Keresés

Találatok száma: 156
Előző 1 / 8 Következő
  • 2020.11.25. 11:41
    együtt 559.31 km vár a versenyzőkre. Fotók forrása: FIA ERC és Vogel AdriRally ERC Rally Islas Canarias

    Rally

  • 2019.08.01. 12:06
    navigátort találni, talán most már vissza tud térni Csányi Botond, akivel azért a legösszeszokottabb Kristóf.Klausz Kristóf:Életem első kanári-szigeteki versenye nem úgy sikerült, amit elvártam volna magamtól, de így elsőre ez egy nagyon nehéz verseny volt. Sajnos kettőből nem sikerült a pályát jól felírni, így nem tudtam magabiztosan versenyezni, végig bizonytalan voltam az itinerünk miatt. Emiatt gyorsulni sem tudtam, hiába voltak jók az autó beállításai. A mezőny is talán most a legkeményebb, mióta az ERC-ben versenyzek, így nem volt esélyem előrébb végezni. Alapvetően tetszettek a pályák, a ... előtt, ahol ráadásul sok pálya is ugyanaz volt, mint az ERC versenyen.Most ismét dilemma előtt állunk, érdemes az ERC-t erőltetni idén, hisz már nem sok esélyünk van jó eredményre, lehet, hogy ismét az R5-ös autóval próbálunk inkább barátkozni és egyet menni hazai mezőnyben is, így a legvalószínűbb, hogy Veszprémben rajthoz állunk.A Ritmus Ase együttműködő partnerei: Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt, Horsens Partners Kft , Villumen Kft,  ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Unilub Kft, , RD Interbox Trans Kft,  Májusban két ERC Junior futamon is részt vett Klausz Kristóf, a Ritmus ASE támogatott versenyzője. ERC

    Rally

  • Az ERC első versenye ! 

    ERC

  • 2018.06.22. 13:53
    Bereczki Norbert Géczy Tamás navigálásával vett részt az elmúlt hét végén a Ciprusi Európa bajnoki rallyfutamon ,ahol elég impozáns helyen végeztek a kategóriájukban ! 

    ERC

  • 2015.06.20. 13:45
    gyorsokra a gumi és a benzin?- A tankolás pofon egyszerű, mindig tele kell tankolni. A gumiválasztás sem bonyolult, ugye ERC futamon egy fajta gumit lehet használni, több keménységben, így minden azon múlik, hogy esik, vagy nem.A fent leírtak tekintetében kemény verseny vár rátok. Ilyen sok gyorssal megáldott versenyen milyen taktikával lehet, jó eredményt elérni?- Egy ilyen sok indulós ERC-n nem igazán lehet taktikázni, itt az elejétől a végéig maximumot kell nyújtani. Bár a lehetőségeink nem hasonlítanak a gyári támogatottságú fiatalokéhoz, bízom benne, hogy a top 10-ben tudunk autózni végig. Ha így YPRES RALLY 2015. Június 25-27. Belgium.Várkonyi Szabolcsot kérdezem a verseny előtt:Az "AK Delta Sport" színeiben fogtok részt venni ezen ERC futamon. 254 versenykilométer vár rátok, 17 gyorsasági szakasz, amit 7 különböző pályán kell teljesítenetek.ERC AK Delta Sport

    ERC, Rally

  • 2014.11.21. 13:28
    ERC 2014 Rally

    Rally

  • 2014.11.14. 13:01
    Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az idei szezonban az ERT futamokat részesítette előnyben. Az évad végére érve több okuk is volt, hogy visszatérjenek Európa legmagasabb szintű rallye sorozatába, az ERC-be. Amellett, hogy három évvel ezelőtt már szívükbe zárták Korzikát, amikor még az R3-as Hondával szerepeltek itt, most ennek az autónak és jelenlegi versenyzőinek volt itt komoly feladata. Janiék számára pedig mostani kedvencük, a Fabia Super 2000-es ígért újabb felejthetetlen pillanatokat.Korzikán autózva az ember örül, ha végre egy egyenes szakaszhoz ér ... elszenvedett időveszteség nélkül reális esély volt az abszolút 8 – 9. helyre, ami ilyen körülmények között mindenképp okot ad az örömre.Az ERC 2 WD Kupában volt érdekelt a csapat második autója, a már Korzikát megjárt R3-as Honda Bessenyei Zoli és Nyírfás „Yulee” irányításában. Számukra nem volt kicsi a tét, mivel a „kétkerekes” kategóriában a tavalyi Európa Bajnokság után most ismét előkelő pozícióban, 24 pont előnnyel az első helyen érkeztek a mindent eldöntő záró futamra. A feladat számukra „egyszerű” volt, a Rájuk veszélyt jelentő helyi párosra kellett figyelniük, vagyis amennyiben a fő vetélytárs ... nyeri a versenyt, akkor Zoli és Juli nem lehet negyediknél rosszabb. Kisebb technikai problémájuk adódott az első lengéscsillapítókkal, amit a szervizparkban cserével sikerült orvosolni. Végül taktikus versenyzéssel, épségben célba vitték a Hondát és ezzel megszerezték második Európa Bajnoki aranyérmüket is, azaz a Bessenyey Zoltán és Nyírfás Julianna az EUROSOL HONDA CIVIC TYPE-R csapat színeiben a 2014-es ERC 2 WD Kupában ismét EURÓPA BAJNOKOK A sikerrel teljesített Korzika Rallye-t követően az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY az ERC szervezőktől felkérést kapott, hogy vegyen részt egy teszten, ahol ... delegált VIP Vendégeket, illetve a Szerviz Csapat tagjait autóztathatta Bessenyei Zoli és Puskádi Jani a Skoda Fabia Super 2000-el. Az esemény bónuszaként mindkét pilóta kipróbálhatta azt a Peugeot 208 T16 R5-ös gyári versenyautót, amellyel Craig Breen versenyzett a hétvégén. Továbbá Nyírfás Juli és a gyönyörű képeiről méltán nemzetközi hírű MGR, azaz Makai Gergő pedig Kevin Abbring társaságában autózhatott ugyanezzel a versenyautóval. Az igen illusztris társaságban eltöltött eseményt követően a teljes csapat meghívást nyert az ERC év végi ünnepélyes díjkiosztójára, ahol „BZz” és „Yulee” átvehette Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna egyik korábbi kedvenc helyszínére tért vissza az ERC záró akkordjára, Korzikára. 2011-ben versenyeztek már itt a világ talán legnehezebb aszfaltos futamán és az összeállított útvonal most sem ígérkezett egyszerűnek. A fantasztikus pályákon való autózás önmagában is hatalmas élmény, de a hét vége még további nagy örömöket és meglepetéseket is tartogatott.Korzika ERC

    Rally

  • 2014.10.27. 13:09
    A tempója ma is fergeteges volt Craig Breen-nek, de Esapekka Lappi bajnokesélyeshez vártan reagálta le a dolgokat és az ERC világában rég látott hidegvérrel nyitott a finn. Rögtön a nyitányon 2 mp-cet odavert Breen-nek, amit csak a nap második felére tudott ledolgozni. De akkor már szó sem lehetett volna a helycseréről. Túlságosan is kiegyensúlyozottabb volt ismét a Skoda finn ásza, teljesen megérdemelten nyerte meg végül ezt a futamot is. Sepp Wiegand összességében elégedett lehet a harmadik helyével, hiszen sem Breen tempójához, sem pedig Lappi taktikai szintjéhez nem volt közel a Skodás Esapekka Lappi állt az élen de Criag Breen állt a gázon. Így lehetne a legjobban összefoglalni a svájci ERC futam záró napját. Sepp Wiegand okosan taktikázott a harmadik napon és végül a dobogót elcsípte. Legnagyobb örömünkre minkét magyar páros célba ért. Vizinék a 25. helyet szerezték meg míg BZ-ék a 34. helyen finiseltek.ERC Rally

    Rally

  • 2014.10.27.
    ERC Rally Mihályi Csaba Rally
  • 2014.10.20. 13:47
    A 38 éves francia, aki korábban a gyári Subaru rally csapat pilótája volt, tavaly a harmadik helyen ért célba Korzikán egy S2000-es Mini volánja mögött. Idén egy Ford Fiesta RRC-vel fog szerepelni az ERC futamon. Sarrazin jövő hétvégén a francia rally bajnokság következő állomásán készül fel Korzikára. A Critérium des Cévennes-re egy Ford Fiesta RS WRC-vel nevezett.„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a rallypályákra, és hogy ezen a két csodálatos eseményen részt vehetek. Szeretnék köszönetet mondani a Toyota Racingnek, amiért zöld utat adtak nekem a versenyzéshez. Egyszerűen csakKorzika ERC

    Rally

  • 2014.09.26. 11:27
    Ciprus ERC Rally

    Rally

  • 2014.09.22. 15:09
    Szia Zoli. Gratulálunk, hiszen egy újabb nagyszerű eredményt sikerült elérnetek a hétvégén. Mesélj nekünk, milyen volt a verseny?Sziasztok. A futam ahogyan számítottunk is rá nagyon kemény és nehéz volt, de ez így is van rendjén. Azt gondolom az ERC sorozatban nincsen könnyű verseny, nem véletlenül ezek a részei  Ennek a futamnak a felülete, a változatossága a hőmérséklete a legdurvább, nagyon nehéz rajta hiba mentesen autózni. Láttuk, hogy ez sokaknak nem sikerült, többek között nekünk sem.Első nap sikerült megborítani a Hondát. Hogy élted meg ezt?Sajnos ez mindig benne van. AzCiprus ERC Rally

    Rally

  • 2014.09.22. 14:22
    Ciprus ERC Rally

    Rally

  • 2014.09.18. 13:52
    2014.09.21 vasárnap 16:10Superrallyztunk!Az első szakaszon egált mentünk Pushkarral, Hudecnek sokatadtunk.A másodikon már Pushkar is kapott 16-ot, Hudec sokkal többet,de ekkor már újra melegedett a motorunk és a harmadik szakaszon már csak ALSnélkül tudtunk átgurulni, így is alig kaptunk tőlük.A fiúk dolgoztak az autón, de a melegedés újra előjött, fel kellett adnunk a Ciprus Rally-t :(Ha nincs ez a motorprobléma, akkor reális lett volna aProduction Cup első helyéért küzdenünk, ami az első ERC futamunkon sokkal többannál, mint amire számítottunk.Örülök, hogy van keresnivalónk!2014.09.20 Ranga Péter, Czakó Janek a ciprusi ERC futam egyik magyar párosa.A srácok testközelből jelentik a versenyről:Ciprus ERC Rally

    Rally

  • 2014.09.15.
    Ciprus ERC Rally Mihályi Csaba Rally
  • Korzika ERC
    Korzika

    Rally

  • Rally secretariat opens Martigny, hôtel Vatel09:00 to 11:00 Reconnaissance of the shakedown and qualifying stage Sion, caserne12:00 to 22:00 Rally headquarters opens Martigny, hôtel Vatel13:00 to 18:30 Administrative checks Sion, Garage Emil Frey13:30 to 19:00 Technical scrutineering Sion, caserne14:00 to 20:00 Media centre and media accreditation opens Martigny, hôtel Vatel17:30 Presentation crews and cars Sion, place de la Planta19:00 ERC Team Managers meeting (by invitation) Sion, caserne20:00 Presentation of the FIA priority cars and crews Sion subject to confirmationThursday 23.10.201407:00 ... to 12:00 Service Park opens Sion, caserne07:00 to 22:00 Rally headquarters opens Martigny, hôtel Vatel07:30 to 08:30 Free practice session for FIA/ERC priority drivers Sion, caserne08:00 to 20:00 Rally secretariat opens Martigny, hôtel Vatel08:00 to 21:30 Media centre opens Martigny, hôtel Vatel09:00 to 09:45 Qualifying stage for FIA/ERC priority drivers Sion, caserne10:00 to 12:00 Shakedown for non-priority drivers Sion, caserne10:30 Publication of the qualifying stage provisional classification Sion, caserne11:00 Publication of the qualifying stage official classification Sion, caserne11:30ERC Rally
    Sion

    Rally

  • Ciprus ERC Rally
    Ciprus

    Rally

Előző 1 / 8 Következő