System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Keresés

Találatok száma: 77
Előző 1 / 4 Következő
  • 2017.01.18. 08:11
    versenyére.Csányi Botond:Én mindig pozitívan állok a versenyekhez, de úgy gondolom, hogy ez most mindent felülmúlt. Sosem voltam az az igazi hókocsikázós fajta, a Mecsekre is néha néha jártam fel, mivel sosem vonzott igazán a téli gumikkal való bohóckodás. Ez viszont teljes mértékben egy más kihívás volt. Szöges gumiabroncsokkal mehettünk, a Lancer EVO IX hajtása hihetetlen jó ezekre a havas pályákra. Megmondom őszintén, hogy egy egyszerűbb versenyre számítottam. Volt 20km-es, 17 km-es, 11 km-es 8 és 9 km szakasz is. A térképeket elemezve nem tűntek bonyolultnak a pályák, de már a pályabejárás alkalmával A Ritmus ASE párosa egy kuriózumnak számító havas versennyel, a Winter Kovasna Rallye-val hamar megkezdte a 2017-es versenyévadot. Várkonyi Szabolcs és Csányi Botond egy kategória és abszolút 3. helyet hozott haza életük első havas versenyén a Mitsubishi EVO IX-el, így jó hangulatban és reményekkel várják az évadot.

    Rally

  • 2016.01.22. 13:50
    Romániában kezdte meg a 2016-os rallyszezont Hideg Krisztián és Kerék István. A Mitsubishi Lancer Evo IX-es alakulat rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott a január 16-17-ei, 9. Covasna Winter Rallyn. A jó hangulat mellett pedig kijárt még nekik a hóautózás izgalma, valamint az abszolút győzelemmel járó dicsőség is.Hideg Krisztián: Egy könnyed hóautózás reményében vágtunk neki a 2016-os rallyszezonnak, aminekaz első állomása a január 16-17-ei, 9. Covasna Winter Rally volt. Csütörtökön utaztunk a helyszínre, éshatalmas öröm volt, hogy a településen szinte mindenki magyar HIDEG RALLY TEAM – 9. Covasna Winter Rally, 2016. január 16-17.Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 2014.11.19.
    Cruiser Rallyfan CZ Rocky EVO I. NÉ 0 - II. 9 6 - III. 9 6 - IV. 6 9 4 V. 27 NÉ - VI. - 6 - VII. VIII. Össz. 4,5 - - - - - 55,5 27 4 2014.11.17. T4 CSOPORT ABSZOLÚT SORREND Hely Vezet neve Versenyz társ neve KOVÁCS Miklós CZEGLÉDI Péter ÁCS László Egyesület Versenyautó Qualisport Kft. Scania I. 20 II. - III. 20 IV. - V. 45 VI. - VII. VIII. Össz. - - 85 1 GÉPOSZTÁLY SORREND T1.1.2 géposztály Hely 1 2 3 4 5 Vezet neve Versenyz társ neve Tomas OUREDNICEK Pavel VACULIK VARGA Imre SZEGEDI Ferenc SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás Zdenek PORIZEK Marek SYKORA HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs Egyesület ... Versenyautó Offroadsport CZ H3 EVO1 Varga Racing Team ASE Nissan King Cab Sólyom Team MSE Nissan KingCab D22 Zdenek Porizek H3 EVO II. Adrienn Gombi Racing SE. Dodge Dakota I. 18 12 NÉ NÉ NÉ II. 18 12 8 NÉ NÉ III. 18 12 8 NÉ - IV. 9 6 4 - 3 V. 18 12 - 27 - VI. 18 12 6 - 8 VII. VIII. Össz. 4,5 - 2 - 3 9 - 6 Kiz. - 108 66 34 27 14 T1.1.3 géposztály Hely 1 2 3 4 5 6 7 Vezet neve Versenyz társ neve FEKETE Antal TÓTH György FODOR Imre MESTERHÁZI Márk KORDA Erik NYÍRFÁS Julianna LÓNYAI Pál GARAMVÖLGYI Zoltán SZALAY Balázs BUNKOCZI László MURCZIN Zsolt BAGICS Róbert OSVÁTH Péter FARNADI Ágnes Egyesület ... LISZI László LISZI Norbert APÁTHY Zoltán ER S Gábor Egyesület Versenyautó GTA Motorsport Nissan PickUp Offroadsport CZ H3 EVO VII. Fazekas Motorsport Racing Kft. BMW X6 RR Garzone Racing SE. Mitsubishi Pajero 4X4 Off Road Club SE. Mitsubishi Pajero OPEL Dakar Team Nissan PickUp I. 18 - NÉ - - - II. 8 - 18 12 - - III. 4 18 NÉ 6 12 8 IV. 6 9 - 4 - - V. 12 27 18 - - - VI. 12 - - - - - VII. VIII. Össz. 4,5 - - - - - 6 9 - - - - 66,5 63 36 22 12 8 T2.2. géposztály Hely 1 Vezet neve Versenyz társ neve SEBESTYÉN Sándor CSATÓ Attila Egyesület Versenyautó Sandlander Management Kft. Toyota Land Cruiser I ... ) Hely 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Egyesület Versenyautó Miroslav Zapletal H3 EVO VII. Arrabona Rally Club Ford Ranger I. 20 12 10 15 8 4 2 - NÉ 6 1 3 0 II. - 10 7,5 2 NÉ 5 3 6 - - 4 - - III. 20 15 12 8 10 3 4 - 6 - - - - Össz. 40 37 29,5 25 18 12 9 6 6 6 5 3 0 T1.2 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.2 T1.1 T1.1 T1.1 T3 T1.1 T1.1 T1.2 FODOR Imre MESTERHÁZI Márk Tomas OUREDNICEK Pavel VACULIK FEKETE Antal TÓTH György KORDA Erik HANGODI Zoltán KAPOSI Zoltán SZ KE Nikolett SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás OSVÁTH Péter FARNADI Ágnes LÓNYAI Pál GARAMVÖLGYI Zoltán / HORN Albert OFFROADSPORT.CZ H3 EVO1 Cargo Racing Kft ... Egyesület Versenyautó Sólyom Team MSE Nissan D22 GTA Motorsport Toyota Land Cruiser Rallyfan CZ Rocky EVO I. 6 9 4 II. 4,5 - - III. - - - Össz. 10,5 9 4 Géposztály sorrendek (TEREP-RALLYE SPRINT KUPA) T1.1.2 géposztály Hely 1 2 3 4 Vezet neve Versenyz társ neve Tomas OUREDNICEK Pavel VACULIK SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás VARGA Imre SZEGEDI Ferenc HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs Egyesület Versenyautó Offroadsport CZ H3 EVO1 I. 9 4 6 3 II. 4,5 2 - 3 III. 9 6 - - Össz. 22,5 12 6 6 Sólyom Team MSE Nissan KingCab D22 Varga Racing Team ASE Nissan King Cab Adrienn Gombi Racing SE. Dodge Dakota T1.1.3 géposztály MNASZ Rally
  • 2014.11.14.
    1 6 0 DNF DNF DNS 0 DNS 0 DNF DNF DNS 18 25 14 8,5 4 2 13 DNF DNF 0 3 0 1 DNF 8 DNS 0 DNF DNF 0 DNF 0 23 DNF 15 DNF DNF 17 DNS DNF DNS 16 8 DNS 7 4 DNS DNS DNF 3 2 DNS DNF 1 113 80 56 49,5 38 36 34,5 29 27 18 18 18 10 9 8 4 3 3 2 1 1 1 DNS 25 17 DNF DNF 16 DNF 2 6 9 0 4 DNS 0 3 DNF 0 0 0 Subaru Impreza R4/Mitsubishi Lancer Evo IX. 0 DNS BA-RO Motorsport Maxx Race Team Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Laroco MSC Mitsubishi Lancer Evo IX. Laroco MSC Suzuki Swift S1600 Pro Race sport Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX. Turán Motorsport Egyesület DNF 0 DNF 0 0 DNF DNF DNF 1 1 0 DNS DNF DNS Citroen C2R2 Max ... Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Arrabona Rally Club Mitsubishi Lancer Evo IX. Eurosol Racing Team Hungary Skoda Fabia S2000 I. 10 2 5 0 6 3 2 0 DNF 4 0 3 0 0 1 8 0 DNS DNS DNS 1 0 DNS DNS II. III. IV. V. 8 1 10 3 5 2 4 0 2 0 1 0 6 0 DNF DNF 0 0 DNS 3 0 0 0 DNS DNS VI. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 12 5 9 2 DNF 4 3 1 8 DNS DNS DNS 1 DNS DNS 6 2 10 1 DNS 3 0 8 0 1 0 5 3 4 0 0 0 0 0 DNS DNS 0 DNF 0 2 0 DNS 0 8 11 DNS 3 8 1 8 4 0 0 DNS DNS DNF 2 DNS 5 1 DNF DNS 10 3 8 0 DNF DNF 6 2 DNF 4 0 3 0 DNS 2 0 DNS 1 0 6 DNF DNS 13 8 DNF DNF 8 DNF 4 3 DNS 2 DNS 1 8 2 10 0 5 0 2 0 0 0 3 0 KIZ DNF 4 0 1 1 ... Evo IX. Maricsek Racing Team Mitsubishi Lancer Evo IX. I. DNF 8 3 3 0 5 0 4 0 6 1 10 2 DNS DNF DNS II. 10 2 8 1 5 3 DNS 6 0 DNF DNS DNS 4 0 DNS III. 10 1 5 3 8 0 3 0 DNF 4 0 DNS 6 2 DNF DNS IV. 10 2 5 1 8 3 6 0 DNS DNS DNS DNS DNS DNS V. 10 3 8 2 6 0,5 5 0,5 DNF 3 0 DNS DNS DNS 4 0 VI. 8 1 6 2 10 3 DNS 5 0 DNS DNS DNF DNS DNS Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 DNF 11 3 5 4 7 12 DNS DNF DNS 12 9 8 DNS 6 DNF DNS DNS 4 DNS 11 8 8 3 DNF 4 DNS 8 DNF DNS 12 6 11 6 DNS DNS DNS DNS DNS DNS 13 10 6,5 5,5 DNF 3 DNS DNS DNS 4 9 8 13 DNS 5 DNS DNS DNF DNS DNS 57 52 49,5 19,5 15 14 12 8 4 4 5. GÉPOSZTÁLY Hely ... Versenyzőtárs neve Kovács Zoltán Szabó Gábor Hodosi Gábor Holló Barnabás Bütösi Zsolt Radványi József Hankó László Foczkó Ákos Egyesület Versenyautó Crash-Men Team Kft. Lada VFTS László Racing Kft. Lada 2107 Zsomar-Ker Kft. Lada 21074 Crash-Men Team Kft. Lada 2105 I. 10 2 8 1 5 0 6 3 II. III. DNS DNS DNS DNS IV. 10 3 8 2 3 1 DNS V. DNF DNF 5 0 DNS VI. DNS DNS DNS DNS Összesen 1 2 3 4 12 9 5 9 DNS 2,5 0 2 1 DNS DNS 2,5 3 DNS DNS DNS DNS DNS 13 10 4 DNS DNF DNF 5 DNS DNS DNS DNS DNS 25 21,5 17 9 16. GÉPOSZTÁLY Hely Egyesület Versenyautó Speedy Motorsport Mitsubishi Lancer Evo VI. Maricsek Racing Team ... Gergő Vincze Ferenc Kalibach Gergely/Kuti Péter Lukács Kornél Mesterházi Márk Lencse Zoltán Hofbauer Tamás Budavári Zoltán Kovács Szabolcs/Kulcsár Csaba dr. Varga Attila Savanyu Roland Nagy Mátyás Nagy Tamás Lovász Pál Diebel András Baracskai Zsolt Lovász Tibor Egyesület Versenyautó Maximmun Racing Team Ford Fiesta R5/RRC SKODA Rally Team Hungaria Skoda Fabia S2000 XIQIO Hadik Rally Team Subaru Impreza AS-Rallysport Europe Kft. Ford Fiesta S2000 MHH Rally Team Mitsubishi Lancer Evo IX. Dynamic Rally Team Mitsubishi Lancer Evo IX. Botka Rally Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX. Turán Motorsport MNASZ Rally
  • 2014.10.27.
    Erőltetett menet Megterhelő hétvégét tudhat maga mögött Farnadi Ágnes, a Maricsek Racing Team versenyzője. Pénteken és szombaton, Osváth Péter oldalán indult a Mecsek Rallye-n, ahol a hagyományos N csoport második helyét szerezték meg az EVO IX-es Mitsubishi Lancerrel, majd vasárnap immár pilótaként a 3-as kategória harmadik és a Suzuki Kupa második helyén végzett egy Suzuki Swift Gti-vel az Alexovics Kupán. Mint minden Rallysprint futamon ahol Ági elindul, úgy most is Oberling Krisztián diktálta az itinert az 1300 cm 3 Suzukiban. Két verseny egy hétvége alatt bizony sokak becsületére ... válna. „Volt már ennél húzósabb hétvégém, amikor a Baranya Kupa után közvetlenül egy Tereprally Világkupa futamon navigáltam, majd hazaértem és egyből mentem Sprintezni. Akkor emlékeim szerint 9 nap alatt volt 3 versenyem. Ahhoz képest a mostani sokkal tűrhetőbb volt. Azt nem mondom, hogy sokat aludtam, a csapat viszont semmit, úgyhogy nekik maximálisan szeretném megköszönni a munkájukat, mert szombat este kivárták a Parc fermé feloldását Pécsen, haza vitték a Mitsubishit, majd azonnal útnak is indultak a Suzukival Nagyvelegre. A csapatnak még megterhelőbb volt, mint nekem.” A pályán elért őszidőtMaricsek Racing Team Mitsubishi Lancer EVO IX Sándor Anikó Rallysprint
  • 2014.10.13. 13:05
    – Vladimir Demyanenko (Toyota Hilux Overdive)   +02:01.088. Nazareno Lopez – Vitor de-Jesus (Toyota Hilux Overdrive)   +02:06.149. Miroslav Zapletal – Maciej Marton (H3 Evo VII)   +02:16.0410. Thierry Magnaldi – Francois Borsotto (Proto Dessoude)   +02:45.05A bajnokság október végén Portugáliában, a Baja de Portalegre 500-al folytatódik. Október 3-9. között rendezték meg az FIA Tereprally Világkupa marokkói futamát, a Rallye Oilibya du Maroc-kot. A sivatagi versenyen négyes Mini-siker született.

    Rally

  • 2013.10.17.
    Sziget Kft. GarZone R.O.P. Kft. Varga Racing ASE Garzone R.O.P. Kft. Varga Racing ASE Varga Racing ASE ABSZOLÚT SORREND Hely 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Vezet neve Versenyz társ neve VARGA Imre SZEGEDI Ferenc FODOR Imre CSATÓ Attila/ MESTERHÁZI Márk Csop. Egyesület Versenyautó Varga Racing Team ASE Nissan King Cab Arrabona rally Club Toyota Hilux Offroadsport H3 EVO 3D. Racing ASE Mitsubishi L 200 Bioextra Garzone Racing BMW X5 Fazekas Motorsport Egyesület Nissan PickUp Adam Malysz Toyota Hilux ODT KFT. OPEL DAKAR TEAM. Chevrolet Blazer Sandlander Management Kft ... Viktor JÓZSA Csaba Egyesület Versenyautó Sólyom Team MSE Land Rover Audi Team Touareg Volkswagen Touareg Bioextra GarZone Racing Kft Nissan Pick-Up CFOR Nissan Patrol Evo I. Sólyom Team MSE. Mercedes G Adrienn Gombi Racing Sportegyesület Nissan Pickup Audi Rallyfan.Cz Klub VACR Rocky Evo 3D. Racing ASE Mitsubishi Pajero I. 8 18 - 12 - - - - II. 12 18 - NÉ - - - - III. - - - - - - - - IV. 6 - 9 - - - 4 - V. 27 - 18 - 12 - - - VI. VII. 6 - 4 - - 9 - 3 Össz. 59 36 31 12 12 9 4 3 Géposztály sorrend T1.1.3 géposztály Hely 1 2 3 4 5 6 Vezet neve Versenyz társ neve FODOR Imre MESTERHÁZI Márk/CSATÓ Attila ... Antal TÓTH György FAZEKAS Károly SIMON Péter KORDA Erik FÁBIÁN Csaba/CZEGLÉDI Péter T1.1.2 géposztály Hely 1 2 3 4 5 6 Vezet neve Versenyz társ neve VARGA Imre SZEGEDI Ferenc Zapletal MIROSLAV Maciej MARTON SÓLYOM Olivér GALBÁCS Mátyás HORVÁTH Béla NAGY Szabolcs FEKETE Antal TÓTH György MOLNÁR István TÓTH Dénes Egyesület Versenyautó Varga Racing Team ASE Nissan King Cab Offroadsport H3 EVO Sólyom Team MSE. Hawkia 2.0 Adrienn Gombi Racing Sportegyesület Dodge Dakota Mercedes Fazekas Motorsport Egyesület Nissan PickUp Vadász Racing Team SE Nissan PickUp I. 18 - 8 6 12 4 II. 18 6 8 12 4 2 III. 4 9 ... II. 12 20 8 NÉ 15 10 - T.Kiz. 6 - NÉ - III. Össz. 32 30 16 15 15 14 12 6 6 0 0 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 T1.1 T1.1 T1.2 T3 T2.2 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 TH CSOPORT BAJNOKSÁG (ADRENALIN SPRINT KUPA) Hely 1 2 3 6 7 Vezet neve Versenyz társ neve GYABRONKA István PAPP Tamás HANGODI János POCSEG Ferenc PALÁGYI József ANTAL Ferenc Petr VACULIK Jan MALY GÉCZI Viktor JÓZSA Csaba Egyesület Versenyautó Bioextra GarZone Racing Kft Nissan Pick-Up Sólyom Team MSE Land Rover Audi Adrienn Gombi Racing Sportegyesület Nissan Pickup Audi Rallyfan.Cz Klub VACR Rocky Evo 3D. Racing ASE Mitsubishi Pajero I. 9 6 ... 8 0 - 16 20 NÉ 2 - 6 NÉ 0 12 0 - 4 III. 10 15 20 - NÉ 12 - - 8 - - - - - - - 6 - - - - - - IV. 10 20 - - - 12 - - - 15 - - - 8 4 - 6 - - - - - - V. 30 36 60 9 45 NÉ - - 0 12 24 - - 3 0 18 0 - - - - 6 - VI. 20 12 - 6 - - - - 15 NÉ - - - 8 10 - Kiz. - - - - - - VII. Össz. 118 117 80 45 45 44 40 40 31 27 24 22 20 19 18 18 18 16 12 12 8 6 4 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 T1.1 Zapletal MIROSLAV Maciej MARTON MURCZIN Zsolt BAGICS Róbert LÓNYAI Pál NYESTE Róbert/GARAMVÖLGYI Zoltán FEKETE Antal TÓTH György Adam MALYSZ Rafal MARTON SZALAY Balázs BUNKÓCZI László SEBESTYÉN Sándor BOGNÁR József MNASZ Tereprallye
  • 2013.10.07.
    Somogy megye büszkeségei MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Megjárták a hadak útját a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, de minden erőfeszítésért kárpótolta Kovács Antalt és Istovics Gergőt a Budapest Rallyen elért eredményük. A Maricsek Racing Team versenyzői nem csak újabb győzelmet szereztek az S csoportban és a 12-es géposztályban, de a bajnoki címet is bezsebelhették mindkét értékelésben. Kondella Péter és Szilassy Arnold után így újabb bajnokokat avathatott a csapat, akik egyben az egyik régi ... harmadik gyorsasági előtt orvosoltuk ezt a problémát, s újra konstans időket értünk el, fel tudtuk venni a kesztyűt Matics Mihállyal, Osváth Péterrel és Rongits Attilával szemben is. A második körben folytatódott a jó széria, egészen addig, amíg nem kaptunk defektet, ugyanazon a gyorson, mint korábban – csak most már a szakasz 5. kanyarjában bezsebeltük. Újból visszacsúsztunk a rangsorban, de végül az abszolút 9. helyig tudtunk felkapaszkodni. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk a bajnoki cím miatt, a sikerünket már meg is ünnepeltük. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervizcsapatnak és azBudapest Rallye 2013 Mitsubishi Lancer EVO VI Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.10.03.
    CÍM: Pontosan és gyorsan Maxx Race Team – Budapest Rally 2013 Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 A IV. Peugeot PM Vác Rallyn Kiss Viktor ismét bebizonyította, hogy sokat tanult a 2013-as szezonban, s már hiba nélkül is tud teljesíteni egy futamot. Navigátorának, Percze Nándornak nagy része van e fejlődésben. A Maxx Race Team párosa a soron következő Budapest Rallyet már nem csak hibátlanul, de gyorsan is szeretnék teljesíteni, ahol véleményük szerint az erőviszonyok is kiegyenlítettek lesznek. Kiss Viktor: A szeptember végi IV. Peugeot PM Vác Rallyt minden ... együttműködést: Profi-Drink, deakhuto.hu, Brill Company Zrt., Sabina 2000 Kft., Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft., Dream, Benyo Autószerviz Kft., Esély Iskolai Szövetkezet, Makói Pro Sanitas Bt., Zöld Élet Szociális Szövetkezet, Első Magyar Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, ÚT-GARANTOR Kft. Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com; web: www.maxxraceteam.hu Program – ORB: A verseny távja: 448,7 km Gyorsasági szakaszok száma: 9 Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 121,9 km + prológ Október 4.: • Prológ – 18:00, Városliget – Műjégpálya, Budapest ... Október 5.: • • Szervizpark: Szentendre, Dunakorzó 9 gyorsasági szakasz Budapest Rally Mitsubishi Lancer EVO IX Maxx Race Team Rally
  • 2013.09.27.
    „Épphogy elkezdtük érezni a versenyhangulatot…” MARICSEK RACING TEAM – IV. Peugeot PM Vác Rally, 2013. szeptember 21-22. Csegezi Ákos – Csáki Richard, Mitsubishi Lancer Evo VI Folytatta célba érős sorozatát Csegezi Ákos. A Maricsek Racing Team pilótája a IV. Peugeot PM Vác Rallyn zárta a 2013-as versenyszezont, ezúttal azonban egy kaposvári sporttársa, Kovács Attila volt segítségére. Ákos most is a biztonságos autózásra törekedett, aminek eredményeképp a meghívásos kategória 9. helyére kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evo VI versenygépet. Csegezi Ákos: Egy jól szervezett teszt kereteinIV. Peugeot PM Rally Mitsubishi Lancer EVO VI Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.12.
    technikai hiba nélkül mentünk végig a 9 gyorsasági szakaszon, s így teljesítettük azt, ami körülbelül 2005 óta nem történt meg: Mitsubishi Lancer EVO VI-os végzett az első ötben. Megilletődően álltunk a céldobogónál, de annál nagyobb volt az örömünk. Még nem tisztultak le teljesen az érzéseim, de az biztos, hogy életem eddigi legeredményesebb, legösszeszedettebb és mondhatni a legemlékezetesebb versenye volt a 39. Kassa Rally. Istovics Gergő: Amilyen izgatottan vártuk a kassai derbit, olyan jól is sikerült. Azt kaptuk, amire számítottunk: flottul, jól szervezett verseny volt, vb szintű ... Egy valóra vált álom MARICSEK RACING TEAM – 39. Kassa Rally, 2013. szeptember 6-8. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Mikor Kovács Antal és Istovics Gergő a rallypályák mezejére lépett, talán nem is mertek arról álmodni, hogy egy nap az első osztályú bajnokság egyik futamán, az abszolút első öt helyezett között végezhetnek. A 39. Kassa Rallyn azonban ez az álom valóra vált! A Maricsek Racing Team duója magabiztos meneteléssel a nemzetközi értékelésben a 8., míg a magyarok mezőnyében az 5. helyre kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost. Sőt, mi több: újabb ... Lencse Zoli, s megszerezhető még az abszolút 5. hely. Úgy gondoltunk, hogy felvesszük a kesztyűt, és harcolunk a jobb pozícióért. Reggel több mint 40 másodperccel voltunk Lencséék mögött, a 9. gyorson viszont 5,7 másodperccel autóztunk jobb időt náluk, így sikerült újabb egy helyezést előrébb lépnünk. Azóta annyi változott, hogy megbüntették Melicháreket, így 8.-ak lettünk a nemzetközi mezőnyben. Kellemeset csalódtunk magunkban és a teljesítményünkben, főleg azért, mert semmit sem csináltunk másképp, mint itthon. Nekünk való pályák voltak Kassán: szűkek és nehezek, technikásak. Vezetői és ... utolsó gyorsaságiig nem tudtuk, hogy állunk, de végül értesítettek róla minket, hogy elérhető még az abszolút 5. hely. Antival összenéztünk, behúztuk az öveket, összeszorítottuk a fogunkat, és leküldtük a Mitsubishit a 9. szakaszon úgy, ahogy csak a csövön kifért. Olyan eredményt sikerült elérnünk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna, s minden várakozásunkat felülmúlta. Az első ötben végeztünk egy olyan technikával, ami ma már inkább csak az S csoportban állja meg a helyét. Elérzékenyülten álltunk Kassa főterén, amikor játszották a Magyar Himnuszt! Csodálatos érzés volt! Ez úton is köszönjükKassa Rallye Mitsubishi Lancer EVO VI Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.07.11.
    Maxx Race Team – 20. Veszprém Rallye Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Hasznos tanácsokkal gazdagodtak Miskolc után a veszprémi ORB viadalt is komoly felkészülés előzte meg Kiss Viktor és Percze Nándor részéről. A Maxx Race Team versenyzőpárosa a múlt héten két napos tréninget tartott, ahol a tavalyi bajnok Kazár Miklós és Krózser Menyhért is csatlakozott hozzájuk. A két tapaszt pilóta több hasznos tanáccsal is ellátta a Kiss- Percze kettőst, akik így önbizalommal és izgatottan vágnak neki a 20. Veszprém Rallyenak. Kiss Viktor: Múlt héten két napos tesztet ... pályabejárással indul a veszprémi versenyhétvégénk, és aznap este el is rajtolunk. A Mitsubishi Lancer Evo IX R4 is maximálisan fel van készítve, rajtra készek vagyunk! Percze Nándor: Többször is voltam már Veszprémben, nagyon tetszenek az ottani pályák. A murvát különösen kedvelem, így biztos vagyok benne, hogy egy nagyon élvezetes versenyt tartogat számomra, számunkra a 20. Veszprém Rallye. Úgy gondolom, murván még könnyebb is autózni, mint aszfalton, hiszen jobban tolerálja a vezetői hibákat – ez pedig az eredmény tekintetében sorsdöntő lehet. A múlt heti teszten már Viktornak is volt alkalma ... : 144,9 km Szombat 1. 1. 2. 2. Márkó – Jutaspuszta / 1 – 15:52 Márkó – Jutaspuszta / 2 – 17:40 Vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 3. Kislőd / 1 – 08:00 4. Szőc / 1 – 08:48 5. Vigántpetend / 1 – 09:23 6. Kislőd / 2 – 11:55 7. Szőc / 2 – 12:43 8. Vigántpetend /2 – 13:18 9. Kislőd / 3 – 15:50 10. Szőc / 3 – 16:38 Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Telefix GSM, deakhuto.hu, Brill Company Zrt., Sabina 2000 Kft., Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft., MobilPartner, Profi- Drink, Dream, Benyó Autószerviz, Esély Iskolai Szövetkezet, Makói Pro Sanitas Bt., Zöld Élet SzociálisVeszprém Rallye Mitsubishi Lancer EVO IX Maxx Race Team
  • 2013.05.21.
    Szerva itt – csere ott MARICSEK RACING TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally, 2013. május 11-12. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Unatkozni egy perce sem volt a Kovács Antal-Istovics Gergő duónak a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn. A Maricsek Racing Team versenyzőinek a hétvége mindkét napján kijutott az izgalomból. Szombat éjszaka egy úton való megpördülés, vasárnap pedig egy defekt-felnitörés kombináció varázsolt néhány ráncot a két rallys homlokára. A kaposvári sportemberek azonban most sem hazudtolták meg tehetségüket, s a hátrányuk ellenére, a futam végére az S ... csoport és a 12-es géposztály 3. helyére kormányozták be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost. A páros a bajnokságot még így is vezeti, s lélektani előnnyel tekint a soron következő Veszprém Rally elé. Kovács Antal: Túl vagyunk egy rendkívül fárasztó és embert próbáló Miskolc Rallyn. A versenyhétvége folyamán sikerrel vettük az akadályokat, és végül egy nagyon értékes 3. hellyel tértünk haza. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a bronzérem ezüst is lehet, ekkor azonban elkövettünk egy vezetői hibát, s már csak a 3. pozícióért harcolhattunk. A pályák szenzációsak voltak, főleg azok, amik a szombati, éjszakai ... vagyunk, mert legalább a dobogó összejött, és számunkra egy ilyen eseménydús hétvége után csak ez volt a lényeg. Istovics Gergő: A versenyhétvégénk a pénteki, éjszakába nyúló pályabejárással kezdődött. A lámpasorunk kitűnően be volt állítva, amiért hálával tartozunk Bene Lacinak, aki idejét és energiát nem sajnálva dolgozott a mi sikerünk érdekében. Neki köszönhetően szinte „nappali” fényben tudtuk teljesíteni a 6 éjszakai gyorsasági szakaszt. Szombaton, a prológot követően kíváncsian vártuk az első gyorsaságit, amire későn, este negyed 9- kor engedték ki a mezőnyt. Habár el kell ismernünkMiskolc Rally Mitsubishi Lancer EVO VI Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.05.09.
    (Miskolc, Városház Tér) 14.30 (az első autó rajtja, növekvő rajtszám szerint) GY 0 - Prológ (Népkerti Speedway Aréna) 15.00 (az első autó rajtja, növekvő rajtszám szerint) GY 1 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/1 19.18 GY 2 - Lillafüred - Mályinka/1 19.51 GY 3 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/2 22.39 GY 4 - Lillafüred - Mályinka/2 23.12 Szervizpark: Miskolc Autóház, Miskolc Lórántffy Zs. u. 30.) Május 12. (vasárnap): GY 5 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/3 02:00 GY 6 - Lillafüred - Mályinka/3 02:33 GY 7 - Királd - Borsodbóta/1 14.00 Gy 8 - Sáta - Ózd/1 14.31 GY 9 - Királd - Borsodbóta/2Mitsubishi Lancer EVO IX Miskolc Rally Maximmun Racing Team Rally
  • 2013.05.08.
    CÍM: Fel a fejjel! Maxx Race Team – XI. Suzuki-Kaiser Ózd Rali Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX A 9. Eger Rally utáni csalódottságán már túllépett Velenczei Ádám, s most magabiztosan, gőzerővel készül a következő RTE-megmérettetésre. A Maxx Race Team fiatal tehetsége minden eshetőségre fel van készülve, mondhatni, betudva ismeri már a pályát is. Navigátorával, Apkó Andrással a dobogót tűzték ki célul az Ózd Rallyra, amihez reményeik szerint a Mitsubishi Lancer Evo IX is hozzásegíti majd őket. Velenczei Ádám: Már kétszer sikerült teljesítenem az Ózd Rallyt, mindkétMitsubishi Lancer EVO IX Maxx Race Team Ózd Rally
  • 2013.04.17.
    Lancer Evo IX I. 20 5 15 3 12 4 10 2 8 1 6 0 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 25 18 16 12 9 6 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 18 16 12 9 6 4 3 2 1 "S" CSOPORT Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Kovács Antal Istovics Gergő Fogassy Gergely Bakos Dávid Kovács Zoltán Szabó Gábor Boroznaki Tibor Kiss András Nedeczki László Kovács Géza Király Gábor Molnár Alexandra Veréb Zoltán Papp Tamás Hagymási László Laczkó László Egyesület Versenyautó Maricsek racing ... Melichárek Erik Grzyb Grzegorz Hundla Robert Botka Dávid Mihalik Péter Bútor Róbert Tóth Imre Krózser Menyhért Fodor Géza Béres Jozef jr. Répás Zoltán Koci Martin Stary Petr Lukács Kornél Mesterházi Márk Egyesület Versenyautó Maximmun Racing Team Citroen WRC Skoda Rallye Team Hungary Skoda Fabia S2000 Melico Racing (SVK) Citroen C4 WRC Rufa Sport (POL) Skoda Fabia S2000 Botka Rallye Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX M3 Autó Kft./TBR Racing Peugeot 207 S2000 MHH RT-Msport AMS Subaru Impreza WRC L Racing S.R.O. (SVK) Subaru Impreza R4 Styllex Motorsport (SVK) Skoda Fabia S2000 Tatai Aréna SE Mitsubishi ... Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX Srt Kft. Mitsubishi Lancer Evo VI Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Speedy MSE BMW E37 I. 10 3 8 2 6 0 5 1 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 13 10 6 6 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 10 6 6 4 3 2 1 2. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Grzyb Grzegorz Hundla Robert Herczig Norbert Bacigal Igor Botka Dávid Mihalik Péter Bútor Róbert Tóth Imre Béres Jozef ... jr. Répás Zoltán Koci Martin Stary Petr Lukács Kornél Mesterházi Márk Balogh János Holczer Dániel Egyesület Versenyautó Rufa Sport (POL) Skoda Fabia S2000 Skoda Rallye Team Hungary Skoda Fabia S2000 Botka Rallye Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX M3 Autó Kft./TBR Racing Peugeot 207 S2000 L Racing S.R.O. (SVK) Subaru Impreza R4 Styllex Motorsport (SVK) Skoda Fabia S2000 Tatai Aréna SE Mitsubishi Lancer Evo IX Dynamic Rallye Team Mitsubishi Lancer Evo IX I. 8 2 10 3 6 1 5 0 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 10 13 7 5 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ... 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 13 7 5 4 3 2 1 ORB 2013 1 3. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Rongits Attila Hannus László Matics Mihály Viczena Gábor Bíró Péter Kocsis György Kiss László ifj. Varga Zsuzsanna Csente Mário Tesínsky Petrs Majercák Vlastimil Kollárik Marcel Kukucka Tomás Podibník Marek Sziklai Tibor Prókai Anna Egyesület Versenyautó Ba-Ro Motorsport Mitsubishi Lancer Evo IX Part Time Hungary 2012 Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX Turán Motorsport SE Mitsubishi Lancer Evo IX Maximmun Racing Team Mitsubishi Lancer Evo IX Subaru Komarno MNASZ Rally
  • 2013.04.10.
    , Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 3. Melicharek Jaroslav, Melicharek Erik (Citroen C4 WRC) 4. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert (Skoda Fabia S2000) 5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX.) 6. Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000) ... 19. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX) +44.1 +54.3 +1:29.5 +1:31.3 +1:37.8 +5:41.7 A 9. Eger Rally 3-as géposztályának a (nem hivatalos) végeredménye: 1. Rongits Attila, Hannus László 2.Matics Mihály, Viczena Gábor 3. Bíró Péter, Kocsis György 4. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna 5. Csente Márió, Tésinsky Petr 6.Majercak ... Soha rosszabbat elsőre Sikeresen mutatkozott be az Országos Rally Bajnokságban ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team korábbi rallytúrás párosa a szezonnyitó egri viadalon az abszolút értékelésben befért a legjobb húsz közé, a 3-as géposztályban pedig a 4. helyen értek célba a tíz gyorsasági szakasz végén. A miskolci kettősnek korábban nem volt viszonyítási alapja, így igazán azt sem tudták, hogy hová helyezzék el magukat a mezőnyben. - Előzetesen azt gondoltam, hogy időben egy kicsit közelebb tudunk kerülni a géposztály legjobbjaihoz - értékelt a 9. Eger Rally után ... remekül fel volt készítve, viszont a beállítások terén egy kicsit elszámítottuk magunkat. Melegebb és jobb minőségű aszfaltra számítottunk, de ez sajnos nem jött be. - Később persze ehhez igazítottunk mindent, ami az időeredményeinken is meglátszott a futam további részében. Elsőre tehát nem volt rossz, de bízom benne, hogy folyamatosan fejlődni fogunk. Remélem, hogy májusban Miskolcon, hazai körülmények között már a stopper is mutatja majd az előrelépésünket a riválisokhoz képest. A 9. Eger Rally (nem hivatalos) végeredménye: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 2. Herczig Norbert ... Vlastimil, Kollarik Marcel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:09.42.4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) +17.2 (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:02.4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:52.1 (Subaru Impreza STI) +2:43.7 (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:26.6 Maximmun Racing Team Rally
  • 2013.04.04.
      Hazai pályán      Strider Zoltán – Koch Péter – Mitsubishi Lancer EVO VI H4T  Rali‐Túra Bajnokság 2013 – 9. Eger Rallye, április 6‐7.    Strider Zoltán neve ismerősen csenghet a hazai autósport szerelmesei fülében. Zoli a 2000‐es  évek elején tűnt fel rallyban, majd hol gokartban, hol pedig gyorsasági szakágban láthattuk  versenyezni.  Az  idei  évtől  pedig  visszatér  a  kezdetekhez,  és  újra  a  Rali‐Túra  Bajnokságban  fogja a versenykilométereit gyarapítani.        „2002‐ben  kezdődött  rallys  pályafutásom  a  Rali‐Túra  Bajnokságban  egy  Trabanttal,  ami  három évig tartott ...   EVO  VI‐os  versenyautója,  amit  korrekt  feltételek  mellett  ki  is  tudtunk  bérelni.  A  tavalyi  évben  az  autót  mindenféle  talajon  kipróbáltunk,  és  elhatároztuk  visszatérünk  a  pályafutásunk  kezdetére,  és  újra  kipróbáljuk  magunkat  a  Rali‐ Túra Bajnokságban” ‐ folytatta Zoli.    „Az autónk a H4T kategóriában fog indulni, ahová a szezonnyitó hétvégi Eger Rallyra öt páros  adta  le  a  nevezését.  Nem  ismerem  az  vetélytársaimat,  és  nem  is  szeretnék  előzetes  esélylatolgatásba belemenni, de mint mindenki más, mi is szeretnénk jól kezdeni a szezont,  és egy dobogós ...  eredménnyel már nagyon boldogok lennénk. Ha viszont ez nem jönne össze,  akkor az a lényeg, hogy jó ízűt autózzunk, hogy jól érezzük magunkat az autóban, és emellett  népszerűsítsük partnereinket. Az egri pályák ismerősek számomra, hiszen itt lakom, így nem  gondolom,  hogy  e  téren  problémáim  lennének,  továbbá  a  navigátorom  sem  közömbös  számomra, hiszen vele kezdtem a Rali‐Túrás pályafutáson” ‐ mesélte mosolyogva a pilóta.    „Egy  álmom  vált  valóra,  mikor  Zoli  megkeresett,  hogy  versenyezzünk  újra  együtt  egy  Mitsubishi  Lancer  EVO  VI‐os  versenyautóval  a  2013‐as  Rali‐TúraMitsubishi Lancer EVO VI Gulf Racing Rally
  • 2013.04.03.
    Molnár István Vida Péter Balogh Balázs Dr Ádám Antal Szombati István Schweizer Dániel Vargha Bálint Pálfalvi Gábor Jánosa Ákos Kókai Gábor Nagy Varga Géza Illés Zoltán Berecz Gábor Kató József Juhász Imre Faragó Richárd Kiss Zsolt Kocsis Nándor Sajtós Dénes Uri Attila Krehlik Nándor Navigátor Növényi Norbert Borbély Nándor Egyesület László Racing Kft Admin. Márka Idő 9:00 Citroen 9:00 Lada 9:00 Subaru 9:00 9:00 9:00 9:00 9:00 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 9:30 10:00 10:00 10:00 10:00 10:00 10:00 10:00 10:00 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 10:30 11:00 11:00 11:00 ... 11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 11:30 Volkswagen VW Fiat Opel Honda Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Lada Mitsubishi Subaru Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Opel Opel BMW BMW BMW BMW BMW BMW Volkswagen Renault Renault Lada Lada BMW BMW Renault BMW BMW Lada Lada Peugeot Honda Lada Opel Lada BMW Lada Honda Lada Lada admin. Idő + 30 perc Típus C2R2max 2101 Impreza Golf IV Golf II Gti Grande Puntó R3 D Astra Civic Type R Lancer Evo IX ... Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo VII Lancer Evo IX Lancer Evo IX 21074 Lancer Evo VI Impreza Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo IX Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Astra Gsi Corsa OPC E30 M3 M3 E30 3,2M 325i E36 Golf IV Megane Clio III RS 2107 2105 320 M3 Megane 325i M3 VFTS VFTS 206 RC Civic VFTS Kadett Gsi VFTS E30 2107 Civic Maxi VFTS 2105 M M M M M A A A A A A A A A A A A A A A A A A H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H Go. előfutó előfutó előfutó 2 2 2 2 2 Szatmári Ede Szántó Szabolcs Balló Pál Watroba Bartek Eger Rallye Rally
  • 2013.04.03.
    Készen Egerre Lukács Kornél egy Mitsubishi Evo 9 R4-es autóval fog indulni a 9. Eger Rallye-n. Ugyan van már tapasztalata hasonló autóval, ám ez most nem kölcsönbe kapott autó. Terv szerint az ORB futamokon ezzel az autóval fog indulni, lehetőleg minél többször. A csapat teljes energiájával készül Egerbe . Most, hogy Csucsunak lehetősége nyílik itthon egy, az eddigieknél is komolyabb autóval indulni, nem is lehet más feladatuk, mint a Mitsubishi megfelelő felkészítése. Ez eddig terv szerint, megtörtént, és pénteken az autó túl is esett a gépkönyvezésen. Megtörtént az elektronika ... felprogramozása is, szinte már csak az utolsó teszt van hátra. Csucsu többször ült már EVO 6-osban, és Evo 9-ben is tavaly Mikuláson és most Orfűn is. Ám ezzel az autóval Egerben fog menni először, így a sima Evo 9-es és az R4-es közötti különbséggel is most fog szembesülni. A csapatnak maradt azért némi feladata az autóval az utolsó pillanatokra, hiszen desing-pályázaton nyertes a „harci díszek” még erre a versenyautóra is rá kell kerüljenek. Egerben a rajtceremónia mindig nagy élmény, versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. Még ugyan nem látták a pályákat, de bíznak a szervező ígéretében, hogy a kátyúsabbEvo 9 Eger Rallye Lhg Rallye Team Rallye
Előző 1 / 4 Következő
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)