Keresés

Találatok száma: 44
Előző 3 / 3 Következő
  • 2020.11.12. 11:47
    kvalifikálta magát szokás szerint több erősebb autót is megelőzve.Ennek tekintetében különösen izgalmasnak ígérkeztek a futamok különösen Olivér számára. A futamok szerencsére mindkét napon kellemes időben száraz pályán zajlottak. Az első futamban mindketten nagyszerűen rajtoltak. Beni kilenc autót előzött meg és az F4 kategória élén a célba érve végleg bezsebelhette a kategória 2020-as bajnoki címét a Drexler Formel Cup-ban is. Olivér is óriásit küzdött az utolsó helyről indulva több mint húsz helyet jött előre a középmezőnybe és a Formula Renault kategória elejére. A munkás és küzdelmes szombati ... Monza mellett az Autodromo Nazionale Motodromo, az olasz TopJet F2000 Italian Formula Trophy rendezvényén vendégeskedett a Derexler Formel Cup mezőnye, mely versenysorozatban a GRT is szinte minden futamon rajthoz állt az idén. A két fiatal versenyzőjüknek a Monzai pályával kapcsolatban hasonló érzésük lehetett, mint az évadnyitó Salzburgringi futamon ahol szintén egy ismeretlen és nagyon gyors pályát kellett feldolgozniuk most épp egy közel negyvenfős kemény mezőnyben! Berta Benjámin és Olivér Michl azonban egy cseppet sem szeppentek meg most sem a nagy kihívástól és örömmel kezdték az ... kategóriában első formula autós évében! A szombati futamon bebiztosította a Drexler Formel Cup-ban is a győzelmet: „A hétvégén Monzában végződött a szezon számomra, nagyon élveztem a szabadedzéseket, időmérőt és a két versenyt. Népes olasz mezőnybe csöppentünk nagyon sokan voltak a pályán, élvezetes volt ilyen sok indulóval versenyezni. A hétvégén megnyertem a Drexler Formel Cup bajnokságot, ami egy nagyon jó érzés számomra. Szeretném megköszönni a csapatnak a hétvégi remek munkát és a sok segítséget. Ebben az évben sokat fejlődtem, sok tapasztalatot szereztem. Az idén nagyon sok élvezetes és ikonikus

    Autós Gyorsasági

  • 2015.06.18. 13:25
    Június 18-19.-én a Pannónia Ringen tesztelhetem a Formula Renault 2.0 versenyautónkat a csapattársaimmal, Turák Lászlóval és Volentér Balázzsal.Július 9-én a kecskeméti Birizdo Kart két órás Endurance gokartversenyén veszek részt a csapattársammal, Turák Lacival, a Mogul Racing Team pilótáiként.Július 11-én ismételten FRT Rallye.Július 18-án a Birizdo Kart Kupa ötödik fordulójában is versenyzek.Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a

    amatőr autóverseny

  • hangulatban ezúttal sem fogsz csalódni, ha május 25-én kilátogatsz a Brezova Gokartland versenypályára!(Visonta külterület, Gyöngyös, Heves megye)Mi garantáljuk számodra, hogy átérezd az élményt, amit a filmekben láthattál!PROGRAMTERV:Kapunyitás: 16:00-tólZárás: 03:00Belépő: 2000 HUF, gyermekeknek 10 éves kor alatt díjtalanPÁLYA/DEPÓ:16:00-03:00 Drift & Drift Taxi, közben:18:00 Supermoto & Quad futam20:00 Meglepetés show20:30 Gender Racing Team Formula Renault 200020:45 Felvonulás21:30 Demény Team Street Fighter Show23:00 Supermoto & Quad futamHIP-HOP STAGE:16:00-02:00 DJ Nidee & DJ ... program a hajnali zárásig üresjárat nélkül fog pörögni, egy folyamatos adrenalinlöketet biztosítva a kilátogató nézők népes csapatának - és hadd jegyezzük meg: ilyen közönséggel más pályán még nem találkoztunk!A sofőrök, a fellépőink mind imádják ezt a közeget - nem véletlen, Visontának LELKE van - ezt nem lehet lemásolni!!!Az egész napos/éjszakás drift show és drift taxi betétprogramjai között, a szinte "kötelező" felvonuláson kívül megcsodálhatjátok menet (és tiltás) közben a Gender Racing Team ezüst-fekete Formula Reanult versenyparipáját, ismét ámulatba ejt a Demény Team tüzes/pörgős
    Visonta

    Drift, Show

  • 2013.03.19.
    versenyautó orr-részén és a hátsó szárny két oldalán (ennek hiánya esetén hátsó két oldalán) elhelyezni. A Formula Renault csoportnál az orrkúpon és a hátsó szárnyon 60 x 10 cm-es helyet szükséges biztosítani szakági kötelező reklám részére. A Bajnokság valamennyi Rendezvényén a Gyorsasági Bizottság által előírt - reklámmal ellátott – rajtszámok illetve első és hátsó szélvédő csíkok viselése, valamint túraautók esetében 30 x 7 cm a két oldalajtón, forma autóknál 1 db 60 x 10 cm méretű reklám a hátsó szárnyon kötelező. A rajtszám reklám a rajtszám elválaszthatatlan része. A rajtszám reklám helye 2db 50x7 ... 1,7 szorzóval számított elméleti (fiktív) hengerűrtartalom értendő. Wankel motorok esetén ez a szorzó 1,5 a diesel autók esetén 1.0. I.kategória (E1) Túraautók 1600 ccm-ig N,A,F, Lotus csoport 2000 ccm-ig N,A,F csoport „Nagytúra” Autók 2000 - 3500 ccm-ig 3500 ccm felett II. kategória (E2) N,A,F csoport N,A,F csoport Forma autók Versenyautók E csoport 1600 ccm-ig 1600 ccm felett - 2000 ccm-ig Formula Renault csoport 4.1.2 Időmérő jeladók (transzponderek) Valamennyi versenyautón el kell helyezni egy időmérő jeladó (transzponder) rögzítésére szolgáló tartót, amelyet a versenyirodán illetve az MNASZ Gyorsasági
Előző 3 / 3 Következő