... megfogni, sokszor sikerült is. Sok fejtörést okoztunk a helyi menőknek is...Remekül ment a Moszkvics, legrövidebb végáttétellel (4.55) is többször mentünk 130 fölé, a vízpumpánk a végső Parc Fermében okádta el magát, addig semmi hiba  nem  volt.Végül elhoztuk amiért mentünk : Az oldtimer (cat 1) aranyát!Mecsek Rally, OB-EB futam:Rettenetesen kalandos, zűrös versenyünk volt. 400km tréning után a történések: - Első Zobákon bepottyantunk egy árokba de sikerült kimászni. - A hangosítónk már a legelején gerjedt, nem próbáltuk ki.- A ötödik gyorson a rajtban felrobbant  a dinamónk, így Élménybeszámoló Nagy Tamás Rally versenyzőtől a Barum és a Mecsek Rally után.Nagy Tamás - Kalapács ZsoltFőtaxi SC - Moskvitch  403 RallyKét verseny van  mögötted és a csapatod mögött. Egy Barum és az 50. Mecsek rally. Mindkét versenyen sikeresen célba értetek.

    Historic

  • 2016.04.10. 21:31
    Kedves Tamás!Először is gratulálok a kategória első, abszolút hetedik helyhez az Országos Historic Bajnokságban!Kalapács Zsolt navigálásával a Moszkvics 403-al álltatok rajthoz a 11. Eger Rallye-n.Tizenhat gyors várt rátok a két verseny nap alatt, illetve pénteken egy rajtdobogó, majd vasárnap az örömteli célceremónia.Mond, miként értékeled 2016 első Historic Rallye versenyét?- Kőkemény versenyünk volt, vadiúj motorral és váltóval álltunk rajthoz. A motorra semmi komolyabb panasz nem volt, hála a Szakál-Met-Al profi csapatának Imre Zoltánnak, Kürti Sándornak, és Szuna Rolandnak (a teljesség 11. Eger Rallye a Pirelli KupértNagy Tamás  - Kalapács Zsolt       Főtaxi SC - Moszkvics 403 RallyeInterjú Nagy Tamás Rally versenyzővel a 11. Eger rally után.

    Eger Rallye

  • 2015.06.11. 10:11
    Újabb navigátor-problémákkal küszködött Merencsics Árpád, miután Kapcsos Tamás kiszállt mellőle az anyósülésről. A nagyatádi pilótának szerencsére most nem kellett az utolsó pillanatig várnia a segítségre: a június 12-15-ei Székesfehérvár Rallyen Szemmelroth Anetta foglalja majd el a jobb1-es ülést a Suzuki Swiftben. Merencsicsék elsődleges célja egyelőre csak annyi, hogy el tudjanak indulni a Historic Bajnokság harmadik fordulóján, s ha ez már megvan, akkor szeretnék a leintésig hajtani a versenygépet.Merencsics Árpád: Székesfehérvárról csak jó emlékeim vannak: tavaly egészen jó időketFehérvár Rally 2015

    Historic

  • 2014.10.27.
     további értékes pontokkal térjünk haza, és ezt a célt sikerült  teljesítenünk” – mondta Papp Tamás. Az   Országos  Historic  Rallye  Bajnokság   pár   napos  szünet  után  Pilisvörösváron   folytatódik,   ahol   a   csapat   egy   jó   eredménnyel  megkoronázhatja az évet, és mind Replica abszolútban, mind R1  kategóriában megszerezheti a bajnoki címet. „Az utolsó versenyre maradt a döntés, és rajtunk kívül még két  páros   esélyes   a   bajnoki   címekre.   Mivel   Merencsics   Árpi   távol  marad a versenytől, ezért Szabó Lacival kell megküzdenünk”  –  zárta a beszélgetést Papp Tamás. AMecsek Rally Lada Sári Péter ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.22.
    . A második nap megkezdték a felzárkózást, s mikor már úgy tűnt, hogy minden rendben, akkor a második körben megmakacsolta magát a Mitsubishi Lancer. „Orfűn elrajtoltunk és két kilométer után háromhengeressé vált az autó. Azért, hogy ne tegyük tönkre teljesen a motort, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el az utolsó gyorsra, hiszen három perccel rosszabbat jöttünk, mint a többiek.” Értékelt érthető csalódottsággal a hangjában Kovács Anti. A P csoport tavalyi bajnoka innentől kezdve már teljes erővel a Waldviertel Rally-ra koncentrál, ahol, ahogy ő fogalmazott már semmiféle nyomás nem lesz rajtuk ... félreállni az ötödik szakaszon, üzemanyag ellátási problémák miatt. A Rallye2-ben az abszolút 16. és az A5 első helyét szerezte meg Vígh Levente és Mohács László a Suzuki Swift Gti-vel, míg Wágner Attila és Bakó László (Renault Clio) az abszolút 23.-ként az A7-es kategória győzteseként zárta a Mecsek Rallye-t. A Historic mezőnyben Veriga Gábor és Kovács Antal (Lada Samara) előfutóként teljesítette a versenytávot, míg a Stepán Árpád - Bán Viktor kettős (VAZ 2101) vezette a kategóriáját az első orfűi szakaszig, ám ott a Zsiguli motorja felmondta a szolgálatot, így ők is feladták a futamot. Mecsek Rally Maricsek Racing Team Szijártó Anikó ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.17. 14:45
    2014. október 17 – 19. között kerül megrendezésre a 48. Mecsek Rallye, mely a futam hagyományait tekintve, minden évben rengeteg nézőt vonz.Nagy valószínűség szerint így lesz ez az idei évben is, hiszen a rendezők most is gondoskodnak róla, hogy látványos és izgalmas szakaszokkal tarkított futam elé nézzenek a versenyzőpárosok.A mezőnyben természetesen köszönthetjük a SKODA Rally Team Hungaria csapatát is, akik mindössze a futam előtti napokban kezdik meg a felkészülést, ezt azonban elég intenzíven, hiszen a csütörtöki napon, a pályafeldolgozások után, egy igen hosszú teszten hangolódhatnak ... látogasson ki.A 48. Mecsek Rallye egyébként 3 autóversenyt is magába ölel, így egyben Historic EB futam, Rallye 2. osztály futam és ORB futam is, ezért pénteken délután közel 150 versenyzőpáros fog elrajtolni Pécs belvárosának Széchenyi teréről, ahonnan a mezőny rögtön átautózik a Pogányi Repülőtérre és megkezdheti a versenyhétvégét.Ha az ideje engedi, Ön is látogasson el a Mecsekbe, ahol most hétvégén garantáltan izgalmas élmények várják!Mecsek Rally

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.17. 12:49
    átalakulhat a sorrend. A céldobogón átgurulva szeretnénk elégedetten távozni és előrébb lépni a bajnoki tabellán. A versenyre kilátogató szurkolóinkat és a sportág szerelmeseit a munkanapok miatt kárpótolhatja a Historic EB által népesebb mezőny és az idei évben már többször tapasztalt tizedmásodpercekért folytatott kemény csata.”  Nagy Mátyás:„Az utolsó két versenyünk igazán pechesre sikeredett, bár nem vagyunk babonásak, de ezek után nem szeretném feleslegesen szaporítani a szavakat az elvárásainkról és reményeinkről. A felkészülés után továbbra is erős bennünk az akarat. VersenyezniMecsek Rally

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.17.
    Komoly kontingenssel a Mecsek Rally-n! A hétvégén rendezik az Országos Rallye Bajnokság ötödik és a Rallye 2 bajnokság utolsó, hetedik fordulóját, a 48. Mecsek Rallye-t. A Maricsek Racing Team 11 párossal képviselteti magát a versenynaptár legtradicionálisabb futamán. A péntek - szombat lebonyolítású versenyen az ORB mezőnyének 9 gyorsasági szakaszt és 137 versenykilométert kell teljesítenie, míg a Rallye2-es párosok esetében 6 szakasz és 79 gyorsasági km az itinerben szereplő penzum. A Mecsek Rallye útvonala hagyományosnak tekinthető, hisz a korábbi évekhez hasonlóan szerepel a ... Rally után. Farnadi Ági szerint mostantól felesleges taktikázni: „Itt most úgy kell menni, mintha ez lenne az utolsó verseny. Minden képen nyomni kell a gázt, mert annyira kiélezett a bajnokság, hogy most már nem lehet számolgatni!” Borbás Szabolcs sokkal lazábban tekint a Mecsek Rally elé, ahol navigátorával, Csáki Richárddal életük első Rali1-es futamára készülnek: „Várom már a versenyt, egy jót szeretnénk autózni! A mecseki pályák mind nagyon jók és bízom benne, hogy végre a Mitsubishi is hibátlanul fog működni. Kovács Anti lesz számunkra a viszonyítási pont, remélem, hogy nem leszünk tőle ... első háromba beférnénk, az már egy jó eredmény lenne számunkra.” Az október 17-18.-a között megrendezésre kerülő Mecsek Rallye-n majd egy év szünet után, a Maricsek Racing Team színeiben áll rajthoz a Szvatek Zsolt - Török Attila kettős (ORB, Mitsubishi Lancer EVO VI/IX). A 11 párost magába foglaló csapat a Rallye2-es Vigh Levente - Mohács László (Suzuki Swift Gti) párossal és Wáner Attilával (Renault Clio), illetve a Historic bajnoki futamon induló Stepán Árpád - Bán Viktor (Lada 2101) és Veriga Gábor - Kovács József (Lada Samara) kettősökkel lesz teljes. Mecsek Rally Sándor Anikó ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.15. 13:49
    A tizennégy gyorsasági szakaszból álló futamon, a historic kategóriában, Markku Alén diadalmaskodott. A finn pilóta harmadik alkalommal nyerte meg az aszfaltos versenyt, és ezúttal is egy 1983-as Lancia Rally 037-est terelgetett. Alén mögött az olasz, Enrico Brazzoli ért célba szintén egy Lanciával. A harmadik pozícióban Giuliano Calzolari-t intették le, aki egy 1979-es Ford Escort RS-el állt rajthoz.A Bujdos Miklós – Milcsevics Lóránt kettős a kategória harmincharmadik helyén zárták a versenyt a Lada VFTS-sel.A Rally Legend-en több WRC-s páros is szerepelt. A legjobb World Rally Car-ral ... . A Boroznaki Tibor – Kiss András egység a tizenkettedik lett a VFTS-sel. A Merencsics Árpád - Varga Sándor páros tizenötödikként értek célba a Suzuki Swift GTi-vel, míg a Galambos Gábor – Stepán Árpád duó a huszonhatodik helyen fejezte be a Rally Legendet a 2101-es Ladával. Október 9-12. között, tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Rally Legendet San Marinóban. A nevezési listán több legendás pilóta és rallyautó is szerepelt, valamint magyar versenyzőknek is szurkolhattunk az olaszországi eseményen.Rally Legend San Marino

    Rally

  • 2014.10.13. 12:22
    Gaál József negyvenéves jubileumot ünnepel a Mecsek RalinNegyven évvel ezelőtt, 1974-ben kezdett versenyezni Gaál József, aki kisebb-nagyobb megszakítással az elmúlt négy évtizedet a nemzetközi és hazai versenypályákon töltötte. Az ünneplésre pedig mi sem lehetne jobb alkalom, mint a historic Eb-futam, a Mecsek Rali, ahol ezúttal is fia, Gaál Ádám navigál neki, az Opel Ascona B 1900-ban.„Nagyon szeretem a Mecsek Ralit. A hetvenes években, amikor elkezdtem versenyezni, a pécsi verseny volt a Rali. Sokat indultam itt hegyiversenyen is. Jók a pályák, szakértő a közönség, mi kellMecsek Rali Mecsek Rally Opel Ascona

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.08.
    Kezdődhet a Show! SOLID RACING TEAM – 12. Rally Legend, San Marino Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi Nemzetközi megmérettetésre indult a SOLID Racing Team Historic Bajnokságban szereplő párosa. Merencsics Árpád és Varga Sándor a 12. Rally Legenden fog rajthoz állni az október 9- 12-ei hétvégén, San Marinoban. A fiúk olyan nevekkel autóznak majd egy mezőnyben, mint Gigi Galli, Juha Kankkunen vagy Jari-Matti Latvala. Merencsicsék tavaly már képviselték itt a magyar színeket, s akkor a 2. pozícióban zárták a futamot. Most sem szeretnék alább tenni a lécet: a Myth kategória ... . Mivel a Baranya Kupa után új szívet kapott az autónk, ez nem nagyon szeretném alább tenni a lécet a múlt évi eredménynél. Az elsődlegesen célunk azonban a rally élvezete, a jó hangulatú és felszabadult autózás! Varga Sándor: A magyarországi, historic bajnokság futamai mellett nagy erővel és lelkesedéssel készültem a 12. Rally Legendre. Rettentő módon várom már a hétvégi derbit, amihez minden szükséges felszerelést be is szereztem – ez úton is köszönöm Juhász Zsoltnak a segítségét! Olyan nevekkel versenyezhetünk majd egy mezőnyben, mint Gigi Galli, Juha Kankkunen vagy Jari- Matti Latvala. Már ezért ... dobogója lebeg a szemük előtt. Merencsics Árpád: Tavaly annyira jól sikerült a san marinoi versenyünk, olyan élményekkel gazdagodtunk ott, hogy már akkor eldöntöttük, hogy ha lehetőségünk lesz rá, a 2014-es Rally Legend rajtvonalához is fel fogunk sorakozni. Aki nem volt még ott, annak ajánlom, hogy egyszer látogasson ki a rendezvényre, mert ez a sportesemények egyik fellegvára! A szerencse és a partnerek idén is mellénk álltak, így a hétvégén ismét a nemzetközi mezőnyben szerepelhetünk a Suzuki Swift GTi-vel. Teljesen mindegy, hogy az ember honnan érkezik a Rally Legendre, a kiszolgálás és aSuzuki Swift GTI Rally Legend San Marino Rally
  • 2014.10.08.
    24/2014.sz. RSB közlemény 2014. október 7. Tisztelt Versenyzők ! Kedves Sporttársak ! Szeptember 30‐ig bezárólag az alábbi ORB futamok kerültek bejelentésre: Budapest (RSB részéről) Bükfürdő Eger Fehérvár Kassa (SK) Komló Miskolc Pécs Porec (HR) Veszprém Waldviertel (AT) Várom javaslataitokat, hogy ORB, Rallye2 és a Historic bajnokságban futam megrendezését tartanátok ideálisnak? Számítok a véleményetekre. hány A mai napon fel fog kerülni az mnasz.hu‐ra az ORB állása. Pár napon belül a többi bajnokság ponttáblázatát is közölni fogjuk. Ha bármilyen észrevételetek van a táblázatokkalMNASZ Rally MNASZ Rally
  • 2014.09.29. 09:54
    rövidesen megoldódnak.Előttünk áll hazánk rallyesportjának egyik kiemelkedő rendezvénye, a Historic Európa-bajnoki futam, amelynek a 48. Mecsek Rallye ad otthont.Ezzel kapcsolatosan fontosnak tartom leszögezni, hogy a magyarországi historic sorozat és versenyzés, véleményem szerint olyan szintre érkezett, amely indokolttá teszi, egy önálló historic szakág életre hívását. Erre való tekintettel is kérem az érintett tagszervezeteket, hogy terjesszék elő javaslataikat, egy önálló historic szakág létrehozásával kapcsolatosan.Alapszabály módosító Közgyűlésünk tekintetében tájékoztatásul közlöm, hogy

    ORB, Rallye2

  • 2013.10.03.
    , mondhatjuk, hogy egész évben erre készültünk. Mindketten versenyeztünk már rally2-ben, de együtt még soha, így izgatottan várjuk a versenyt. Bízunk benne, hogy zökkenőmentes, jó futam lesz és helyt tudunk majd állni. Szeretnénk ez úton is megköszönni partnereink segítségét – nélkülük biztosan nem indulhatnánk.” „Kicsit csonka az évünk, hiszen három versenyből csak egy értékelt eredményünk van, így kellenek a pontok az év végi elszámoláshoz – kezdte Merencsics Árpád, aki Varga Sándorral a historic mezőnyben fogja képviselni csapatunkat. – Kicsit húzós hetek lesznek előttünk, hiszen a Budapest Rally ... Látvány, izgalom, jócselekedet A váci RTE futamon ismét marokszámra zsebelték be az elismerések a Maricsek Racing Team versenyzői: többen dobogóra állhattak, a Kondella-Szilassy páros személyében pedig első bajnokainkat köszönthettük 2013-ban. Alig telt el két hét, s már újra nagy munkában van a csapat. Az október 4-5-ei Budapest Rallyen 4 páros fog indulni a Team színeiben – első- és másodosztályban, s a historic mezőnyében egyaránt. Szülővárosában újra a versenyautó kormánya mögé ült, s rá két héttel ismét tűzálló overalt húz Maricsek Miklós. A Maricsek Racing Team csapatfőnöke aktív ... a pontot, de Budapesten is szeretnék bizonyítani rátermettségüket. Erre minden esélyük meg is van, hiszen ismét szinte teljesen ismeretlen pályákon zajlik majd a küzdelem, ami köztudottan Kovácséknak az egyik erősségük. „Hidegzuhanyként ért először minket az a hír, hogy elmarad a Budapest Rallye. Igaz, ha valóban törlésre került volna, a végeredmény tekintetében mi csak jól jártunk volna, viszont azt jobban szeretjük, ha a pályán dől el a bajnoki pontok sorsa. Pont ezért nagyon örülünk neki, hogy végül mégis rajthoz állhatunk Budapesten, ami végre újra bekapcsolódhat a rally vérkeringésébe. Az ... utáni héten utazunk ki San Marinoba, ahol több magyar párossal egyetemben a Rally Legenden fogunk indulni. Fárasztó lesz, de próbálunk minden hibát kiküszöbölni a Suzuki Swift GTI-n, illetve szellemileg felkészülni erre a két versenyre. Célunk a Budapest Rallye-n csakis a biztonságos, minél kevesebb kárral járó célba érés lenne, hiszen két nap alatt elég kevés időnk lesz valamit is csinálni az autón. Pontokért megyünk, de azért nem szeretném elfelejteni, hogy a jobb lábammal mit is kell csinálni…” A Maricsek Racing Team versenyzői komoly tervekkel, harcra készen állnak majd rajthoz a Budapest ... Rallyen. A Műjégpályás, péntek esti prológ után szombaton 9 szakaszt kell majd teljesíteniük az első osztályban indulóknak, míg a rally2 és a historic mezőnyére 6 gyors vár. Izgalmakban és látványban most sem lesz hiány, s emellett a jótékony kezdeményezés sem marad el a csapat részéről. Sajtófőnök: Horváth sajto@maricsekteam.hu Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Budapest Rally Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.19.
    Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 121,9 km (27,16%) Szekciók száma: 4 Szakaszok száma: 1 2. RENDEZÉS 2.1. Címek, melyekbe a verseny beleszámít: A Magyarország 2013. évi Országos Rallye Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Rallye2 Bajnokság 5. futama A Magyarország 2013. évi Országos Historic Bajnokság 5. futama Külföldi résztvevők indulásával engedélyezett nemzeti futam 2.2. ASN engedély száma: K- 464 / 2013.09.18. 2.3. Rendező neve, címe és elérhetősége: Rendező neve: Első Rally Sport Manager Iroda Kft Címe, elérhetőségei: 1141 Budapest Szugló u. 82. Telefon és fax: 88 / 407-639 E ... Magyar Országos Historic bajnokság résztvevői által fizetendő nevezési díjak: Historic (B, C, D, E, csoportban, R1, R2,R3 géposztályban) Rendezői reklámmal: 60.000,- Ft, amely tartalmazza a 27% ÁFA-t Rendezői reklám nélkül: 120.000,- Ft, amely tartalmazza a 27% ÁFA-t 8 4.4.3. GPS berendezés díja: Az RSB GPS nyomkövető rendszer használatát írja elő a Budapest Rally indulói részére. A berendezés használata, üzemeltetése, mind a pályabejárás, mind a verseny teljes időtartama alatt kötelező! A berendezés bérleti díját, (10.000,- Ft mely tartalmazza az ÁFÁ-t) az itiner átvételkor kell befizetni ... Szugló u. 82. vagy a következő bankszámlára kell utalni: Első Rally Sportmanager Iroda Kft MKB Bank Rt 10300002-10603509-49020018 A feladóvevény hátsó oldalán vagy az átutalási megbízás közlemény rovatában a befizetett összeget névre szólóan részletezni kell a csoport és géposztály feltüntetésével. 4.6. Visszatérítések A 2013. évi RVSZ előírásai szerint. 5. BIZTOSÍTÁS ORB kötelező gépjármű felelősségbiztosítás verseny kiegészítési díja: R2,Historic kötelező gépjármű felelősségbiztosítás verseny kiegészítési díja: 10.800,- Ft 8.550,- Ft A díjat az adminisztratív átvételen kell befizetni, a Biztosító ... : abszolút 5-4- 3-2-1. Ezt követően már érkezési sorrendben folytatódik a ceremónia. 12.4. Megengedett korai érkezés 2013. október 5. szombat IE 9D (ORB); IE 6D (R2,Historic) 12.5. Szuperspeciál szakaszok lebonyolítása és rendje Nem kerül megrendezésre 12.6. Egyéb speciális eljárások/tevékenységek beleértve a rendező promóciós tevékenységét A BUDAPEST RALLYE 2013 rendezvényen a vagyoni értékű jogok hasznosítása (így pl. a vendéglátói, kereskedelmi, illetve reklámtevékenység joga) kizárólag a rendezőt illeti. Ezen jogok feletti rendelkezésre kizárólag az Első Rally Sportmanager Iroda Kft jogosult. 12.5 ... 1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 2., RENDEZÉS 3., PROGRAM 4., NEVEZÉSEK 5., BIZTOSÍTÁS 6., REKLÁMOK ÉS AZONOSÍTÓK 7., GUMIABRONCSOK 8., ÜZEMANYAG 9., PÁLYABEJÁRÁS 10., ADMINISZTRATÍV ÁTVÉTEL 11., GÉPÁTVÉTEL – plombálás és jelölés 12., EGYÉB PROCEDÚRÁK 13., HIVATALOS SZEMÉLYEK AZONOSÍTÁSA 14., DÍJAK 15., VÉGELLENŐRZÉSEK 1. sz. MELLÉKLET – ÚTVONALLAP 2. sz. MELLÉKLET – PÁLYABEJÁRÁS IDŐTERVE 3. sz. MELLÉKLET – VERSENYZŐ ÖSSZEKÖTŐ NEVE és FÉNYKÉPE 4. sz. MELLÉKLET – RAJTSZÁMOK ÉS REKLÁM 5. sz. MELLÉKLET – SZERVIZPARK 6. sz. MELLÉKLET – KIEGÉSZÍTÉS A HISTORIC BAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐINEK 8. sz MNASZ Rally OB
  • 2013.08.31. 11:50
    Historic küzdelmeit könnyedén, az összes szakaszon a leggyorsabbnak bizonyuló Varga „Cigány” Zoltán és Endrész István nyerte a zöld-fekete BMW M3-sal. A Rallye2 komlói fordulóján a korábbi kétszeres bajnok Órai Balázs és Vrezgó Balázs győzött egy Honda Civic Type-R-rel.Az F csoport első helyét Horváth Balázs és Szabó István szerezte meg. A citromsárga BMW M3-sal versenyző kettős az ötödik szakaszon vette át a vezetést, amit - az előnyüket növelve - meg is őriztek a verseny végéig.Az M csoport (ORB) mezőnyében szinte mindenki a Kassa Rally-ra való felkészülés jegyében vágott neki a Baranya Kupának Baranya Kupa 2013Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték az Országos Historic Rallye Bajnokság harmadik és a Rallye2 Bajnokság negyedik fordulóját. Az M csoport és a Baranyai Rallye Sprint vendégművészeivel kiegészülve összesen 86 páros vágott neki augusztus 24-én szombaton a Zobákpusztai Prológnak.

    Rallye2, Historic, Rallysprint

Előző 2 / 4 Következő