Szántó Nikolett futamgyőzelmet aratott a Hell Drift OB-n! - 2011.08.27.

Infó: Szántó Nikolett futamgyőzelmet aratott a Hell Drift OB-n! Szántó Nikolett futamgyőzelmet aratott a Hell Drift OB-n! Óriási szenzációval végződött a szombaton megrendezett Hell Országos Drift Bajnokság 4. futama. A máriapócsi RabócsiRingen több mint kétezer néző szeme láttára Magyarország egyetlen női drift versenyzője élete legjobb eredményét érte el! A drift szakág 10 éves történetében még soha nem fordult elő sehol a világon, hogy profi szériás drift versenyen női pilóta végezzen elsőként. Szántó Nikolett minden elismerést megérdemel, ugyanis komoly mezőnyben kellett bizonyítania. Az elképesztően sok munka és csapategység azonban meghozta végre gyümölcsét. A Driftgarage SE versenyzője elszántan és végig kiegyensúlyozottan búcsúztatta sorra jobbnál-jobb ellenfeleit. A versenyre Romániából egy kisebb flotta érkezett, a legjobb pilótákkal karöltve. A szomszéd bajnokság első három helyezettje komoly babérokra szeretett volna törni, azonban a végén saját szavukkal kifejezve katasztrófába torkollott szereplésük. Már az edzések alatt elvesztettek két autót, és bár a kvalifikációt követően három versenyzőjük bejutott a legjobb 16 közé, menetelésük nem tartott sokáig. A bajnoki éllovast Dobre Niculae-t szoros csatában Szabó Szilárd búcsúztatta az első körben. A csata során a nézőknek dezsavű érzése lehetett ugyanis Szilárd hasonlóan kilincs-kilincs szituációt teremtett agresszív támadásával, csak úgy, mint Dobre a hazai rendezésű EB-n svájci riválisával szemben. A csata során azonban most nem volt szabálytalan előzés és autótörés. Ciortan Calin a román futamsorozat jelenleg 2. helyezettje egy friss fejlesztéssel érkezett Máriapócsra. Az E30-as kiszélesített bódéba egy E46 M3-as turbós erőforrást applikáltak, ami elmondása szerint 480 LE teljesítményt tudott leadni. Jól láthatóan nem is boldogult ennyi pacival, de nem is csoda, hiszen ezen a versenyen tesztelték első alkalommal ezt a különleges egyedi fejlesztésű autót. A katasztrófa őt is elérte, ugyanis a legjobb 16 között Zahuczki Zsolt ellenében az utolsó kanyar végén odacsapta autóját a falhoz, ami elől-hátul csúnyán megtört a megpördülés után. A román bajnoki bronzérmes helyen tanyázó Fratinau Razvan legnagyobb sajnálatunkra csata nélkül jutott túl az első körben, miután Zentai Sándor Focus RWD-jén kipukkant a turbó. Sanyi nagy reményekkel érkezett az EB szereplése után, mégis feladni kényszerült a versenyt. Testvére Attila még a kvalifikáción felajánlotta versenyautóját, de már az első körben bajt hozott a turbós Sierra-ra, aminek a gázbowdenjét szakította el. Talán már akkor eldöntötte magában, hogy nem kockáztatja tovább Attila szereplését, ezért az autó javítása után már nem fogadta el testvére felajánlást. Razvan-nak tehát csak a legjobb 8 között kellett bizonyítania, méghozzá a hazai bajnokság egyik újonca Zalabai Zsolt ellen.Zsoltnak sem volt fenékig tejfel minden, ugyanis komoly csapatmunkával kellett helyreállítania autójának elejét, ami szintén a gumifallal randizott még az edzések alatt. A páros csatában Zsolt győzedelmeskedett, és a legjobb négy között nem más, mint Szántó Niki várta. Nikolett menetelése nem volt egyszerű az elődöntőig! Olyan férfi skalpokat gyűjtött be, mint Zentai Attila, valamint a hazai EB 3. helyezettje az E500-as Mercit hajtó Szabó Szilárd. Utóbbi versenyzővel különösen szoros derbi alakult ki, csupán csak visszahívást követően dőlt el a csata végkimenetele Niki javára. A másik ágon Lakatos Zoltán küszködött az öt hengerező Silviával, melynek gyújtás kábel gondjai akadtak. Az első csata első kanyarja után Zoli autója lefulladt, így a helycserés támadás során elszálltak reményei. A bajnoki éllovas Tóth Géza jutott tovább, ám a folytatásban a román versenyzőt kiütő Zahucki Zsolt elbúcsúztatta Gézát. Így az utolsó tököli bajnoki forduló komoly izgalmakat tartogat szeptember második hétvégéjén, hiszen „Alapos” Úr ezen a futamon nem tudott megnyugtató pontelőnyt begyűjteni. Galacs Gábor a különös megjelenésű lila E30-assal meglepő módon igen bizonytalanul autózott. A mezőny leghangosabb autójával Kalydi Tamás lépett át rajta, de a folytatásban Tamásnak is nagy falatnak ígérkezett következő ellenfele Nagy Gergő. Gergő a bajnokság élmezőnyében tanyázik és idén már futamgyőzelemnek is örülhetett. Egy jó szerepléssel komoly esélyei voltak, hogy javítson pozícióján. A verseny 15 éves pilótáját Varga Attilát verte meg nagyon kicsi különbséggel, majd Kalydi Tamást is búcsúztatta. Ezzel kialakult a legjobb négy párosítása. Zahuczki Zsolt-Nagy Gergő és Szántó Nikolett-Zalabai Zsolt. Az első küzdelemben nehéz lett volna fogadásokat kötni, ugyanis „Zacc” azaz Zahuczki Zsolt és Nagy Gergő is kitűnő képességekkel rendelkezik. Ennek ellenére sima továbbjutás lett a végeredmény, miután Zsolt hibázott egy nagyot. Szántó Niki arcán az elődöntő előtt semmi jel nem mutatkozott, hogy különösen izgulna, pedig óriási tétje volt számára, hiszen a döntőig még egyszer sem sikerült eljutnia. Zalabai Zsolt ellen most azonban végre sikerült! Követőként döntetlenre hozta a csatát, míg elől haladóként előnyre tett szert és ezzel tovább jutott. A bronz csatában Zahuczki tudott győzni, akit a bírák külön is megjutalmaztak a Federal különdíjjal, ami a legdurvább páros csatáért járt. A döntőben Szántó Niki tovább őrizte hidegvérét, mely azt eredményezte, hogy élete legjobb teljesítményével és Nagy Gergő legyőzésével felért a csúcsra. Kivételes menetelésével bebizonyította, hogy a „gyengébbik” nem is képes bármire, ha kellő elszántsággal, akarattal és a sportág iránt mutatott alázattal állunk hozzá a dolgokhoz. Azt hiszem beszámolónk végére már csak egyetlen szurkolói idézetünk maradt „Ezt lefűzted édesanya!” Hell Energy Országos Drift Bajnokság 4. futam - Végeredmény: 1. Szántó Nikolett – BMW Z4 2. Nagy Gergő – BMW E36 3. Zahuczki Zsolt – BMW E30 4. Zalabai Zsolt – BMW E30 Federal különdíj: Zahuczki Zsolt A bajnokság élmezőnye: 1. Tóth Géza – BMW E36 / 84 pont 2. Nagy Gergő – BMW E36 / 75 pont 3. Zahuczki Zsolt – BMW E30 / 66 pont 4. Szántó Nikolett – BMW Z4 / 58 pont 5. Varga Tamás – BMW E30 / 49 pont 6. Szekeres Ferenc – BMW E30 / 44 pont 7. Nagy Ádám – BMW E36 2JZ / 40 pont 8. Lakatos Zoltán – Nissan Silvia / 35 pont 9. Grózinger Zsolt – BMW E36 / 33 pont 10. Galacs Gábor – BMW E30 / 31 pont Következő bajnoki (záró) futam: Szeptember 10-11 / Tököli reptér További képek, videók: www.facebook.com/driftgp.hu http://drifting.hu Forrás: