Keresés

Találatok száma: 44
Előző 2 / 3 Következő
  • 2023.09.07. 22:09
    A bajnokság utolsó előtti fordulója a különösen izgalmas kanyarokkal, nagy szintkülönbségekkel állítja izgalmas kihívások elé az F4-es mezőnyt is.Közöttük Michl Olivért is, aki F4-essel most először vág neki a legendás cseh aszfaltcsíknak. Az F4 CEZ Championship bajnoki tabellájának ötödik helyéről, hetvenhat ponttal várva a folytatást. Olivérnek már nem lesz újdonság a Brno-i pálya, hiszen korábban Formula Renault-val teljesített itt már néhány futamot. Ez mindenképpen előnyt jelenthet az ellenfelekhez képest, hiszen neki már „csak” az új F4-es versenytechnikához kell hozzáigazítania a
  • 2023.08.10. 16:36
    a hétvégére egy lelkes tanulósegédje is akadt fia, Gender Tamás Junior személyében: „Egy nagyon izgalmas pályán vagyunk Mostban. A Gender Racing Team csapata még Formula Renault-okkal versenyzett itt több, mint 10 évvel ezelőtt. Akkor is benne volt ez a helyszín a versenynaptárban. Utána hosszú-hosszú ideig nem jöttünk ide és most a Formula 4-esekkel újra itt vagyunk. Nagyon nosztalgikus a hangulat. A szabadedzéseket nagyon erősen kezdte Oliver, hiszen csak pár tizedet kaptunk a leggyorsabbaktól az elején, ez nagyon biztató volt a hétvégére nézve. Az első versenyünk is jól sikerült, száraz
  • 2023.08.01. 13:21
    Gender Racing számára is új kihívás lesz ez a hétvége, hiszen a csapat legutoljára még hosszú-hosszú évekkel ezelőtt a Formula Renault-os korszak elején versenyzett ezen a pályán utoljára. Bőven lesz tehát feladat a csapat és a versenyzőnk számára is már a hétvége előtt a részletes pályaismeret megszerzésére, illetve minden pályára lépési lehetőség rendkívül fontos és értékes lesz a megfelelő beállítások megtalálására. Kiemelten felértékelődnek így a pénteki szabadedzések, ahol négy alkalommal hajthat a pályára az F4 CEZ mezőnye. A hétvége különleges kihívása lesz, hogy ezúttal három – szombat

    Formula4

  • 2023.05.05. 14:23
    versenyzője számára a Hungaroring jól ismert aszfaltcsík, hiszen korábban a gokart után itt tette meg első formula autós lépéseit korábban szintén a GRT színeiben és zsebelt be futamgyőzelmet és több dobogós helyezést a GRT különböző versenytechnikáival, Formula Renault-val és F3-assal is. A pálya tehát jól ismert viszont az ellenfelek többségével csak a szabadedzések és az időmérő alkalmával tudta először felmérni az erőviszonyokat, akik között, mint kiderült több „sötét ló” is akadt, mint például a korábbi angol F4-es bajnok is. Az első versenyhétvége a versenykilométerek terén annyira nem ... Tatuus F4-T421 versenygéppel a csapat régi-új versenyzőjével Oliver Michl-el, egy vadonatúj bajnoki sorozatban! Az ACCR Formula 4 Championship egy közép Európai versenysorozat a kategória számára, melyben Ausztria, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és természetesen Magyarország F4-es versenyzői állhatnak rajthoz, de a Hungaroringen már egyéb nemzetek versenyzői is ott voltak a mezőnyben. Az új bajnoki sorozat első évadának első versenyhétvégéjére Olivér egy sikeres Slovakiaring-i teszten ismerkedett az új autóval, ahol nagyon pozitív benyomásai voltak az új technikáról. A GRT ... bizonyosodott, hiszen összesen több, mint 250 versenyző, 40 nyitott / formula autós, és Szász géposztályában 15 fős mezőny vágott neki a gyors és technikás pályának. A verseny egyébként része volt az Osztrák Országos Hegyi Bajnokságnak, valamint a szlovén és a szlovák nemzeti bajnokságoknak is.A Gender Racing Team színeiben induló, Szász László a verseny előtt úgy fogalmazott, hogy nosztalgiával tekint a verseny elé, mert többször a dobogó legfelesőbb fokára állhatott már korábban, a tradicionális osztrák helyszínen azonban a mezőnyben több olyan autó is van, mely technikai szempontból erősebb az ő

    Autós Gyorsasági

  • 2023.03.18. 18:10
    legfontosabb alappillérének számító kategóriájához amilyen annak idején a Formula Renault is volt. Ezzel egy újabb fejezet nyílhat a csapat sportutánpótlásneveléssel kapcsolatos küldetésében is! Ráadásul mindezt egy teljesen új, a remények szerint nagyon magas sportértékű eredmények elérésének lehetőségét nyújtó versenysorozatban kezdhetjük meg idén, mint amilyen az ACCR Formula 4 bajnokság! Ezen kívül szintén egy óriási szakmai sikernek és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a hazai autósportélet olyan legendás versenyzője áll rajthoz idén a GRT színeiben, mint az örökös magyar bajnok Szász László ... versenygéppel!Ezzel az alap üzenettel kezdte a GRT 2023-as terveinek és céljainak a bemutatását Szujó Zoltán aki már hosszú évek óta a csapat rendezvényeinek a moderátora, műsorvezetője - aki a csapat számára szintén megtisztelő módon - ezúttal már mint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként is jelen volt.A tradicionális, sportszakmai értékek vonatkozásában Szász László személyében a hazai gyorsasági autósport egyik igazi legendája fog az idei évben a Gender Racing színeiben versenyezni azzal a különleges F3000-es Reynard versenygéppel mely talán technikájával a formula autózás egyik igazi ... -esek üzemeltetésében. A második generációs versenygép már sokkal jobban hajaz a magasabb F3 és F2-es kategóriás testvéreire, természetesen elsősorban a külső megjelenésében. Az aerodinamikája sokat változott az átalakított formájú szárnyfelületekkel, a versenyző fölé felkerült a biztonsági HALO keret amivel a súlya 570kg-ra hízott viszont mindehez az 1400cm3-es Abarth turbo motor is húsz-huszonöt lóerővel izmosabb 185 lóerős lett. A GRT történetének eddigi legújabb versenytechnikája egy vadonatúj bajnoki sorozatban mérettetik meg 2023-ban! Az ACCR Formula 4 Championship egy közép Európai erős ... nem is mertünk remélni! Ez a mostani azért is különlegesen nagyon örömteli, mert egyrészt tényleg ez a csapat története során eddig a legújabb és legmodernebb versenytechnika amelyhez hozzájutunk! Ez az újabb szakmai mérföldkő azért is különleges számunkra, mert párhuzamba esik a hazai autósportban tavaly december óta megindult nagyon komoly perspektívákat kínáló megújulási folyamattal és pozitív változásokkal melyhez természetesen a Gender Racing is minden rendelkezésre álló eszközzel próbál a lehető legtöbbet hozzátenni! Másrészt a legújabb F4-esekkel ismét visszatérünk a formula autózás

    Formula

  • 2021.09.16. 12:03
    Itt ismét a Gender Racing Team F3-as Dallarajával állt rajthoz a csapat korábbi bajnoka Szabó Nikolas akinek a Slovakiaringen teljesített sikeres F3-as debütálás után itt is a dobogó és a győzelem volta célja.Szerencsére a múltkori bajnoki forduló tesztnapjához képest itt nem hátráltatta a technika ördöge a gyakorlást és a beállítások keresését. A tempós kanyarokkal és nagy szintkülönbségekkel tarkított pálya komoly kihívás volt a Gender Racing versenyzője számára. Egyben igazán nagy élmény is, hogy az F3-asal frissíthette fel a két évvel ezelőtt Formula Renault-al szerzett pályaismeretét a

    Autós Gyorsasági

  • 2020.09.02. 16:46
     Dunaszerdahelyen, a hétvégén megtartott FIA CEZ és MNASZ Magyar bajnoki forduló során. A hétvége folyamán Oliver Michl és Berta Benjámin mindkét versenyfutam alatt értékes tapasztalatokkal és eredményekkel gazdagodtak.Méghozzá különböző élményekkel, hiszen ahogy az előzetesben írtuk ezúttal nem ugyanabban a kategóriában mérették meg magukat. Olivér horvát országban összetört F4-es autója helyett a csapat tavalyi bajnokautójával, a Formula Renault 2.0-val állt rajthoz, mellyel tavaly már teljesített egy komoly tesztnapot itt a Slovakiaringen. Már akkor is nagyon tetszett neki az autó, és ... ha most már úgy is így alakult, akkor a nagyobbat, erősebbet könnyebb megszokni alapon ismét hamar össze is barátkozott a francia versenygéppel és az FIA CEZ Formula Renault és a magyar bajnokság étrékeléséének is a győzelmi dobogóját is elhódította már mindkét napon. Olivér szinte ki se akart szállni a Renault-ból még akár dupla ennyi futamot is szívesen teljesített volna a csapat amúgy legmegbízhatóbb és legsikeresebb versenygépével. Berta Beni az F4-es kategóriában valahol ott folytatta ahol Grobnikban abbahagyta. Az első futamon ismét megragadt, a rajtnál így jelentős hátrányt kellett ... magáénak: „Nagyon szépen simán haladtunk a hétvégén keresztül és építettük fel a tempónkat ezzel az új viszont ismerős autóval mivel eléggé hasonlít az F4es autóra azon kívül, hogy a Renault 2.0 nem rendelkezik turbóval. A csapat és én is nagyon keményen dolgoztunk, hogy elérjük ezt az erős eredményt.”Berta Beni a második kategória győzelmét zsebelhette beés már most izgatottan készül a tradicionális olasz pályára: „A csütörtöki nap egy “teszt” és egyben egy extra gyakorló nap volt. Pénteken két szabadedzés állt a rendelkezésemre, hogy a csütörtöki körökön finomítani lehessen, mert utána az időmérő

    Gyorsasági

  • 2020.05.07. 12:12
    korábbi bajnoka a tavalyi évben már csak mentorként tevékenykedő Rónai Tamás, a tavalyi fiatal mentoráltja, - az első formula autós versenyszezonjában az MNASZ Formula Renault Kupa ezüstérmét megszerző - Szomszéd Lali, a 2019-es FIA CEZ Formula Renault Kupa és magyar bajnok Hefler Róbert valamint a gokartból érkező Oliver Michl  - aki egyenlőre „csak” így a virtuális pályákon kezdheti meg a formula autós pályafutását - képviselik majd a hazai autósportélet legsikeresebb formula autós csapatát a versenysorozatban.A bajnokság eseményeit, híreit a https://www.facebook.com/SimRace2Real/ oldalon ... A SimRace 2 Real néven indult e-sportbajnokságban más valódi autóversenyzők részvételével zajlanak majd a küzdelmek egy formula és egy túra / GT autós kategóriában. Az új sorozat fontos szempontja, hogy az első időszakában csak valódi versenyzők állhatnak rajthoz, hogy ne kerüljenek jelentős hátrányba a profi szimulátoros gamer-ekkel szemben. A versenyeket élőben is nyomon lehet majd követni, 4K felbontásban, a televíziós közvetítésekhez hasonlóan a volt versenyző és sportriporter Czollner Gyula kommentálásával.A versenysorozat a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Autós Gyorsasági szakágának ... szombatonként és vasárnaponként. Az egyes futamokra a 24 legjobb időt teljesítő versenyző kvalifikál, akik 12 fős versenyeken csapnak össze, majd ezekből a 6-6 legjobb jut tovább a következő futamra, amelynek a rajtsorrendjéről külön időmérő dönt. A futamokon a versenyzők pontokat kapnak (a szezonzárón dupla pontozás lesz), aki pedig a legtöbb pontot gyűjti a szezon során, az lesz a végső bajnok. A virtuális pályán a japán SUPER FORMULA Series versenyautóival zajlanak majd a küzdelmek. A GRT-s fiuknak a virtuális világban igazán kellemes irányban kell majd elmozdulniuk a valódi versenyautós
  • 2019.10.15. 07:49
    MNASZ Formula Renault Kupa bajnoki címét első formula autós szezonjában. Már most is nagy előnnyel vezeti a kategóriát, de a tervek szerint a Hungaroringen három újabb futamgyőzelemmel koronázná meg a bajnoki címet a kedvenc versenypályáján.Egy bajnoki címet már bezsebelt az előző versenyhétvégén Hefler Róbert, aki azzal az FIA CEZ Formula Renault Kupa 2019-es bajnoki címét már magáénak tudhatja. Viszont komoly esélye van a formula autós abszolút magyar bajnoki cím begyűjtésére is ezért ennek érdekében némi meglepetésként Robi tekintetében versenytechnikában is erősít a csapat, hogy dupla bajnoki ... címmel zárhassa élete második formula autós szezonját.A csapat legifjabb újonca Szomszéd Lali igazából most először versenyezhet élesben a Hungaroringen, hiszen a kissé rosszemlékű bajnoki nyitófordulón csupán egy fél kört tehetett csak meg éles versenyfutamban. Így Lali szorgalmasan készült az utolsó versenyhétvégére és természetesen a célja az, hogy akár egy újabb futamgyőzelemmel szépítve minél előrébb zárjon a bajnoki tabellán, sőt még akár az MNASZ Formula Renault Kupa év végi bajnoki ezüstjére is jó esélye van!Érdemes lesz hát kilátogatni a hétvégén a Hungaroringre ahol a fiuknak amúgy nem

    Autós Gyorsasági

  • 2019.10.08. 17:51
    Hefler Róbert kiegyensúlyozott, magabiztos autózással gyűjtötte be az FIA Közép Európa Zóna Trófea Formula Renault Kupájának a bajnoki címét lengyel ellenfele előtt!A tradicionális cseh pályán nem csak az ellenfelekkel, de az időjárással is meg kellett küzdeni a versenyzőknek. Az első futam rajtjára komoly eső zúdult a cseh pályára. A mezőny az érthető biztonsági okok miatt a safety car mögül rajtolt. A GRT-s fiuk a mezőny közepén helyezkedtek el, így jogos volt némi aggodalom, hogy nehogy olyan szituációba kerüljenek, mint a Red Bull Ringen a szintén vizes pályán zajló rajtnál.Szerencsére ... itt hasonló nem következett be. hanem viszonylag simán elrajtolt a mezőny a rossz látási viszonyok között. Mindhárom Gender Racinges versenyző kiváló rajtot vett és több pozíciót is javítottak a rossz látási viszonyok ellenére,Két kicsúszott autó miatt be kellett küldeni a safety cart és aztán a nehézkesen haladó mentés és az egyik nagyon rossz helyen a kavicságyba süllyedt autó miatt végül a hatodik körben piros zászlóval meg is szakították a futamot. Ezzel az első futamon Hefler Róbert az OB értékelésben egy ezüst, az FIA CEZ Formula Renault Kupában egy bronzéremmel biztosította tovább az első ... helyét a bajnoki tabella élén.Szabó Nikolas az ellenfelek vízfüggönyében autózva is magabiztosan nyerte a magyar Formula Renault Kupa értékelését és az OB értékelésben is egy második helyhez járó pontokkal növelte bajnoki pontjainak számát. Szomszéd Lali ismét egy küzdelmes futamon egy újabb dobogós helyre hozta be az autóját, pedig az első szabadedzéseken nem is tudott részt venni egy fontos alkatrész cseréje miatt.A második időmérő még vizes pályán zajlott, de később elállt az eső, így a futamra már száradó aszfalt várta a mezőnyt. Komolyabb izgalomra adott okot, hogy az időmérő előtt Hefler ... Róbert autóján egy elég komoly hibát fedeztek fel a szerelők, így a bajnokesélyes nem tudott versenyképes időt futni. A három GRT-s versenyző ezért a középmezőnyben egy kupacban rajtolt. Hefler autóján elhárították a hibát, így egy jó rajtot véve megkezdhette a felzárkózást melyben végül a kategória harmadik helyéig jutott. Viszont ez bőven elég volt, hogy megtartsa az FIA CEZ Formula Renault Kupa első helyét a tabellán így 2019-ben Hefler Robi zsebelhette be első nemzetközi bajnoki címeként ennek a sorozatnak az elsőségét.Az MNASZ Formula Renault Kupában érdekelt két másik GRT-s versenyző Szabó ... cél lebegett a szemünk előtt a bajnoki cím. Tudtuk, hogy ehhez elég mind a két futamon a harmadik helyen bejönnünk és akkor bajnokok vagyunk. Péntek délután az első időmérőn meg is szereztük a maximumot jelentő harmadik helyet a CEZ Formula Renault kategóriában és a magyar bajnokságban is csak egy a legújabb fejlesztésű F3-as Dallara volt előttem. A futamunk szombat délben zajlott hatalmas esőben. Ezt a futamot igazából három kör kivételével a safety car mögött töltöttük, úgyhogy az eredményben nem volt változás. Az első lépést megtettem azzal, hogy egy CEZ FR kategória harmadik és OB második

    Gyorsasági

  • 2019.08.12. 23:16
    időmérős teljesítményükön is meglátszott. Hefler Róbert az OB értékelés pole pozíciójából várhatta a rajtot Stern Roland előtt, míg a kis házi Formula Renault-os párharcban elképesztően kicsi különbséggel Szomszéd Lali került előrébb Szabó Nikolas előtt a rajtrácson. Így a GRT-s fiuk az OB értékelésben óriási előnnyel szerezték meg a legjobb rajtpozíciókat.Az első futamon csapaton belül nem sokat változott a sorrend, de a CEZ értékelés abszolút sorrendjéért komolyakat küzdöttek a fiuk. Hefler Robi egy nagyszerű hétvégét előre vetítve a CEZ értékelés negyedik helyén gyűjtötte be az újabb CEZ Formula ... Renault és OB futamgyőzelmét. Stern Roland az OB ezüstérmes helyét könyvelhette el a leintéskor. A Formula Renault-os fiuk közül nem kedvezett a szerencse Szomszéd Lalinak mikor autójáról vélhetően egy anyaghiba miatt letört a hátsó szárny, mely később félig le is szakadt, ezért kiintették a pályáról. A boxutcában a fiuk eltávolították a sérült szárnyat és Lali e nélkül tért vissza a pályára az így jóval nehezebben vezethető autóval, de komoly küzdeni akarását mutatja, hogy így is sikeresen teljesítette a futamot, célba hozta a sérült autót. Ezzel Szabó Nikolas örökölte meg az MNASZ Formula Renault ... lengyel ellenfele még túl közel volt hozzá és egy újabb gyors körre kihajtva az abszolút harmadik legjobb idővel biztosította a helyét a rajtrácson.Aztán a versenyfutamra szerencsére némileg csillapodott az eső, így bátrabban nyomhatták a gázt a versenyzők. Hefler Robi az F3-asok erőfölénye miatt hamar elvesztette ugyan az előkelő harmadik pozíciót és a futam vége felé lengyel Formula Renault-s ellenfele is megelőzte, de Robi inkább az újabb OB futamgyőzelemre koncentrálva behozta az autót a negyedik helyen. Steren Roland nem vállalva különösebb kockázatot a biztos pontszerzésre koncentrálva az OB ... ezüstérmes helyén szelte át a célvonalat! Szomszéd Lali a megújult szárnyaival tényleg szárnyalt a vizes pályán és fantasztikus autózással zsebelte be az újabb MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőzelmet és az OB bronzérmes helyet. Szabó Nikolas autójának vélhetően a végsebességével, vagy a motor erejével akadtak gondok, de így is tartani tudta a hazai Formula Renault-s második és az OB negyedik helyét.A több mint tíz éve pályán lévő Gender Racing Team ezen a hétvégén bizony piros betűvel írt fejezetet a saját kis sporttörténelem könyvébe, hiszen még sohasem fordult elő, hogy egy-egy futam után a GRT-s ... miután egy mechanikai hiba miatt leszakadt a hátsó szárnyam így kénytelen voltam kiállni a boxba és csak nagy hátrányban tudtam befejezni a futamot. A vasárnapi napon egész nap esett az eső így az időmérőt és a futamot is esőben kellett megkezdeni. Az időmérőn a második helyet sikerült megszereznem a kategóriámban, de egy technikai probléma miatt az utolsó helyről kellett megkezdenem a versenyt, de szerencsére onnan is sikerült nyernem a hazai Formula Renault Kupában”Szabó Nikolas:„Az edzések Nagyon pozitívak voltak a számomra, mivel nagyon gyorsan sikerült megtanulnom a pályát és edzésről edzésre

    Formula

  • 2019.05.31. 11:51
    pályához idomítani!Az első versenynap bíztató eredményeket hozó időmérője után aztán sajnos az első körökben versenyzőink felével nagyot fordult a szerencse. Egy megpördülő versenyzőtárs miatt Stern Roland és Hefler Róbert egy nagyon durva zúzdába keveredett ahol mindkettőjük autója nagyon komoly sérüléseket szenvedett és feladni kényszerültek a futamot. Kettejük közül Stern Roland most legalább vissza tudott gurulni a boxba a sérült autóval, de persze ez messze nem volt vigasz arra, hogy mindketten nulla ponttal kellett zárják az első futamot.A GRT két Formula Renault-s újonca a mezőny másik felében ... szerencsésen elkerülték a balesetet és a kategóriájukban jó helyen autóztak. A már az időmérőn is remek köröket autózó Szomszéd Lalira a futamon sajnos kiszabtak egy boxutca áthajtásos büntetést, amit némi rutintalanság miatt nem töltött le így kizárták a versenyből. Ezzel végül csak egy legény maradt talpon a szombati küzdelemben, a GRT gokartos újonca Szabó Nikolas a magyar bajnoki értékelés harmadik és az MNASZ Formula Renault Kupa második helyén ért célba pályafutása első Red Bull Ringen teljesített és egyben mindössze harmadik formaautós versenyén.Gender Tamás csapatfőnök nem véletlenül hangoztatja ... mögött töltötte a mezőny, de szerencsére mind a négy versenyző sikeresen behozta a célba az autókat. Ráadásul nem is akár hogy, hiszen Hefler Róbert és Szomszéd Lali az OB értékelés illetve a MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőztes helyén, míg Stern Roland az OB ezüstérmes pozíciójában és az egész hétvégén egy kellemetlen kis betegséggel küzdő Szabó Nikolas a kategória ötödik helyén ért célba a rendkívül nehéz körülmények között. A Gender Racing mind a négy versenyzője értékes pontokat gyűjtött a különböző bajnoki értékelésekben. A csapat legközelebb június elején a lengyelországi Poznanban áll ... A csapat mind a négy versenyzője keményen megküzdött az újabb bajnoki pontokért, de végül újabb futamgyőzelmekkel és dobogós helyezésekkel távozhattak a gyönyörű versenypályájáról. Nagyon erős, közel negyvenfős mezőny állt össze az osztrák fordulóra. Főleg F3-asokból és különböző generációs Formula Renaultokból. A GRT-s fiuk közül Szabó Nikolas először versenyzett a Red Bull Ringen, de másik újoncuknak, Szomszéd Lalinak is a márkakupás tapasztalatokat kellett a formula autóra átültetni ezen a pályán. Míg Stern Rolandnak és Hefler Róbertnek „csak” az újabb, erősebb technikákat kellett a

    Autós Gyorsasági

  • 2019.05.17. 21:32
    legjobban élvezni az osztrák hétvégét, hiszen egyrészt a sógorok F1-es aszfaltcsíkja az egyik kedvenc pályája, másrészt a 110%-osra sikerült Hungaroringi versenyhétvége után az MNASZ OB és a CEZ Formula Renault Kupa bajnoki tabella élén állva, maximálisan motiváltan készülhet a második fordulóra. Amennyiben az újabb Renault a Hungaroringhez hasonlóan továbbra is olyan megbízhatóan teljesít, akkor tovább növelheti a győzelmek számát és az előnyét a bajnokságban. Viszont először száguldhat majd ezen a pályán gokartos újoncunk Szabó Nikolas aki rögtön egy kettős futamgyőzelemmel kezdte forma autós ... pályafutását a Hungaroringen az MNASZ Formula Renault Kupában. Az ismeretlen pályára szimulátorral készült elsősorban és természetesen ő is hagyatkozhat majd a csapattársak tapasztalataira, hogy hasonló sikerrel folytathassa, ahogy a Hungaroringen elkezdte ezt a szezont.Gender Tamás csapatfőnök is nagyon bízik a sikeres folytatásban:„Nagyon motiváltan várjuk a következő bajnoki fordulót, hiszen a Hungaroringen egy-két ugyan eltérő jellegű, de nagyon bosszantó hibát leszámítva nagyon jól kezdtünk, nagyszerű győzelmeket aratva nagyon jól teljesítettek a fiuk, aminek köszönhetően több értékelésben is GRT-s ... versenyzett itt, így a pályaismerettel nem lesz gondja „csak” az akkor megszerzett tapasztalatokat kell majd a formula autós követelményekhez átültetnie, melyben a tapasztaltabb csapattársak is nyilván nagy segítségére lesznek.Stern Rolandnak az új technikát kell majd az ismert pályához igazítani, hiszen itt először gurulhat az új F3-assal mely a Hungaroringi OB futamgyőzelem és a másnap elszenvedett kisebb törés után a szerelőcsapatnak köszönhetően újra harcra készen várja versenyzőjét az izgalmas helyszínen.Arra is bátran nagy tétű fogadásokat kötnénk, hogy négy versenyzőnk közül Hefler Róbert fogja a ... legizgalmasabb Forma1-es pályáról van szó, ami nagyon szép környezetben van. Nagyon izgalmas, hogy egy ilyen különleges helyszínen teljesíthetem a második formula autós versenyhétvégémet! Mindent megteszek azért, hogy itt is meg tudjam ismételni a Hungaroringi eredményeket!”Hefler Róbert:„Nagyon izgatott vagyok már az újabb versenyhétvége miatt. A kedvenc pályám következik most a Red Bull Ring. Tavaly nagyon jó élményekkel gazdagodtam itt úgy, hogy idén is hasonlóakat várok. Nagyon motivált vagyok, rengeteget készültem a Hungaroring óta. Mindig jó érzés bajnoki éllovasként érkezni egy fordulóra, így azon

    Autós Gyorsasági

  • 2018.09.24. 21:59
    A Gender Racing versenyzőinek nagyon jól sikerült átmenteniük a kiváló formájukat a Slovakiaringről és ugyan bár kétszer is megkísértette őket a technika ördöge ennek ellenére ismét sikerült futamgyőzelmeket és nagyon értékes bajnoki pontokat begyűjteniük.A futamgyőzelmek ismét a csapat újoncához Hefler Róberthez kapcsolódnak, aki első teljes formula autós szezonjában úgy tűnik tényleg megállíthatatlannak bizonyul a Formula Renault Kupa bajnoki címe felé való menetelésben. A fiatal versenyző újabb két bajnoki futamgyőzelemhez társuló pontokkal gyarapította eredményeit a kategóriában. A GRT-s ... . Vasárnap aztán már technikai gondoktól menetesen zajlott a második futam ahol Tamásnak sikerült bebiztosítania a CEZ értékelés harmadik és az OB értékelés második helyét a bajnoki tabellán az utolsó bajnoki forduló előtt.Stern Roland sem panaszkodhatott a cseh hétvégén, hiszen sikerült javítania a szlovák hétvégéhez képest. Egyrészt az autó beállításában is, másrészt a tempóban is. Különösen azon a futamon ahol csapattársával Hefler Róberttel csatázhatott a futam elején a Formula Renault Kupa első pozíciójáért. Az egyik futamon őt is megfenyegette a technika ördöge egy felmerülő váltóhiba formájában ... , de szerencsére a tempó visszavételével és a technika kímélésével sikeresen behozta a célba az autót. Mindkét napon a dobogó második fokára állhatott fel a Formula Renault Kupában.A bajnokság utolsó fordulójára október elején a Hungaroringen kerül sor ahol zárásként három bajnoki futamot kell majd teljesítenie a versenyzőknek. De addig is az alábbiakban arról, hogy a versenyzők és a csapatfőnök hogyan látta a cseh bajnoki hétvégét:Gender Tamás csapatfőnök:„Úgy érzem, hogy a Brno-i hétvégéből kihoztuk a maximumota lehetőségeinkhez mérten a legjobb eredményeket értük el. Bnro-ban már megszokott ... a kuplungszerkezetet és a váltó több alkatrészét így másnapra ismét tökéletes autóval állhatott rajthoz. Hefler Robi megint száz százalékot nyújtott, úgy hogy így az utolsó bajnoki forduló előtt remélhetjük már senki és semmi nem veheti el tőle a Formula Renault Kupa bajnoki címét. Stern Rolira is nagyon büszke vagyok, hogy ismét dobogóra állhatott, és ahogy próbálja felvenni a küzdelmet a fiatalokkal! Hiszen az talán kívülről kevésbé látszik, hogy a kb húsz év korhátrány mellett milyen rengeteg munkát fektet a versenyek között a mentális és fizikai felkészülésbe és ezáltal, hogy tudja a ... fiúknak amúgy ismét igen népes több mint harminc fős mezőnyben kellett helytállniuk a hétvégén. Ahol Rónai Tamás ismét nem vallott szégyent, tartotta a lépést a mezőnnyel és közben mindkét napon hozta a magyar bajnoki értékelés ezüstérmét. Bár a szombati napon ehhez egy kis szerencse is kellett, mert a Renault váltója az utolsó körökben felmondta a szolgálatot és a versenyzőnk hiába nyomta a gázpedált nem került a pályára az autó ereje. A szerencsés momentum az volt, hogy piros zászlóval félbe szakították ezt a futamot melynek 75%-át már teljesítette a mezőny így Rónai megtarthatta az eredményt

    Autós Gyorsasági

  • 2018.05.31. 07:44
    , rengeteg nagy szintkülönbségű, izgalmas kanyarral tűzdelt pályán. Az első futamban Rónai Tomi a CEZ értékelés 14. míg a magyar bajnoki értékelés ezüstérmes helyén futott be az ismét nagyon erős, a jó kis Renault-nál bőven több lóerőt mozgósítani tudó technikákkal a mezőnyben. Új és ismeretlen pálya ide vagy oda a GRT másik két versenyzője már rögtön az első futamon komolyan odatette magát a CEZ értékelés 23-24. helyén értek célba, de ami az igazán fontos, hogy ezzel az OB értékelés Formula Renault Kupájának az első és második helyét is begyűjtötték! Így a csapat újonca Hefler Robi már a második ... futamgyőzelmét zsebelhette be az idei bajnokságban és a nem túl szerencsés Hungaroringi hétvége után Stren Roland is értékes bajnoki pontokat szerzett a kategória második hellyel! A második versenyfutamra tovább gyorsultak a fiuk, az OB értékelésben lemásolva az első futam eredményeit azzal a különbséggel, hogy Rónai Tamás a CEZ értékelés 13. helyén szorosan a magyar bajnoki értékelés éllovasa mögött befutva hozta az újabb ezüstérmes eredményt, míg Hefler és Stern ismét kibérelték a magyar Formula Renault Kupa dobogójának első két fokát a CEZ értékelés 20. és 23. helyén.Remek hétvégje volt hát a Gender ... ismét odaértem a kategória második helyére. A Hungaroringi „trauma” után nagyon jó volt ez a két második hely, nagyon nagy élmény volt ezen a csodálatos pályán versenyezni! Csapat szinten is nagyon sikeresek voltunk hiszen Hefler Robival mindkét futamon elhoztuk a hazai Formula Renault Kupa első két helyét. Robi személyében amúgy egy nagyon jó sport és csapattársra találtam, inspiráló dolog egy ilyen fiatal tehetséggel versenyezni, nagyon jól kiegészítjük egymást a csapatban. Már az év eleji első közös tesztünkön is látszott, hogy Robi nagyon gyors lesz és az eddigi versenyeken azt is bizonyította ... , hogy milyen jól és gyorsan alkalmazkodik a legnehezebb helyzetekhez is! Persze azért a Formula Renault Kupát tekintve nyilván szeretném még megszorongatni őt, szeretnék én is begyűjteni kategóriagyőzelmet az év folyamán! Most egy hosszabb szünet következik a Slovakiaring előtt, bár Hefler Robival próbáljuk győzködni Gender Tomi csapatfőnököt, hogy ha lehet, akkor mi szeretnénk rajthoz állni július közepén, Parádsasváron a Mátrai Hegyiversenyen, hiszen az forma autóval egy igazán különleges kihívás lenne a hazai autósport egyik legtradicionálisabb pályáján és rendezvényén!”  Hefler Róbert ... az újabb futamgyőzelem. A vasárnapi időmérő esőben zajlott, ami nem volt könnyű, nagyon nem feküdt a vizes pálya, így ismét egy rossz rajthely jutott csak, még ha most nem is a legutolsó. A futamon szerencsére már száraz volt a pálya így a kategória második helyre jöttem fel megint. Most sikerült üldözőbe venni a kategóriát vezető ellenfelet és hibára kényszeríteni, így miután ő kicsúszott ismét sikerült átvenni az első helyet és elég jelentős előnnyel megnyerni a hazai Formula Renault kategóriát! Fantasztikus volt ez a hétvége a két újabb győzelemmel és már nagyon várom a következő fordulót a

    Gyorsasági

  • 2018.05.15. 20:04
     A legsikeresebb jelző igaz nem feltétlenül a helyezésekben nyilvánult meg elsősorban.A csapat mindhárom versenyzője nagyon motiváltan és izgatottan várta az idei első küzdelmeket, bár nem feltétlenül ilyen jellegű izgalmakra számítottak! A CEZ nyitó forduló miatt népes mezőny jött össze, de a GRT versenyzői nyilván az E-2.0 kategóriára és a hazai Formula Renault Kupára koncentráltak.A nem kívánt izgalmak már az időmérőn bekövetkeztek. Kicsúszások miatt meg kellett szakítani az időmérőt, ami Rónai Tamást érintette rosszul, aki csak az időmérő második részén tervezett kimenni, de a ... megszakítás miatt nem lett mért ideje így a mezőny végére szorult. Viszont a csapat újonca Hefler Róbert ennek és remek teljesítményének köszönhetően a legjobb magyarként a 13. rajtkockából várhatta a rajtot első igazi Formula Renault-os bajnoki futamán. Stern Roland a 19. rajtkockába autózott az időmérőn, ami a magyar értékelés harmadik legjobb idejét jelentette.Sajnos a nagyon várt első futam nem tartott sokáig. Egy GRT autó technikai hiba miatt ott ragadt a rajtrácson és egy kör alatt nem sikerült elmozdítani és az újra a célegyenesbe érkező mezőny pedig egy elképesztő balesetet szenvedett. Egy ... szerencsétlenül ütötte meg, hogy Renault-ja felborult és a bukókerettel a betont szántva majd vissza billenve a kavicságyban állt meg. Szerencsére a fiatal versenyzőnek semmi baja nem esett. Ezt követően már csak egy GRT-s versenyző maradt talpon. Első verseny ide vagy oda, de még a nemrég elszenvedett komoly ütközés sem tudta Hefler Robit eltántorítani a küzdelemtől, hogy a 20. helyen behozza az autót, ami a hazai Formula Renault Kupa futamgyőzelmét is jelentette! Ez a csapat újonca által aratott győzelem óriási lökést adott a folytatáshoz!A szombati nap végén aztán egy majdnem kilátástalannak tűnő újabb ... verseny kezdődött a GRT számára az idővel, hogy be tudják e szerezni a szükséges alkatrészeket és újjá tudják e építeni az autókat az éjszaka folyamán. Nos, a lehetetlennek tűnő feladatot a csapat remekül megoldotta és vasárnap reggelre újra csatasorba állhatott mind a három GRT-s versenygép!A második futamon Rónai Tomi a hazai bajnoki mezőny 2. legjobb idejével a 10. míg Hefler Robi és Stern Roli a magyar értékelés Formula Renault kupájának a legjobb köridőivel a nemzetközi mezőny 18. és 20. helyről vághatott neki a küzdelemnek. A rengeteg áldozat ellenére nem szegődött melléjük a szerencse. Rónait ... második helyezésnek köszönhetően a Formula Renault Kupa bajnoki tabellájának éléről várhatja a RedBull Ring-i versenyhétvégét! Az őrült bajnoki fordulóról Gender Tamás csapatfőnöktől kértünk egy kis értékelést: „Egy elképesztő hétvégén vagyunk túl, amin több esemény történt, mint néhány teljes versenyszezonunkban együttvéve! Az biztos, hogy egy futamon belül még soha nem tört össze három autónk egyszerre! Ha értékelni kell, akkor azt mondom az egyik szemem sír, a másik nevet! Nyilván óriási kár keletkezett az autókban, ami rengeteg munkát adott a csapatnak. Szomorú, hogy egyes sporttársak

    Gyorsasági

  • 2015.03.27.
    Nevezési lista – Entry form Rallycross - Máriapócs - RabócsiRing - 2015. ápr. 05-06. A nevezési lista az március 23-ig beérkezett nevezési lapok alapján készült ! Közép-Európai és Országos Bajnoki futam SuperCars Kiss Pál Tamás Kárai Tamás Harsányi Zoltán Höller Alois Kotán Péter Simon Zoltán Hangodi Zoltán Juraj Balaž Vnoucsek László Wieszt Jankó Vass Zoltán Speed Boksz ASE Racing-Com Kft RXC Technies Motorsport Kft Höller Alois Alba Motorsport Kft Nyirád Motorsport Kft HQ Racing Sport Kft Juraj Balaž Formula Student Kft Nyirád Motorsport Kft RXC Technies Motorsport Kft Skoda Fabia ... Skoda Fabia Mitsubishi Ford Focus Ford Escort Mitsubishi Nissan Pulsar Mitsubishi Mitsubishi Seat Leon Mitsubishi Super1600 LUIGI Kovács Marcell Bánkuti Gábor Marton Gergely Szíjj Zsolt „Jolly” Mózer Attila Strobl Thomas Végh Szabolcs Újházi Béla Szecsődi Norbert Gerencsér Dávid O.ZS. Racing Team Formula Student Kft Bánkuti Motorsport M-F Motorsport Kft Speedy Motorsport Nyirád Motorsport Kft Strobl Thomas TQS Hungary Kft TQS Hungary Kft Red-Silver Plusz Kft MGAMS Kft Skoda Fábia Suzuki Peugeot Skoda Suzuki Skoda Fábia Citroen Citroen Toyota Citroen Suzuki SuperTouringCars Csendes Zsolt ... Péter Dr. Perendy Gyula Lakatos Lénárd Czakó Roland Gerencsér Dávid Gerencsér Kincső Tarta Dávid Horváth Krisztián Doky Kapitány Dorottya Szabolcs Róbert Federic Over Dr. Tóth István Vígh Levente Varga Mátyás Rédei József Ilosvay Péter MGAMS Kft Sorex Csoport Kft Nyirád Motorsport Kft Corner Rallycross SE Corner Rallycross Se MGAMS Kft MGAMS Kft MGAMS Kft MGAMS Kft Katona Racing Motorsport SE Formula Student Kft Formula Student Kft TQS Hungary Kft TGS Hungary Kft O.Zs. Racing Team Zalaegerszegi Autósport Egyesület M-F Motorsport Kft Alba Motorsport MGAMS Kft MGAMS Kft Zalaegerszegi Autóssport ... Bene Amrein Roland Harkányi Máté Hangodi Bendegúz Nyirád Motorsport Kft Proex Motorsport Kft Proex Motorsport Kft Racing-Com Kft O.Zs. Racing Team Formula Student Kft Formula Student Kft HQ Racing Sport Kft Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Suzuki Swift Amatőr Versenysorozat DIV I Keleti 1600 Tárnok Sándor Ifj Béke Attila Elek Gábor Ifj Elek Gábor Zoltán Elek Csaba Kovács István Rákos Ádám Lippai Tamás Gidai Máté Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada DIV I Nyugati 1600 Czékmány Norbert Ádám László Lukács Péter Oláh Imre Nagy ... István Tomas Bagos Bencze Sándor Balogh Gyula „Bohóc” Áldozó István „Áldi” Szalontai Szilárd Suzuki VW Golf Honda Honda Honda Skoda Mitsubishi Renault Ford Mazda DIV II. 1600-2000 cc Páli Szabolcs Taskó Rodrigó Lek László Zoltán Kiss Zoltán Mózsik József Liszkai Elek Bódis László Munkácsi Gyula „Szasza” Újfalusi Miklós „Pamacs” Szabó Dénes Zentai Sándor Zentai Attila Dusan Vince Lada BMW BMW BMW VW Golf Mazda Mazda Ford VW Golf VW Golf Ford Ford Skoda DIV II. 2000+ cc Székely Zsolt Béke Attila Móré Tibor Petró László G. Nagy Zoltán Csapó Miklós Tőkés Attila Horog Imre Papp Sándor VW Golf BMW VW Szabó Viktória Rallycross
  • 2015.03.20. 20:33
    A jelenleg 23 éves versenyző 2000-ben kezdte gokartos pályafutását, majd 2008-ban debütált a nemzetközi formaautózás világában. Az évek során folyamatosan haladt előre az általa választott úton, miközben olyan rangos szériákban ért el egyedülálló sikereket, mint a Brit Formula Renault 2.0, a GP3, vagy éppen az Auto GP.Hét sikeres év után, a pályán elért eredmények ellenére a következő lépcsőfok, a Formula 1 közvetlen előszobáját jelentő sorozatok, jelen pillanatban mégis elérhetetlennek tűnnek a miskolci pilóta számára, mivel a formaautózás átalakuló gazdasági háttere irreális követelményeket

    Rallycross

  • 2014.12.13. 21:36
    a mostani pálya.Rég ültél már versenyautóban. Elég-e a két edzőkör, hogy a hosszú kihagyás miatt hozzá szokj?- Sajnos ki kellett hagyjak 2 versenyt, legutóbb a Mogul csapatnak, és Fekete Lászlónak köszönhetően vezethettem egy Formula Renault versenyautót  a Pannóniaringen, igaz azóta eltelt egy jó pár hét, viszont igyekszek megtenni mindent hogy a kihagyás ne érződjön a köridőimen. A két edzőkör nem sok, viszont arra elég, hogy többé-kevésbé összerakjam fejben a pályát, és visszaszokjak az autóba. Most úgy néz ki nem fog esni, viszont hideg lesz. Ilyenkor milyen

    amatőr autóverseny

  • 2014.10.18. 09:28
    választási lehetőségem van a gokarttól, a nemzetközi formula autózásig. Sajnos ez elsősorban nem rajtam fog múlni, hanem a támogatói háttértől. Október 20-án, részt veszel egy teszten a Pannóniaringen a Vígh Racing Team-al.- Egy Formula Renault 2.0-ás autót lesz alkalmam vezetni, amit ezúton is szeretnék megköszönni a Vígh Racing Team-nek. Szerencsére friss és jó élményekkel ülhetek majd vissza az autóba, hiszen múlthét szerdán ugyan itt volt már lehetőségem egy formula autóval történő körözésre. A teszt célja, hogy szokjam a nyitott autós körülményeket, hiszen bár nagyon hasonló a gokarthoz
Előző 2 / 3 Következő