Keresés

Találatok száma: 42
Előző 1 / 3 Következő
  • 2023.06.14. 20:21
    képest a második versenyfutam igencsak izgalmasra sikeredett, mert előtte egy nagy zivatarból rengeteg eső zúdult a pályára, ami miatt az időterv is csúszást szenvedett. A csapatok így kicsit feszülten várták, hogy a második futam esőben vagy „csak” erősen vizes pályán kerül e lebonyolításra. Az eső elállt, de vizes gumikon és a Safety Car mögött gördülő rajttal vágott neki a mezőny a második futamnak. A nedves pálya sok mindenkit megtréfált, többek közt az első körök egyikében a Gender Racing versenyzőjét is, de a kicsúszást követően szerencsésen vissza tudott térni a pályára és folytatni tudta a ... elégedett vagyok, hiszen most mentünk először ilyen körülmények között az új autóval.” F4 CEZ Championship a két cseh helyszínen folytatódik, augusztus és szeptember elején Most-ban és BRNO-ban.- Gender Racing - A Slovakiaringen folytatta az idei versenyévadot a Gender Racing Team, az FIA Kamion Európa Bajnokság aktuális fordulójának betétfutamaként.Gender Racing Team

    Gyorsasági

  • 2023.06.09. 13:15
     Viszont ezúttal nem egy ESET Cup versenyhétvége, hanem az FIA Kamion Európa Bajnokság aktuális fordulójának betétfutamaként zajlanak – új néven – az F4 CEZ Championship küzdelmei. Mivel ahogy a szervezők nemrég hírül adták, a Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalos közép-és kelet-európai Formula 4-es bajnokságként regisztrálta a versenysorozatot, amely ezzel egy jóval komolyabb sportszakmai szintre lépett.A bajnokság előző fordulóján a Red Bull Ringen a Gender Racing versenyzője Michl Olivér az eddigi legjobb eredményét könyvelhette el az osztrák autósport szentélyben a hétvége második ... folyamán.Az eddigi versenyfutamok tapasztalatai alapján Gender Tamás csapatfőnök is nagyon optimistán tekint a folytatás elé:„Mindig nagyon nagy örömmel jövünk ide a Slovakiaringre, hiszen tényleg a megépülése óta rengeteg verseny és teszt kilométert tettünk meg itt az évek során. Itt mindig nagy szeretettel és kiemelt figyelemmel fogadnak minket és tényleg a második hazai pályánkként tartjuk számon! Ezért is örültünk, hogy a Gender Racing legújabb komoly szakmai mérföldkövének számító új Formula 4-es projektünket is itt kezdhettük és itt tehettük meg az első kilométereket az új autóval! Most a tesztek ... építkezéssel elért eredményekre! A hétvégén most ugyan nem a megszokott augusztusi időpontban érkezünk erre a helyszínre, de az nagyon izgalmas és örömteli, hogy az ETRC hétvégének köszönhetően várhatóan rengeteg magyar szurkoló lesz majd a lelátókon, akik remélhetőleg a Gender Racinget is lelkesen buzdítják majd a két szombati versenyfutamon!” - Gender Racing - A hétvégén a Slovakiaringen folytatja az idei versenyévadot a Gender Racing Team.
  • 2023.06.01. 11:45
    , hogy nemzetközi sportkarrierje tovább építésében a Forza Racinget választja. Fontos szempont volt, az is, hogy az Egyesült Királyság az autósport egyik legtradicionálisabb bölcsője, ahol Tamás egy más jellegű, szintén nagyon magas szintű sportszakmai kultúrában fejlődhet tovább! A Forza Racing-nél lehetősége lesz, hogy professzionális szakemberek komoly felkészítő munkájával a legoptimálisabb feltételek között készüljön versenyire a magyar sporttehetség! Tamás a hétvégén a Dániai Rødby Karting Ringen áll először rajthoz új csapatával a Champions Of The Future versenysorozatban. - Gender Racing ...  Az eddig döntően Olaszországban versenyző fiatal magyar gokartos a napokban igazolt át a Jamie Croxford által 2011-ben alapított, brit székhelyű csapathoz, s nagyon motiváltan várja a következő heteket, amelyek újabb nagy előrelépést jelentenek céljai elérése felé.Újabb nagy lépést tesz sportpályafutásában Gender Tamás Junior. családjával úgy döntött, hogy új professzionális környezetben folytatja a versenyzést, melyhez a Forza csapatát választotta, melyet a maga is sikeres motorsport múlttal rendelkező Jamie Croxford csapatfőnök azért alapított és működtet, hogy segítse versenyzőit ... -bajnokságon nyert George Russellel kezdődött, majd olyan versenyzők álltak rajthoz színeikben, mint Billy Monger, Robert Shwartzman, Kush Maini, Frederik Vesti, Jonny Edgar, a 2017-es junior Európa-bajnok, Rafael Camara, a 2019-es junior világbajnok, Dilano Van T'Hoff, Dexter Pattersonról és Christopher Lulham, aki duplázni tudott a 2017-es junior világbajnokságon. A Forza Racing az egyik legerősebb csapat a nemzetközi színtéren, ami lehetővé teszi, hogy rendszeresen legyőzzék a gyári csapatokat. A Hungarian Motorsport Academy támogatását élvező versenyző új csapata különös hangsúlyt fektet a technika ... külön ügyel a versenyzőkre és igényeikre. Mindezek felett a csapat a motorsport világában szerzett kapcsolatait és tapasztalatait arra használja fel, hogy segítse a versenyzőit. A Forza Raing filozófiája: jó pilóta jó csapattal nyerhet, s a gokartozásban az elme sokat számít a dobogóra való törekvésben. A csapat ereje minden technikai munkatársunk hozzáértésében is rejlik. Tudják, hogy az eredményesség nagyban függ, a versenyző fizikai és mentális, valamint a versenytechnika ütőképességének folyamatos magas szinten tartásától. Ezeket mérlegelve döntött úgy Gender Tamás Junior és családja ... Team - Abban a Forza Racing csapatban folytatja tovább nemzetközi sportpályafutását Gender Tamás Junior, amelynek története az alapító szerint George Russell bajnoki címével kezdődött. Gender Tamás Junior

    Gokart

  • 2023.03.18. 18:10
    17. AMTS - HUNGEXPOA 2023-as versenyszezonban egy újabb nagyon kiemelkedően fontos szakmai mérföldkőhöz érkezik a Gender Racing Team. A csapat történetének eddigi legújabb, legmodernebb versenytechnikáját állítja csatasorba ráadásul az FIA jelenleg legpreferáltabb utánpótláskategóriájában a Forma4-ben. A GRT számára a folyamatos szakmai és technikai megújulás mellett a sportág tradicionális értékei is mindig kiemelten fontosak, ezért különösen megtisztelő a csapat számára, hogy 2023-ban a magyar autósport egyik legendás, örökös bajnoka is rajthoz áll a színeiben egy egészen különleges ... versenygéppel!Ezzel az alap üzenettel kezdte a GRT 2023-as terveinek és céljainak a bemutatását Szujó Zoltán aki már hosszú évek óta a csapat rendezvényeinek a moderátora, műsorvezetője - aki a csapat számára szintén megtisztelő módon - ezúttal már mint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként is jelen volt.A tradicionális, sportszakmai értékek vonatkozásában Szász László személyében a hazai gyorsasági autósport egyik igazi legendája fog az idei évben a Gender Racing színeiben versenyezni azzal a különleges F3000-es Reynard versenygéppel mely talán technikájával a formula autózás egyik igazi ... nem is mertünk remélni! Ez a mostani azért is különlegesen nagyon örömteli, mert egyrészt tényleg ez a csapat története során eddig a legújabb és legmodernebb versenytechnika amelyhez hozzájutunk! Ez az újabb szakmai mérföldkő azért is különleges számunkra, mert párhuzamba esik a hazai autósportban tavaly december óta megindult nagyon komoly perspektívákat kínáló megújulási folyamattal és pozitív változásokkal melyhez természetesen a Gender Racing is minden rendelkezésre álló eszközzel próbál a lehető legtöbbet hozzátenni! Másrészt a legújabb F4-esekkel ismét visszatérünk a formula autózás ... ! Ezúton is nagyon köszönöm neki a bizalmát ehhez az együttműködéshez, amely nagyon sok további értéket tesz hozzá a csapatunk történetéhez, sporttevékenységéhez! Az idei évre egyéb szakmai pozíciókban is több nagyon értékes szakemberrel bővül a csapat, ami szintén nagy öröm számomra! Ráadásul, ha minden jól megy, akkor egy további új F4-es versenygéppel is bővülhet a csapat az év folyamán és egy nagyon komoly szakmai programba is bekapcsolódhat a Gender Racing! Végezetül mindehhez ezúton is nagyon szeretném megköszönni a partnereink bizalmát és kitartását, valamint továbbra is nagy szeretettel ... fordulón zárul majd Most-ban és Brno-ban. A GRT legújabb versenytechnikáját várhatóan egy olyan versenyző viszi majd harcba az új bajnoki sorozatban, aki korábban szintén a csapatban kezdte autós pályafutását a gokartos éveit követően. Gender Tamás csapatfőnök komoly reményekkel és örömmel nyilatkozott a 2023-as versenyévad előtt:„Nagyon nagy örömmel és nagyon nagy reményekkel várjuk a 2023-as versenyévad kezdetét! Mindig nagyon különlegesen izgalmas és jó érzés amikor a csapat elér egy-egy ilyen szakmai mérföldkövet fellép egy olyan újabb szakmai lépcsőfokra amelyeket a csapat megalakulásakor talán A 17. Autó Motor Tuning Show nyitónapján tartotta a Gender Racing a 2023-as versenyautóinak a bemutatóját a kőbányai vásárvárosban az év legnagyobb hazai autós rendezvényén kimondottan látványos showelemek bevetésével.

    Formula

  • 2021.08.05. 15:21
    Viszont a benzinnel beoltott sportcsapatok és autósportrajongók főleg a Rijekai versenypályára gondolnak, köztük a Gender Racing csapata is.Ezúttal is az Adriai-tenger partjától nem messze fekvő Automotodrom Grobnik-on zajlott sikerrel a legeredményesebb hazai formula autós csapat számára az MNASZ Autós Gyorsasági Bajnokság és az FIA CEZ Zone Trophy versenysorozat újabb bajnoki fordulójában. A tavalyi eredmények után idén is nagy elvárásokkal indult a Gender Racing Team az izgalmas vonalvezetésű és nagy szintkülönbségekkel rendelkező pályán, várva, hogy idén az időjárás talán nem tréfálja meg ... nem sikerült a legjobb helyről rajtolnia, a szombati versenyen azonban nem sok kellett volna, hogy megelőzze riválisát, így végül a Formula4-esek között másodikként ért célba.Vasárnap aztán fordulta a kocka. A jó beállítás, a korábbi versenytapasztalatok, a pálya ismerete győzelemhez segítette a Gender Racing Team versenyzőjét a rijekai tengerparttól kicsit odébb, a hegyekben fekvő pályán. Berta Benjáminnak sikerült pole pozícióból rajtolnia az F4-esek között, de a Formula3-masok mezőnyétől sem sokkal maradt le az élmezőnytől, gyengébb autója ellenére. Így pozitív élményekkel távozott a csapat ... és a versenyző is ismét a horvátországi versenyhelyszínről. – Az idei hétvége sokkal jobban sikerült a tavalyinál, mivel már sokkal nagyobb tapasztalatom, rutinom van az autóval – összegzett a FIA CEZ Zone Trophyban, a TopJet2000-ben és a hazai bajnokságban is versenyző Berta Benjámin, aki szerint mindez a hasznára vált. Remélhetőleg további pályafutása során rendkívül hasznosan kamatoztathatja majd az ezen a pályán utóbbi két évben megszerzett számos tapasztalatot is.Fotó: Gender Racing Team- Boncz Elek -
  • 2021.04.14. 13:03
    bajnoki tabella nyolcadik helyéről várhatja a folytatást. A Gender Racing Team autós szezonja a hétvégén kezdődik a Hungaroringen a hagyományos évadnyitó Laptiming Kupával az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB első fordulóján. A versenyhétvége sajnos a járványhelyzet miatt még most is zárt kapuk mögött zajlik majd, de a szurkolók online stream közvetítésen követhetik majd a versenyfutamokat!Így a Gender Racing is egyelőre csak a képernyők elé invitálja a szurkolókat sok szeretettel és a csapat social média csatornáin keresztül is igyekszik majd sok-sok információval és érdekességgel ellátni a ... sportbarátokat!Fotó: Gender Racing Team- Boncz Elek - ... A GRT számára komoly kihívásokkal teli, de nagyon örömteli év is volt egyben a tavalyi szezon. Óriási siker volt, hogy a gokart szakágból érkező újonc versenyzők, már első szezonjukban értek el győzelmeket, és bajnoki címeket, valamint a csapatfőnök kisfia, Gender Tomika is megszerezte első gokartos futamgyőzelmét és egyéb kiváló részeredményeit nézve is nagyon messzire mutathat rajta keresztül a Gender Racing második generációs sportszakmai jövője! Valamint 2020-ban aratta a csapat az első E-sport sikereit is a SimRace2Real online versenysorozat formula autós kategóriájának bajnoki címének ... vált át és 2021-ben átül a GRT Toyota motoros Forma3-as Dallara-jába, amivel jó esélye nyílik ott lennie a CEZ sorozat abszolút élmezőnyében. A váltás egy nagyon komoly, nagy kihívás, de a tavalyi szezonban a Formula Renaultban szerzett tapasztalatai alapján hamar összebarátkozhat majd az erősebb versenytechnikával.A csapat legifjabb tagja Gender Tomika viszont már túl is van első három bajnoki fordulóján a nyolcfordulós olasz IAME Series kemény mezőnyében ahol hamar az élmezőnybe verekedve magát, a dobogós helyezéseket kóstolgatva eddig egy negyedik hely volt a legjobb eredménye mellyel a

    Gyorsasági

  • 2020.11.12. 11:47
    pályán versenyezhettem, mint például Imola és Monza. A gokart után egy új autóval tudtam megismerkedni az F4-es Abarth személyében, mely nagyon a szívemhez nőt. A sok verseny kapcsán sikerült össze szoknunk az autóval és a csapattal is, remélem a következő évben még nagyobb teljesítménnyel és erőbedobással tudjuk végig vinni a szezont, amit már most nagyon várok. Szeretném megköszönni a csapatnak az egész éves munkáját és a sok segítséget, amit kaptam tőlük.”Fotó: Gender Racing Team- Bonc Elek - ... versenyfutamot követően vasárnap is hasonlóan teljesítve zárták az elég kaotikusra sikerült 2020-as versenyévadot, amelyről, és a hétvégéről Gender Tamás csapatfőnök is örömmel nyilatkozott: „Nagyszerű lezárása volt ez ennek a kaotikus évnek, hogy ezen a legendás különleges pályán versenyezhettünk! Rendkívül büszke vagyok a fiukra, hogy ebben a különlegesen erős mezőnyben az ismeretlen rendkívül gyors pályán is ilyen remekül helyt álltak és így a Drexler sorozatban is sikerült kategória bajnoki címet nyernünk. Nagyon nagy köszönet a csapat minden tagjának a munkáért és a kitartásért, hiszen ebben a Egy különleges és legendás pályán zárta az idei versenyévadot a Gender Racing Team.Gender Racing Team

    Autós Gyorsasági

  • 2020.10.17. 22:24
    Az idei versenyszezonban a különböző Rotax sorozatok Micromax kategóriájában. Idáig az osztrák VPD Racing biztosította ehhez a versenytechnikát. A 2020-as versenyszezon igencsak küzdelmesre alakult a számára. Bár sokszor villantott meg remek részeredményeket, ott volt az élmezőnyben, de a technika ördöge sokszor közbeszólt, vagyis ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk úgy, hogy csúnyán beleköpött a levesbe! Aztán volt olyan is mikor a küzdelem hevében versenyzőnk hibázott és került a gumifalba, vagy saját hibáján kívül keveredett versenybalesetbe, ami elütötte a jó helyezés A Gender Racing Team legifjabb versenyzője Gender Tomika lassan már második éve koptatja versenyszerűen a gokart pályákat.  Ifj. Gender Tamás
  • 2020.06.26. 18:28
    a TikTok-on is elindult a Gender Racing Team saját csatornája melyen elsősorban a viccesebb, bohókásabb hangulatú és izgalmas látványos pillanatokat szeretnénk megmutatni a csapat életéből persze azzal a céllal is, hogy minél jobban felkeltsük ennek a korosztálynak az érdeklődését is az imádott különleges sportágunk iránt!” A két újonc a gokartos versenyfutamok között ismét nagyon élvezték a formula autós körözést!Berta Benjámin:„Szerintem a körülményekhez képest jól teljesítettük a tesztet. Próbáltuk minél jobban teljesíteni a köröket a csapat és Rónai Tomi instrukciói alapján ... Berta Benjámin és Oliver Michl már másodszorra gördült a mogyoródi F1-es pálya aszfaltcsíkjára a Gender Racing két új Formula4-es TatuusT014 Abarthjával.  Míg az előző tesztnapon az autóval való ismerkedés az autók kezelésének megtanulása az alapbeállítások megtalálása volt a fő cél az elmúlt két napban már a folyamatosan gyorsuló precíz és pontos körözés volt a feladat, hogy elérjék a kitűzött köridő eredményét az első tesztnaphoz képest már jóval forszírozottabb tempóban.Olivér és Benjámin most is a Gender Racing korábbi bajnoka Rónai Tamás mentorálása mellett végezték a munkát aGender Racing Team

    Formula

  • 2020.05.07. 12:12
    lehet követni, de természetesen a Gender Racing Team versenyzőinek szerepléséről a csapat saját hírein keresztül is beszámolunk majd. Az online közvetítéseket és a sorozat közösségi oldalát az izgalmas versenyeken kívül azért is érdemes lesz majd követni, mert a közvetítés alatt egy kis játékban a Gender Racing Team felajánlásából VIP jegyeket lehet nyerni a csapat valódi versenyeire ahol már a versenyzőkkel való személyes találkozás és a benzingőz sem fog hiányozni már! ... komfortzónájukból, hiszen itt is egy az olasz Dallara által gyártott monocoque vázban ülnek majd, de egy több mint 500 lóerős 2000cm3-es TOYOTA motor dübörög a hátuk mögött, ami egy hat sebességes váltón keresztül viszi az erőt az aszfaltra. Természetesen az autók versenyzőkhöz és a pályákhoz való beállítása, a gumik használata itt is pontosan olyan részletes figyelmet és sok munkát igényel, mint a valóságban. A versenygépek megkapták a valóságban is használt arculatot és a versenyzők is a valódi pályán viselt rajtszámaikkal indulnak.A Gender Racing újra négy versenyzősre bővülve áll majd rajthoz. A csapatGender Racing Team
  • 2019.10.08. 17:51
    futamot. Mondhatni egy tökéletes hétvégét zártam és sikerült győznöm vizes és száraz körülmények között is. Nagyon nagy köszönet a Gender Racing Team-nek, pontosabban a csapatfőnöknek, Tominak a jó tanácsokért, szerelőimnek, Ferinek és Zsoltinak a nagyon gyors autóért, nagyon kemény munkát végeztek a nagyon változó körülmények miatt. Továbbá hatalmas köszönet tartozik első sorban a szüleimnek és a támogatóimnak, hogy lehetővé tették nekem ezt a versenyt is és mindenki másnak is nagy köszönet tartozik a támogatásért, ami nagyon sokat jelent számomra. Nagy előnnyel vezetem a bajnokságot és nagyon ... itt hasonló nem következett be. hanem viszonylag simán elrajtolt a mezőny a rossz látási viszonyok között. Mindhárom Gender Racinges versenyző kiváló rajtot vett és több pozíciót is javítottak a rossz látási viszonyok ellenére,Két kicsúszott autó miatt be kellett küldeni a safety cart és aztán a nehézkesen haladó mentés és az egyik nagyon rossz helyen a kavicságyba süllyedt autó miatt végül a hatodik körben piros zászlóval meg is szakították a futamot. Ezzel az első futamon Hefler Róbert az OB értékelésben egy ezüst, az FIA CEZ Formula Renault Kupában egy bronzéremmel biztosította tovább az első ... . Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen szép eredményt sikerült elérnem idén, nyugodtan mondhatom, hogy ez volt életem egyik legnehezebb szezonja, ami igazából még korán sem ért véget. Nagyon hálás vagyok a csapat minden egyes tagjának, hogy biztosították a kellő feltételeket, hogy megnyerjem a bajnokságot! Köszönöm Gender Tamásnak, hogy a szezonban méltónak tartott arra, hogy ebbe a profi versenyautóban képviseljem a csapatot! A szerelőimnek, Zámbó Bálintnak és Béres Marcinak, hogy egész évben a legnagyobb szaktudásukkal készítették fel az autómat minden versenyre és természetesen a Szüleimnek, hogy A hétvégén Brnoban zajló bajnoki forduló a több futamgyőzelem mellett egy bajnoki címet is hozott a Gender Racing Team számára! Gender Racing Team Hefler Róbert

    Gyorsasági

  • 2019.08.12. 23:16
    ezüstérmes helyén szelte át a célvonalat! Szomszéd Lali a megújult szárnyaival tényleg szárnyalt a vizes pályán és fantasztikus autózással zsebelte be az újabb MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőzelmet és az OB bronzérmes helyet. Szabó Nikolas autójának vélhetően a végsebességével, vagy a motor erejével akadtak gondok, de így is tartani tudta a hazai Formula Renault-s második és az OB negyedik helyét.A több mint tíz éve pályán lévő Gender Racing Team ezen a hétvégén bizony piros betűvel írt fejezetet a saját kis sporttörténelem könyvébe, hiszen még sohasem fordult elő, hogy egy-egy futam után a GRT-s ... sikeresen teljesít majd a csapat, na és azt se feledjük el, hogy ott a hazai pályán a Gender Racing színeiben áll majd rajthoz egyik idei újoncunk Szlovákia legjobb gokart és formaautó versenyzője is!”Hefler Róbert:„Nagyon vártam ezt a hétvégét, új volt a pálya, de a pályabejáráson már láttam előre, hogy tetszeni fog nekem. Így is lett, a pénteki teszten a mérnökeimmel, Bálinttal és Marcival nagyon jó beállításokat találtunk az autóra, amikkel jöttek is a gyors köridők. Óriási élmény volt a pályán versenyezni alig vártam az időmérőket és a futamokat. Szombaton reggel viszonylag meleg körülmények ... versenyzők foglalják el az első három és négy helyet a Magyar bajnokság értékelésében.Minderről persze Gender Tamás csapatfőnök és versenyzői is nagyon boldogan nyilatkoztak:Gender Tamás csapatfőnök:„Hát megint csak szuperlatívuszokban tudok szólni a fiukról és a csapatról! Egy ismeretlen pályán ilyen extrém körülmények között ilyen helytállással ilyen eredményeket hoztak, ez tényleg egy igazi mérföldkő volt a csapat történetében! A versenyzőim mindkét napon megtöltötték a győzelmi dobogót, fantasztikusan jól mutattak az új versenyzőruhájukban és fantasztikusan jó érzéseket kavartak a csapatfőnök ... tapogatni a határokat viszont a második próbálkozásra sikerült egy nagyon erős kört összerakni. Ezzel ismét megszereztem a magyar és CEZ első helyeket. A futamon még mindig esős időben autóztunk és mivel a futam végére szinte teljesen elfogytak az esőgumik ezért a lengyel kategóriatársam megelőzött. Viszont így is elégedett voltam, mert a magyar bajnokságban így is első helyen fejeztem be a futamot és mind a két értékelésben növeltem az előnyömet, úgyhogy összességében egy nagyon pozitív hétvégét zártunk. Nagyon szépen köszönöm Gender Tamás csapatfőnöknek, hogy bizalmat szavazott újból, köszönöm a Ismeretlen pályán, szárnyakkal és szárny nélkül is győzni tudott a Gender Racing Team az MNASZ Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ legutóbbi bajnoki fordulóján, melyet Horvátországban rendeztek az Autodrom Grobnik-on. Gender Racing Team MNASZ Autós Gyorsasági OB

    Formula

  • 2019.03.27. 10:21
    egyik legifjabb, a legszínvonalasabb hazai márkakupából érkező versenyzője Szomszéd Lajos Balázs, aki az MNASZ Formula Renault Kupában áll rajthoz a GRT színeiben. Lali a karosszériás autókról vált a formula versenygépekre a sokkal nagyobb kihívás és élvezeti érték miatt.A most bemutatott és egy korábban beszerzett új versenygép miatt a Gender Racing Team egy rég vágyott szakmai szintre lépett. Most már gyakorlatilag egy fiatal tehetséget a gokarttól kezdve a Forma3-asig végig tud majd menedzselni a lehető legjobb szakmai háttértámogatás segítségével. A Gender Racing először április közepén száll ... versenybe a Hungaroringen az MNASZ Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ nemzetközi bajnokság nyitófutamán, melyet még további hat országban zajló hét versenyhétvége követ majd összesen tizennégy versenyfutammal az év folyamán.A versenyzők és a csapatfőnök is feldobva nyilatkoztak a pénteki autó bemutató után:Szomszéd Lajos Balázs: „Nagyon jó volt ez a nap! Ilyenben még nem volt részem sosem és nagyon örülök, hogy a Gender Racing Team versenyzője lehetek! Szeretnék a formula autóban is bizonyítani, hiszen ez az ág az autósport csúcsa már hosszú évtizedek óta. Nagyszerű lenne ebben egy minél sikeresebb ... versenyzői karriert felépíteni, mely álmaim és reményeim szerint akár a FormulaE-ig vezessen majd!”Hefler Róbert:„Pénteken végre hivatalosan is bemutathatta a csapat az új pilóta felállását és az új versenygépét. Nagyon nagyszabású volt a sajtótájékoztató, nagyon élveztem, hogy ennyi ember előtt szerepelhettem. Szerintem nagyon jól sikerült. Boldog vagyok, hogy idén egy újabb, fejlettebb technikával állhatok rajthoz, nagyon jó érzés az is, hogy a tavalyi eredményeimmel rászolgáltam Gender Tamás csapatfőnök bizalmára, hogy megadja a lehetőséget ezzel az autóval, úgyhogy ezt ezúton is szeretném ... természetesen csakis a magyar bajnoki cím lehet a célkitűzés.”Gender Tamás csapatfőnök:„Úgy gondolom nagyon komoly mérföldkő ez a mostani esemény és ez az idei évad a csapat számára! Egy nagyon komoly szakmai szintet léptünk meg minden tekintetben. Most már teljes az a technikai és szakmai feltételrendszer mellyel egy fiatal tehetséges versenyzőt a gokarttól kezdve egészen a Forma3-ig tudunk eljuttatni! Nagyszerű versenyzőim vannak az idei évre és az sem kizárt, hogy még tovább bővül majd a csapat! Nagyon várjuk már az évadnyitó versenyhétvégét és remélem, hogy már az első futamok után Gender Racinges Ezeknek az újdonságoknak a jegyében zajlott a hazai gyorsasági autósport legsikeresebb formula autós csapata a Gender Racing Team évadnyitója az AMTS-2019 rendezvényen a Hungexpon. Gender Racing Team Gender Tamás Hefler Róbert Szomszéd Lajos Balázs Stern Roland

    Formula

  • 2018.09.24. 21:59
    A Gender Racing versenyzőinek nagyon jól sikerült átmenteniük a kiváló formájukat a Slovakiaringről és ugyan bár kétszer is megkísértette őket a technika ördöge ennek ellenére ismét sikerült futamgyőzelmeket és nagyon értékes bajnoki pontokat begyűjteniük.A futamgyőzelmek ismét a csapat újoncához Hefler Róberthez kapcsolódnak, aki első teljes formula autós szezonjában úgy tűnik tényleg megállíthatatlannak bizonyul a Formula Renault Kupa bajnoki címe felé való menetelésben. A fiatal versenyző újabb két bajnoki futamgyőzelemhez társuló pontokkal gyarapította eredményeit a kategóriában. A GRT-s Gender Racing Team

    Autós Gyorsasági

  • 2018.05.15. 20:04
    második helyezésnek köszönhetően a Formula Renault Kupa bajnoki tabellájának éléről várhatja a RedBull Ring-i versenyhétvégét! Az őrült bajnoki fordulóról Gender Tamás csapatfőnöktől kértünk egy kis értékelést: „Egy elképesztő hétvégén vagyunk túl, amin több esemény történt, mint néhány teljes versenyszezonunkban együttvéve! Az biztos, hogy egy futamon belül még soha nem tört össze három autónk egyszerre! Ha értékelni kell, akkor azt mondom az egyik szemem sír, a másik nevet! Nyilván óriási kár keletkezett az autókban, ami rengeteg munkát adott a csapatnak. Szomorú, hogy egyes sporttársak A Gender Racing Team történetének egyik legelképesztőbb és legizgalmasabb, legsikeresebb versenyhétvégéjét élte meg a Hungaroringen a hétvégi szezonnyitó Laptiming Kupán, mely az MNASZ HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ, a Közép Európai Zóna Trófea 2018-as első fordulója is volt egyben a WTCR betétfutamaként. Gender Racing Team

    Gyorsasági

  • 2018.04.26. 16:55
    csapatfőnökünk elképesztő energiát fektetett abba, hogy 2018-ra a csapattal kiléphessünk a nemzetközi porondra, sajnos nem rajtunk múlott, hogy ez még már csak egy kicsit várat magára. 2018-ban így ismét az a célunk, hogy a OB és a CEZ értékelésben minél több győzelmet arassunk és lehetőleg elhozzuk a bajnoki címet. Azon, hogy ez a nemzetközi porondra lépés még nem sikerült nem igazán kesergek, mert a csapat nyújtotta jelenlegi lehetőségek is nagyszerűek, hiszen továbbra is azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. Ráadásul a Gender Racing az nem csak egy egyszerű csapat számomra, hanem az elmúlt öt ...  A csapat idén ismét háromfősre bővült. A fiatal bajnokuk Rónai Tamás és Stern Roland mellett a formula autózásban újoncnak számító Hefler Róbert vezeti majd a csapat egyik Formula Renaultját aki eddig főleg a gokart és a szlalom szakágban bontogatta a szárnyait. Gender Tamás csapattulajdonos számára mindig is fontos szakmai küldetés volt a fiatal tehetséges versenyzők felkarolása, így remélhetőleg Robi személyében egy újabb sikeres formula autós versenyzőt nevelhet ki a Gender Racing.Arról, hogy hogyan készültek az első futamra, és hogy milyen érzés lesz vajon a Hungaroringen ... többtízezer hazai autósport rajongó előtt versenyezni az alábbiakban kérdeztük a GRT versenyzőit: Rónai Tamás„Egy nagy hosszú intenzív felkészülési időszak van mögöttem. Az idén egy teljesen új nagyon komplex felkészítő programot tudtam végig csinálni, aminek már most nagyon érzem a plusz pozitív hatásait. Ezt már az első idei edzésünkön is megtapasztalhattam, hogy rögtön miután fél év után először autóba ültem rögtön megtaláltam egy nagyon jó tempót, amit a köridők is visszaigazoltak. Az autó az maradt a tavalyi jól bevált Formula Renault. Nem titok, hogy a tavalyi év végétől Gender Tomi a ... évben már a második családommá vált. Gender Tomi személyében lett egy olyan mentorom, akire az élet minden más területén is mindig számíthatok. Így természetes, hogy az adott lehetőségekhez mérten próbálom meg én is a maximumot kihozni a versenyzésből. Nagyon várjuk már a hétvégét, hiszen egyrészt ahogy néztük a nevezési listát nagyon jó erős kis formula autós mezőny lesz, másrészt mivel az OB és a CEZ bajnoki forduló a WTCR világkupa betétprogramja lesz, így biztosan nagy élmény lesz többtízezer néző előtt versenyezni a Hungaroringen. Szintén inspiráló, hogy lesz egy új csapattársam Rolandon ... felkészültséget és tudást követel meg a versenyzőtől. Nagy kihívás az ebben élő tehetséges fiatal srácok között versenyezni és nagy öröm, ha néha gyorsabb lehetek náluk és felállhatok a dobogóra. Idén is az volna a fő cél, hogy a Formula Renault Kupában odaérjek év végén a dobogóra és lehetőleg legalább egy futamgyőzelmet is sikerüljön begyűjteni! A másik motiváció a csapat! Néhány éve kerültem barátságba Gender Tomival és ennek köszönhetően valósíthattam meg az álmomat, hogy forma autóval versenyezhessek. Ráadásul mindezt egy ilyen nagyon profi, maximalista, de mégis családias hangulatú csapatban, úgy Gender Racing Team

    Autós Gyorsasági

  • 2014.10.23. 08:20
    A Gender Racing a Formula Renault Kupasorozatban bajnokesélyesként érkezett Rónai Tamás révén, aki az idén a gokart után először ült formula autóba versenyzői pályafutása során. A fiatal versenyző az idén gyakorlatilag uralta a Formula Renault Kupa mezőnyét és többször a formula autós kategória abszolút értékelésében is megvillantotta oroszlánkörmeit egy-két dobogós helyezéssel! A bajnoki cím sorsa már az első versenynapon eldőlt végérvényesen mikor Rónai álhatott a kategória első futama után a dobogó legmagasabb fokára. Vasárnap sajnos az első futamot technikai hiba miatt fel kellett adnia ... helyen zárhatta a 2014-es szezont a Formula Renault Kupában és még mindig sikerrel fel tudja venni a harcot a feltörekvő fiatalokkal!A gokartozás után az idén a szintén először formula autóba ülő Balogh Zoltán az idén háromszor állhatott a dobogóra a Formula Renault kupában az idei év során. Tanulóévét az utolsó versenyhétvége utolsó bajnoki futamán egy nagyszerű harmadik hellyel koronázta meg és már most elkezdte tervezgetni a jövő évet, ahol szeretne még többször és még feljebb lépni a dobogón a futamok után.A Gender Racing tulajdonosa és csapatfőnöke ismét elégedett lehet, hiszen idén is a Rónai Tamás Gender Racing Team

    Gyorsasági

  • 2014.10.08. 18:45
    eddig a Formula Renault Kupa értékelésében. A Gender Racing Team csapatfőnökének, Tóth Tamásnak az utolsó versenyhétvégén is lesz miért izgulnia, de a várható eredmények tükrében elégedetten néz az utolsó versenyhétvége elé: „Az előző Slovakiaring-i a szezon legmozgalmasabb versenyhétvégéje volt. A futamokon volt adok-kapok bőven, amiből volt, hogy autó sérülésekkel és pozíció vesztéssel jöttünk ki, de így is volt olyan versenyfutam ahol a dobogót a Gender Racing versenyzői töltötték meg! Eszenyi Laci egy szép győzelemmel ünnepelhette ott a másfélszáz eddig teljesített versenyfutamainak jubileumát Már csak egy lépésre a bajnoki címtől!A hétvégén futják az MNASZ Hankook – Duna Autó Autós Gyorsasági OB utolsó bajnoki fordulójának futamait a Gender Racing Team versenyzői a Hungaroringen. Az idényzáró legfőbb kihívása megint az lesz, mint a Pannónia-ringen, hogy a versenyzőknek és a technikának három versenyfutamot kell teljesíteni a két versenynap alatt.Gender Racing Team

    Gyorsasági

  • 2014.06.17. 20:23
    A Gender Racing Team a 2014-es bajnokság harmadik fordulójára készül, melyet most hétvégén rendeznek június 20 és 22 között a Sárvár mellett, Ostffyasszonyfán található Pannónia-ringen. A régóta jól bevált versenyhelyszínen, a mostani versenyhétvége talán legnagyobb kihívása, hogy a Slovakiaringen az időjárás miatt elmaradt bajnoki futamot, itt a pénteki napon bonyolítják majd le a formula autós kategória mezőnye számára. Így a technikának és a versenyzőknek is eggyel több futam távját kell kibírniuk és hibátlanul teljesíteniük.A csapat három versenyzőjének eddigi teljesítményére igazán nem ... maradéktalanul teljesítve tizenhárom bajnoki pontot is begyűjtött már a Formula Renault kategóriában.A Pannónia-ring a két új versenyzőnek éles versenyben ugyan még ismeretlen, de a csapat újoncai már több tesztnapon is készülhettek a helyszínen a harmadik bajnoki fordulóra.A legutóbbin sor került egy ütős kis autózásra is! Ugyanis a Gender Racing Team Formula Renaultjában egy különleges vendég Balzsay Károly WBO és WBA ökölvívó világbajnok próbálhatta ki a száguldást! A különleges ajándékkal Tóth Tamás a Gender Racing Team tulajdonosa és csapatfőnöke lepte meg bokszbajnokunkat! Kívülről nézve ... ringre lép e  ebben a különleges sportágban még egyenlőre nem tudhatjuk, de a teszt alapján az már kiderült, hogy minden adottsága abszolút megvan hozzá!Viszont attól még, hogy egyenlőre igazi világbajnok jelenleg nem versenyez a Gender Racing Team színeiben azért a csapat nagy szeretettel vár minden technikai sport rajongót a Pannónia ringre, a hétvégi versenyfutamokra, ahol várhatóan ismét izgalmas küzdelmeket láthat a majd a közönség!  Akinek pedig kedve támad egy kis versengésre, vetélkedésre és játékra annak június 22.-én éjfélig érdemes lesz felkeresnie a csapat Facebook oldalát is ... !- Gender Racing Team - Gender Racing Team 2014MNASZ Hankook - Duna Autó Autós Gyorsasági OBI. Sárvár Kupa - Pannónia-ring három futammal Gender Racing Team

    Gyorsasági

  • 2014.05.08. 09:23
    Gender Racing Team 2014A Gender Racing Team a hazai gyorsasági autósport formula autós kategóriájának már jó néhány éve meghatározó szereplője.

    Gyorsasági, WTCC

Előző 1 / 3 Következő